Balról előznék az MSZP-t: harc a kiábrándultakért

Pártok és mozgalmak sarjadnak, hogy baloldali alternatívát kínáljanak a mélyrepülésben lévő MSZP-vel szemben. Pillanatnyilag csak a káosz látszik. A baloldalon létrejött pártok és pártkezdemények valósággal versenyeznek, hogy melyikük tud keményebben elhatárolódni az MSZP-től. Nyilvánvalóan az a cél, hogy megnyerjék maguknak a kiábrándult, passzív – vagy éppen dacból máshova szavazó – baloldaliakat.

A jó öreg, bár egyre kevésbé sikeres Thürmer Gyula-féle Munkáspártot nem kell bemutatni, az újabb szerveződések kavalkádjában ugyanakkor nem könnyű eligazodni. Tavaly ősszel alakult például a MEBAL (Magyar Egyesült Baloldal), amely a „kapitalizmuson túlmutató, emberközpontú közösségi társadalom megteremtését” tekinti feladatának. Fővédnöke a Londonban élő professzor, Mészáros István, ismertebb reprezentánsai közé tartozik Krausz Tamás történész. A MEBAL az MSZP-t vétkesnek tartja a „kaszinókapitalizmus meghonosításában”. A MEBAL jelenleg mozgalom, de a tervek szerint az országos hálózat kiépítése után párttá alakul. Ez legalább egyértelmű beszéd: a Szili Katalin volt házelnök által nemrégiben életre hívott Szövetség a Jövőért Mozgalom esetében távolról sem ennyire világos a képlet. Nehéz megérteni, hogy tulajdonképpen mi is történik. Szili elvileg nem szakított azMSZP-vel, ugyanakkor bejelentette, hogy mozgalma önállóan indul ősszel.

Akcióban a Demokratikus Hálózat
Akcióban a Demokratikus Hálózat

Ne feledkezzünk meg az idén januárban alakult Új Szocialista Mozgalomról sem, amely a közelmúltban hívta fel magára figyelmet, demonstrációt tartott az MSZP kongresszusának helyszínén, hangsúlyozva: a baloldal nem egyenlő a szocialista párttal. Bár a tüntetésen csak maroknyian vettek részt, Nagy Marianna szóvivő állítja, hogy a mozgalomhoz már úgy 300-400-an csatlakoztak. Az MSZP megyei funkcionáriusai vagy annál magasabb pozíciót betöltő tisztségviselői hiába is szeretnék, nem lehetnek tagjai a mozgalomnak. Ez kizáró ok. Máskülönben ez a szerveződés sem zárja ki a lehetőségét annak, hogy idővel pártként folytatja.

„Demokratának gyengék, baloldalinak hiteltelenek.” Így bírálja az MSZP-t egy viszonylag új formáció, az EP-választások előtt létrehozott Zöld Baloldal. A párt több, hasonló elvet valló szervezet együttműködésének gyümölcse. A néhány hónapja rendezett tisztújításon Droppa György (Zöld Demokraták Szövetsége) helyett az egyszemélyes intézménynek tartott Tamás Gáspár Miklós filozófust választották elnökké. Droppa tiszteletbeli elnök. Az ügyvezető elnök Kalmár Szilárd, a Demokratikus Hálózat egyik vezetője, aki márciusban kilépett az MSZP-ből, de az Újlipótvárosban azért a szocialista Szanyi Tibor oldalán még beszállt a kampányba.

A Zöld Baloldal alelnökei között találjuk Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét is. „Olyan modern marxista-kommunista párt vagyunk, amely a kapitalizmust demokratikus úton akarja meghaladni”, mondja Vajnai, hozzátéve, inkább a marxista jelzőt szokta kidomborítani, mert Európában leginkább ez egyesíti a baloldali alternatívát kínáló pártokat. A Munkáspárt 2006 honlapján Che Guevara és Kádár János alakja dominál. Vajnai közlése szerint Che Guevara a lázadó fiatalság számára vonzó, Kádár inkább az idősebb korosztályokban örvend népszerűségnek.

Ősszel a Zöld Baloldal saját főpolgármester-jelölttel próbálkozik. Az előjelek nem túl biztatók, a parlamenti választásokon mindöszsze két jelöltjüknek sikerült összeszedni a kellő számú ajánlószelvényt. Kettejük közül Havrának Ferenc szerepelt jobban: a hódmezővásárhelyi körzetben a MIÉP-es és az MDF-es vetélytársat megelőzte, igaz, így is csak nem egészen négy százalékot szerzett.

Az utóbbi időben nagy publicitást kapó Czöndör Gyula esete mutatja: az úgynevezett alternatív baloldal helyzete véletlenül sem nevezhető áttekinthetőnek. Czöndör egy eddig nem említett mozgalom, a Szociális Charta 2008 titkáraként vesz részt a Zöld Baloldal munkájában. E párt színeiben indult tavaszszal, de nem tudott elegendő kopogtatót összegyűjteni. A választások után ő is aláírta a Zöld Baloldal közleményét, amely kinyilvánította, hogy a „legvadabb neoliberális igényeknek is kontroll nélkül megfelelő MSZP reménytelenül szorult politikai életünk margójára”, ezért az „MSZP-től élesen elhatárolható, erős és valóban baloldali politikai alternatívára van szükség”. Ehhez képest Czöndör nemrégiben az MSZP társadalompolitikai tagozata elnökeként adott ki közleményt, amelyben az IMF-fel folytatott vitában kiállt a kormány mellett. Érdekesség, hogy az MSZP szerint ilyen országos tagozat már nem is létezik a szocialista pártban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.