KériSzépen | 2010. július 12. | 12:41:27
tik-tak | 2010. július 12. | 12:30:15
Azért tegyük csak hozzá határozottan a II.VH előtti időszakot is,tévedések és tévesztések alapos terepeként !
Egyébként egyetértek avval,hogy az államról való "pénzügyi" gondolkodást pont inkább a háború utáni diktatúra évtizedei ferdítették ilyen rettentő mértékben el,amely azonban nem lehetne gátja annak,hogy egy elit világos és szép szavakkal szó szerint ki merje mondani,hogy sokan tévednek. Húsz év alatt ezt a legdelikátabb módon is meg lehetett volna tenni.
Azt én 98 után is érzésem,hogy a Fidesz inkább államban gondolkodik,mint társadalomban,csak volt egy olyan reményem,hogy 2002 után nyolc év alatt mégis megértettek valamit, hogy mi történt,és változhattak is volna akár.
Nem változtak sajnos ,vagy egyenlőre ennek semmi jelét nem mutatják.
tik-tak | 2010. július 12. | 12:37:48
Folyt:
Közben ha lassan is,de elindul a gazdaság,nőni fog a GDP úgyhogy a szerkezeti átalakítások szükségességét a jótékony homály fogja belepni.Egy-két "őrült"közgazda még megpróbál némi érvet felhozni,hogy miért volna fontos a nagy ellátó rendszerek átalakítása,de hangjuk erőtlenné fog válni a "dübörgő gazdaság"hangjai mellett.Orruk alá dörgölik majd a csodás számokat,a növekvő foglalkoztatási adatokat stb.
Egyszóval minden marad a régiben és élni fogunk mint "disznó a szarban"ahogy egy angol közmondásban van,egészen addig míg a szar a szánkig nem fog érni....a többi meg már csak blugyogás lesz.
tik-tak | 2010. július 12. | 12:30:15
KériSzépen!
Egyetértek veled az alapszintű tévedésről írtak tekintetében.Ugyanakkor nem csoda hisz 1947-től 1989-ig a gondoskodó államban szocializálódtunk elég sokan még.Aztán csírájában megjelentek az öngondoskodás formái és lassan kezdett bekúszni az emberek egy igen törpe %-ának a gondolkodásába.Azonban mindig voltak olyanok akik ezt a gondolkodást jól fejbe kólintották.Erre játszott rá igen hatásosan a Fidesz 8 év ellenzékiségben.Az emberek megették mert ezt akarták enni.
Ebből kéne most kihátrálni a Fidesznek,de szkeptikus vagyok abban,hogy akar-e.Matolcsy gazdaságfilozófiáját ismerve meg azokat az intézkedéseket látva amiket már meghoztak és éppen most nyílatkoztak róla erős kételyeim vannak.Gondolok az autópálya építések leállítására illetve a már bezárt szárnyvonalak újraindítására(MÁV).
KériSzépen | 2010. július 12. | 11:19:01
tik-tak | 2010. július 12. | 10:47:15
Miért,szerinted milyen a kép ?
Talán indokolt lenne itt valami mozgalmat indítani,hogy el lehessen végre hitetni evvel az országgal,hogy ha anyagilag egy kicsit jobban élne,akkor kevesebb bajunk lenne. Csak tán ahhoz előbb észre kéne vegye,hogy az állam mindenáron való eltartása,finanszírozása helyett saját maga eltartásáról és finanszírozásáról volna érdemesebb gondoskodni.
Annyi, szó szerint alapszintű tévedéssel küszködik a társadalom államról,költségvetésről,pénzügyekről, az adókról és az állam kiadásairól pedig különösen, hogy az ijesztő.
Én komolyan azt hittem,hogy Fidesz,pont a hihetetlen felhatalmazás miatt,ezzel kezdi,hogy tehát szépen előkészíti a közvéleményt pont ezekre e reformokra,mait Te is említesz. Hát nem,sajnos nem ez történik.
tik-tak | 2010. július 12. | 10:47:15
KériSzépen!
Elég sötét képet festesz.
Az ún.szerkezeti reformok azért volnának szükségesek mert enélkül minden marad a régiben és a már így is meglévő elsősorban pénzügyi problémák csak egyre súlyosabbak lesznek és csak újra-újra termelődnek,mígnem teljes mértékben kezelhetetlenek lesznek.át kéne alakítani az egészségügyet,oktatást,közösségi közlekedést,államigazgatást és még lehetne sorolni.Ezek évtizedek óta csak nyelik a tömérdek pénzt és úgy viselkednek,mint a fekete lyuk.Mindent magába nyel és senki sem tudja mi lesz velük.
Azt is fel kéne már fogni,hogy a mai Mo-on a multik adják a GDP jelentős részét.Ugyancsak nem elhanyagolható az sem,hogy e nemzetközi cégek mintegy 1,5millió munkahelyet teremtettek.Egy ilyen cég pillanatok alatt összecsomagol és odébb áll ha úgy látja,hogy a pénze nincs jó helyen és még ki is utálják az országból.A magyar tőkés nudli ezekhez képest.Nincs elég pénze költséges projektekre,fejlesztésekre.Ha pedig a külföldi érdekeltségű bankok is elhúznak akkor még a hitelfelvétel is problémát fog nekik jelenteni.Az OTP ilyen szempontból nem számít,mivel ez csak itthon számít nagynak.
Persze tudom,hogy egy-két elvakult rögtön úgy reagál,hogy "húzzanak".Azért talán nem ártana elgondolkodni előtte és csak ezután abcugolni.
kisördög | 2010. július 12. | 10:28:32
Nagyon helyes! Adóztassák is meg a bankokat!
tik-tak | 2010. július 12. | 10:13:24
Mundzuk!
Veled felesleges bármit megvitatni,mivel képtelen vagy az értelmes vitatkozásra.Mindenre csípőből tüzelsz anélkül,hogy gondolkodnál.Amit szóvá tettél nem Neked szólt.Olvass lentebb esetleg kideríted kinek a kommentjére válaszoltam.
Szép meleg napot Neked!
gilyanpeter | 2010. július 12. | 09:48:22
A bankadóra szükség van!
Eddig soha senki nem terhelte meg őket, viszont a válságban segítséget kaptak.
Most itt az ideje, hogy valamit visszafizessenek.
Mundzuk | 2010. július 12. | 07:42:35
"Az államgháztartás hiánya valóban tény.Nem is vitatta senki.Orbán kormánya valóban máj 29-én alakult meg.Ez is tény.Az átadás-átvétel június elejére lezajlott.Ez is tény.Csontvázak azóta sem buktak ki,pedig igen sokan ásattak.Mindez tény ."
A tény, hogy ez itt nem csontváz.
Hanem tömegsír:
Az első hat hónapban a deficit túllépte az éves előirányzatot a Pénzügyminisztérium jelentése alapján. A június végi 1033,6 milliárd forintos hiány az éves, a GDP arányában 3,3 százalékot kitevő pénzforgalmi deficitcél 118,8 százalékának felel meg. Emellett eredményszemléletű adatokat is közölt az első negyedévről a Központi Statisztikai Hivatal, ez alapján a hiány a GDP 4 százalékát tette ki.
KériSzépen | 2010. július 11. | 23:48:55
A magyar állam jelenlegi állapotában ,bármely lopkodás nélkül is folyamatosan állítja elő a minél nagyobb hiányra való "készséget".Teljesen mindegy,hogy ki kormányoz.
A Fidesz nem bátrabb,és nem gyávább,mint bármely előző kormány,aki pont úgy,mint a mostani,pontosan tudja,hogy vagy nekifognak azoknak a bizonyos szerkezeti reformoknak,vagy megszorítósdi / eladósodósdi.
A Fidesz helyzetét inkább csak nehezíti azonban a jobboldali közösség szilárd meggyőződése,amelyet a leginkább a Bogár László féle közgazdászok képviselnek : a szerkezeti reformok valójában az ország további kiárusítását jelentik a nemzetközi pénzügyi oligarchiának.( Bogár cikke a Nemzetben)
Reformok helyett és azok hiányában Orbán is kölcsönt lesz kénytelen felvenni ugyanettől az "oligarchiától."
Minden változatlan,és változatlan abba az irányba hat,hogy itt a multikon kívül nemzeti gazdaság nem épülhet ki. Annak az utjában egyedül a magyar állam áll.
lusta | 2010. július 11. | 23:08:00
Tudomásul kell venni, hogy kis nyitott gazdaságunk van. mindehhez az uniós tagság is társul. Épp most nyerték meg a spnyolok a vb-t. Sajnos a felcsúti kis zsebcézár és négy betűjének fényezői ugyaúgy és ugyanolyan gazdaságpolitikát folytatnak, mint 1998-2002 között. Az adatokat ugyanúgy elhallgatják, a pénzt kiszervezik, hazudnak, mint a vízfolyás. Csak a helyzet változott. Ezért még egy jó párszor bele fognak szaladni egy-két nagy maflásba. Ilyen a bankadó is. Lehet itt hangulatot kelteni, szítani a pórnép ellenszenvét, de a gazdaság motorja a banki hitelezés. Amennyiben kivonulnak a bankok, a maradók, az OTP-vel az élen nem lesznek képesek elegendő tőkét jutattni a gazdaság felpörgetéséhez. Ez kőkemény tény.
tik-tak | 2010. július 11. | 22:51:13
%-ost akartam írni.
tik-tak | 2010. július 11. | 22:49:10
Pontosan erről van szó amit "KériSzépen" ír.A Fidesz arról beszélt a nem létező kampányban,hogy július elejére új költségvetés lesz(Tessék megnézni a neten!).Ezzel szemben azt kommunikálják,hogy tartják a 3,8%-os államháztartási hiánycélt.Azt állítják,hogy ezért kellett a 29 pont.Csakhogy ezt Bod Péter Ákos (a saját hívük) cáfolta.Ha ugyanis a 29 pont semleges hatással van a hiánycélra akkor az azt jelenti,hogy nincs rá hatással se lefelé,se felfelé.Magyarán nem lesz új kölzségvetés 2010-ben.Füllentettek ugye?Vagy csak halvány lila segédfogalmuk sem volt arról miket beszéltek?És majd elfelejtem!Orbán a választások előtt azt ígérte,hogy az egészdégügyben 40-os emelés lesz júliustól.(ez is megnézhető a neten).Volt ilyen emelés?NEM.
