adamant | 2010. augusztus 24. | 21:10:35
Moderálási alapelvek- komment törölve -
vakablak | 2010. augusztus 24. | 20:44:19
Az is megéri a pénzét, aki egy ilyen horthysta díjat 1) elfogad, 2) noch dazu Orbán kezéből.
Erre az egy dologra viszont tényleg pont jó lesz ez a láncos-kutya díj: legalább leplezetlenül kiderül, kik azok az erkölcstelen nyalógépek, akik annyit sem érnek, mint a körmünk alatt a piszok.
evianna | 2010. augusztus 24. | 20:24:15
indítványozom a történelmi magyar Sárkány-rend visszaállítását is: Drakula attól lett ugyanis Drakula, hogy megkapta a magyar királytól ezt a kitüntetést, különben egyszerű Vlad Tepes maradt volna.
nyúljunk csak vissza a gyökerekig, csináljunk sok (kis és nagy) Drakulát: passzolni fog a "jelenlegi kormányhoz".
GEREBLYE | 2010. augusztus 24. | 20:15:45
– kormányzati források munkatársunknak azt mondták: „méltatlanul hagyták el” a szocialista kormányok a Corvin-láncot a kitüntetések közül. Kovács Zoltán nyilatkozott is a Hír TV-nek az első Orbán-kormány által 2001-ben adományozott kitüntetésről. A kormányzati kommunikációs államtitkár „komoly problémának, hiányosságnak” nevezte, hogy „elfelejtődött” a Corvin-lánc. A kormány újragondolja, hogy az ismét szerepeljen az állami kitüntetések között.
Komoly agyi probléma és hiányosság a Corvin lánc "felfedezése".Horthyékhoz még illett egy váság után erősödő,háború felé tartó korszakban.Ez a kor elmúlt,nem hiányzik.A lánc sem.Szabadon,lánc nélkül jobb élni.
andras1 | 2010. augusztus 24. | 18:58:39
Farkas Zénó egy kitalált személy, Déry Tibor "Felelet" című darabjának szereplője.
A "hiteles ábrázoló" - és persze kommunista - Déry Tibor a Tanácsköztársaságban vezető posztot vállalt, majd elhagyta Magyarországot nagyjából Kun Bélával egyidőben.
rénszarvas | 2010. augusztus 24. | 17:38:50
vakablak | 2010. augusztus 24. | 13:46:10
.. szerintem hamarosan a rendőrség pincéjében dekkoló, vád alá vont MSZP-s potentátok kihallgatását is ő fogja személyesen végezni.
************************
Ne kecsegtess minket, Kedves Batátom. A hirtelen nagy öröm is megárthat.
rénszarvas | 2010. augusztus 24. | 17:36:03
tik-tak | 2010. augusztus 24. | 12:10:43
Agancsos barátom!
Úgy vélem,hogy senki sem a Corvin nevet kifogásolja-már aki kifogásol bármit is ebben a kitüntetésben-hanem azt a történelmi korszakot és ahová köthető.
*************************
Kedves Barátom, azt hiszem, hogy most egy darabig el kell viselnetek, hogy nem csak Károlyiékkal van folytonosságunk.
A magam részéről nagyon várom a Wass Albert szobrot.
kisördög | 2010. augusztus 24. | 16:32:32
Abszolút jó ötletnek tartom ...
dvhr | 2010. augusztus 24. | 16:15:30
pawpar: jogos.
pawpar | 2010. augusztus 24. | 14:26:26
Számomra inkább az a kérdés, szükség van-e manapság egy olyan kitüntetésre, melyet aszerint osztanak, hogy egy kormányzat kiket tart a 12 legjobb tudósnak, művésznek, írónak. A 2001-es névsorban kétségtelenül vannak vitathatatlan nevek, de olyanok is, akik helyett akár három másikat is ki lehetett volna tüntetni. Ráadásul néhány névnél igencsak kilóg az ideológiai lóláb.
Szerintem ma már bőven van olyan állami kitüntés és elismerés (Kossuth díj, Széchenyi díj,Köztársasági érdemkereszt,a Nemzet színésze, sportolója, stb.) amivel el lehet ismerni nagyjainkat. Én feleslegesnek érzem a 12 legnagyobb (főleg, mert ennél több van) megnevezését.
vakablak | 2010. augusztus 24. | 13:46:10
Orbán egyszerre Kádár- és Horthy-epigon. A Kádár-epigonságból nyújtott teljesítménye ezidáig jeles, most értelemszerűen a Horthy-vonalra kell megint ráerősíteni. Ahogy Wazull is mondja, lesz itt még vitézi cím és lesz tekintetes úr meg méltóságos úr, bokacsattogtatás és csendőrpertu.
Orbán a nép atyja. Rajta kívül senki sem számít. Természetesen ő határozza meg a kitüntetéseket is, és személyesen ő dönti el azt is, ki kaphat, és ki nem kaphat. A kitüntetés átadása is az ő joga, és szerintem hamarosan a rendőrség pincéjében dekkoló, vád alá vont MSZP-s potentátok kihallgatását is ő fogja személyesen végezni. A Fidesz és a virtuális KDNP összes képviselőjét is ő választotta ki, ő dönt a parlament létszámáról, ő szövegezi meg saját, különbejáratú alkotmányát, ő határozza meg az államformát és az összes alapvető játékszabályt, ő dönt az alkotmánybírókról és a köztársasági elnökről, a média-szuperhatóság, a PSZÁF és a számvevőszék vezetőjéről is: alkotó, döntőbíró, végrehajtó, fejedelem. Orbán tényleges döntési jogköre ennél valószínűleg több tucatszor nagyobb. Egy földre szállt istenség! Hozsánna néked, Viktorbasi!
dvhr | 2010. augusztus 24. | 13:32:44
Az Orban-kormany egyik rendelkezese szerint minden dijazott megnevezhetett egy fiatal tudostarsat, aki egy jelentos osztondijat 3 evig kapott. Voltak erdekessegek a fiatal jelolteknel. Ezekek kozul a sajtot elen a 168 oraval kizarolag egy erdekelt: Balogh Janos sajat gyereket ohajtotta tamogatni. Ami senkit sem erdekelt: a sarlatan Voros Gyozo tamogatasa, illetve egy kutatassal nem foglalkozo gimnaziumi fizika-tanare. A sajto arrol sem vett tudomast, hogy a Medgyessy-fele kormany ugy allitotta le az osztondijak kifizeteset, hogy sem az erdekelteknek, sem senki masnak soha egy nyikk indoklast nem adott, levelekre nem valaszolt.
Mars | 2010. augusztus 24. | 12:43:30
chazoooo: "És mi is a baj a Horthy-korszakkal?"
Csupán annyi, hogy egy embertelen, úrigőgös, népnyomorító, világháborúba és országrombolásba torkolló hitvány ellenforradalmi rendszer volt.
medve1942 | 2010. augusztus 24. | 12:35:31
A Süsü a sárkányban van egy olyan vicc, hogy a király azt mondja: hím-pellér! izé... kan-cellár! Az a gyanúm, ezért nincs ma már kancellária.
medve1942 | 2010. augusztus 24. | 12:33:18
Kossuth-díj 1948 óta van, az első kitüntetetteké (pl. Bartók) részben posztumusz volt.
A kétségkívül főként "horthystákat" jutalmazó Corvin-láncon kívül volt koszorú is (kisebb rang, ebből kaphatott már "pettyes káderlapú" festő és egy matematikus is).
A 2001-es névsor minden tekintetben elsőrangú díjazottakat takar. Lehet, hogy az öreg Teller "befűzésére" találta ki Schmidt Mária, de akkor is. Kár volt elaltani.
tik-tak | 2010. augusztus 24. | 12:10:43
Agancsos barátom!
Úgy vélem,hogy senki sem a Corvin nevet kifogásolja-már aki kifogásol bármit is ebben a kitüntetésben-hanem azt a történelmi korszakot és ahová köthető.
Csak megjegyzem,hogy van hasonló elismerés úgymint Kossuth- és Széchenyi-díj.
"Kossuth-díjra a kulturális és művészeti alkotások, a Széchenyi-díjra a tudományok, a kutatás, a műszaki alkotások, a műszaki fejlesztés, továbbá a gyógyítás és az oktatás-nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményeket elért személyeket lehet ajánlani.".
chazoooo | 2010. augusztus 24. | 12:04:44
"Kiss Péter volt szocialista kancelláriaminisztert lapunk nem érte el, de a kitüntetés „elfelejtésének” oka az alapításkor megfogalmazott kritika: az SZDSZ–MSZP-kormány a Horthy-korszak egyik jelképének tekintette a Corvin-láncot."
És mi is a baj a Horthy-korszakkal?
A Kossuth-díj is él, pedig az a Kádár-korszak egyik jelképe (ezen az alapon).
A díjak, a jelképek nem bűnösök.
rénszarvas | 2010. augusztus 24. | 11:17:29
Bizony, bizony, kedves szoclibsi hozzászólók, rühelljétek csak a Corvin nevet; a románok is legszívesebben lebontanák Mátyás szülőházát Kolozsvárt. Meg ne tagadjátok enmagatokat, lehessen csak felismerni benneteket messziről!
antivirtus | 2010. augusztus 24. | 10:42:57
Ihaj-Csuhaj, de ócska érvelés. Déry, a kommunisták szekértolója, mint "a korszak egyik hiteles ábrázolója".
