Cs. Istvánt őrizetbe vette a rendőrség különleges egysége
REUTERS - Veres Viktor Mindazonáltal azt ma már ő és az őt beszervező Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) is elismeri, hogy informátorként alkalmazták leszerelése után is. Katonákról és a DVSC futballszurkolóiról jelentett (egyebek mellett arról, hogy kik vehettek részt közülük a 2006. október 23-i és 2007. március 15-i budapesti tüntetéseken) kapcsolattartó tisztjének, aki őt a tiszalöki gyilkosság (2009. április 22.) után is megkereste. A tiszt lakásán került sor a beszélgetésre, amelyről Cs. és a KBH alkalmazottja egyaránt azt vallotta, hogy ott a cigányok elleni gyilkosságok nem kerültek szóba. Ennek viszont ellentmondani látszik, hogy a nyomozati iratok szerint a kapcsolattartó tiszt célzást tett a százmilliós nyomravezetői díjra.

Cs. állítása szerint azért hallgatott ez alkalommal is, mert féltette saját és családtagjai életét, ugyanis a „megfontolt agresszorként” jellemzett, a sorozatgyilkosság fő stratégájának tartott K. Árpád bosszút helyezett kilátásba „árulás” esetére. Cs. István már őrizetbe vétele napján, 2009. augusztus 23-án vallomást tett – miután a katonai titkoszszolgálat igazolta, hogy nem titokgazda, titoktartási kötelezettség nem terheli. Azonban a tiszalöki akcióról, a KBH-s kapcsolatáról, valamint arról, hogy ő volt a sofőr a kislétai gyilkosságnál (2009. augusztus 3.) is, csak több mint fél évvel később, 2010 februárjában beszélt az NNI-nek.

Az őt foglalkoztató Katonai Biztonsági Hivatal még ezt követően is bízott abban, hogy korábbi hazugsága Cs. István informátori alkalmazásával kapcsolatban nem lepleződik le. Ebben akarva-akaratlanul az NNI is falazott a KBH-nak, hiszen még a vádemelést bejelentő sajtótájékoztatón is elhallgatták a rendőrök a titkosszolgálati szálat, ezáltal azt is, hogy a kislétai brutális merénylet nagy valószínűséggel megelőzhető lett volna. Ez már csak azért is érthetetlen, hiszen csak idő kérdése volt, hogy mindezek a nyomozati iratokból mikor kerülnek nyilvánosságra. És vajon mi még?

Az előzetes letartóztatásban lévő Cs. István a börtönből írásban válaszolt az ügyvédje által hozzá eljuttatott kérdéseinkre.

– Mióta az ön nyomozati vallomása nyomán a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) is elismerte, hogy valóban az informátoruk volt, egyesek igyekeznek úgy beállítani, mintha kizárólag ön, illetve a KBH-s kapcsolattartó tisztjének a lelkén száradna az utolsó két gyilkosság, nem pedig elsősorban a tényleges elkövetőkén. Mit szól ehhez? A másik három gyanúsított egyaránt elismerte, hogy ott volt, de tagadja, hogy gyilkolt. Lehetett a helyszíneken, a két utolsón legalábbis, amelyek közelében ön is járt, még valaki vagy valakik?

– Nem tudom, miért én lettem ennyire érdekes. Talán a KBH-kapcsolatom miatt, vagy azért, mert a többieknek addig sem kell olyan kérdésekre válaszolniuk, amelyek kellemetlenek. A két utolsó helyszín közelében valóban én tettem le őket, és a helyszíntől jóval távolabb kellett őket felvennem. Ha volt is ott még más, én nem láttam és nem is láthattam, nekem erről a többiek sem beszéltek.

– Az is kiderült (a Kritika már az idénjúniusban, a Népszabadság pedig augusztus elején megírta), hogy azért buktak le, mert K. Árpád a Perényi1 programszervezőjét, F.-né Ny. Évát hívta az egyik mobil munkatelefonról, amikor Tiszalökről jövet, Hajdúböszörmény és Balmazújváros között megfeneklettek az Opel Astrával a sáros földúton. Kérte, hogy húzza ki a kocsit. Az asszony kérdezte: mit keresnek ott? Mit mondtak a többiek neki, hogy kerültek oda? Ön tudott arról, hogy a kislétai polgármester, Pénzes Sándor és felnőtt gyerekei házába is be akart lőni K. Árpád?