KériSzépen | 2010. július 11. | 22:25:20
NETEGEZZ | 2010. július 11. | 21:55:53
Ha pótköltségvetést kell készíteni,akkor tessék azt készíteni. Mik is azok az ismert eltérések ?
A Költségvetési Tanács nyilatkozata eléggé egyértelmű. Ha van ok,mindenki tudomásul venne egy pótköltségvetést,az IMF is,az EU is.
Miért tartana mindez három hónapig ?
Tavaly szó szerint azt mondta a Fidesz,hogy egy hét se kell az új költségvetéshez. Mi változott ?
Semmi.
lusta | 2010. július 11. | 22:20:39
tik-tak | 2010. július 11. | 21:49:10
Dehogy nem. A választások előtt úton-útfélen az ˝Erős Magyarország˝ nevezetű fércműre mutogattak. Valahogy senki sem akar jelenleg rá hivatkozni, pedig érdemes lenne. derék jobber kommentelők most erről hallgatnak, mint a sír.
NETEGEZZ | 2010. július 11. | 21:55:53
T. KériSzépen | 2010. július 11. | 21:35:55
Szeretném szíves figyelmébe ajánlani, hogy a gazdaságra és a költségvetésre hatással bíró törvényeket várhatóan, csak július hó 18–19-én fogadja el az országgyűlés. Azok hatásait, mivel adóváltozásokról van szó, legfeljebb csak megbecsülni lehet. Mint ahogy az árvíz-belvíz és viharkárokat is. (200 milliárd?)
Az ön által említett, a költségvetést szigorító törvényt, 2008 végén fogadta el az MSZP-SZDSZ többségű parlament, de csak ez évtől hatályos. Ez is a Gyurcsány-kormány ajándéka a Fidesznek. A Fidesz-kormány vissza akar térni az eredeti törvényhez, mert ha betartják ezt az újat, akkor máris kezdhetné módosítani a 2010. évi költségvetést az ismert eltérések miatt, ami minimum három hónapot venne igénybe, a 2011. évi költségvetés készítésével párhuzamosan, amit már a nyár végére el kellene készíteni.
tik-tak | 2010. július 11. | 21:49:10
Az államgháztartás hiánya valóban tény.Nem is vitatta senki.Orbán kormánya valóban máj 29-én alakult meg.Ez is tény.Az átadás-átvétel június elejére lezajlott.Ez is tény.Csontvázak azóta sem buktak ki,pedig igen sokan ásattak.Mindez tény .
Egy dolog ami elgondolkodtat,a végeredmény ismert,de a folyamatokat Matolcsy sem kommunikálta,pedig adott volt számára a magas labda.Senki nem közölte,hogy miből tevődött össze a júniusi 300milliárd.Ha Matolcsy nem tudja akkor alkalmatlan,ha tudja akkor miért nem állt ki és mondta el,hogy mindez miből tevődött össze.És ha nem mondta,vajon miért nem árulta el.Nézzétek meg a gazdasági sajtó híreit erről és látni fogjátok,hogy találgatás van róla.Pontosan ezért kellett volna kiállni és a felmerülő kérdésekre válaszolni és nem 29 meg még 29 pontozni.
A legkönnyebb visszafelé mutogatni,de meddig????
A Fidesz még most sem árult el semmit a gazdasági elképzeléseiről,arról,hogy mit,miből,hogyan akar.
Ez a legnagyobb baj.Szerkezeti átalakításról semmi hír,pedig azokat is előbb-utóbb meg kell lépni.Csak az népszerűtlen intézkedéseket takar.Ezért az is nyilvánvaló,hogy az önkormányzati választásokig biztos,hogy síri csend lesz erről.Pedig a 2/3 erre volna igazán jó és értelmes,pláne a nagy támogatottsággal megfejelve.Ha mégsem csinálják meg a szerkezeti átalakításokat az bűn.De majd meglátjuk.
KériSzépen | 2010. július 11. | 21:35:55
NETEGEZZ | 2010. július 11. | 21:20:14
A 29pontról pontosan lehet tudni,hogy kb 75-80milliárddal csökkenti az adóbevételeket. Azt is lehet tudni,hogy ez az összes adóbevétel kb 0,7-0,8%-a. A következmény az lesz,hogy kb 70-80milliárddal kevesebb fog az államkasszába befolyni. Ez ki van számolva,mit kell ezen megvárni ?
A bankadóból ebből meg bejön kb több,mint a duplája.
Sajnos nem igaz,hogy a Bajnai-Oszkó féle rend szerint mennek a dolgok.Már megszületett ugyanaz a törvény,amely a Gyurcsány időszakban lehetővé tette a trükkös államháztartási könyvvitelt. Pont ugyanaz.
Szóval jó sok minden tudható már most is.
NETEGEZZ | 2010. július 11. | 21:20:14
T. tik-tak | 2010. július 11. | 20:13:21
Ezt írja:
„Az államháztartási hiány kapcsán mindenképpen érdekes-szerintem-hogy csak júniusban közel 300milliárd negatívumot sikerült összehozni.Tudom ,most Mundzuk és társai rögtön felhördülnek és közlik,hogy a ballibek stb.Csakhogy május óta a fiúk kormmányoznak.”
Tévedni tetszik! A „fiúk” május végén alakították meg a kormányt, az átadás – átvétel júniusra is áthúzódott. Azóta is minden a csodálatosan jó Bajnai-Oszkó féle költségvetés előírásai szerint történik. A 29 intézkedés törvényeit csak július 19-én fogadják el. Annak következményeit majd az év végén lehet megismerni.
NETEGEZZ | 2010. július 11. | 20:49:57
T. Mundzuk | 2010. július 11. | 09:09:30
Ezt kérdezi:
„Most akkor nem jogos a kérésem a balliberális megmondóemberek, hogy ehelyett a negatív hiszti helyett, konkrétan mondják meg(ha tudják): mégis mit kéne csinálni, hogy az ország kikeveredjen abból a helyztből amibe MIATTUK került?”
Miután e fórumon szájaló MSZP – SZDSZ tolvajbanda „pirosbögrés” csapata nem válaszolt, én kimondom helyettük a választ, a varázsszót:
A Fidesz minél előbb adja VISSZA a HATALMAT, az MSZP – SZDSZ maffiának, hogy zavartalanul folytathassák mindazt, amit nyolc éven keresztül műveltek az országban.
Ez a gyakorlatban mit jelent?
Az ország és a lakosság kifosztását és eladósítását, a magyar vállalkozások tönkretételét, magas munkanélküliséget, a köztulajdon megkárosítását (korrupt közbeszerzéseket és privatizációt, meg fiktív megbízási szerződések tömegeit az „elvtársaknak” (köztük a „megmondóembereknek” is).
Majd a hatalommal való visszaélést és rendőri erőszakot, szemkilövetést, gumibotot mindazoknak, akik az MSZP - SZDSZ a hatalom ellen tüntetni merészelnek
Feri12 | 2010. július 11. | 20:41:11
Mundzuk | 2010. július 11. | 12:18:27
Ezek nem liberális érvek hanem TÉNYEK!!!! MNB,eurostats közleményeiből kiveheted.
S mivel tények, nem is tudsz velük mit kezdeni.
"akkor mégis mit lehetne tenni-szerintük-, ebben az ország által
az mszp/szdsz NYOLC ÉV KORMÁNYZÁSTÓL ÖRÖKÖLT HELYZETBEN?"
Na ne!!! 8 évük volt kitalálni!!!!!!!!! Ha nem tudják húzzanak el a búsba!
Kár balliberálosozni! Az ,hogy valakik nem nyelik be a hazugságokat az csak azt jelenti ,hogy nem hülyék!
Én speciál nagyon megutáltam a politikusok hazugságait bármelyik pártból jön is!
A bankadóvak az is a baj ,hogy árukapcsolt a dolog.
A devizahitelesek "megmentése" is hozzá tartozik amit mi fogunk megfizetni!!!
tik-tak | 2010. július 11. | 20:23:58
...és PM sincs.Azért ez is elárul egyfajta szemléletet.így lehet frankón összekutyulni mindent,hogy aztán senki ne ismerje ki magát.Nem véletlen,hogy Matolcsy sem tud semmit.
tik-tak | 2010. július 11. | 20:13:21
Az államháztartási hiány kapcsán mindenképpen érdekes-szerintem-hogy csak júniusban közel 300milliárd negatívumot sikerült összehozni.Tudom ,most Mundzuk és társai rögtön felhördülnek és közlik,hogy a ballibek stb.Csakhogy május óta a fiúk kormmányoznak.Azóta Matolcsy csak a lózungokat nyomja,de a valós folyamatokról semmiféle adatokat nem közöl.Talán nem véletlen!!
Egyébként ez a negatívum 1 hónap alatt az évesnek közel az 1/3-a.Egy hónap alatt "szép teljesítmény".
Korábban a a volt PM honlapjára feltették havi bontásban az adatokat,a főbb számokat.Jelenleg ilyen nincs és úgy gondolom ,ismerve ezeket, nem is lesz.
E cikkhez betett felső kép is mindent elárul.OV,csak kullog a nagy pénztáros után.
Mundzuk | 2010. július 11. | 19:47:59
Deke("Hát én megmondom, hogy mit kell tenni: Fenntartani a hiteles, elsődleges többletre koncentráló gazdaságpolitikát, amit az ország 2009 eleje óta folytat.")
Köszönöm. Sokat segítettél.
Annak a politikának a vége ugyanis az államcsőd. Miközben a gazdaság recesszióban van, a munkanélküliség 15 éves rekordokat dönt és
semmire nincs pénz, sem egészségügyre, sem önkormányzatokra, sem BKV-ra, sem Malév-re, sem...
eközben május végén 85%-os az éves hiány.Azóta meg 115%.
Úgyhogy ha ezt a balliberális "gazdaságpolitikát" javasolod, akkor inkább ne tedd.
Éppen mosta buktak bele csúfosan.
Deke | 2010. július 11. | 19:13:06
A nagy számolgatásba még egy dolgot bele kell venni: cc. 1,500 Md forint folyt ki lakáshiel-kamattámogatásra az elmúlt években, és a magánnyugdíj-pénztári befizetések pótlása is ez a nagyságrend volt 8 év alatt. A két tétel együttesen a GDP több, mint 10%-a.
És még egy dolog: Matolcsi nem tanul. A 100 napos program üzenete is az, hogy egy ennyire nyitott gazdságban, mint a magyar - a költségvetés által gerjesztett gazdasági növekedés a GDP növekedésében alig hat, ellenben a foly. fizetési mérleget és a költségvetést azonnal felborítja. Így sajnos belegázolunk ugyanabba a folyóba, pedig egy kis ésszel ezt el lehetne kerülni.
Deke | 2010. július 11. | 19:08:14
A nagy számolgatásba még egy dolgot bele kell venni: cc. 1,500 Md forint folyt ki lakáshiel-kamattámogatásra az elmúlt években, és a magánnyugdíj-pénztári befizetések pótlása is ez a nagyságrend volt 8 év alatt. A két tétel együttesen a GDP több, mint 10%-a.
És még egy dolog: Matolcsi nem tanul. A 100 napos program üzenete is az, hogy egy ennyire nyitott gazdságban, mint a magyar - a költségvetés által gerjesztett gazdasági növekedés a GDP növekedésében alig hat, ellenben a foly. fizetési mérleget és a költségvetést azonnal felborítja. Így sajnos belegázolunk ugyanabba a folyóba, pedig egy kis ésszel ezt el lehetne kerülni.
Deke | 2010. július 11. | 18:47:15
A nagy számolgatásba még egy dolgot bele kell venni: cc. 1,500 Md forint folyt ki lakáshiel-kamattámogatásra az elmúlt években, és a magánnyugdíj-pénztári befizetések pótlása is ez a nagyságrend volt 8 év alatt. A két tétel együttesen a GDP több, mint 10%-a.
És még egy dolog: Matolcsi nem tanul. A 100 napos program üzenete is az, hogy egy ennyire nyitott gazdságban, mint a magyar - a költségvetés által gerjesztett gazdasági növekedés a GDP növekedésében alig hat, ellenben a foly. fizetési mérleget és a költségvetést azonnal felborítja. Így sajnos belegázolunk ugyanabba a folyóba, pedig egy kis ésszel ezt el lehetne kerülni.
Feri12 | 2010. július 11. | 18:44:13
Toleranciaterror | 2010. július 11. | 12:06:51
Feri12 | 2010. július 11. | 11:43:37
"A Megyó programot is megszavazták, sőt követelték!!! és ezért fele részben felelősek is miatta!"
mesterházi is megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, majd azt mondta, hogy ennek ellenére a Fidesz a felelős a következményekért. :)
Ezek szerint megint kettős mércével mértek.
Nem mérünk kettős mércével!!!!
1/ nem vagyok Mesterházy, pl.
2/ aki kritizálja a fideszt és nem eszi meg a hazugságait( és másét sem!!!)
Aaz nem liberális és nem MSZP-s fan. (azok nem kritizálják hanem szidják! :))
Deke | 2010. július 11. | 18:41:26
Mundzuk | 2010. július 11. | 12:18:27
Hát én megmondom, hogy mit kell tenni: Fenntartani a hiteles, elsődleges többletre koncentráló gazdaságpolitikát, amit az ország 2009 eleje óta folytat. Ez ugyan sziszi-fuszi mindennapi munka, amit nem lehet hangzatosan kommunikálni - 100 napos program, 29 pont - de hatásos. A megtakarítás pedig a kamatkiadásokon és a költségvetésben a jegybanki a DKJ hozamhoz kapcsolódó tételeken (lakáskamat-támogatás, viziközműtámogatás) keresztül érezhető rövid időn belül. Kell persze ehhez egy Járainál normálisabb jegybankelnök is, ami viszont most adott. Hát ennyi. Nem több. Folyt. Köv.
xanadu | 2010. július 11. | 15:38:05
lenoardo999 | 2010. július 11. | 14:36:28
Igaz.
Csakhogy nem volt kötelező aláírni.
Én a közjegyzőtől fordultam visszam, ezt 60000 Ft-om bánta.
xanadu | 2010. július 11. | 15:31:36
Osszián | 2010. július 11. | 14:05:11
Sok jelentéktelen tétel összesen 12500 milliárdra rúg.
De vajon változni fog-e ez a paragrafus?
70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
Mert az állampolgárok száma csak nőni fog ...
Jager László | 2010. július 11. | 14:49:34
Ést most mi az a nemmzeti egyetértés a gazdasáságban!?
Mst már lépnie kell afelcsúti "Gazdasági Szakértónek"!!
Na nem fűzök hozzá sok sikert!!
Miért!?
Kivárásra pókerezik!!
Németországra tekint mindkét szemével és ott beindul a gazdaság ,azt saját sikereként könyvelné el!!!
Átlátszó,mint az vakablak!!!
J.L.
lenoardo999 | 2010. július 11. | 14:36:28
Moderálási alapelvek- komment törölve -
KériSzépen | 2010. július 11. | 14:34:23
Jager László | 2010. július 11. | 14:13:09
Azért ennyire nem veszedelmes cucc ez az egész reform ügy.
Csak el kellene kezdeni teljesen nyíltan beszélni róla,ami persze a mai kommunistázás-fasisztázás, elszámolás-leszámolás hangulatban képtelenség.
Különösen nehezíti a helyzetet az a tény,hogy a jobboldal eléggé sikeresen tudja eladni azt az igen régi alaptételét,amely szerint nemzeti sérelmeket kell orvosolni,magyarul ,hogy a nyugat jön nekünk egy jóléttel,mert tartozik nekünk.( Komplett marhaság)
Különösen nehezíti a helyzetet az a tény,hogy a baloldal meg szívesen lenne baloldali módra tényleg gondoskodó. A baloldal szerint nem kell nemzeti sérelmeket orvosolni,csak ebbéli nagy igyekeztében meg elfelejtkezik arról,hogy nemzet nélkül meg mégse tud meglenni egyetlen nemzet se.
A politika az állam szerkezeti reformjait illetően komplet csapdában van.
( S ha már csapdák : olvasom a Hirszerzőn,hogy az IMF nem nagyon engedi ezt az állami eszközkezelőt a devizahitelesek megmentése ügyében. A háborús helyzet fokozódik...)
lusta | 2010. július 11. | 14:23:47
KériSzépen | 2010. július 11. | 13:59:03
Nagy igazságot mond ám el itten Ön. A beismerés maga a szembeköpés lenne. Ugye az ˝Erős Magyarország˝ teljesen másról értekezett. A Gyurcsány által megpróbált reformokat, átalakításokat mindeáron és minden eszközzel megakadályozván nekik kellene ezt megcsinálni. mersze perszük nincs, mert a mélymagyar jobberekekn kívül senki sem enné meg a beadagolt maszlagot.
lusta | 2010. július 11. | 14:19:40
A választások előtt Mundzuk (kocsobur?) csak úgy nyomta a hjülyeségeit az Erős magyarország című szófosást idézve. Na mármost valahogy mélyen elhallgatják a fijúgg ezt a mérföldköves, hatalmas, megváltó irományt. A bankokról ugye azt írják: ˝...de az államnak támogatnia kell azokat a bankokat,...amelyek a kis- és középvállakozások megerősítését szolgálják.˝
Jager László | 2010. július 11. | 14:13:09
És mi a reform!?
Magyarországon ez nem megy,csak ha kimondja valaki,hogy ez megszorítások árán megy!!
No ezt nem meri kimondani egy tökös politikus sem!!!
Lásd Gyurcsányt!!
Gazdasági lejtmenetben ez biztos kudarc!!!
Orbán Viktor soha nem vállalná be!!!!
Hát itt a bátorság!!!
J.L.
Osszián | 2010. július 11. | 14:05:11
xanadu | 2010. július 11. | 13:54:10
Jelentéktelen tétel. Főleg, ha majd a kevesebb léhűtőnek (mert van, aki csak ott szépen elbóbiskol), a dupla gázsit adják, mert úgyis az volt a rinyálás oka (pártfüggetlenül), hogy kevés a lé.
Minden következő évben 1000 milliárdot kell lefaragni, 2014-ig legalább 3000 milliárdot.
Honnan vegyék el?
Ha nincsenek, nem lesznek hathatós reformok, marad minden a régiben, legfeljebb újabb és újabb falvédőket hímeznek hazánk szebbkeblű hölgyei, istenről, hazáról, szabadságról és a most már kötelező békéről.
KériSzépen | 2010. július 11. | 13:59:03
Nantal | 2010. július 11. | 13:28:00
Köszi.:-)))
Az idézett utolsó mondatomat persze úgy kell érteni,ogy az Orbán kormány se mond erről semmit.
DE. Nem azért mintha nem lenne semmi fogalmuk arról,hogy mit jelentenének azok a bizonyos szerkezeti reformok.Arról már az egész politikai elitünk pontosan tudja,hogy micsoda,pontosan tudja,hogy mit kéne tenni.
Csakhogy az itt a nagy baj,hogy akik az elmúlt mondjuk 15 évben szépen leírták,elmondták,hogy mit jelentenek a szerkezeti reformok,azok mindkét politikai oldal által ki lettek neveze,minek is ? Hát neoliberális gonoszoknak.
Természetesen anonymusnak van igaza,itt közvetlenül előttem. A reform nem megszorítást jelent,ha abból a szempontból nézzük,hogy mekkora megszabadulást jelentene a társadalomnak. Ha azonban az állam oldaláról nézzük,akkor a szerkezeti reformok pont azt a mesés játszóteret teszik tönkre,amelyben a magyar politikai elit önfeledten játszik.
A hazai jobboldali közönség simán elhiszi,hogy nem kell állami kiadást csökkenteni ahhoz,hogy adót csökkenthessünk. (De tán a baloldali is elhiszi.) Ez egy darab súlyos tévedés.
Ez lehet az a tévedés,amely mentén az új kormány is nagyon kegyetlen helyzetbe kerülhet. Ez már látszik is,nem véletlen a rettentő helybenjárás,kormányzás helyett.
