csupaszabo | 2010. szeptember 9. | 07:45:13
Félreértések elkerülése érdekében jelzem: csak a felvételinél adott plustz pontok eltörlésével értek egyet. Azzal nem, hogy ne támogassák a hátrányos helyzetű vagy sérült leendő egyetemistákat vagy főiskolásokat. De ezt a támogatást az egyetemi felvételi előtt, illetve az egyetemi sikeres felvételi után kell megkapniuk, nem a felvételi pontokban! Volt nekem egy roma osztálytársam. Iszonyú jó feje volt, de az anyja kissé hülye volt, az apja alkoholista, otthon tanulni sem tudott. 1 szobában éltek 8-an, sokszor a könyvéből kitépett lapokat használta el a nagymama a rityén, mert ő maga olvasni sem tudott. Ez a srác nagy nehezen elvégezte a középiskolát, mert olyan tanárai voltak, akik kiálltak mellette és kiharcoltak neki mindnenféle segítséget. Pl. bent tanulhatott délután nyugiban a könyvtárban, nem kellett hazavinnie a könyveit, füzeteit, stb... Persze ehhez olyan tanárok kellenek, akik észreveszik a tehetséget és felkarolják. És ezt nem érzik tehernek.
felcsútielvtárs | 2010. szeptember 9. | 06:14:02
Szánalmas, jellegtelen figurák vannak az Orbán-kormánybán: Schmitt, Hoffmann, Semjén, stb. Magukat buktatják meg. Egyet se szabad lemondatni!
csupaszabo | 2010. szeptember 9. | 05:25:42
Egyetértek a pozitív diszkrimináció eltörlésével. Aki értelmes és szorgalmas, mindenféle csodatanfolyam nélkül is meg tudja szerezni a nyelvvizsgát és le tudja tenni az érettségi emelt szintű változatát. Aki meg nem az, vagy nem elég szorgalmas, azt miért is nyomjuk be egyetemre, főiskolára? Az egyházi iskolák ügyében viszont nagggyon nem értek egyet a Fidesz elképzeléseivel. Én buddhista vagyok és animista. NEM akarom, hogy a gyerekeimet a katolicizmus szellemében neveljék!
katarakt | 2010. szeptember 8. | 21:56:36
A közoktatást legalább 40 éve állandóan reformálják. Közben egyre rosszabb. Én már ott tartok, hogy akkor is jobb lenne a helyzet ha néhány vezérelv kijelölése mellett mindent az iskolákra bíznánk. Persze akkor nem kellene a felesleges minisztériumi és más hivatalnokok hada.
tavi görény | 2010. szeptember 8. | 21:19:41
Tipikus neofita túlkapás, amivel Hoffmann Rózsa próbálkozik.
Az viszont fontos lenne, hogy ne a tanárok felől közelítsen az oktatásügyhöz, hanem bármilyen kínos is: A GYEREK FELŐL! Hiszen elvileg az ő képzésükért lenne ez az egész...
pesszipista | 2010. szeptember 8. | 20:35:03
medve
nemar! ha ez a csodafegyveruk, milyen lehet a sima, mezei? en baloldalikent egyaltalan nem osztom hoffmann iskolaskoruakra vonatkozo elkepzeleseit, az alsotagozatos bukast meg egyenesen ellenzem!
pesszipista | 2010. szeptember 8. | 20:31:46
"jozan pedagogus egyse sertodott meg"....jode jozan pedagogus nincs is!:)
venember | 2010. szeptember 8. | 19:32:07
hunnia1234 | 2010. szeptember 8. | 18:47:12
venember | 2010. szeptember 8. | 17:42:28
>Miért? Az én gyerekemet nem vették fel az egyházi kezelésű >iskolába, mert nem akart hittant tanulni. Akkor nekem miért >kell fizetnem ezért adót???
"És ha az enyém egyházi iskolába megy, akkor miért fizessek én adót a te gyereked után aki állami iskolába megy."
