Korábban az érdekképviseletek azt hangoztatták, hogy a minisztériumokban és a központi államigazgatási szerveknél tömeges leépítések várhatók, ezzel szemben egy csütörtökön megjelent kormányhatározatból kiderül: a kabinet körülbelül 65 és fél ezer kormánytisztviselői státussal számol. Igaz, a 2008-as adatok szerint ebben a szférában –még köztisztviselőként – csaknem 67 ezren lehettek, de a csökkenés oka kizárólag az, hogy néhány szervezeti egységet máshová soroltak. A tizenhárom helyett létrehozott nyolc minisztériumban nincs szükség annyi pénzügyi, személyügyi, külpolitikai vagy a sajtó- és társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársra – ismerték el a szakszervezetek is, és ezzel mindjárt maguk szolgáltattak muníciót a döntéshozóknak. Ha ugyanis kevesebb a szakmai szervezet, az alaptevékenységet támogató „háttéremberek” száma is csökkenhet. Ez a jóslat ugyancsak tévesnek bizonyult azonban, mert az egyes tárcáknál pontosan annyian dolgozhatnak, mint a 2008-as kormányhatározat szerint: a maximális létszám változatlanul 5764 fő.

Látkép – Nemzeti Erőforrás Minisztérium

A tömeges leépítés egyelőre elmaradt, de a többnyire azonnali személycserével járó elbocsátások a nyár derekán mégis megkezdődtek. A gépezet a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálybalépését követően indult be. A kormányhivatalokban dolgozó köztisztviselőket július 6-a után kormánytisztviselővé minősítették át, s az új szabályok szerint őket mindössze kéthavi végkielégítéssel és indokolás nélkül meneszteni lehet. Ha korábban tették volna ki a szűrüket, a felmentést indokolni kellett volna, és az idősebb korosztály tagjainak akár tizenhat havi fizetés is járt volna, bár a kétmillió feletti végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó miatt sokkal több akkor sem maradt volna a zsebükben. Ennek a megoldásnak egészen fura következményei lettek, mert a Fidesz-kormány először az előző ciklus több minisztériumi főosztályvezetőjét, illetve alacsonyabb szintű vezetőjét is megerősítette a posztján. Az érintettek öröme persze korai volt, mert amint kormánytisztviselővé minősítették át őket, azonmód mehettek a papírjaikért a munkaügyre. Az országos hatáskörű szervek több első számú vezetője ugyanezt élte át. Ezen persze nem szabad csodálkozni, mert a legtöbb kormányváltásnál hasonló forgatókönyv érvényesült.

A helyzet most annyiban más, hogy a menesztési hullám az egyszerű beosztottakat is utolérte. A legrosszabbul talán a megszűnt Miniszterelnöki Hivatal munkatársai jártak: sokukat a kormányváltás után szabadságra küldték (bár olyan is volt, akit éppen tervezett elbocsátása miatt nem engedtek el a már korábban befizetett nyaralására),majd az embereket berendelték, és azonnal kiadták az útjukat. A volt önkormányzati tárcától is viszonylag nagyobb számban menesztettek embereket – volt olyan főosztály, amelynek összes emberét elbocsátották –, de más minisztériumok is megváltak jó néhány, pár hétre kormánytisztviselővé avanzsált köztisztviselőtől.

A szakszervezetek szerint a folyamatnak még nincs vége, mert sokakkal csak pár napja közölték az új beosztását, s még vannak olyanok is, akik azt sem tudják, melyik minisztériumhoz tartoznak. Más forrásokból szintén úgy értesültünk, egyesek változatlanul kényszerszabadságon várják, hogy eldőljön: mi történik velük. Kérdéses viszont, hogy amíg a viszonyok nem tisztázódnak, miként működik a közigazgatás, és elszámol-e valaki a munka nélkül kifizetett jövedelmekkel.

– Az érdekképviseletek az elbocsátásokról nem rendelkeznek pontos információkkal – közölte érdeklődésünkre Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének a főtitkára. Az is nehezíti a tájékozódást, hogy nincs központi nyilvántartás arról, kit hová helyeztek át – tette hozzá. A menesztésekről egyébként korábban a munkaügyi központoktól is lehetett adatokat kapni – mondta Fehér József –, most azonban a tárcáknak a kormánytisztviselők csoportos leépítését nem kell bejelenteniük; ez ma már csak a köztisztviselők körében kötelező.