Jager László | 2010. július 11. | 13:58:45
Kérdezz meg egy közgazdászt!Mondjuk Szaparyt,Megyesyt,Simort,Járait,Bod P-t,Csányit,Demjánt,Rónay-t,Matolcsyt........
Hogy Mundzuk milyen ökörségeket beszél!!
Kósa,Szíjjártó hozzá képest könyvelők!!!
Szeretettel mindenki figyelmébe!!!!!
J.L.
xanadu | 2010. július 11. | 13:54:10
Fijjuk!
A kiadásokat kell alaposan csökkenteni!
Elzavarni a képviselők felét!
Azonnal!
xanadu | 2010. július 11. | 13:53:08
lusta | 2010. július 11. | 11:51:48
Egyetértek.
A tettek lényege eddig: a Jobbik hatástalanítása.
Ez bejött.
Csakhogy ez kevés az ország helyzetének javítására.
Sőt.
Inkább rontják a jövőbeni kilátásokat.
Osszián | 2010. július 11. | 13:47:40
anonymus | 2010. július 11. | 13:28:27"
Nyugodtan mondhatom, hogy tévedsz: én igenis a régóta esedékes reformokról beszélnék, ami a nagy ellátó rendszereket végre a helyére rakja.
Ez soha nem történt meg, 20 éve esedékes - aki megpróbált belefogni, bele is bukott - azért a jelenlegi Orbán kormánytól sem lehet elvárni, hisz nem akar 20%-ra lemenni.
És ez a borzasztó gondunk.
Amit Dzurinda meglépett 2003-ban, kockáztatva a népszerűségét, de lendülő pályára állítva Szlovákiát.
Csakhogy iszonyúan kemény elvonásokkal járt, és igazságtalan egykulcsos adóval (ezzel nem értek egyet nálunk sem, antiszolidáris), és, még most a kiegyensúlyozott gazdasági helyzetben is nagyon magas a munkanélküliség, nem túl nagyvonalúak a nyugdíjak, és a családi pótlék harmada a mienkéhez viszonyítva.
Ki meri ezt nálunk meglépni?
Egyébként Csehországban zokszó nélkül fizetik a kb 500 ft-vizitdíjat, nem mintha ez valami horribilis reform lenne, de kb. fedezi a háziorvosok + díjait (ezt a költségvetés finanszírozza most, fideszes követelésre), a kórházaknak sem jött rosszul anno,és az egész érne annyit, mint a mostani nehezen kierőszakolt és úgyis, mindenképpen a hitelesekre oktrojált bankadó.
A két tétel együtt még eredményesebb költséglefaragás lenne.
A populizmus itt üt vissza.
És még nem is beszéltem az elmúlt évek fideszes reménykeltéseiről.
anonymus | 2010. július 11. | 13:28:27
Osszián | 2010. július 11. | 12:50:29
A változó körülményekhez mindig igazodni kell! A társadalom és a gazdaság is –nyílván- állandó dinamikus állapotban van. Ezek egyértelmű dolgok, erre nem kell felhívni a figyelmet. Észre sem veszed, de Te (és a közbeszéd is) nem reformról, hanem megszorításról beszél. A reform valami egészen mást jelent.
Nantal | 2010. július 11. | 13:28:00
...hmm...!
...felteszek ide egy igen figyelemre méltó kommentet, mielőtt eltűnik a "süllyesztőben...!
KériSzépen | 2010. július 10. | 23:17:14
hmhmhm | 2010. július 10. | 23:06:14
Csak miattad, a szó szerint nagyon gyenge miatt, egyáltalán nem lehet adót csökkenteni, az állami kiadás csökkentése nélkül.
Jövőre az állami kiadásokat 1.000 milliárddal, aztán a következő évben újabb(!) 1000 milliárddal,aztán a rákövetkező évben még újabb 1.000 milliárddal kell tudnia Orbán Viktornak csökkenteni,ha és amennyiben valamennyire be kívánja tartani az ígéretét,hogy Magyarországon a környező országokhoz képest négy év alatt a legjobb környezetet teremteni meg a tőkés vállalkozásoknak.
Idén az állami kiadások mértéke 13.000 milliárd,jövőre ez 12.000 milliárd, aztán 11.000 milliárd, aztán ez 10 ezer milliárd kell legyen. Milyen érdekes !! Ma az állam összes adóbevétele pont 10.000 milliárd.
Nos, kb. oda kell levinni az állami kiadásokat pár év alatt. De miből veszi ezt el Orbán Viktor ? Miből ? És ekkor még nem lehet adót csökkenteni,hiszem ma is 10 ezer milliárd az összes, az összes adóbevétel !!
Hogyan lesz adó csökkentés ? Tízezer milliárd alá kell vinni az állami kiadásokat ? Bizony,bizony,bizony...oda kell vinni. Mint pl. Szlovákiában.
Hogyan, hogyan,hogyan ??
Erről te tudsz valamit, hmhmhmhmhmhm..-
Semmit se tudsz,de nem baj, mert én se !
Jager László | 2010. július 11. | 12:58:30
És most mi jön!!??
Minimálbér emelés!?
Nyugdíj Emelés!!?
Fizetés emelés!?
Adócsökkentés!!?
Johannesburgi kirándulás!?
Bulgáriai kirándulás!?
Törvényalkotás!?
Alkotmányozás!?
Munkahelyek nem növelése!?
Na mi!!??
Telefonáljatok Dél-Afrikába .majd megtudjátok!!!
J.L.
Országgyűlés mellőzése!?
Osszián | 2010. július 11. | 12:55:40
Utóirat: Orbánnak és a sleppjének rá kellett jönni, hogy valóban nincs ingyenebéd.
Osszián | 2010. július 11. | 12:50:29
anonymus | 2010. július 11. | 12:35:41"
Márpedig, anonymus, reformok kellenek, annyira kellenek, hogy már 1998-ban el kellett volna kezdeni, de az tény, hogy ilyen ügyben az akkori Orbán kormány az égvilágon semmit sem csinált.Ügyesen, sok dumával és dakota közmondásokkal kibekkelte a 4 évet, pedig a nagy ellátórendszereket könyörtelenül reformálni kellett volna.
Medgyessyék legalább beruháztak, a második Gyurcsány kormányra pedig egy idő után az ötletelés, a kapkodás volt a jellemző( most hangzatos szólamokkal hasonló folyik), de a nagy reformok késnek.
És, ha pénzhez és támogatásokhoz akar jutni az új kormány, haladéktalanul hozzá kell fogni a reformokhoz, és az fájni fog.
S akinek a fogát húzzák, az jajgat.
Kocsobur felsorolásai éppen a fideszre voltak jellemzőek, 8 (nyolc) kerek évig, én nem vagyok amnéziás.
De elég csak az első (kerekasztal mellett ültek), Gyurcsány-Orbán párbeszédre utalni a tévében: Orbán végig azt szajkózta, hogy minden a kormányon áll, az hogy ne legyen gázáremelés, ne legyenek megszorítások, ne járjon senki rosszul, és még legyen adócsökkentésis. Mindez egyszerre, egy levegővétellel.
Gyurcsány - hazudtoljatok meg - azt mondta: nincs ingyenebéd, pártelnök úr.
pilvax | 2010. július 11. | 12:46:15
A héten kaptam meg a svájci frank alapú hitelem elszámolását. Egy év alatt 3.907 svájci frankot fizettem be. Ebből a tőke rész 1.295 frank, a kamat és a kezelési költség 2.613 frank. Van miből megfizetniük a bankadót. Németországban a hitelkamatok maximum a jegybanki alapkamat kétszereséig terjedhetnek, fölötte már uzsorakamatnak minősül.
anonymus | 2010. július 11. | 12:35:41
Mundzuk | 2010. július 11. | 12:26:24
Ráadásúl nem a fizetések emelése volt a fő baj, mert azzal vásárlóerőt és adóbefizetés növekedést is generált a Meggyesi intézkedés. A problémát, az ezután következő gazdaságpolitika, és a „reformnak” nevezett paródia jelentette.
anonymus | 2010. július 11. | 12:29:08
Már mi az, hogy nincs ennyi pénz a szektorban? Csak az OTP tavalyi tiszta nyeresége 150milliárd Ft. volt, és ott van még a többi bank (nyílván nem arra gondolok, hogy a teljes nyereségét el kell vonni). Érdekes ez az IMF és az EU. Akkor nem volt semmi ellenvetésük, amikor az embereket kellett megsarcolni. Akkor nem sírt senki, hogy a kereslet csökkenés miatt el fog húzódni a válság. A hitelek kihelyezése miatt, pedig abszolút nem kell félni. Pláne, hogy a túlzásba vitt megszorítások miatt úgy is folyamatosan csökken a vásárló erő, e miatt a fejlesztések is csökkennek (sajnos). Teljesen a józanésztől való elrugaszkodás lenne, ha a gazdaság bármelyik résztvevője is kimaradna a gazdaság működőképességének fenntartásából!
Mundzuk | 2010. július 11. | 12:26:24
Toleranciaterror (""A Megyó programot is megszavazták, sőt követelték!!! és ezért fele részben felelősek is miatta!")
Már miért is ne szavazta volna meg a Fidesz?
Egyrészt, ha nem szavazzák meg, attól még a törvény-lévén feles-akkor is átment volna.
Viszont akkor egy életen át hallgathatták volna ledvai nénétől és tsaitól hogy lám a népnyúzó Fidesz nem szavazta meg a jóléti intézkedéseket, íme kedves nyugdíjasok, Orbán pl. a 13 havi nyugdíj ellensége( ahogy a 19 ezer forintos tételt is évekig hallgathatták-amiért Orbánék 1998-ban nem akarták bedönteni az államkasszát és inkább álljt parancsoltak hornék választási nyugdíjtörvényének..)
Másrészt, nem az MSZP/szdsz ígérte azt hogy ezeknek a kiadásoknak megteremti a gazdasági fedezetét?
Nos, ez az ami nem sikerült.
Kiszórtak 320 milliárdot az "üres kasszából" 100 napos programokra, ősszel röhögve tönkreverték a jobboldalt az önkormányzati választásokon...
majd jött a fuccs és a trükkök százai.
