Orbán Viktor MTI - Fotó: Soós Lajos Most a világ arra kíváncsi, hogy Hollandia vagy Spanyolország lesz a világbajnok. Nálunk a hamarosan induló bajnokságban az a fő kérdés, hogy Debrecen vagy Székesfehérvár, vagyis a Fidesz két erős embere közül Kósa Lajos vagy Orbán Viktor csapata nyer. A holland futball Amszterdam és Rotterdam körül forog, a legjobb játékosok ezenkívül Milánóban, Münchenben, Madridban játszanak, az ellenfél pedig Madrid és Barcelona felől érkezik, tehát csupa világváros körvonalai jelennek meg a háttérben. Nálunk az egyetlen metropolis, Budapest nagyon régen nem rúg labdába. Most a vidék ereje úgy aránylik Budapestéhez, ahogy a Fideszen belül Orbán és Kósa befolyása a nemrég az MTK elnökévé választott Deutsch Tamáséhoz.
A sportéletben és például a rock világában is évtizedes tendenciáról van szó, de Budapest hanyatlása, illetve a vidék – ebben az összefüggésben és a cikkben mindvégig értsd: nem a főváros – lendülete immár a politikában és a gazdasági életben is érezhető. A jelen fejleményei azt mutatják, hogy ez komoly következményekkel jár. Társadalomban, politikában. A jelenséget egyelőre azonban könnyen belátható terepen érzékeltetném.
Labdarúgásban 2000-től hét vidéki csapat nyert bajnoki címet, és négy budapesti. Azt ezt megelőző tíz év alatt egy nem fővárosi bajnok volt, a Vác, húsz év távolságban pedig mindössze három. A női kosárlabdában utoljára 1997-ben volt budapesti bajnokcsapat, a Fradi, hogy azután gyorsan fel is oszlassák. 1950-től 1991-ig viszont csak fővárosi csapat nyert. A férfiak között ugyanígy: 1997-ben nyert utoljára pesti csapat, a Danone Honvéd. A férfi kézilabdázók utoljára 1990-ben avattak budapesti bajnokot, az Elektromost, a nők között 2000-től három ferencvárosi bajnoki cím áll szemben a sorozatos győri és dunaújvárosi sikerekkel.
A jégkorongozók között is dunaújvárosi majd székesfehérvári bajnoki elsőségek jellemezték az évtizedet. A sor hoszszan folytatható. Kevésbé nyilvánvaló, mert nem írják ki a gitárokra, hangfalakra a „küldő” város nevét, de a libikóka ugyanígy átbillent vidékre a rockéletben. A nagy generáció sikercsapatai – Illés, Metró, Omega, LGT –, illetve a figyelemre méltó alternatívok többsége a Beatricétől a Bizottságig budapestiek voltak. Többnyire egyetemi klubokból indultak ha nem is rendszer-, de világmegváltásra.
A jelenlegi mezőny legerősebb zenekarai közül a Kispál Pécsről, a Tankcsapda Debrecenből, a Quimby Dunaújvárosból indult, az újak közül például a Kaukázus Tatáról. Ide sorolhatjuk a szigetszentmiklósi Pál Utcai Fiúkat, a szombathelyi Anima Sound Systemet, a győri DJ Palotait. (Lásd Jávorszky Béla Vidékről jön az erő című cikkét a Népszabadság idei, április 10-i számában.) A helyzet tehát gyökeresen megváltozott. Igaz, akár a sport-, akár a rockvilág utolsó tíz évének egyébként felszabadító vidéki sikereit nézzük, néhány női sportágon kívül nemigen sejlik fel a világsiker lehetősége. Ez azért hozzá tartozik az igazsághoz.
Létezik-e ennyi, azonos irányba mutató véletlen? És, ha nem: van-e olyan ereje a sport és a zene világából hozott példáknak, ami alapján mást kell mondanunk annál, mint hogy nyilván nem ok nélkül ugyan, de most így alakulnak a dolgok, az inga elleng Budapesttől, később viszont nyilván visszatér.
Nagy optimizmus kell ahhoz, hogy Magyarországon a társadalmi mozgásokat ily ártatlannak lássa az ember, egy metronóm szabályos lüktetését feltételezze az inga mozgásában, és zárójelbe tegye azt a lehetőséget, hogy itt nemigen lehet megfelelően egyensúlyozott alapot rakni az inga alá, és számolni kell azzal, hogy nyelvét erős kezek egy számukra kedvező pozícióban lefogják.
