Főpolgármester-jelöltek a neten: ingerlők a küszöbön

Még az online médiában otthonosan mozgó pártoknak sem sikerült meghódítaniuk az internetes közösségeket az önkormányzati választási kampányban – derül ki a főpolgármester-jelöltek internetes megjelenését vizsgáló felmérésből.

A Brandmonitor a különböző internetes közösségekben (Facebook, Twitter), blogokon, fórumokon, hírcsatornákon mérte a jelöltek nevének említését április óta. A felmérés egyfelől igazolta, hogy a nyáron az internetes közönség alig érdeklődött a választás iránt, másfelől azt is, hogy a jelöltek nem igazán használták ki az internetes kampányban rejlő lehetőségeket – annak ellenére sem, hogy az LMP és a Jobbik „hagyományosan” jobban használja az internetet politikai üzeneteik közvetítésére.

A jelöltek közül egyedül a szocialista Horváth Csabának sikerült megütnie a netes közösségek ingerküszöbét (az említésekben 50 százalékos többséggel vezet április óta); őt több alkalommal említették meg, mint a többi jelöltet együttvéve. Ugyanakkor a Brandmonitor adatai szerint Horváth is leginkább csak a BKV ingyenességéről tett bejelentésével tudott bekerülni az online hírfolyamba, ezenkívül csak a volt cégénél indult APEH-vizsgálat keltette fel a netezők érdeklődését.

Ez a két, május elejei hír napokig tartotta Horváthot a közbeszéd fókuszában, ezzel sikerült biztosítania hónapokig az „első helyezését”. Április óta csak júliusban hagyta le őt a fideszes Tarlós István, illetve az LMP-jelölt Jávor Benedek, de ők is leginkább csak a jelölésükről szóló bejelentéssel tudtak bekerülni az internet meghatározó hírfolyamaiba.

Tarlós István nevét, akinek a felmérések szerint a legnagyobb esélye van az októberi választáson, április és augusztus között mindössze 24 százalék említette, míg Jávor Benedekét 15, Staudt Gábor Jobbik-jelöltjét pedig 9 százalék.

Az internetes közönség amúgy is lanyha nyári politikai érdeklődését jellemzi, hogy az összes jelöltet havonta alig félezer alkalommal említették az online közösségekben. Ez a szám – a májusi BKV-s kiugrást leszámítva – lényegében stagnál. Ez azt jelenti, hogy ha egy jelölt nevét tíz alkalommal említették naponta, az már „erős napnak” számított – de ezt a határt is csak kivételes alkalmakkor sikerült megugraniuk.

A felmérés másik érdekessége, hogy döntően a blogokon és fórumokon említették a jelölteket, azaz a „személytelenebb” közösségekben beszéltek inkább a választásról, a Facebook és a Twitter közösségi hálózatokban (ahol jellemzően saját névvel regisztrálnak a felhasználók) alig. A közösségi médiában tapasztalható pangás annak fényében is meglepő, hogy egyébként a jelöltek meglehetősen aktívak a neten; A Facebook-on például már jó ideje azon versengenek, kinek van több ismerőse/rajongója (egyelőre Horváth Csaba vezet több mint 2300 ismerőssel, bár a rajongói oldalának csak 205 tagja van, míg Tarlós Istvánnak 2100. Jávor Benedek 270 rajongóval, illetve 450 ismerőssel „büszkélkedhet”, Staudt Gábornak mindössze 300 ismerőse van, az „Októberben a Jobbikra szavazok” elnevezésű oldalnak még kisebb a rajongó tábora).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.