– Nem tudom, Ny. Évának mit mondtak.Én a Tiszalökről hazavezető útra nem emlékszem, csak néhány részletet tudok felidézni. Nem hallottam, mit beszéltek, milyen magyarázatot adhattak. Nekem is mutattak olyan képeket a nyomozás során, amik számomra ismeretlen házakat ábrázoltak, és állítólag Árpi gépéből kerültek elő. Én is hallottam olyat tőlük, hogy meg kellene leckéztetni a polgármestert.

Vérnyomok Tiszalök-Újtelepen, a Nefelejcs utcában, ahol 2009. április 22-én éjjel agyonlőtték a munkába induló 54 éves Kóka Jenőt
MTI - Balázs Attila – Nem lehet, hogy F.-né Ny. Éva volt az,akivel vádalkut kötött a nyomozó hatóság? Avagy, mint sokan feltételezik, titkosszolgálati kapcsolatai, megbízásai miatt, ön súgott mégis a hatóságnak? És az ön őrizetbe vétele, majd letartóztatása csupán figyelemelterelés? Kiderült már, hogy az őrizetbe vételük éjszakáján önt miért engedték el a kommandós akció után a szórakozóhelyről?

– Védőmmel tanulmányozzuk az iratokat. Szerintem ha Ny. Éva kötött is alkut, az nem valószínű, hogy kiderül az iratokból. Védőm elmondta, hogy az ilyen alkuk államtitoknak minősülnek, tehát legfeljebb olyat láthatnánk, hogy „kivonat a különösen védett tanú vallomásáról”. Az, hogy én alkudtam volna a társaimra, eléggé érdekes feltételezés. Nem itt lennék akkor több mint egy éve… Ha így lett volna, gondolja, hogy mint nyomravezető és segítő csak ülök itt, és nem mondom el senkinek? Hagyom, hogy emberölésben vádoljanak bűnsegédlettel? Odáig viszont még nem jutottunk el az iratokban, hogy én hogyan kerültem képbe, illetve miért engedtek el. Engem is ez a rész érdekel a legjobban.

– Mindazonáltal – véleményem szerint – önnek lett volna módja kiszállni, esetlegmég a százmilliós nyomravezetői díjat is felvehette volna, ha okosabb. Mi vagy ki(k) akadályozta meg ebben? Esetleg csak saját cigánygyűlölete? A sógora és a nővére is rendőr. Miért nem fordult hozzájuk?

– Tény, hogy nem fordultam hozzájuk.De én nem voltam a dolgokba mélyen beavatva Árpiék részéről. Nem tudhattam, hogy vannak-e mások is. Amikor rájöttem, mit csinálnak Árpiék, nagyon féltettem a családomat: fenyegetések, utalások, félszavak hangzottak el, amelyekből – nyilván mert nem tudtam semmit ellenőrizni – az jött le, hogy ha ők buknak, bukunkmi is, és lesznek, lehetnek mások is. Ebből én azt vontam le, hogy ha én buktatom le a társaimat és ez kiderül, márpedig miért ne derülne ki, ott, ahol minden „szivárog”, nagyon nagy bajba kerülhetünk. Nem okosabbnak, hanem talán bátrabbnak vagy naivabbnak kellett volna lennem, nem tudom. Az biztos, hogy bár én bele sem akartam kerülni ebbe a csapatba, ki is akartam szállni, nem mertem konkrét lépéseket tenni. Nem a cigányellenesség volt az okom… Nem kívánom senkinek, hogy ezt átélje – ennyi a véleményem az ön véleményéről. Nem volt a helyemben, ha ott lett volna, és én mondom utólag ugyanezt, kíváncsi lennék a válaszára.