De hogy egyelőre ne politizáljuk túl a kérdést, a lehetséges két végpontot két művész egymástól térben és időben is nagy messzeségből érkező gondolataival veszem fel. A jelen Lukács Lászlóé, a Tankcsapda Kósa Lajos polgármester által sokszor példaként felhozott, ezzel szemben teljesen apolitikus frontemberétől való. Jávorszky Béla említett cikkében szerepel: „A kilencvenes években kellőképp vagabund rock and roll életet éltünk, ami Debrecenben lényegesen visszafogottabb keretek között tudott maradni, mint ahogy folyt Budapesten. Ha akkor felköltözünk, előbb mentálisan, aztán fizikálisan is belerokkantunk volna. Debrecenben azonban meg tudtunk maradni egyszerű vidéki srácoknak, normális embereknek.”
Ez szól tehát a vidék mellett, s álljon a másik oldalon Molnár Ferenc író, aki 1913-ban, Pest és Buda egyesítésének jubileumi rendezvényén mondta ijesztő látnoki erővel: „Egy érzésem van, igen tisztelt uraim, hogy ha valamikor eljönnek azok a nagy külpolitikai bonyodalmak által már most bevezetett, de talán csak évszázadok múlva esedékes világtörténelmi változások, ahol egyszer a magyar nemzetet fel fogják hívni, hogy álljon elő, és sorolja fel azokat az érdemeket, amelyek amellett szólnak, hogy a világ hatalmai a magyar nyelvet, a magyar fajtának a jogait fenntartsák, ha talán unokáink unokái megérik azt a szerencsétlen időt, hogy itt számot kell adniuk arról, hogy mit csináltunk e földön, meg vagyok győződve róla, hogy az első szó, ami az utódok szájából el fog hangzani, az lesz, hogy »Budapest«”. (Idézi Sipos András, a Budapesti Negyed 1993/2-es számában.)
A két idézet jelzi, hogy az egyszerű és termékeny vidéki élet, illetve a nagy Budapest, mint a nemzet csúcsteljesítményeinek foglalata egyaránt érvényes leírás. Ahogy nem szükséges, sőt terméketlen volna a bűnös város kontra romlatlan vidék ősi ellentétét belelátni a mai folyamatokba, de az is valószínűtlen, hogy az eddig említett jelenségek, hangsúlyeltolódások jelentés nélküliek volnának.
Budapest befolyásának – később részletezendő – hanyatlása ugyanis oly körülmények között következik be, amikor túl azon, hogy az ország tudományos, kulturális és politikai centrumáról beszélünk, Magyarország gazdasági teljesítményének csaknem a fele Közép-Magyarországon, ezen belül elsősorban a fővárosban koncentrálódik. Igaz, Budapest sok esetben csak egy-egy telephely központja, a valódi tevékenység vidéken folyik. (Lásd például a Molt, amelynek jóval több mint egy megyényi gazdasági teljesítményét Budapesten számolják el, de nem ott keletkezik.) Ezen túl: Budapest gazdasági ereje elsősorban a pénzügyi, kereskedelmi szolgáltatásokhoz kötődik, a vidéké egyre inkább a termeléshez. És az utóbbi években e tekintetben a főváros nyilvánvalóan veszít erejéből, de ez önmagában még mindenki számára kedvező változás is lehetne.
Úgy fest, hogy a politika követi ezt a tendenciát. A nyilvánvalóan nagyvárosi párt, az SZDSZ az idén, több mint húsz jelentős év után „eltűnt a forgatagban”, miközben a nemcsak sikereinek forrásvidékét tekintve vidéki Fidesz tarolt.
Mi indokolhatja, hogy a Fideszt a vidékhez kössük?
Van egy kézenfekvő magyarázat: a vezetők származása, nevelkedése, de még inkább, felnőttkori attitűdje. Természetes, hogy egyetemi kollégiumokban megszerveződő párt magját kollégisták adják, tehát nem budapestiek. Ezzel együtt érdemes felsorolni:Orbán Viktor Felcsútról indult, Székesfehérvárról érkezett Budapestre, Kövér László pápai, Áder János csornai, Szájer József soproni, Kósa Lajos debreceni – a később érkezettek közül Pokorni budapesti, de Rogán Antal már körmendi. A szakkollégium meghatározó oktatói közül Stumpf István Sárospatakon, Kéri László Röszkén született. De nem is az az érdekes, hogy ki hol született, nevelkedett, hanem az, hogy később markánsan tartja-e vidéki identitását, ellenáll a nagyvárosnak, vagy elfogadja annak előnyeit, hátrányait, azonosul-e vele. Rengeteg jele van annak, hogy a Fidesz magja nem adta oda magát Budapestnek. Ebben – mint a kollégiumban is – támaszkodhatnak egymásra.