Osszián | 2010. július 11. | 12:23:47
Terror, gondolod, hogy ez ugyanaz a káposzta?
Nem. Nem, mert az egyik elvi kérdés, de jobb ha az "érzelmi" szó használom, a másik pedig kőkeményen érinti az ország minden lakóját.
Vegyük a kettős állampolgárság kérdését: Mesterházyék nem ellenzik, mert úgy vélik, ennek örülnének a határon túli magyarok, és most, amikor eu-s állampolgárok is jórészben, más a helyzet, mint 2004-ben volt (csak el birnám feledni).
Ha gubanc van a környező országokkal, azt bizony a kormány külpolitikája oldja meg, vagy mélyíti el: nem Kovács László tárgyal Radicovával, hanem Martonyi, vagy maga az istenfáraó.
Más a gazdaság. Ott bizony abban van a fidesz nagyarányú felelőssége, hogy állandóan sokkal nagyobb kiadásokra ösztökélte a kormányt és minden kiadáscsökkentésre tervezett reformkísérletet meggátolt, mindenféle populista módszerrel, és a furcsa (mert a költségvetést érintő) népszavazással.
Az utolsó percig azt szajkózta minden fideszes, főleg OV. hogy nem kellenek sem megszorítások, sem reformok, nem engedjük, nem hagyjuk a magyar enbereket: de azért legyen nagyarányú adócsökkentés, járulékcsökkentés, és ne vegyenek vissza a kiadásokból.
Még akkor is visítottak, ők aztán igen, amiklor a 13. havi nyugdíja felső határát 80 ezer ft-ban állapították meg.
Elvették a nyugdíjasoktól a 13 havi nyugdíjat!!!!
Még ma is hallom Szíjjártó hangját, ahogy visít.
Jager László | 2010. július 11. | 12:22:37
Talán szotyolát szórogat Csányi!
Lehet,de nem látom kristálytisztán!!
Bár a hátas az lenyügöző!!
J.L.
Mundzuk | 2010. július 11. | 12:18:27
"A többi felvetésed már a gazdaságpolitikai témakörbe tartozik.. aki nem tudja az ne kormányozzon..
Az elmúlt 8 év sara bizony 40%-ban a fidesznek köszönhető!!!!"
Ja értem. Kösz, de ilyen balliberális "érvekkel" tele van a padlás.
Én viszont konkrétan azt kérdeztem:
És akkor jöjjenek a balliberális "válaszok".
Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Bankadót emelni:nem. (Szegény bankok.)
Lakossági adót emelni:nem. (Szegény adófizetők.)
Fogyasztási adót emelni: nem. (Szegény adófizetők.)
Hiányt növelni: nem. (Szegény EU.Szegény IMF.)
Hanem akkor mégis mit lehetne tenni-szerintük-, ebben az ország által
az mszp/szdsz NYOLC ÉV KORMÁNYZÁSTÓL ÖRÖKÖLT HELYZETBEN?
Eddig egy "érdemi" válasz jött(xanadu )- "Csökkenteni kell a kiadásokat.
Pl. pártok, egyházak, civil szervezetek, sport, határon túliak támogatását."
Merthogy szerinte ez állitólag 200 milliárddal csökkentené a hiányt.(annyival sem, de mindegy is ).
Ennyit sikerült balliberális receptként kiízzadni..:)
Meg az orbánozást.
Toleranciaterror | 2010. július 11. | 12:12:25
Osszián | 2010. július 11. | 11:52:55
"Sokkal inkább töprengést és előre gondolkodást láttam: hogy-hogy most Csányi olyan könnyedén bele ment a sokkal nagyobb megnyúzásba, mint évekkel korábban.."
Gondolom a Fidesznek tervei vannak az OTP-vel. Mellesleg nyomós érv a többi bankkal szemben, hogy, ha nem fizetik be az adót, nyugodtan kivonulhatnak, majd az OTP betölti az űrt. :)
Rosszul gondolod, ha azt hiszed nem fognak fizetni, mint a katonatiszt.
Toleranciaterror | 2010. július 11. | 12:06:51
Feri12 | 2010. július 11. | 11:43:37
"A Megyó programot is megszavazták, sőt követelték!!! és ezért fele részben felelősek is miatta!"
mesterházi is megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, majd azt mondta, hogy ennek ellenére a Fidesz a felelős a következményekért. :)
Ezek szerint megint kettős mércével mértek.
Osszián | 2010. július 11. | 11:52:55
kocsobur (mundzuk), elolvastam a cikket, és az összes kommentárt. Visítást, őrjöngés sehol sem találtam, ha te találsz ilyet másold ide, úgyis nagy másoló vagy.
Sokkal inkább töprengést és előre gondolkodást láttam: hogy-hogy most Csányi olyan könnyedén bele ment a sokkal nagyobb megnyúzásba, mint évekkel korábban, amikor Gyurcsányék szerették volna ilyen módon kissé csökkenteni a költségvetési hiányt.
Akkor ugyanis ugyanaz a Csányi, aki ma azt mondja, oké, alig várja, hogy fizessenek, rögtön azzal jött, hogy nyet, vagy ha igen, a lakosságra hárítják.
Ezt Gyurcsány nem vállalta be. Tessék, ott van fönt.
A másik: a 90-es évek elején sokkal tájékozatlanabb volt az átlag magyar az ilyen témában. Nem volt internet, és ha Szabó Iván azt mondta, muszáj, mert a kisbefektetők pénze a magyar lakosság megtakarítása nem dőlhet be, hát rábólintott, hogy biztosan úgy van. (Bankkonszolidáció).
De most sincs visítás. Sehol, a Népszavában, a 168 órában sincs visítás, mellesleg eddig vagy szűkszavú tényközlések voltak, vagy közröhej, ez utóbbi a NENYI miatt.(Is).
A 200 milliárd nem jön össze, erre fogadást mernék kötni. Talán a Gyurcsány által szorgalmazott 35 milliárd, ennyi lehet, hogy összejön, de a biztosítók keményen bele fognak kötni a protekcionizmusba, és joggal.
lusta | 2010. július 11. | 11:51:48
Az eddigi kormánytevékenység egy nagy szemfényvesztés, gazdaságpolitikailag pedig a gadazok megsegítése a szegényel elesettek kárára. A bankadó is úgy lett megkonstruálva, hogy a felcsúti kis zsebcézár támogatói még véletlenül se járjanak rosszul. Jelenleg a Rogán-kormány benyújtom-visszavonom-módosítom színjáték is csak azt a célt szolgálja, hogy Csányi ne járjon rosszul.
Az már csak hab a tortán, hogy a visszamenőleges jogszabálymódosítás símán el lesz meszelve az ÁB által, míg a jövő évi elkerülésén már gőzerővel dolgoznak a bankok.
lusta | 2010. július 11. | 11:45:04
A manipulálás egyik eszköze a tények elferdítése. Májusban az szja bevételek mellé még javában folyt a visszatérítések üteme is. Ugyanakkor júniusban a hiány megszaladt, de nagyon úgy, hogy Varga Csontvázkereső Misi is kénytelen volt bevallani, csontvázak pedig egyik szekrényben sincsenek és nem is voltak.
Hmmmm | 2010. július 11. | 11:43:53
evianna | 2010. július 11. | 10:47:57
nekem meg úgy tűnik - végig olvasva a cikket - amit már lejjebb valahol írtam:
mindenki megszívja mint a torkosborz, kivéve azokat, akiknek van saját tulajdonú berendezett lakásuk és gépkocsijuk, ezen felül rendelkeznek tőkével, ami 5 - 10 milliónál kezdődik és mellette van folyamatos havi jövedelmük.
ezért jót mulattam a kommentek halmazán. :))
Feri12 | 2010. július 11. | 11:43:37
Varga autópálya sunyogását az FHB-ben (hiányadat meghamisítása!!!),az állami vállalatok: MÁV
MTV,MALÉV,stb adósságát sem konszolidálta az első fidesz kormány(Varga-féle 2002-es csontváz sereg!!!)
A grippenek fideszes része és még sorolhatnám!!!
A Megyó programot is megszavazták, sőt követelték!!! és ezért fele részben felelősek is miatta!
Feri12 | 2010. július 11. | 11:43:07
Mundzuk | 2010. július 11. | 09:09:30
1/ Az ország 80%-os GDP arányos eladosodottsággal rendelkezik? IGEN.
Csak volt ,van egy gazdasági váltság, ami GDP csökkenéssel járt.. tehát már ebből adódóan is nő az arányos %.. és ki akart most per pill. tovább növelni ezt az adóságot? Az új Kormány.
2/Miután az államadósság refinanszirozással müködik, ezért ha egy váltság miatt nincs hitel a piacon, vagy csak nagyon nagy felárral!! akkor természetes ,hogy az adott ország az IMF és vagy az EU-hoz fordul. Lásd Spanyol ország! stb...
3/ a májusig összegyült hiány 85%? Igen.
A TB kassza felülről nyitott amit írt az baromság...
Nem! Nem lett volna 7-7,5% a GDP arányos éves hiány ha Orbánék nem csinálnak semmit!!!!
Ez szemenszedett hatugság!!! Az IMF és az EU 3 havonta ellenőrízte a költségvetést!!!
És én nekik hiszek és nem Matolcsy-Varga trükköző párosnak.
Tény, hogy kellett zárolásokkal spórolni a 3,8% hiányhoz! ,de ezt Oszkóék leírták és javaslatot is tettek ez ügyben.
"liberális" válaszok:
Nem kell a bankokat megadóztatni... Hazugság!!! A bank adó mértékével van a gond!
A túl nagy adó visszaveti a hiteleket a vállalatoknál(forgóeszköz hitel) növekszik a munkanélküliség!!!! És a lakosság ill... a vállalatokra lesz áthárítva!!!
A többi felvetésed már a gazdaságpolitikai témakörbe tartozik.. aki nem tudja az ne kormányozzon..
Az elmúlt 8 év sara bizony 40%-ban a fidesznek köszönhető!!!!
Az eltolt kismamák törvénye miatti 130 milliárdot a Megyó fizette ki!
