A baloldalról most annyi mondható biztosan, hogy közte és a jobb között ott az úttest, ami azért fontos, de nem minden. Földes György írta lapunkban: előbb-utóbb meg kell fizetni az árát, ha a párt kiürül; ha sem új tagság, sem civil energia, sem új gondolat, sem stratégia nem születik. Ma nyilván nemet mondanak a régiekre – emberre, tisztre könnyebb, mint mentalitásra –, de ezzel még nem tesznek sokat. Mantrázzák az elhasznált arcok lecserélését, mintha ezek vesztettek volna, miközben pedig akár Medgyessy idején, még inkább Gyurcsány Ferenc kormányai alatt éppen hogy nem a Kiss Péter–Szekeres–Lendvai-féle fontolva, de azért haladni mentalitás volt az úr. Nem ők diktálták a tempót. Sőt éppen javaslatuk ellenére került Gyurcsány vezető helyzetbe. Kötelező felmondani most a „végre baloldalinak kell lenni” leckét is, szemben a (neo)liberális Gyurcsánnyal, zárójelbe téve, hogy az ő reformjai kifejezetten a hátrányos helyzetben lévők javára osztották volna újra a javakat, még inkább a társadalmi szolgáltatásokat.

Ha tehát most, elhatárolódva az eddigiektől, a baloldaliság vagy az állami gondoskodás erősítése mellé állnak a párt megújítói, nem mondanak az eddigiekhez képest semmi újat. Legfeljebb tisztet újítanak, de nem haditervet.

Ezen az alapon – és az ésszerűség szerint – nincs is akadálya, hogy belső nagykoalíciót kössenek. Legfeljebb az zárja ki ezt, ha a tisztek nem bírják ki egy lövészárokban. Ha így van, tényleg ki kell szaladni a mezőre. Kérdés tehát, hogy egymással szemben képesek-e baloldali módon viselkedni? Ez Magyarországon és az ő történetük szerint is minden méltányosággal áthatott, a szolidaritás alá rendezhető érték feldolgozása lenne. Annyival több ez, mint a kompromisszumokért való kedélytelen robotolás, hogy ezeket az alternatívákat elő kell állítani, ami éppen erre szolgáló jelentős tehetség nélkül nem megy.

A jöjjenek a fiatalok jelszó a futballban is a teljes tanácstalanság leplezésére szokott szolgálni. Martin Schulz, az európai szocialisták vezetője viszont a 168 Órának nyilatkozva azt mondta, hogy a szociáldemokrácia egésze van nehéz helyzetben. A huszonöt uniós tagország közül csak ötnek van szocialista kormánya. Ezen belül is Görögországnak, Spanyolországnak, Portugáliának... És valóban: túlértékelnék magukat a magyar szocialisták, ha szerepvesztésük okát csak saját hibáikban keresnék. Ahogy a megoldásra sem fognak rátalálni, ha e körön belül maradnak. E tekintetben nem is lehet tanácsot adni nekik, csak olvasni-, hallgatnivalót ajánlani. Például az LMP egy háttérembere mai számunkban a szocialistákról a Buena Vista Social Clubra asszociál. Nem bontja ki, miért. Megkísérlem: Havannában hódított ezen a néven egy híres szórakozóhely, amely több mint negyven éve megszűnt. A klubban legendás zenészek játszottak, akiket 1996-ban amerikai filmesek ésWim Wenders megtaláltak, filmjükkel újraindítottak. Árad belőlük a hit, a derű és az életkedv – írja egy kritikus az öreg zenészekről. Láthattuk ezt élőben itthon is – és ezt látja bele lehetőségként egy LMP-s a szocialistákba. Ígéretes. Mostanában az LMP-sek elég jól eltalálnak mindent. Igaz, épp ez bennük a veszélyes – a szocialistákra is.