Tömeges elbocsátásokról a főtitkár egyelőre mégsem beszél, mert szerinte inkább csak „csepegtetve” jelentik be a személyi döntéseket. Azt viszont állítja, hogy a kirúgásokat meglehetősen etikátlanul, a humánum minimumát nélkülöző módon intézik. Sokan ugyanis hónapokig szinte lógtak a levegőben, és a sorsukat illetően semmilyen tájékoztatást nem kaptak. Voltak, akiket szabadságoltak, és amikor végre berendelték őket, akkor szembesültek vele: új emberek ülnek a helyükön. Mások meg naphosszat csak tétlenül vártak a számukra kijelölt irodában – a korábbinál lényegesen rosszabb körülmények között –, amíg nem született meg a döntés. Ha pedig valaki nem viselte tovább, hogy nem szólnak hozzá, és a helyzet tisztázása érdekében bejelentkezett új főnökéhez, a próbálkozást egészen megalázó módon utasították el – mesélték néhányan.

– Sok tapasztalt köztisztviselőnek esélyt sem adtak arra, hogy a szaktudását vagy az új hatalommal szembeni lojalitását bizonyítsa – állítja Fehér József. Szerinte ez nem is érdekelt senkit, mert néhány kivételtől eltekintve, amikor a szakszervezet sem vitatja, hogy felesleges posztokat szüntettek meg, a szándék többnyire egyértelmű volt: a Fidesz kádereinek kellett helyet biztosítani. De az is szempont lehetett – véli a főtitkár –, hogy aki az előző két ciklusban valamikor hivatalban volt, az eleve megbízhatatlan. Úgy látja, a vezetők rapid menesztése mindenképpen ezeket a feltételezéseket erősíti. Tény ugyanakkor – fogalmaz –, hogy egészen váratlan személyi döntések is születtek: megesett az is, hogy az előző kormány egyik prominensének bizalmasa meglepően magas poszton landolt. Mások viszont állítják: egy egész szervezeti egység munkatársait rúgták ki úgy, hogy a közismerten fideszes kapcsolatokat ápoló kollegákat sem kímélték.

A szakszervezet becslése szerint a múlt hétig ötszáznál már bizonyosan több embert menesztettek, de mostanra ennél akár jóval többen is lehetnek – közölte a főtitkár. A helyzetet azonban árnyalja – ismeri el –, hogy nem mindenki az utcára került. Aki jogosultságot szerzett rá, azt nyugdíjba küldték, aki pedig rendelkezett legalább 25 év közszolgálati jogviszonnyal, és csak néhány éve lett volna hátra a nyugdíjazásig, annak a sorsát a prémiumévek programjának keretében rendezték. Ez utóbbi esetben az érintett – a tényleges nyugdíjazásáig – a fizetése hetven százalékát kapja, s ennek fejében őt a munkáltató heti legfeljebb tizenkét órányi munkavégzésre kötelezheti. Azt viszont nem tudni, hogy az elbocsátottak közül hányan lehettek ilyen viszonylag kedvező helyzetben. Korántsem reprezentatív körkérdésünk alapján valószínű, hogy a menesztettek többségére átmenetileg a munkanélküliség vár.

Igazán pontos adatokkal kormányzati források sem tudtak még szolgálni, annyit azonban közöltek, hogy a személyi változások a minisztériumok állományának körülbelül tíz százalékát érintik, amimintegy ötszáz főt jelenthet. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra: nem előre elhatározott személycserék folynak, hanem a tárcáknál – a természetes fluktuációra is figyelemmel – végrehajtott strukturális átalakítások történtek, és a humánerőforrással kapcsolatos döntéseket ehhez igazítják. Ha pedig valahol egy egész szervezeti egységet bocsátottak el, annak oka egyszerűen az, hogy az adott feladat megszűnt. A létszám összességében viszont nem csökken – erősítették meg –, ezért a menesztések célja kifejezetten a minőségi csere. Kérdésünkre határozottan cáfolták ugyanakkor, hogy bárhol lehetnek még olyan emberek, akik nem tudják, hogy melyik tárcához tartoznak. Amennyiben lenne ilyen, az már önmagában emiatt alkalmatlan a közszolgálatra. Ez inkább a Gyurcsány-kormány idején volt jellemző – kaptuk a választ –, amikor a gyakori átszervezések miatt valóban elég nagy volt a bizonytalanság.