Nagy kár, hogy augusztus 20-án nem osztottak állami kitüntetéseket, ezért az életműmondatért a zenésznek is járt volna. Ámbár a csoda tudja: az előadás után azt is elmondta, hogy igen, bízni éppenséggel ő is bízik Orbán Viktorban, ám az ország gondjainak megoldásában mégis inkább a Szűzanyára számít, most ugyanis elsősorban spirituális segítségre van szükség; Orbán ilyen mértékű lefokozására a spirituális hierarchiában emberemlékezet óta nem volt példa, ez már szinte puccskísérlet.

Ám augusztus 20-án a honvédelmin kívül semmiféle kitüntetést nem osztottak, és így volt ez rendjén. Hiába tiltakoznak a szocik, s mondanak olyat, hogy ez a honi tudósok és művészek, sőt a határon túli magyarok „ledegradálása”, ez volt az egyetlen ésszerű megoldás. Mert azt azért ebben az országban mindenkinek, még a szociknak is tudniuk illene, hogy ha egyszer alig két hónapja funkcionál a nemzeti együttműködés rendszere, akkor ennyi idő alatt a legodaadóbb kommandó se végezhetett a közhivatalok kipucolásával, sőt ennyi idő alatt még lajstromba se lehetett venni a kitüntetésre érdemes seggnyalókat, érdekembereket, neofitákat, az átállt kommunistákról nem is szólva, hogy stílszerűen, ám köcsögözés nélkül fogalmazzunk.

Hanem ez a gyurcsányozás. Hogy rég nincsen már ugyebár a Feri, ám ezek még mindig köcsögöznek, tolvajoznak, hazaárulóznak rendületlenül, úgy rettegik a Ferit, mint Kósa Lajos az intellektust, ennyire futja a szellemi potenciálból, miközben ősszel háromszáz forint lesz a kenyér; ezt a szociknál szebben senki se tudja megfogalmazni.

Holott teljesen logikus, sőt kifejezetten progresszív ez a már-már vallási révülettől átitatott gyurcsányozás. Nem dicsekvésképpen mondom, de pár évvel ezelőtt, a legdurvább gyurcsányozás idején azt írtam, persze nem elemzések, súlyos átgondolások után, csak úgy átabotában, ahogyan köcsögözni szokott az ember, hogy figyeljük meg, ha Orbán Viktor megint kormányfő lesz, még a végén a Gyurcsány-programot fogja megvalósítani. Ehhez képest mostanra látjuk, hogy az az ember, aki például két évvel ezelőtt még úgy vélekedett Gyurcsánynak a Déli áramlat nevű gázprojekt iránti elkötelezettségéről, hogy „a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen”, most hirtelen az orosz gáz nagy barátja lett, miközben a körülmények semmit se változtak. És ugyanez van a bankok megkopasztásával, a Robin Hood-adóval, „a szegények felkarolásával”, úgyhogy minden esély megvan rá, hogy márciusban megérkezzék a vizitdíj, legfeljebb nemzeti együttműködési díj néven, vadonatúj, Fideszközeli cégek gyártotta vizitdíjautomatákkal.

De nem ez az érdekes. Hanem hogy miközben a kormány, elfelejtve korábbi őrjöngéseit, hirtelen átvált, a tábora hogyan tudja a döntéseit ennyire gyorsan, rugalmasan követni és kritika nélkül elfogadni, sőt esti imájába belefoglalni, hiszen a felmérések szerint a többség egyre elégedettebb a kormány intézkedéseivel. Miközben azt gondolná az ember józan ésszel, hogy ha másról nem is, de például az egykulcsos adóról még a legelvakultabb hívők is azonnal látják, hogy az nem nekik, hanem a leggazdagabbaknak jó, vagy hogy ha a harmincöt évi tanítás után kirúgott pedagógustól veszik el a végkielégítést, akkor az nem a fináncoligarchák, orbánosan szólva az oligarchiák elleni harc egyik állomása, hanem épp az egyszerű és vétlen emberek megsarcolása.

De nem. A lakosság döntő része elégedett, amiben persze semmi meglepő nincsen. A mi revolúcióban megittasodott lakosságunk ötvenhat után fél évvel már egymilliós lélekszámban üdvözölte Kádár Jánost a Felvonulási téren, hát akkor most, a fülkeforradalom után nem csoda, ha hasonló gyorsasággal képes bármihez igazodni, csak mondják meg neki, hogy mihez. Ámbár önmagában már az is bőven elég tud lenni, hogy Gyurcsány köcsög; attól mindjárt jobban érzi magát az ember spirituálisan, de főleg anyagilag.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa