Magyar Sziget: az LMP az ügyészséghez fordult

A legfőbb ügyészhez fordult az LMP-frakció nevében Dorosz Dávid – a képviselő azt kéri Kovács Tamástól, hogy vizsgálja meg a „Magyar Sziget” elnevezésű rendezvényen történteket, s ha kell, tegye meg a hatáskörébe tartozó lépéseket.

Dorosz Dávid levele szerint az utóbbi néhány napban arról lehetett értesülni, hogy a rendezvényen olyan eseményekre került sor, amelyek a sajtó néhány, a fesztiválra látogató képviselőjét mind fizikailag, mind lelkileg súlyosan sértették. A politikus azt is kérte, hogy „amenynyiben mentelmi joggal rendelkező személyek büntetőjogi felelőssége is megállapítható, az ügyészség a törvényben meghatározott formában forduljon az illetékes szervhez a mentelmi jog felfüggesztése miatt”.

Az MTI hétfőn számolt be arról, hogy két férfit súlyosan bántalmaztak Verőcén. Az Index pedig hétfőn írt arról, hogy előző pénteken a Magyar Sziget Fesztiválon három fradistát súlyosan bántalmaztak. A Hatvannégy Vármegye IfjúságiMozgalom által szervezett rendezvényen péntek hajnalban egy időben, de három különböző helyszínen legalább 10-12 fekete ruhás alak támadt három Fradidrukkerre. A Hetek című hetilap internetes oldala pedig arról számolt be, hogy „életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón”. Az írás szerint a rendezvényen Zagyva György Gyula, a Jobbik képviselője egy faházban fenyegetően beszélt az újságírókkal, miután rájuk zárták a helyiség ajtaját.

Az MTI-nek Dúró Dóra pártszóvivő azt mondta: a Jobbik elnöksége napirendre vette Zagyva György Gyula ügyét, de érdemben nem foglalkozott vele, mert azt „kocsmai színvonalú beszélgetésnek minősítették”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.