Azért, mert az állami iskola ingyenes és mindenki előtt nyitva áll, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
"Szerintem neked a hittanoktatás fáj."
Nem az fáj. Én is jártam hittanra. mert akartam és lehetett. A piszkocsmocskos szocializmusban egyébként. És elég régen. És a kutya meg se ugatta. Még ministráltam is.
Nekem a diszkrimináció fáj. Ha a gyereket nem vették fel egyházi iskolába, mert nem akart hittant tanulni, az az. Vagy szüntessék meg a diszkriminációt vagy az állami támogatást. Vagy mindkettőt. De inkább az állami támogatást.
"1949 elött az állami iskolákban volt kötelező hittan oktatás, ..."
Az ateistáknak mit oktattak? És a zsidóknak?
hunnia1234 | 2010. szeptember 8. | 18:52:37
HRH | 2010. szeptember 8. | 17:06:53
>a babonákat lehet ismertetni, de nem a kis kobakokba verni. el a kezekkel a gyerekektől.
Itt van a kutya elásva, nem az igazságoságban.
hunnia1234 | 2010. szeptember 8. | 18:47:12
venember | 2010. szeptember 8. | 17:42:28
>Miért? Az én gyerekemet nem vették fel az egyházi kezelésű >iskolába, mert nem akart hittant tanulni. Akkor nekem miért >kell fizetnem ezért adót???
És ha az enyém egyházi iskolába megy, akkor miért fizessek én adót a te gyereked után aki állami iskolába megy.
Vagy az állam/kerület ne fizessen egyik iskolának se, hanem a szülök fizessenek, vagy az állam/kerület fizessen minden iskolának. Igy igazságos.
Szerintem neked a hittanoktatás fáj.
1949 elött az állami iskolákban volt kötelező hittan oktatás, kinek kinek a vallása/vagy nem vallása szerint. KB. 49-ben megszünt, köszönet az ateista kommunista pártnak
venember | 2010. szeptember 8. | 17:42:28
"hunnia1234 | 2010. szeptember 8. | 16:31:35
venember | 2010. szeptember 8. | 16:13:15
Azért mert mi fizetjük az adót amiből az önkormányzat add az önkormányzati iskoláknak, de nem az egyházi iskoláknak. Mind a két fajta iskolának ugyan annyit kell kapnia, függetlenül hogy honnan."
Miért? Az én gyerekemet nem vették fel az egyházi kezelésű iskolába, mert nem akart hittant tanulni. Akkor nekem miért kell fizetnem ezért adót???
És egyáltalán. A piszkosmocskos szocializmusban nem kellettek az egyházak az iskolák működtetéséhez. Ha visszakapták őket, legyen bennük hittan- és egyéb oktatás azoknak a szülőknek, akiknek a gyerekei oda akarnak járni. És fizessék meg. Van is erre példa nem egy, az állam szerintem egy vasat se fizet oda.
Ha meg nekünk kell még 2-3 iskola, mert hiányzik valahol, inkább építsünk, mint milliárdokat költsünk olyanra, amit nem akarunk. Közös lónak túros a háta.
Az állam pedig vonuljon ki a finanszírozásból. Ha az egészségügy megy az egyház nélkül, az oktatásnak is mennie kell, mert a költség a töredéke.
Ovinkor | 2010. szeptember 8. | 17:28:26
Ezzel kényszerítik az önkormányzatokat, hogy azok önként egyházi kézbe adják az iskolákat. Undorító.
Itt már nem is egyenlő elbírálásról van szó, hanem az egyházi oktatás nyílt előnybehozásáról.
Ha az egyháznak nincs forrása az iskolák fenntartására, adja vissza azokat az állam kezelésébe a sok liberális alapítványi iskolához hasonlóan!
Állami oktatást, erős társadalmi felügyelettel, politikai (egyházi) függés nélkül!!!