Na persze drága Ildikó, a hülyék a szomszéd utcában laknak, azokat traktálja ilyen ökörségekkel.
Amúgy a "hitelesen" ábrázolt személy kegyeskedett átvenni a Corvin láncot, a hitelesség pedig ott kezdődik hogy visszautasítja, nem pedig ott hogy utána hová akasztja.
rénszarvas | 2010. augusztus 24. | 09:52:40
1930
* Berzeviczy Albert kultúrpolitikus, történész
* Dohnányi Ernő zeneszerző,
* Herczeg Ferenc író
* Hubay Jenő zeneszerző
* gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter
* báró Korányi Sándor belgyógyász,
* Ravasz László református püspök, teológus
* gróf Teleki Pál földrajztudós
* Zala György szobrász
* báró Wlassics Gyula kultúrpolitikus, jogász.
1935
* Hóman Bálint történész
* Karlovszky Bertalan festő
1937
* Károlyi Árpád (1853–1940) történész, levéltáros
* Serédi Jusztinián hercegprímás, egyházjogtudós
1938
* Verebély Tibor sebész
1939
* Hültl Dezső építész
* Melich János nyelvész
1940
* Balogh Artúr jogász
* Kelemen Lajos történész
* Reményik Sándor költő
1941
* Pásztor János szobrász
* Rudnay Gyula festő
1942
* Schütz Antal hittudós
2001
* Kallós Zoltán néprajzkutató 1926–
* Lámfalussy Sándor közgazdász 1929–
* Lovász László matematikus 1948–
* John Lukacs történész 1924–
* Makovecz Imre építész 1935–
* Nemeskürty István irodalomtörténész 1925–
* Oláh György kémikus 1927–
* Szokolay Sándor zeneszerző 1931–
* Zsigmond Vilmos operatőr 1930–
* Balogh János zoológus 1913–2002
* Teller Ede fizikus 1908–2003
* Szabó Magda írónő 1917–2007
*********************************************
staropramen | 2010. augusztus 24. | 08:52:15
Wazull | 2010. augusztus 24. | 08:23:53
Ahogy elolvastam a cikket, azonnal az jutott eszembe, hogy a vezér jövő augusztus 20-án vitézzé avathatna pár érdekes embert a Sándor palota előtt miközben Pál a zemberek elnöke lelkesen integetne az erkélyről,esetleg zongorázna is nekik.
Kicsit sajnálom, hogy előbb írtad meg ezt a vitézi dolgot.
értelmetlenségi | 2010. augusztus 24. | 08:26:02
leslie42: "Kit érdekel, hogy mi a véleménye az MSZP-nek, meg az ide írogató nyugdíjas munkásőröknek, tanácselnököknek, párttitkároknak a Corvin-láncról"
A jelek szerint például téged, hiszen te is ide irogatsz. Vagy netán a felsoroltak közé tartozol?... :-)
Wazull | 2010. augusztus 24. | 08:23:53
Remek otlet a korvin-lanc, ennel egyertelmubben nem tudathatnank a vilaggal mekkora suttyok vagyunk mi magyarok. Javasolnam meg a vitezi cimek ujraadomanyozasat is. Vitez szolnoki panel viktor, meg ilyenek...
trewq | 2010. augusztus 24. | 08:23:40
Az ilyen 50 év fölötti lesli-félék túl sokat tudnak a régi rendszerről. Gyanúsan sokat. Mesélhetnének nekünk, fiataloknak.
jozsipapa60 | 2010. augusztus 24. | 08:12:05
leslie42:Azt hiszem,inkább te voltál munkásőr,vagy párttitkár esetleg besúgó és a fröcsögéssel próbálod jóvátenni a bűneidet!
lesli42 | 2010. augusztus 24. | 07:28:14
A kutya ugat, a karaván halad. Kit érdekel, hogy mi a véleménye az MSZP-nek, meg az ide írogató nyugdíjas munkásőröknek, tanácselnököknek, párttitkároknak a Corvin-láncról. Ők előveszik esténkét a vörös csillag zászlórendet, meg a szochazás röhejrendet, és nosztalgiáznak egyet.
walsz | 2010. augusztus 24. | 05:19:50
Vissza mégjobban a Horthy-korszakhoz.
Elöre a múltba!
komszomol | 2010. augusztus 24. | 01:21:47
"s végül az akkori legnagyobb magyar tudományos kitüntetés, a Corvin-lánc, amelyet intézeti laboratóriumában az ajtó melletti fogason tart, az árnyékszék kulcsával együtt”
Érzékelhető, mekkora kitüntetés. Az ember összeszarja magát érte.
|