Önnek szerencséje van, nem ön volt ebben a helyzetben. A tartótisztes, KBH-s vonalat már védőm többször elmondta az elmúlt két hétben, lerágott csont. Az meg már a „pontos” tájékoztatás, hogy kiről mit jelentettem és mikor, mert persze ezt is a „valóságnak megfelelően kiderítette a média”. Úgy tűnik, a valóság nem elég szenzációs, tenni kell hozzá. Katona koromban megkerestek. A tiszalöki eset után is, mert ekkor már minden szerv próbált valami nyomot találni. Elmondtam Árpinak, hogy lesz ilyen találkozó. Mondtam, hogy nem mondok semmit a tisztnek. Erre jött az, hogy ha tudják, hogy engem kereshetnek, nem vonnak bele a dologba. Én biztos lettem abban, hogy bár elengedni nem fognak, de nem vonnak be több balhéba, szem előtt leszek, de balhéba nem visznek. A tisztnek nem is mondtam semmit, de Árpiéknak sem a tisztről, holott tudtam, kicsoda, hol lakik, mi a száma stb. Áprilistól augusztusig próbáltam függetlenedni, de szem előtt voltam. Kiállhatatlan lettem a családommal, azt terjesztettem, elegem van belőlük, megyek munkát keresni a Dunántúlra, esetleg külföldre, azt akartam, ez jusson vissza Árpiékhoz is. Gondoltam, így védhetem meg a családomat. Szeretnék tisztázni egy számomra nagyon fontos dolgot is: soha nem jelentettem a Loki-szurkolókról.

Elmondok egy konkrét esetet: egyik ismerősömről – aki régebben radikális nézeteket hangoztatott – megkérdezték, hogyan viselkedik mostanában. Erre én elmondtam, hogy új barátnője van, dolgozik, nem foglalkozik már ilyesmivel. Egy másik esetben a 2006-os zavargások miatt 2007. március 15. után megkérdezték, ha voltam aznap szórakozni Debrecenben, katona társaim közül kikkel találkoztam, hiszen ha Debrecenben söröztek, nem voltak Budapesten. Tehát nem igaz, hogy nekem azonosítani kellett volna képekről bárkit is. Ez teljesen nevetséges. Lassan kezdem magam úgy érezni, mintha én lennék a magyar James Bond.

– Amikor a KBH-s tiszt Tiszalök után megkereste, azt miért mondta el K. Árpádnak, miközben félt tőle? Mit gondolt, ezután engedik kiszállni? Ön elhitte, hogy késő este, kora éjszaka, teszem azt vaddisznóra indultak vadászni? Ráadásul azt is látnia kellett, amikor kivették a puskákat a gitártokból. Gondolom, hogy kérdezte őket, és elmondtak mindent, vagyis ön tudta, hogy ők a cigányvadászok?

– Erre nagyrészt már válaszoltam. Az indulás sem úgy volt, hogy hopp, hopp, gyere, megyünk. Előtte többször kérdeztek katonai témában: terepen mozgás, menetgyakorlatok, mit hogyan kell málházni, ilyeneket. K. Pistit érdekelték az ilyen katonai jellegű dolgok, úgy tűnt, talán Árpit is. Erre jött az ötletük, hogy kellene egy éjszakai túrát csinálni. Ez a fegyverek előkerüléséig annak is tűnt. Az meg, hogy ha látunk vadat, lelőjük, bár nem tetszett, de még belefért. Amikor kiszálltak és mondták, hogy én most kocsikázzak, és ekkorra legyek itt meg itt, na az már nem tetszett. Amikor a rendőr megállított Polgáron, és elmondta, hogy lelőttek egy cigány férfit Tiszalökön, akkor már éreztem, hogy nagy bajba kerültem, de még mindig nem lehettem biztos abban, hogy ők voltak. Nehéz dolog ilyenkor pár másodperc alatt dönteni. És jól dönteni. Később derült ki számomra egyértelműen a dolog, amikor felvettem őket a kocsiba. Elszólásokból, néhány kérdésemre adott válaszukból jöttem rá, mibe keveredtem. Az meg, gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy éjszaka a pusztában két fegyveressel egy autóban nem nekem van igazam, nem az számít, én mit akarok, mit gondolok. Ekkor indult be részemről a családom leválasztása, ha nem fontosak, talán nem kerülnek bajba, velem meg majd csak lesz valahogy.

– Miért és milyen körülmények közöttvitték magukkal Kislétára, miközben már tudták önről, hogy a KBH informátora? Kiderült akkor hazafelé, hogy kikre lőttek? Milyen volt a hangulat?