Mindez nem jelent vallásellenességet. Már a Kádár-rendszerben hangsúlyos volt a Biblia irodalomórán, a keresztény művészet rajz és műalkotások elemzése órán, a kereszténység története (a vallásháborúk, a reformáció, az inkvizíció stb. történetével kiegészítve) történelemórán. Kell ennél több egy szekuláris (bár képmutató) országban?
HRH | 2010. szeptember 8. | 17:07:48
szkeptikus gyerek :) na ebből egyre kevesebb van most
HRH | 2010. szeptember 8. | 17:06:53
hunnia1234 | 2010. szeptember 8. | 16:38:37
hallottál már arról , h szekuláris?!
a babonákat lehet ismertetni, de nem a kis kobakokba verni. el a kezekkel a gyerekektől.
hallottunk már olyat, h marxista gyerek, neokon gyerek, anarchista gyerek, szabadpiac elkötelezett gyerek.?? na uggye, ugyanúgy abszurd a mohamedán gyerek, tálib gyerek , katolikus gyerek , buddhista gyerek.
amúgy a vallást a szülők döngölik a gyerekbe nem választható sajnos.
hunnia1234 | 2010. szeptember 8. | 16:38:37
angyalom | 2010. szeptember 8. | 16:32:54
Olyan hogy világnézetileg semleges, az nincs.
A matematika lehet az, a fizika, kémia igen.
A többi már színezve van mivel egy tanár nem képes a világnézetéből valamit nem átadni a diákoknak.
angyalom | 2010. szeptember 8. | 16:32:54
kriton- nem a szocliberekről van szó, hanem a gyerekeinkről, akiknek bizony angolul kell tanulniuk, mert ez a világ ilyen- majd ha a manysi lesz a közlekedő nyelv azt kell tanulni- bizony inkább a HP-t olvasnak és nem Petőfit- aminek persze örülni kellene az az, hogy egyáltalán olvasnak.A másik megjegyzés, hogy azt, hogy milyen oktatási szakember készíti az elkövetkező évek meghatározó anyagát, illene tudnunk, mivel akkor lehet érvelni és vitatkozni-ne adj isten megismerni a háttértanulmányokat, stb. Mégegyszer a gyerekekről van szó, akik ha szegény családba születtek akkor nem tudnak majd oda jutni ahová egyébként lenne lehetőségük, akiket frusztrálnak majd az alsóban, hogy tényleg hülyévé váljon, miközben egyszerűen csak egy gyerek, akinek még idő kell és lehet, hogy nem szépen kerekíti a betűket de matekból fejben király. Tehát így gondoljátok ezt végig . Csak hogy lásd, ha azt mondanák, hogy első a tanárképzés- mert minőségi pedagógusok kellenek- és erre több forrás kell erre simán azt mondanám, hogy ide nekem az oroszlánt. Az egyházaknak meg nem kell több szerep, mert MO nem Lengyelország. Én világnézetileg semlegesen szeretném nevelni a gyerekemet, hogy amikor felnő és érzi Isten, Buddha, stb. hiányát akkor választhasson érzése szerint. De pl: az, hogy az Önk. átadhatja az intézményét egyházi iskolának, azért ez gáz.
hunnia1234 | 2010. szeptember 8. | 16:31:35
venember | 2010. szeptember 8. | 16:13:15
Azért mert mi fizetjük az adót amiből az önkormányzat add az önkormányzati iskoláknak, de nem az egyházi iskoláknak. Mind a két fajta iskolának ugyan annyit kell kapnia, függetlenül hogy honnan.
venember | 2010. szeptember 8. | 16:19:02
Ha az egyház nem tudja finanszírozni az oktatást, adja vissza a feladatot az államnak. Az meg vegye ki a hitoktatást a tanrendből és vegye át az iskola üzemeltetését. A tulajdon maradhat az egyháznál.