Varga autópá
lusta | 2010. július 11. | 11:40:52
evianna | 2010. július 11. | 11:36:19
Mundzuknak (kocsobur?) feladata, missziója van. Ilyen holmi földhözragadt dolgokkal nincs ideje foglalkozni. Ha már a nyugdíjkérdés napirenden van, ki is akarja lenyúlni a magánnyugdíjpénztári befizetéseket? Jobberünk manipulál az államháztartási adatokkal, de nem válaszol arra a kérdésre, az eddigi 20-40 oldalas PM jelentés miért csak 2 oldalas? Az nem válasz, hogy nincs Pénzügyminisztérium.
evianna | 2010. július 11. | 11:36:19
Mundzuk:
nehogy már mi kapjunk feladatot, kikérdezésre...!
a költségvetésről rengeted anyag van a neten, a PM weboldalán megvan maga a törvény is, van táblázatos összesítés is, fordulhatsz bizalommal az MNB weboldalához is.
nem azért vagyunk itt, hogy neked bizonygassuk, amit minimális tájékozottsággal tudni lehet.
evianna | 2010. július 11. | 11:33:36
Mundzuk:
itt minden nyugdíjjárulék eltűnik tokkal-vonóval, folyamatosan.
az is, amit az idén munkába álló fiatalok és munkaadóik fizetnek be, és most a Fidesz-KDNP éppen azon van, hogy azt az összeget is lenyúlja, amit 1997 óta minden pályakezdő és minden, a vegyes rendszerre átállt dolgozó befizetett (és amely eddig legalább örökölhető volt - amennyiben a "várhatóra" is gondolunk).
a jelenlegi állami nyugdíjfizetésnek egyetlen fedezete van: a majdani nyugdíjjárulékok, és ha megfigyelted, a nyugdíjszámítás módját éppen ezért szinte folyamatosan módosítgatják.
persze, hogy befizetéssel szerzett jog - miért, a végkielégítés nem szerzett jog? nem szolgálati időhöz és bérezési besoroláshoz igazodik?
lusta | 2010. július 11. | 11:32:36
Mundzuk | 2010. július 11. | 11:26:18
1998-2002 között hová tették ezt a pénzt?
Mundzuk | 2010. július 11. | 11:26:18
"Nyugdíjat fizetni kell:
1. befizetéssel szerzett jog.
2. mindenki várhatóan lesz nyugdíjas."
Az utóbbinál a "várhatóan" a helyes kifejezés...:)
Az elöbbivel viszont van egy apró-ámde az államháztartás szempontjából rendkivüli- bibi.
Azok a nyugdíjasok akik 1990-ig fizettek és mentek nyugdíjba.
Nos azoknak a befizetései tokkal-vonóval eltüntek az állampárti közösben.
És nyomuk nem maradt.
Így aztán a szomorú valóság, hogy az 1990-ig befizetett járulékokat
ma az államnak kell állnia.Ez pedig a mai nyugdíjasok többségét jelenti.
lusta | 2010. július 11. | 11:25:23
Mundzuk feladata most felkészíti a hívő jobbereket azokra az intézkedésekre, amelyek ellen harcoltak.
Mundzuk | 2010. július 11. | 11:22:11
"A felsoroltak összeg több, mint 200 milliárd évente."
Ez barokkos túlzás- de engem meg lehet győzni.
Sorold, tételesen "pártok, egyházak, civil szervezetek, sport, határon túliak támogatását"-hogy jött ki neked a több, mint 200 milliárd évente.
Másfelöl.Ez a 200 milliárd évente- az mennyi is a GDP arányában?
Vagyis ha mindezeket megszüntetnéd- akkor mitől is lenne jobb Magyarország gazdasági helyzete?
xanadu | 2010. július 11. | 10:52:36
evianna | 2010. július 11. | 10:47:57
Nyugdíjat fizetni kell:
1. befizetéssel szerzett jog.
2. mindenki várhatóan lesz nyugdíjas.
A szoc segély éves összege vagy 160 milliárd, míg az egészségügy több, mint ezermilliárd. Plusz fekete pénzek.
xanadu | 2010. július 11. | 10:50:35
Mundzuk | 2010. július 11. | 10:35:02
A felsoroltak összeg több, mint 200 milliárd évente.
Érdemes foglalkozni megszüntetésükkel, mert akkor rögtön van mégegyszer bankadónyi pénz.
evianna | 2010. július 11. | 10:47:57
Hmmmm | 2010. július 11. | 10:15:09
ha jól értem, Mundzuk azt mondja, hogy nem nyugdíjat meg segélyt kell fizetni, mert az kidobott pénz.
evianna | 2010. július 11. | 10:38:50
xanadu | 2010. július 11. | 10:05:05
persze, hogy nonszensz a kettős állampolgárság.
többek között ezért is.
ahogy az se lesz éppen kellemes az anyaországi gazdáknak, hogy a nemzeti földalapból minden magyar állampolgárnak joga lesz földet igényelni (és külön kihangsúlyozta az illetékes elvtárs, hogy a kettős állampolgárok mindenben azonos megítélés alá esnek). még az a szerencse, hogy az agrárnépesség nálunk elöregedett, és nem nagyon kíván már terjeszkedni.
Mundzuk | 2010. július 11. | 10:35:02
"ha megnézed neten a 2010-es költségvetést, választ kapsz kérdésedre :)))"
Bocsánat, én nem vagyok kíváncsi, csak rávezetni akartam ezzel a kérdéssel a megoldást javasolót arra hogy javaslata ("Csökkenteni kell a kiadásokat.
Pl. pártok, egyházak, civil szervezetek, sport, határon túliak támogatását.")kb. annyit érne az államháztartási hiány lefaragása céljából mintha azt mondta volna, hogy ne mossák fel naponta az állami intézmények folyosóit..:)
Hmmmm | 2010. július 11. | 10:15:09
Mundzuk | 2010. július 11. | 10:05:56
ha megnézed neten a 2010-es költségvetést, választ kapsz kérdésedre :)))
xanadu | 2010. július 11. | 10:06:26
xanadu | 2010. július 11. | 10:05:05
Ukrajnában több a magyar igazolvány, mint a magyar ember ....
Mundzuk | 2010. július 11. | 10:05:56
"A dolog nem túl bonyolult.
Csökkenteni kell a kiadásokat.
Pl. pártok, egyházak, civil szervezetek, sport, határon túliak támogatását."
Világos.
Most akkor mondd el légy szíves, abszolút számokban, mennyi összegszerüen ez a támogatás.
És utána összesítsd , mennnyivel csökkennének az államháztartás terhei, ha a felsoroltakat mondjuk, ne cicózzunk, NULLÁRA vágnák vissza.
xanadu | 2010. július 11. | 10:05:05
evianna | 2010. július 11. | 09:53:16
Az idézett pont szerint a könnyített kettős állampolgárság is nonszensz.
Hogyan járul hozzá a közterhekhez a Kassán lakó állampolgár?
Vajon a magyar igazolványra direktben jár majd az állampolgárság is?
xanadu | 2010. július 11. | 10:01:58
Mundzuk | 2010. július 11. | 09:09:30
A dolog nem túl bonyolult.
Csökkenteni kell a kiadásokat.
Pl. pártok, egyházak, civil szervezetek, sport, határon túliak támogatását.
evianna | 2010. július 11. | 09:53:16
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:05:45
az adócsökkentés LEHET jó megoldás.
csakhogy a jelenleg tervezett adócsökkentés alkotmányellenes ("70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."), közgazdasági szempontból pedig nonszensz.
nem véletlen, hogy az IMF és az EKB csóválja a fejét - nem a kisnyugdíjasok és a segélyezettek miatt vagy érdekében...
evgevg | 2010. július 11. | 09:49:01
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Mundzuk | 2010. július 11. | 09:48:14
"Érdekes Amikor a 90-es években volt a bankkoszolidáció, mikor az akkori pénzen ezermilliárdok dőltek a bankokba akkor nem volt ilyen visítás"
A témával foglkozik az egyik országos napilap hétvégi melléklete,
"Gúzsba kötve" címmel.
Szerző Varga István.
Mundzuk | 2010. július 11. | 09:41:21
"és hogy most mindezt leírtad, könnyebben fogod kifizetni a közüzemi számláidat?"
Nem biztos.
Viszont az hogy leírtam, talán megkönnyiti a tisztánlátást.
Mert a valóság az hogy:
1.A balliberális oldal megmutathatta a 8 év alatt hogy GYAKORLATBAN hogyan csinálná.Meg is mutatta.Ettől jutott az ország abba a helyzetbe amiben most van- konkrétan az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumok közül EGYET SEM teljesít.
2.Ugyanaz a balliberális oldal amelyik az elmúlt 8 évben gyakorlatban "megmutatta" - most teoretikusan őrjöng és hisztizik, bármire amivel Orbánék -kényszerpályán-probálkoznának.( "Jaj szegény bankok, jaj szegény simor, jaj szegény kétmillió feletti végkielégültek, jaj szegény kirúgottak az állami szférából" stb.).
Most akkor nem jogos a kérésem a balliberális megmondóemberek, hogy ehelyett a negatív hiszti helyett, konkrétan mondják meg(ha tudják): mégis mit kéne csinálni, hogy az ország kikeveredjen abból a helyztből amibe MIATTUK került?
