Fideszes ujj rajzolt új szavazóköröket Miskolc térképére?

A Fidesznek kedvez Miskolc választókerületi térképének másodszori újrarajzolása – állítják a szocialisták. Előbbiek szerint viszont először Miskolc jegyzője volt igazságtalan, amikor a lakosság számához viszonyítva aránytalanul jelölte ki a húsz választókerületet – ezért is támadták meg az elsőfokú határozatot.

Az Országos Választási Bizottsághoz fordult jogorvoslatért dr. Mihalecz Péter, Miskolc jegyzője, mert szerinte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Iroda vezetője törvénybe ütköző módon döntött az egyéni választókerületek kijelöléséről. A parlament nemrégiben módosította a helyi önkormányzati képviselők megválasztásáról szóló törvényt a testületek létszámának csökkentése érdekében, s ezért új választókerületeket és szavazóköröket kell kijelölni. Ennek eleget téve Miskolc jegyzője július 12-én az eddigi 26 egyéni választókerület helyett 20 kijelöléséről döntött. Két nappal később e határozat ellen kifogást nyújtottak be, amelyet a miskolci jegyző továbbított a megyei területi választási iroda vezetőjének, Kovács János megyei főjegyzőnek. Ő a kifogások alapján az elsőfokú határozatot megváltoztatta azzal a hivatkozással, hogy a választókerületek lakosságszáma nem arányos, s ezért új választókerületeket és szavazóköröket jelölt ki – az erről szóló döntést 2010. július 16-án, pénteken hozta meg, s elektronikus úton továbbította azt a helyi választási irodához. Csakhogy eközben Sólyom László államfő július 15-én kelt határozatában kitűzte a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját, s a választói törvény úgy rendelkezik, hogy a bejelentéstől számítva a szavazás napjáig nem lehet egy-egy település, választókerület vagy szavazókör határát, sorszámát megváltoztatni. Miskolc jegyzője szerint a megyei választási iroda vezetője ezt nem vette figyelembe, ezért Mihalecz Péter az OVB-hez fordult azt kérve, hogy semmisítsék meg a megyei területi választási iroda által hozott határozatot. Az OVB ezt elutasította azzal, hogy nincs hatásköre ilyen ügyek elbírálására.

Kovács János, Borsod megye főjegyzője tudósítónknak tegnap azt mondta: Zsiga Marcell fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselő, valamint további három magánszemély nyújtott be kifogást a választókerületeket első fokon kijelölő határozat ellen. Valójában azt sérelmezték, hogy az egyes körzetekben aránytalan a lakosság létszáma: volt, amelyikhez 7000, másikhoz 11 ezer tartozott, miközben a törvény szerint törekedni kell arra, hogy nagyjából azonos legyen egyegy választókerületben ez a szám. Miskolc esetében a húsz körzetre átlag 8400 lakosnak kellene esnie, s ennek betartására törekedtek, amikor újrarajzolták a választási térképet. Ezt – mondta a főjegyző – nem egyedül tette, hanem az ügyben illetékes köztisztviselők és a kifogást benyújtó négy személy egyfajta teamet alkotva döntött az új körzethatárokról.

– Enyhén szólva furcsa, hogy egy fideszes politikus közreműködésével jelölgetik ki a választókerületeket úgy, hogy az egyértelműen hátrányt jelent a baloldali képviselőjelöltek számára – mondta tudósítónknak Bartha György miskolci szocialista önkormányzati képviselő, az MSZP városi irodavezetője. Azt a Kilián lakótelepi választókerületet például – tette hozzá –, amelyben ő maga az elmúlt tizenkét évben zsinórban megnyerte a választást, egyszerűen megszüntették. A képviselő közlése szerint ez a körzet a maga 8387 lélekszámával szinte tökéletesen megfelelt a megyei főjegyző által is említett 8400 fős miskolci választókerületi átlagnak. Ugyanígy „bombázták szét” egy másik szocialista képviselő, az elmúlt két ciklusban nyertes Szebeni Péter győri kapui körzetét is, miközben például érintetlenül hagytak olyan körzetet, ahol tízezernél is többen laknak – tette hozzá. Bartha György szerint mindenképpen aránytalan a szavazókörök utólagos kijelölése is. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis 600 és 1200 között volt a választópolgárok létszáma egy-egy körben, most viszont van olyan, amelyet csak alig több mint háromszáz szavazásra jogosult alkot. – Az Avasi lakótelepen, a 33. számú szavazókörben 1967-en voksolhatnak majd, míg ugyanitt, néhány száz méterrel arrébb, a 36-os szavazókörben mindössze 356 választópolgár lesz a névjegyzékben a másodfokú határozat szerint. – Ha erre a megyei főjegyző azt állítja, hogy ez igazságos és arányos, akkor kénytelen leszek azt felelni, hogy nem mond igazat – érvelt Bartha György.

Zsiga Marcell miskolci fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselő szerint a választókerületeket nem lehetett kijelölni úgy, hogy valakinek az érdekei ne sérüljenek, hiszen hat körzetet meg kellett szüntetni, s ez óhatatlanul az egyes választókerületek összevonásával vagy módosításával járt. Ez azonban a fideszes jelölteket, szavai szerint, ugyancsak hátrányosan érinti, hisz nekik is kevesebb hely jut. Közölte: a megyei főjegyző felkérésére valóban részt vett az új választókerületeket kijelölő összejövetelen, ahol elmondta korábbi kifogásait, ám ez szerinte nem befolyásolta a területi választási iroda vezetőjét a döntéshozatalban.

Veres László, a miskolci polgármesteri hivatal sajtószóvivője tegnap tudósítónknak azt mondta: Miskolc szocialista polgármestere, Káli Sándor és a jegyző – miután egyéb jogorvoslati lehetőséget a törvény nem hagy számukra – várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordulnak a választókerületek és szavazókörök szerintük törvénysértő kijelölése miatt.

Káli Sándor
Káli Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.