Szanyi és a szocialista kérdőjelek

Az ajánlószelvények gyűjtésére koncentrál a következő napokban az MSZP, személyi kérdésekkel pedig nem foglalkoznak – ismertette a budapesti választási munkacsoport állásfoglalását Molnár Zsolt fővárosi kampányfőnök. A korteshadjáratáért felelős Szanyi Tibor viszont – ha résnyire is, de –nyitva hagyta az ajtót a polgármesterjelöltek ügyében.

Bemutatták tegnap a szocialisták kampányának egyik „vezérmotívumát”, a piros, kinyújtott hüvelykujjú kezet. A tetszést kifejező „lájkjel” végigkíséri majd az MSZP korteshadjáratát. Szanyi Tibor országos kampányfőnök közölte: habár az MSZP „lájkjelei” piros színűek, a szocialisták egy zöld, a fenntarthatóságot szem előtt tartó önkormányzati programmal indulnak országszerte. Szanyi szerint helyzeti előnyben vannak a többiekkel szemben, mert pártjuk jelöltjeit helyben ismerik és a lakosság szóba áll velük. A sajtótájékoztatón részt vett Horváth Csaba főpolgármester-jelölt is, aki a fővárosiakat a Zöld Budapest Közösségi Városprogram támogatására kérte.

Eközben tegnap ülésezett az MSZP budapesti választási munkacsoportja, amelyen részt vett Szanyi Tibor is. A tanácskozás napirendjén a kerületi szervezetek felkészültségének áttekintése, a fővárosi kampány arcainak, „beszélő fejeinek” kijelölése; az augusztus 26-i fővárosi közgyűlésen benyújtandó szocialista javaslatok kommunikációja; illetve az ajánlószelvény-gyűjtésre szánt időszak programtervének ismertetése szerepelt. Az ülés anynyiban vitákkal terheltnek ígérkezett, hogy lapunk tegnap megírta: Szanyi több belső fórumon felvetette már és a budapestiek tudomására is hozta, hogy álláspontja szerint bizonyos polgármesterjelölteket viszsza kellene léptetni és helyettük másokat indítani szocialista színekben. Zuglóban például a szocialista induló Pelyva Györgyöt és a Szili Katalinféle Szövetség a Jövőért Mozgalom színeiben és azMSZDP támogatásával versenybe szálló Láng Mártát is visszaléptetné a kampányfőnök, és helyettük a kerületben függetlenként induló Janicsák István (egykori Z’Zi Labor-énekes) mögé sorakozna fel. Hasonlóképp lecserélné Szanyi az újpalotai körzetben induló Tóth Imrét arra a Hajdu Lászlóra, aki korábban többször is elhódította a polgármesteri széket, és legutóbb épp azért függesztette fel szocialista párttagságát, mert nem értett egyet a helyi szervezetben zajló folyamatokkal. A Népszabadságnak nemrég nyilatkozva Hajdu azt mondta: „könyörtelen, hideg légkör” vette körül a palotai szocialisták körében. Hajdu azután, hogy függetlenként indul a választáson a hivatalos szocialista jelölttel szemben, az alapszabály értelmében automatikusan elvesztette párttagságát. Molnár Zsolt budapesti pártalelnök, a fővárosi kampány irányítója azt mondta: a választási munkacsoport ülésén úgy döntöttek, hogy a következő hetekben a párt csak az ajánlószelvények gyűjtésére koncentrál, személyi kérdésekkel pedig nem foglalkoznak, mert azt lezártnak tekintik. Azaz minden kerületi szervezet meghozta a maga legitim döntését, a jelöltek maradnak. Szanyi Tibor a tanácskozás után azt mondta: elindult a kopogtatócédula-gyűjtés, és „a teljesítmény fényében egy újabb körben azért átgondoljuk még a jelöltek pozicionálását”.

Ennél nagyobb az egyetértés a Schmuck Andor (MSZDP) főpolgármester-jelölt ajánlata kapcsán. E szerint a „baloldali” pártok (azaz a Fidesz ellenében induló pártalakulatok) lépjenek vissza annak javára, aki szeptember 3-ig a legtöbb kopogtatócédulát gyűjti össze. Szanyi Tibor már korábban jelezte, hogy lát fantáziát az ötletben. Molnár Zsolt budapesti kampányfőnök tegnap azt mondta: abban az esetben, ha a demokratikus oldal kész felsorakozni azon jelölt mögött, amelyik igazolhatóan a legtöbb ajánlószelvényt adta le, akkor „van tárgyalási alap”. A szocialisták úgy vélik: ez vélhetően Horváth Csaba MSZP-s jelölt lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.