Dr Photon | 2010. július 11. | 09:40:39
A 200 milliard Ft bankado jo otlet, a bankok szamara viszonylag konnyen elviselheto, ahogy az vilagos pl Csanyi reakciojabol is. A Bankszovetseg veri a tamtamot, mert a reszvenyeseik az abszurd magas osztalekokhoz szoktak hozza. Persze, arra is ra kell birni a bankokat, hogy a 200 milliardot ne harithassak at a lakossagra. A meltanyos (a cikkben "aranyos") kozteherviseles erdekeben pedig a bankok terheleset, profitszerzesi lehetosegeit es korulmenyeit teljesen ujra kell szabalyozni. Velemenyem szerint ezzel a bankok maguk is jol jarnak, hisz stabilabb es kiszamithatobb kornyezet alakul igy ki a hitelezesuk szamara, nem egy kifoszthato gyarmat, amit kifosztanak, majd elhagynak. Heuschreckenkapital, ahogy a nemet sajtoban lehet olvasni, vagyis saska-toke. Az, hogy a helyzet idaig fajult az allamgepezet korrumpalodasanak a kovetkezmenye mindenutt, ezt a korrupciot szoritja vissza, ha a bankokat a meltanyos kozteherviseleshez valo hozzajarulasra kenyszeritik. meg jobb volna, ha a penzgyi rendzer teljes transzparenciajat is lehetove tennek, a keszpenz megszuntetesevel es a teljes virtualis penzforgalom allami regisztraciojaval, illetve arra epulo penzparkoltatasi es penzforgalmi adozassal, valamint a kulfolddel fennallo penzforgalom egyensulyat kikenyszerito adoval, ez utobbit szinten a penzforgalom regisztraciojan es penzforgalmi adon keresztul.
misima | 2010. július 11. | 09:26:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
misima | 2010. július 11. | 09:24:18
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Hmmmm | 2010. július 11. | 09:23:03
Mundzuk | 2010. július 11. | 09:09:30
és hogy most mindezt leírtad, könnyebben fogod kifizetni a közüzemi számláidat?
vagy a havi törlesztőrészleted? ::)))
netán elvesztett munkahelyed után könnyebb lesz máshol elhelyezkedned?
Mundzuk | 2010. július 11. | 09:09:30
"nevetséges, ami itt a kommentekben folyik. ::)))"
Tényleg az..:)
Vegyük a tényeket.
1. Az ország a GDP 80%-val( 21 ezer milliárd forinttal)eladósodott?
Válasz: IGEN.
2. A pillanatokra levő államcsődtöl 2008-ban az IMF hitelt és a sokáig tagadott szerződési vállalásokat felvették/megkötötték?
Válasz: IGEN.
3.Az idei költségvetés májusra a tervezett hiány 85%-on állt?
Úgy hogy májusban voltak az adóbefizetések...
Úgy hogy májusig jutott pénz gázártámogatástól kezdve TB kasszákra..aztán vízözön..
Válasz: IGEN.
Ha Orbánék nem tesznek valamit, akkor ez a hiány évvégére 170%-200%-on állt volna, vagyis GDP arányosan 7-7,5%-on?
Válasz: IGEN.
És akkor jöjjenek a balliberális "válaszok".
Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Bankadót emelni:nem. Szegény bankok.
Lakossági adót emelni:nem. Szegény adófizetők.
Fogyasztási adót emelni: nem. Szegény adófizetők.
Hiányt növelni: nem. Szegény EU.Szegény IMF.
Hanem akkor mégis mit lehetne tenni-szerintük-, ebben az ország által
az mszp/szdsz NYOLC ÉV KORMÁNYZÁSTÓL ÖRÖKÖLT HELYZETBEN?
emilke | 2010. július 11. | 08:13:01
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Hmmmm | 2010. július 11. | 07:42:49
nevetséges, ami itt a kommentekben folyik. ::)))
egyetlen réteg nem fog szívni, mint a torkosborz: akik vagyonnal rendelkeznek.
ez a réteg a saját a teljesen berendezett lakásán, gépkocsiján kívül legalább pármillióval, nagyjából 5 - 10 milliónál kezdődő további tőkével és rendszeres havi jövedelemmel rendelkezik.
xanadu | 2010. július 11. | 07:42:16
lusta | 2010. július 11. | 00:08:05
Egyetértek.
Szíjjártó ebben a témában (is) hülyít az EU-s példával.
xanadu | 2010. július 11. | 07:38:49
nablaquadrat | 2010. július 11. | 07:35:30
A sukorói esetről nem bizonyosodott be, hogy az államnak veszteséges üzlet volt.
Valószínűleg azzal buktunk (adófizetők) többet, hogy nem valósult meg.
xanadu | 2010. július 11. | 07:37:07
Toleranciaterror | 2010. július 10. | 22:41:21
HA ha ha!
Te I. Orbán vak követője vagy.
Lásd az alábbi kérdést.
nablaquadrat | 2010. július 11. | 07:35:30
@ tik-tak | 2010. július 10. | 20:45:44
"... a tények makacs dolgok."
Igen, még akkor is azok, ha nem a saját véleményünket igazolják Oszkó Hazudós Péter megbízhatóságáról.
Lásd itt:
"Nem szabálytalan? - Oszkó: 'Kellő szigor' a sukorói ügyben"
(vg.hu, 2009.10.9)
http://www.vg.hu/kozelet/politika/nem-szabalytalan-oszko-kello-szigor-a-sukoroi-ugyben-292005
xanadu | 2010. július 11. | 07:34:56
Ki az a barom aki azt hiszi, hogy egy szolgáltatóra kivetett adót nem az ügyfelek fizetnek meg?
I. Orbán?
forgomorgo | 2010. július 11. | 07:11:09
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kuszi42 | 2010. július 11. | 06:49:43
Mi a szösz? Már másodszor látom,hogy a Csányi hátatfordit a csuti Vezérnek!
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:26:11
"lusta | 2010. július 11. | 00:20:43
Akkor egy kis érv. Májusban, az utolsó Bajnai hónapban még csak 85%-os volt a hiány. Júniusban, amikor a kasszakulcs már a felcsúti kis zsebcézár kezében volt a hiány 118,7%.
Hát nem érdekes?
Minden hónapban elolvashatta, aki akarta, még májusban is, mi, miért, mennyi és hány méter. Úgy 20-40 oldalban. Júniusban 2 (kettő) oldal foglalkozott a témával.
Ennyit a hozzáértésről és a nyilvánosságról."
Hoznál néhány információt arra, hogy mire is költött júniusban a kormány ilyen sok pénzt (az árvízvédelmen kívül?)
Az pártszimpátiádnál fogva eszedbe se juthat, hogy Oszkóék milyen ügyesen tervezték a költségvetést (Malév, Vértes, Munkaalap)
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:22:50
"lusta | 2010. július 11. | 00:16:11
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:12:50
És ennek a szociális programnak a megvalózítását csak az MDF nem szavazta meg. A Fidesz igen. Akkor nem tudták ezt?
2006-ban mire ígértek 3800 milliárdot a választás alatt?"
Megszavazta, és? Ők kormányoztak? ők viselték a felelősséget?
Ha a Fidesz ilyen szellemben szerette volna vezetni az országot, akkor már 2001-ben megszavazza ezeket az intézkedéseket és simán hatalmon maradnak.
lusta | 2010. július 11. | 00:21:48
A Népnemzeti Kontárkormány működik.
Jó éjszakát!
lusta | 2010. július 11. | 00:20:43
Akkor egy kis érv. Májusban, az utolsó Bajnai hónapban még csak 85%-os volt a hiány. Júniusban, amikor a kasszakulcs már a felcsúti kis zsebcézár kezében volt a hiány 118,7%.
Hát nem érdekes?
Minden hónapban elolvashatta, aki akarta, még májusban is, mi, miért, mennyi és hány méter. Úgy 20-40 oldalban. Júniusban 2 (kettő) oldal foglalkozott a témával.
Ennyit a hozzáértésről és a nyilvánosságról.
lusta | 2010. július 11. | 00:17:04
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:14:32
Ön is láthatja, ezek szerint ez nem érv.
lusta | 2010. július 11. | 00:16:11
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:12:50
És ennek a szociális programnak a megvalózítását csak az MDF nem szavazta meg. A Fidesz igen. Akkor nem tudták ezt?
2006-ban mire ígértek 3800 milliárdot a választás alatt?
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:14:32
lusta, semmi gond ezzel, ha azóta 8 éven át nem zavarta a szocikat és ennek megfelelően alkották a törvényt.
lusta | 2010. július 11. | 00:13:17
hmhmhm | 2010. július 10. | 23:37:28
Deke
˝Ebben az a furcsa, hogy én úgy tanultam korábban is, hogy választási évben később kell benyújtani a költségvetést...˝
A furcsa ebben az, hogy valószínűleg nem emlékszik Ön arra ki és mikor módosította a költségvetés benyújtásáról szóló előírást.
Segítek azért. Igaz rég volt. Úgy 1998-ban.
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:12:50
Szóval Gyurcsány ezt mondta 2006 nyarán
"Az elmúlt négy évben egy rendkívül intenzív szociális igazságteremtő, szociális kiigazító és modernizációs programot hajtottunk végre. Erre ezt a bizonyos 12 ezer milliárd forintot költöttük el. Ennek valamivel több mint a felére, 7 ezer milliárdra volt kellő bevétele az államnak, 5 ezer milliárdot pedig hitelből finanszíroztunk. A hitelből történő finanszírozás egy része, nagyjából 3 ezer milliárd lépést tartott a közös vagyonunk és jövedelmünk növekedésével, azaz ha nagyjából csak 3 ezer milliárd forintot vettünk volna fel hitelben, akkor Magyarországon úgy növekedett volna az államadósság, mint amilyen ütemben növekedtek a jövedelmeink. De mi nem 3 ezer, hanem 5 ezer milliárdot költöttünk szociális és modernizációs kérdésekre. "
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:11:39
"Feri12 | 2010. július 11. | 00:04:38
Az elmúlt 8 év hiányának 40%!!!!!!! a fidesz miatt történt!!!
1/ Az elcseszet fidesz törvénykezés miatti 130 milliárdot a Megyó kormány fizette ki.
2/200 milliárd az FHB-be eldugott fidesz autópálya építés költsége.(közérdekű adatok meghamisítása!!, eltitkolása)
3/A "csontvázak" :))) MÁV, MTV, MAlév müködőképességének fentartása kb 200 milliárd
4/ A grippenek fideszes része.. nem fizették ki..
5/A maradvány!!! 150 milliárdal vették át és 600-al adták tovább!!! és a kasszában 300 milliárd volt...
6/A Megyó programját követelték és megszavazták!!! 8x300 milliárd fele a felelőségük!!
7/ A lakásvásárlási támogatásuk!! évi 40 milliárd ami évente 40 milliárdal nőt 2006-is majd ennyivel csökkent kb..
Tehát nem kell a hazugság!!!"