A másik módszer, hogy adja vissza az iskola tulajdonjogát az egyház az államnak, hanem tud vele mit kezdeni.
lumbágó | 2010. szeptember 8. | 16:17:35
A tanárok és a többi közalkalmazott bérét Megyesi emelte 50 %-al, nem hallottam róla, hogy ellenzékiek közül bárki visszautasította volna. Szeretném, ha minden kormány így venne el pénzt!
A miniszter, bocs, államtitkár (szómágia) szépeket mond, meg kell hagyni.Én azt mondanám, 4 év múlva tegye ki a faliújságra balra, amit most mondott-ígért, mellé jobbra meg, ami megvalósult. Nemcsak ő, bármelyik politikus, bármilyen pártból.
venember | 2010. szeptember 8. | 16:13:15
"A finanszírozásról szóló passzusokban megerősítik az eddig is ismert elképzeléseket, hogyjelenleg 50-50 százalékban az állam és a fenntartó folyósítja az iskolai működés költségeit, ennek aránya 90-10-re változna az előbbi javára, kivéve az egyházi iskolákat, ahol 100 százalékban az állam állná a számlát."
Miért, miért, miért miért?
kriton | 2010. szeptember 8. | 16:06:43
Na , ja kedves szoclibberek ez nem szoclibber program. Ez kicsit más annál. Ez még nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne az önök mélyrepülésénél. A hiszti , amit levágtok azért van , mert eddig meglehetősen óvatosan politizál a Fidesz (én is csodálkozom, de ti frusztráltak vagytok, már megírtátok orbanoidáitokat, azt itt jelzőkön meg mellékmondatokon kell rágni a gittet. Erre nem fog kimenni a nép az utcára.
Ellentétben küldetéstudatos SZDSZ-esek még emlékezetes ámokfutására a közoktatásban.
Emlékeztek, amikor mindenki ócska digitális fényképezőgépet vett sulinet ürügyén, persze csókós cégektől. Akkor futotta arra is, most meg a kölcsönöket fizetjük vissza. De a Bolognai rendszer is siker történet. A tanároktól meg netto el vettetek, ehhez képest a semmi is több.
h.genoveva | 2010. szeptember 8. | 15:10:45
akárki,2010.szept.8. 14:05
Mivel járatta le magát? Példákat mondj , kérlek. Amit tőle magától hallottam az említett interjúban nagyon szakszerű és vállalható volt. Nem kellene talán minden szavát csűrni-csavarni.
Szamok Embere | 2010. szeptember 8. | 15:01:54
"úgy száz szakértőt „zárt össze” fizetség nélkül egy hétre"
Van egy rakás léhűtő mindenféle minisztériumi háttérintézményben, egy szekérderék közigazgatási államtitkár, akik szakmai munkát végeznek, nem politikait (ezt igen sokat hallottuk az utóbbi időben), de ha valamit meg kell csinálni, akkor a hozzáértők hozzáértésére apellálnak, természetesen ingyen, mert pénz nincs.
Viccelni tetszenek?
akárki | 2010. szeptember 8. | 14:58:04
h.genoveva | 2010. szeptember 8. | 14:05:37
Először inkább ajánlom, hogy gondolkozz el, miről is van szó.
Elég szánalmas ez a "ANOL már nem tudja, hogyan járassa le ezt az asszonyt"!
Lejáratja, illetve már le is járatta Ő magát.
Halász | 2010. szeptember 8. | 14:52:40
"... kivéve az egyházi iskolákat, ahol 100 százalékban az állam állná a számlát."
Miért is? Talán "térdre, imához"?
h.genoveva | 2010. szeptember 8. | 14:45:17
Pasinszki, 2010. szept. 8. 14.31
Az Arisztotelesre történt hivatkozás a mindenáron történő iskolai integráció ellen, a szegregáció melletti érvelés. Sem ezt sem azt automatikusan nem szabad alkalmazni. Erről beszélt Hoffmann Rózsa is.
Pasinszki | 2010. szeptember 8. | 14:31:10
Előszöris szeretném Hoffmann Rózsa figyelmébe ajánlani a Ratio educationist (mélyen egyetértve tarkabarka84 hozzászólásaival).
