Kell a hely a jobboldaliaknak

Harangozó Angéla és egyedül nevelt két gyermeke ez év őszétől valószínűleg az utcára kerül. Munkahelyi konfliktusai mögött az áll, hogy az ő helye is kell a választási győzelemre készülő helyi jobboldalnak.

Szűcs Károly, a Halas Galéria korábbi vezetője, aki a Prémium évek program keretében korkedvezménnyel nyugdíjba vonulhat 2011 februárjától, s 2006 óta élvezheti a program nyújtotta juttatásokat, eközben havi 150 ezer forintos vállalkozói szerződéssel tanácsadóként tovább dolgozik a galériánál, mindent megtesz azért, hogy kiszorítsa onnan a kolléganőjét. A gyakorlatban 2009. május 13-tól a tényleges döntéseket Szűcs hozza, a munkáltatói jogokat gyakorló Szakál Györgyné, a Kiskunhalasi Csipke Közalapítvány elnöke aláírja vagy jóváhagyja, amit a férfi javasol neki.

A Vajdaságból áttelepült Harangozó Angélát 2002 júniusában közcélú munkásként, teremőrnek vették föl a két évvel korábban kialakított Halas Galériába. A Halas Galéria vezetője Szűcs Károly művészettörténész volt, aki úgy került Kiskunhalasra, hogy budapesti, majd kecskeméti munkahelyén megváltak tőle. A Halas Galériát 2003-ban pénzügyi gondok miatt a Bács-Kiskun Megyei Múzeum szervezetéhez tartozó kiskunhalasi Thorma János Múzeumhoz csatolták. Szűcs Károly közvetlen munkahelyi vezetője Szakál Aurél múzeumigazgató lett, aki nehezen viselte, hogy a művészettörténész nem nagyon járt be dolgozni –úgy ment el egy hónapos szabadságra is, hogy a határidős munkáját nem adta le. Hiába kérte tőle, hogy leltározza be a még jegyzékbe nem vett műtárgyakat, két év alatt mindössze negyven tárgyat vett leltárba – ennyihez egy hétnek is elégnek kellett volna lennie. Szakál Aurél javaslatára a megyei múzeumigazgató fegyelmit adott Szűcsnek, és ha nem távozik közös megegyezéssel, akkor újabbat is kapott volna.

– Szűcs Károly jó képességű ember, de megbízhatatlan, a kollégákkal összeférhetetlen. Nem bírja a kötöttségeket. Én nem is azt vártam tőle, hogy reggel nyolctól délután négyig dolgozzon, hanem hogy dolgozzon egyáltalán – mondta el kérdésünkre a Kiskunhalason jobboldali érzelműként elkönyvelt Szakál Aurél.

Harangozó Angéla
Harangozó Angéla

– Alkalmasnak tartja Szűcsöt a Halas Galéria vezetésére?

– Véleményem szerint alkalmatlan. Sajnálom Harangozó Angélát, hogy ilyen helyzetbe került – felelte a múzeumigazgató.

Szűcs Károlyt – számos botránya ellenére – korábban a helyi MSZP támogatta. Mester Sándor, a kiskunhalasi polgármesteri hivatal humánpolitikai osztályvezetője, ismert helyi szocialista, aki hivatalból foglalkozott a Halas Galéria ügyeivel, elmondta: az egyik balhéja után aláírattak Szűccsel egy papírt, hogy ha még egyszer részegen botrányt okoz, nem védik meg többé. Az MSZP-seknek köszönhette, hogy idő előtt nyugdíjba mehet a Prémium évek programba való bejuttatásával. Havi 12 órát így is dolgoznia kellett – ezt úgy teljesítette, hogy különböző városi és kistérségi rendezvényeken fotózott.

