Orbán Viktor az elmúlt hetekben végképp berendezkedett

A Fidesz elnöke élt azzal a lehetőséggel, amit a sors és az MSZP, illetve az SZDSZ teremtett számára. Az elmúlt három hónapban az ellenzéket demokratikus díszletként használva magára szabta a közjogi és a politikai rendszert. E törekvésében segítségére volt maga a díszlet is.

Az MSZP egyelőre tehetetlenül vergődik, és nem jött még rá, hogy érzékelhető tagság nélkül csak médiapárt, viszont nemigen tud akként viselkedni. Az LMP vitézül küszködik identitásánakmegtalálásáért, de egyelőre vesztésre áll,mert nem lehet egyszerre bent és kint is lenni, ehhez profibb módon kellene ügyeskedni, ha már. Meg lehet hívni a miniszterelnököt, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a választójogi törvény módosításával ellehetetlenítik az önkormányzati szerepvállalásukat, de üres gesztusok nem fakasztanak identitást. A Jobbik zavart, az utca kezd szétválni a parlamenttől, és egyre-másra lepleződnek le a pártkarakterek: legutóbb épp Novák Elődről derült ki, hogy mennyire gyáva, amikor a parlamentben bekiabált „Lógjon!” után szerencsétlen mandátummentő magyarázkodásba kezdett. Csak rossz díszlet a KDNP is, épp annyit ér, hogy ha maga nem lép vissza, gond nélkül leszavazta volna Stumpf Istvánért a saját alkotmánybíró-jelöltjét.

Érdemben pedig: kínos közröhej, hogy Schmitt Pál váltja Sólyom Lászlót az államfői poszton? Az, de kit érdekel. A first man-en még mosolyogni is lehetne, de a száj vonala keserűre keskenyül a Fidesz-katona ÁSZ-elnöki kinevezésének hírére, és azon már végképp nincs mosolyognivaló, hogy Orbánnak még az sem nagy ár Stumpf jelöléséért, hogy ezzel méltatlan helyzetbe hozza egykori kancelláriaminiszterét, aki a nyilvánvaló törvényi alkalmatlansága ellenére magyarázkodni kényszerül, hogy igenis, ő minden szempontból megfelel az előírásoknak. Mindenesetre Stumpf talán (önmagától sem) ezt érdemelte volna, mi pedig azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy nála akár rosszabbat is választhatnának. A médiával kapcsolatos elképzeléseknek legfeljebb csak a nemzetközi felháborodás szabhat gátat, a köztisztviselőket úgy rugdalják ki, indokolás nélkül, ahogy azt kell, röpül a titkárnő és a kézbesítő, a választójogi törvényt is a Fideszre szabták, más nemigen rúghat rajtuk kívül labdába októberben, az OVB-t úgy alakítgatják, ahogy kell, rendben megy minden, lesz szabad választás, minden szabad, a péntek és a szombat is, szabad szappanozni, és a szabad vasárnapot is megteremtik.

Vajon a Sándor-palota mely részére függeszteti ki Schmitt Pál a Nemzeti Egyetértés Nyilatkozatát? Belülre minek, oda földi halandó ugyan be nem lép. Vagy a kapura, a nézelődő külföldiek okulására? Szépen mutat majd, meglehet.

Orbán Viktor az elmúlt hetekben a Parlamenttől a Sándor-palotáig végképp berendezkedett. Tegnap azt mondta, két hónap alatt több és jelentősebb változást hajtottak végre, mint elődeik nyolc év alatt. Demokratikus díszletek ide vagy oda, ha ebből a szempontból tekintünk a Fidesznek arra a kitételére, hogy az egypártrendszer óta eltelt húsz év mindössze kisiklás volt, e mondat valós értelme már nem lehet kétséges. Amióta ugyanis Kövér László elvállalta a házelnökséget, tudni lehet, hogy nemcsak a frakció, hanem mára már az az egy párt is csak Orbán díszleteként funkcionál.

Orbán Viktor és a kétharmad vastapsa
Orbán Viktor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.