Másodszor Arisztotelészt javasolnám tanulmányozásra. Különösen azt a megállapítását, hogy az is diszkrimináció, ha ugyanazokat a követelményeket támasztjuk eltérő helyzetű emberekkel szemben.
h.genoveva | 2010. szeptember 8. | 14:05:37
Valamelyik , valószinüleg jobboldali tv. csatornán láttam egy hosszú interjút Hoffmann Rózsával. Amiket elmondott teljesen érthető és vállalható volt. ANOL már nem tudja, hogyan járassa le ezt az asszonyt, jobb híján még a sza.stervezetes Ballónét is mobilizálja. Az úgy látszik nem volt baj, hogy a vadliberális reformok miatt tele az ország funkcionális analfabétával, hogy a Műegyetemen külön matematikát kell tanítani a felvett/!/ mérnökhallgatóknak, hogy a kommunkáció szakos egyetemista négy válasz közül sem tudta kiválasztani a mohácsi vész évét, stb. Úgy érzem, szánt szándékkal akarták a magyar lakosságot elbutítani. Talán most sikerül ezen változtatni.
tarkabarka84 | 2010. szeptember 8. | 10:35:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tarkabarka84 | 2010. szeptember 8. | 10:32:51
Moderálási alapelvek- komment törölve -
boros0208 | 2010. szeptember 8. | 09:19:27
"Hoffmann Rózsa korábban többször is hangsúlyozta, hogy úgy száz szakértőt „zárt össze” fizetség nélkül egy hétre, hogy kidolgozzák az új törvények koncepcióját, ám neveket sosem említett."
A baj az, hogy a koncepciót is most kezdik kidolgozni. Volt bőven idejük a tervezésre. Legalább koncepció lenne, de úgy látszik csak körbejárják a témát, de nem tudják hogy fogjanak hozzá a munkához.
Hammada Patrol | 2010. szeptember 8. | 08:49:35
Moderálási alapelvek- komment törölve -
xanadu | 2010. szeptember 8. | 08:48:05
Hamár az egyházi iskolákat is az állam finanszírozza, akkor azok miért nem lehetnek ÁLLAMIAK?
xanadu | 2010. szeptember 8. | 08:44:46
Fóbia | 2010. szeptember 8. | 06:55:33
Csókolom a kezét Rózsika!
Ön ostoba és bohóc is.
A MÁV, posta PR-ra, testőrségre telik, a pedagógusokra nem?
nablaquadrat | 2010. szeptember 8. | 08:26:16
"Hoffmann Rózsa minderről az MTV-ben azt mondta: a szakértői csoportokban többféle szakember dolgozott, köztük értelemszerűen egyházi iskolák szakértői is."
Emellett szó sem esett az interaktív táblákról, nem emlegette senki sem a 100'000 notebook-ot, mi még ennél is felháborítóbb, a digitális tanagyagokat említésre sem méltatta! Uram, egek! Hát mi folyik itt?
nablaquadrat | 2010. szeptember 8. | 08:15:20
"Nem a pedagógusokról beszélt, amikor azt mondta, aki 'ilyen költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc' – így magyarázta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a múlt héten a Magyar Rádióban elhangzott szavait tegnap reggel az MTV-ben."
Ez egyszerűen zseniális!
A NOL úgy igazítja helyre az MSZP korábbi hazug állítását itt,
"http://nol.hu/belfold/mszp__hoffmann_rozsa_ostoba_bohocnak_nevezte_a_tanarokat
hogy ismét csak kételyeket ébreszt az érintett Hoffmann Rózsa tényleges kijelentésével szemben.
Ezt írja ugyanis fennt:
"... így magyarázta Hoffmann Rózsa ..."
medve1942 | 2010. szeptember 8. | 07:53:11
Könyörgök, le ne mondassátok!
Hoffmann Rózsa a baloldal csodafegyvere!
|