2006-ban a kiskunhalasi önkormányzatban többségbe került a Fidesz. Az újraválasztott MSZP-s Várnai László mellett a fideszes Lukács László lett az alpolgármester. A Halas Galériát 2007-ben kivették a megyei múzeumi szervezetből, és a város által alapított Halasi Csipke Közalapítványhoz csatolták. Lukács egyik fideszes képviselőtársa lett a közalapítványnál a felügyelőbizottság elnöke – az alpolgármester ennek révén terjesztette ki befolyását a Halas Galériára. A Halas Galéria átmeneti vezetője, Szalai József, aki a rokkantnyugdíja mellett napi 4 órában látta el a galériavezetői feladatokat, 2009 februárjában távozott a galériától.

Harangozó Angéla, akinek honosított tanári oklevele van, eközben elvégezte az ELTEmúzeumpedagógusi képzését. Ennek birtokában megpályázta a Halas Galéria vezetői tisztét – de nem kapta meg. A közalapítvány kuratóriumának jegyzőkönyvében szerepel egy bejegyzés, mely szerint Lukács László alpolgármester véleménye, hogy „Angéla nem lehet ott vezető, mert nem ért a művészeti követelményekhez, s Szűcs Károly felvételét támogatjuk”. Szűcsöt vállalkozói szerződéssel újra fölvették a Halas Galériába, ám kiderült, hogy vállalkozóként nem lehet a galéria igazgatója. Formálisan a mai napig nincs vezetője a Halas Galériának, tényszerűen azonban Szűcs hozza a döntéseket.

A Halas Galériában közcélú munkavállalóként alkalmaztak egy restaurátort is, aki nem bírta idegileg a munkahelyi viszonyokat, és beleegyezett, hogy közös megegyezéssel távozzék. Azóta munkanélküli. Helyére szintén közcélú munkásként felvettek egy mélyen jobboldali meggyőződésű történészt, aki néhány éve egy hagyományőrző egyesületet vezet, s a helyi jobboldali vezetés szerint tovább egy ilyen ember nem maradhat munkahely nélkül.

Lukács László alpolgármester, aki időközben országgyűlési képviselő és a Fidesz polgármesterjelöltje lett, támogatja és a háttérből véleményezi a folyamatokat. Szűcs Károly puszta segítőkészségből fotózza a kampányeseményeit, segít a honlapja elkészítésében – a híradófelvételeken jól látható, hogy mindig ott van körülötte.

Megkerestük Szűcs Károlyt, továbbá Szakál Györgynét, a közalapítvány kuratóriumának elnökét, valamint Lukács László polgármesterjelöltet, de egyikük sem kívánt a kérdé-seinkre válaszolni.

Miután eldőlt, hogy – a korkedvezménnyel nyugdíjba vonuló – Szűcs Károly lesz újból a Halas Galéria vezetője, akkor is, ha a vállalkozókénti alkalmazását egy ügyészségi állásfoglalás is jogszerűtlennek ítélte, Harangozó Angéla az egyik fegyelmit kapta a másik után. 2009. június 9-én összeesett a munkahelyén, elvitte a mentő. Amikor 2009 szeptemberében visszament dolgozni, azonnal újabb fegyelmit kapott a munkáltatótól. Ennek ellenére megpróbált együtt dolgozni Szűccsel, aki mindenben elmarasztalta őt, és sorra elmarasztaló jelentéseket tett a munkáltatónak kollégájáról. Az aszszony mostanára teljesen kikészült idegileg.

– Ha lejár a táppénz, vagy visszamennék dolgozni e két kolléga mellé, biztosan szerét ejtik, hogy valamilyen okkal végleg eltávolítsanak a munkahelyemről – mondta Harangozó Angéla. – Két gyerekkel, albérlettel, banki kölcsönnel hónapról hónapra élek. A munkáltató előtt is világos, hogy a munkahelyem elvesztése a puszta megélhetésünket is megpecsételi. A hatodikos fiammal együtt kitesznek az albérletből, és az utcára kerülünk. Tehetséges csellista lányom számára pedig, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatója, anyagiak híján megszűnik a továbbtanulás lehetősége.

– Kinek kell 49 évesen egy diplomás nő Kiskunhalason, amikor 3500 felett van a munkanélküliek száma a kistérségben? – kérdezte tőlem Harangozó Angéla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.