A jelenlegi Orbán-kormány tagjai közül a miniszterelnökről most nem szólva, Fazekas Sándor és Varga Mihály karcagi, Hende Csaba szombathelyi, Martonyi János kolozsvári, Navracsics Tibor veszprémi, Réthelyi Miklós zalaegerszegi, Fellegi Tamás, Matolcsy György, Pintér Sándor és Semjén Zsolt született Budapesten. Közülük csak Semjén van karakterképző helyzetben. (A kormány önmagában nem perdöntő, hiszen Antall József kabinetjéről is úgy mondják, hogy tagjai „MÁV-val, Volán-busszal mentek az első kormányülésre”.)
Vajon van-e mindennek ma jelentősége, és ha igen, mi az? Van-e bármi köze annak, ami most történik, vagyis a Fidesz egész pályás letámadásának, amivel mindent maga alá hajlít, ami nem tőle származik, amit „más anya szült” ahhoz a tendenciához, hogy a vidék karakteresen erősödik az utóbbi évtizedben?
Meggyőződésem szerint van. A döntő az aránytalanság. A vidék erősödése – különösen, ha az eddig nem tárgyalt nagy tudásközpontokat, például a szegedit vagy a debrecenit is számításba vesszük – minden szempontból jó, de az, hogy párhuzamosan a főváros, illetve a nagyvárosi gondolkodásmód gyengül, egyensúlyvesztéshez vezetett. Ahhoz az állapothoz, amit most élünk át. Másrészt és ettől nem függetlenül a „vidéklét” politikai karakterisztikumai is felismerhetők a mai kormányzásban.
2002-ben és 2006-ban a főváros állította meg a Fideszt, 2010-re Budapestnek már csak egy minimális fékezőerőre futotta. Meghaladja e dolgozat kereteit Budapest – lakosságszámban, befolyásban, gazdasági erőben, politikai rátermettségben mérhető – sorvadásának feldolgozása, de anynyit rögzíteni lehet, hogy a világvárosi nyitottság és erő pólusának gyengülése nélkül nem torzulhatnának el ennyire az ország belső erőviszonyai.
Mert torzulnak.Minden úgy alakul, mintha a kormány egy maximum egy-két százezres várost vezetne. Ott az adott keretek között bármit meg lehet tenni, ameddig a választók engedik. Márpedig Rapcsák Andrástól Medgyes Tamásig egy sor fideszes városvezető pályaíve mutatja, hogy a választóknak még imponálni is tud az önkényeskedés, mert azt látják benne, hogy ha ez az ember ezt is meg meri és tudja csinálni, akkor a város érdekében is nyilván ugyanilyen jól és bátran fog verekedni. A különbség anynyi, hogy a kormány számára a „város” körül nem a környéke van, hanem más országok (amelyekben még a magyarság politikai szervezetei között is rendre éppen az ellenkezője történik annak, mint amit a belül megfékezhetetlen Fidesz akar), nemzetközti szervezetek, piacok.
Ilyesmivel egy kisvárosban nem kell számolni. Egy város televízióját a polgármester szinte ellenállás nélkül kézben tarthatja – miközben most érezhetően komoly a megütközés, hogy amikor ugyanezt szándékozik tenni a Fidesz a köztelevízióval, hazai és nemzetközi szervezetek sokasága fejezi ki megdöbbenését. Egy város, ha gondolja eladósodik, hiányt gyárt, ha ugyanezt Kósa Lajos az országról jelenti be, beleremeg a forint Soprontól Debrecenig. A belső politikai ellensúly nélkül maradt kormány folyamatosan és direktben teljes sebességgel érkezve első akadályként nemzetközi szervezeteket, más országokat, piaci erőket talál. És óriásiakat csattan.
A kétharmad ebben a helyzetben végzetes. Pedig tényleg kevésen múlik... Az aranymetszés az emberiség egyik legjobban kimunkált, legtiszteletreméltóbb aránypárja. Két rész közül az egész úgy aránylik a nagyobbikhoz, mint az a kisebbhez. Az emberi testtől az építészeten át a képzőművészetig egy sor gyönyörű példája van annak, hogy ez így jó. A nagyobbik rész nem kétharmada az egésznek, hanem kicsit kevesebb. Így szép. Úgy ahogy most van, veszélyes.
|
belépés |
segítség |
alkalmazások |
RSS |
előfizetés |
akciók
Nol.hu |
NolBlog |
NolTV |
Hírmátrix |
NolRandi
Címlap |
Belföld |
Külföld |
Gazdaság |
Kultúra |
Vélemény |
Sport |
Tud/Tech |
Noller |
Mozaik |
A Lap 
NolTwitter |
Nyári lánc