Szerintem ezt beszéld megy Gyurcsánnyal, aki 2006 nyarán ezt mondta a Parlamentben
"Szükség van-e, és ha igen, miért van szükség a pénzügyi-gazdasági egyensúly megteremtése érdekében most lépésekre? Nem könnyű innen a szószékről és általában szóban sok-sok számot mondani, ezért próbálok olyan egyszerűen fogalmazni, ahogyan csak lehet, mindezzel együtt nem akadályozva azt, hogy a nézők is tudjanak bennünket követni, de itt kénytelen vagyok egy-két számot mondani. Miért kell az egyensúly érdekében lépéseket tenni? A legegyszerűbb technikai válasz nagyjából úgy fogalmazható meg, hogy 2002 és 2006 között 12 ezer milliárd forinttal költöttünk többet, mint amennyi pénzünk 2002-ben azt az időszakot kivetítve ren
lusta | 2010. július 11. | 00:08:05
Az egész alaphelyzet egy abszurd. A lajtán túl tervezett bankadó, ( itt most nem a mértékről akarok írni), egy külön alap feltöltésére szolgál. Az államok megúnták, hogy nagy vészek, bajok esetén neklik kellett konszolidálni a banrendszert. Ezért kívánják a bankadót bevezetni. Nálunk pedig a költségvetésbe akarják mindezt a sarcot bevonni. A bankoknak ezer és egy lehetőségük van és lesz a diszkrét áthárítűsra. A miértre már itt írtak korábban. Röviden, a bankok nem a saját pénzüket forgatják. A részvényesekét, akik így tulajdonosok, a betétesekét. Senki sem azért teszi be a pénzt, mindegy milyen alapon, hoghy ne legyen a pénze maximalizálva haszon formájába. Erre a hoitel kihelyezés a legjobb. Hitelre pedig negy szükség van. Erről nálunk már jelentős gróf is írt még a XIX század első felében. tessék elolvasni.
Összegezeve. A fijúgg, olvasva jó néhány kommentet, az alantas ösztönökre építik a stratégiájukat. Sajnos ez vissza fog ütni és negyoon fájni fog.
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:08:05
"Deke | 2010. július 11. | 00:03:11
Akkor lássuk a Fidesz osztályzatát a valódi tervek kiderülése után. (Amit Te az önkori választást követő időszakra teszel) Bár megjegyzem, az ország mégse lehet rossz helyzetbe, hogyha a valós lépések megtételére most ráér egy évet várni a kormány..."
Az relatív, hogy mennyire van rossz helyzetben az ország, jobb helyzetben van mint 2 éve, de a Bajnaiék által összehozott költségvetés nem tartható, majd 1%-kal lenne nagyobb a hiány, ha a Fidesz nem nyúlna hozzá.
hmhmhm | 2010. július 11. | 00:05:45
"evianna | 2010. július 10. | 23:58:04
ebben az érvelésben az a bájos, hogy Orbán szerint meg évek óta csődben van az ország, és erre az adócsökkentés a jó megoldás."
És jól mondja Orbán, ha nem vetted volna észre, 2006-tól kezdve válságkezelés megy az országban, csak Ferencünk még normálisan se tudott megszorítani, egyetlen célja az volt, hogy a saját kisnyugdíjas, passzív szavazótáborát ne bántsa, a gazdaságot meg kinyírta MÉG A VÁLSÁG ELŐTT.
Az adócsökkentés jó megoldás (Bajnaiék is ezt tették már), de önmagában nem elég és az se mindegy, hogy milyen adókkal játszadozik a kormányzat.
Feri12 | 2010. július 11. | 00:04:38
NETEGEZZ | 2010. július 10. | 21:24:23
Én is olvastam.. majd olvastam egy táblázatos értékelést is és Oszkó blogját is..
A táblázatosból kiderül ,hogy ugyan elmaradtak a bevételek 48,5% ,de a kiadások 53% fölé rúgtak! Az elöző évi összehasonlítás pedig NEM kompetens a 2010-es változások miatt.
Emellett roppant gyanús az ,hogy Matolcsy-ék a megszokott 20-40 oldalas tájékoztatás helyett csupán 1-2 oldalas tájékoztatást adtak!!!!
Simán el lehet tolni némi bevételt a következő hónapra.. és a vasuti 5 szárnyvonal is biztos ingyen volt..
A Matolcsy-Varga páros már az 1. Orbán kormány idején trükközöt!!! a költségvetési hiányadatokkal!!! Egy szavukat sem hiszem el...
hmhmhm-nek...
Az elmúlt 8 év hiányának 40%!!!!!!! a fidesz miatt történt!!!
1/ Az elcseszet fidesz törvénykezés miatti 130 milliárdot a Megyó kormány fizette ki.
2/200 milliárd az FHB-be eldugott fidesz autópálya építés költsége.(közérdekű adatok meghamisítása!!, eltitkolása)
3/A "csontvázak" :))) MÁV, MTV, MAlév müködőképességének fentartása kb 200 milliárd
4/ A grippenek fideszes része.. nem fizették ki..
5/A maradvány!!! 150 milliárdal vették át és 600-al adták tovább!!! és a kasszában 300 milliárd volt...
6/A Megyó programját követelték és megszavazták!!! 8x300 milliárd fele a felelőségük!!
7/ A lakásvásárlási támogatásuk!! évi 40 milliárd ami évente 40 milliárdal nőt 2006-is majd ennyivel csökkent kb..
Tehát nem kell a hazugság!!!
Deke | 2010. július 11. | 00:03:11
Akkor lássuk a Fidesz osztályzatát a valódi tervek kiderülése után. (Amit Te az önkori választást követő időszakra teszel) Bár megjegyzem, az ország mégse lehet rossz helyzetbe, hogyha a valós lépések megtételére most ráér egy évet várni a kormány...
Amit én most látok: gazdasági területen tervszerűtlenég, a hatalmat érintő kérdésekben viszont tervszerű kiszorítás, a demokrácia alapvető normának felrugása. De majd meglátjuk.
evianna | 2010. július 10. | 23:58:04
hmhmhm | 2010. július 10. | 23:41:38
ebben az érvelésben az a bájos, hogy Orbán szerint meg évek óta csődben van az ország, és erre az adócsökkentés a jó megoldás.
megjegyzem, van abban pláne, ha az állam lejjebb veszi az adókat (adott esetben az áfának inflációcsökkentő hatással kellett volna járnia, csak a termelők és a kereskedők azt a pénzt lenyelték, a nyereségben és így a társasági adóban azonban nem mutatkozott meg).
csak az a veszélyes, amikor a lakosság egyik része számára engedik el, és azt a lakosság többi részén akarják behozni - márpedig a Fidesz pontosan erre készül (ne fizessenek a gazdagok, igyekezzenek jobban a szegények).
ez abszurd, rövidlátó és hallatlanul veszélyes.
viszont a kétharmad birtokában azt csinálnak, amit akarnak.
hmhmhm | 2010. július 10. | 23:57:51
"Deke | 2010. július 10. | 23:51:06
Szerinted a Fidesz nem ismerte az ország helyzetét? Mertha a kts.-vetési bizottságban ott ültek, akkor ezt egyszerűen nem mondhatják. De mégis ment a 14. havi fizetésről és hasonló okosságokról a kampány. Gyurcsány lényegesen kevesebbet igért, mint Orbán."
A hírek szerint még maguk a szocik se ismerték az ország helyzetét. De mondok jobbat: Gyurcsány egy friss interjújában arról beszélt, hogy ő is csak a választások után jött rá, hogy ennyire rossz a helyzet :))
És kifelejtesz egy fontos momentumot: amikor szavazunk, akkor a kormány teljesítményéről is szavazunk, amihez semmi köze nincs annak, hogy a Fidesz mit ígér.
Gyurcsányék trükközése miatt az emberek ezt a teljesítményt nem tudták reálisan megítélni, az első Gyurcsány-kormányt a köz reálisan csak a választás utáni megszorítások után tudta a valóságnak megfelelően osztályozni. Akkor meg már késő volt.
mézgagéza | 2010. július 10. | 23:54:54
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Deke | 2010. július 10. | 23:54:34
Viszont Orbán csak úgy élhette túl a sokadik választási vereségét, hogy ezt a cuclit adta be az embereknek. És működött. Ügyes.
Bár helyesbítek: A Fidesz belső szabályzata alapján Orbán hatalma garantált, így megdöntése a párton belül lehetetlen. De a homogén jobboldal - két választási vereséget okozó stratégia - túlélése csak így volt biztosítható.
Deke | 2010. július 10. | 23:51:06
Szerinted a Fidesz nem ismerte az ország helyzetét? Mertha a kts.-vetési bizottságban ott ültek, akkor ezt egyszerűen nem mondhatják. De mégis ment a 14. havi fizetésről és hasonló okosságokról a kampány. Gyurcsány lényegesen kevesebbet igért, mint Orbán.
Hogyha figyelted a politikát, akkor nem az igéretek miatt szavaztak az emberek a szocikra, hanem az abszurd Fidesz kampány miatt. (Rosszabbul élünk...) Most persze nem a kemény magról beszélek, hanem a valóban választást eldöntő pár százezer emberről.
Egyébként a költségvetés benyújtási határidejét 2009-ben egységesítették.
KériSzépen | 2010. július 10. | 23:47:36
hmhmhm | 2010. július 10. | 23:41:38
Talán majd egyszer Te is úgy döntesz,hogy választasz magadnak a magyar állam + multinacionákis tőke és magyar nemzet + magyar nemzeti tőke (KKV szektor)+ magyar szabadság között.
Még egyenlőre szopogatod a Fidesz cumiját lelkesen,amely véltetlenül se az utóbbi mellett döntött.
hmhmhm | 2010. július 10. | 23:41:38
"Deke | 2010. július 10. | 23:33:55
Hogyan is vesztette el Gyurcsány a hitelességét? Hogy hazudott? Aa tervek elhallgatása az nem hazugság? "
Gyurcsány nem azzal vesztette el a hitelességét, hogy nem mindent mondott el a kampányban. Nem is lehet egy 2 hónapos kampányban elmondani mindazt, amit 4 év alatt tenni fogsz.
Gyurcsány ott bukott meg, hogy a saját munkásságának eredményét (költségvetési adatok) is elhazudta, és az emberek annak tudatában szavaztak rá, hogy minden rendben van. Miközben a csőd szélén táncolt az ország és ő még erre adót csökkentet.
|