– Azt hittem, részükről vége a szere -pemnek, de nem így lett. Kislétára már nem a Tiszalökön látott terepre, menetelésre alkalmas ruházatban indultak, hanem trikó, papucs, rövidnadrág volt rajtuk. A kocsiba nem velem rakodtak. Mire gondolhattam volna? Újabb balhéra? A későbbiek ben kiderült számomra a nyomozók által megmutatott, lefoglalt térképekből, egyebekből, hogy én oda nem kellettem volna, az jobban ment volna nélkülem. Mégis vittek. Amikor mégis megtörtént, megkérdeztem Árpit, hogy miért kellettem, azt mondta, most, hogy már két balhéban voltam, nem tudom lemosni magamról, tuti, hogy hallgatni fogok. Hát ez bejött neki, nem mertem semmit csinálni. Végképp össze voltam zavarodva, féltem, nem kívánom ezt senkinek. Lehet engem mindenfélének, rasszistának, cigánygyűlölőnek beállítani, nem érdekel, mert nem ez a valóság. Nem vagyok egy széplélek sem, nem értek egyet sok dologgal, ami az országban megy, felháborít, hogy nagy a bűnözés, és ezek egy részét, akárhogy szépítjük, cigányok követik el, de nem a gyilkosság a megoldás erre. Azért is vállaltam ezt az interjút, mert akit a valóság érdekel, tudja meg tőlem, lásson tisztán. Más nem érdekel.

– A tartótisztje nem érdeklődött Kislétaután újra önnél?

– Nem.

– Öntől mint egykori hivatásos katonától kért tanácsot K. Árpád arról, hogy melyik közeli laktanyából tudnának könnyen fegyvert szerezni. Ez még az első, galgagyörki támadás, illetve a besenyszögi fegyverrablás előtt volt?

– Tiszalök után történt, hogy kivittek ahajdúhadházi lőtérre. Az volt a terv, hogy kellene automata fegyver, esetleg Kalasnyikov. Megmutatták az őrhelyet, hogy onnan lehetne szerezni, lefegyverezve az őröket. Lebeszéltem Árpit, mondtam, hogy ez lehetetlen. Van rádió, közel a főépület, el fogják kapni őket. Azt meg, hogy van arrébb egy poszt, egy őrrel, rádió nélkül, hát azt „elfelejtettem” nekik megemlíteni.

– Milyen körülmények között tartják fogva? Nem fenyegették meg cigány fogva tartott társai? Tudomásom szerint bíróságra szállítás közben együtt vitték K. Árpáddal. Tudtak beszélni, kérte valamire önt?

– Megfelelőek a körülmények, nem értfenyegetés. Akit érdekel, tudja – mert van bent tévé, újság –, hogy nekem mi volt a szerepem, most már azt is, hogy miért. Valóban volt egy ilyen eset, hogy együtt vittek, de nem Árpival, hanem K. Pistivel, ekkor én azt mondtam, nem tettem vallomást, és nem is tervezem. Mint utóbb az iratokból kiderült, K. Pisti és Árpi is tettek már akkor részbeni beismerő vallomást.

– Megbánta, amit tett, mit csinálna másként? Milyen ítéletre számít?

– Utólag könnyű már okosnak lenni. Mit csinálnék másként? Ha biztos lehettem volna abban, ahogy akkor nem voltam, és talán még most sem, hogy nincsenek többen, Tiszalök után elmegyek a rendőrségre. Átgondoltam már ezt akkor is, de abban a helyzetben nem lehettem biztos semmiben. Nem vagyok egy szupermen, nem tudok megvédeni mindenkit, így hát tettem, amit tettem. Ha okosabb vagyok, ha bátrabb, ha annyit tudnék, mint így, egy év távlatából, másképp cselekedtem volna, az biztos. Abban bízom, hogy az általam elmondottakat, amit elég sok máshonnan beszerzett bizonyíték is alátámaszt, megfelelően értékeli majd a bíróság. Jövendölni nem tudok, reménykedni nem merek…

Kapcsolódó cikkek: 'Sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a letartóztatása előtt' | A nemzeti együttműködés és a magyar nyelv paródiája | Under-art | Várjáték | Volt gyűrű, nincs gyűrű