Hűtlen kezelés Kiskunhalason

A piaci érték több mint kétszereséért próbált közgyűlési jóváhagyás és költségvetési fedezet nélkül megvásárolni a kiskunhalasi önkormányzat vagyongazdálkodási cége egy új telephelyet 2008-ban.

 A vagyongazdálkodási cég volt vezérigazgatóját, Valaczkai Lászlót, valamint a szerződéseket készítő ügyvédet, Krammer Balázs önkormányzati képviselőt, a Fidesz-frakció tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A Halasi Városgazda Zrt. még 2008-ban új telephely létesítése mellett döntött. A terv szerepelt a cég üzleti tervében, bár forrása nem volt rá. Ennek ellenére Valaczkai László vezérigazgató új telephelynek egy olyan társaság ingatlanát javasolta, amelynél korábban ő maga alkalmazásban állt. A szóban forgó ingatlan két részből állt, egy mintegy 500 négyzetméteres lakóházból, melléképületből, valamint a szomszédos 720 négyzetméternyi területből, amelyen egy raktárépület található.

A zrt. először bérleti, majd adásvételi szerződést kötött a két ingatlanra. A szerződéseket Krammer Balázs, fideszes önkormányzati képviselő, a városüzemeltetési bizottság tagja készítette. Az ügyvéd a szerződésben a két telket összevonta. Azonban hivatalosan ez nem történt meg, sőt, az önkormányzat műszaki osztálya az összevonást nem is engedélyezte. Ezért újabb adásvételi szerződés készült, amely már 720 négyzetméterről szólt, és hetvenötmillióhatszázezer forintról. A Krammer által készített új szerződés szerint, amennyiben a vételárhátralék banki finanszírozása elmarad, akkor a szerződő felek közt osztatlan közös tulajdon jön létre.

A vádhatóság szerint ez a kikötés rendkívül előnytelen kötelezettségvállalást jelentett volna az önkormányzat számára. Az igazságügyi szakértő szerint az ingatlan forgalmi értéke a vásárlás időpontjában harmincmillió forint volt, ráadásul a megvásárolt ingatlan mindössze a zrt. addigi telephelyének a harmadát tette ki, a gáz nem volt bevezetve a telekre, vagyis csak olyan anyagok tárolására volt alkalmas a raktár, amelyek fűtést nem igényelnek. A cég felügyelőbizottsága vizsgálatot rendelt el, és 2008 augusztusában a szerződést felbontották, Valaczkai pedig távozott a posztjáról, jelenleg Angliában tartózkodik.

Az ügyészség szerint Valaczkai megszegte az önkormányzat vagyongazdálkodási és beszerzési szabályzatát, mivel nem kért be további árajánlatokat. Krammer Balázs pedig ezt tudva működött közre a szerződések készítésénél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.