manipul | 2010. július 10. | 09:17:39
Kutassi!
Megint ferdít. "Én a továbbiakban a témához óhajtok hozzászólni, kérem szórakozzon mással, engem kerüljön." Ugyanis nem témához, hanem hozzám szólt. Így kezdődött, aztán úgy folytatódott, hogy okoskodott én meg bizonyítottam, hogy téved. Aztán elhallgatott. Ezt javaslom a továbbiakra is.
A közutálat tévedés, de az tény, hogy vannak akik utálhatnak. Ezek szoktak aztán a nagy szájalás után eltűnni.
Ahogy Ön.
lusta | 2010. július 9. | 22:17:08
Gesztenye7 | 2010. július 9. | 18:01:03
Bocsi, de mi köze a cikknek a zsolcaiakhoz?
kutassi | 2010. július 9. | 21:22:48
manipul | 2010. július 9. | 20:36:39
Tisztelt Kutassi!
Nos, manipul, utoljára szólok magához, mert már nagyon unom, és bevallom nem is tartom egészen normálisnak: teljesen félreérti magát a műfajt - ez nem párbaj, amit életre halála vív az ember. Ma ez a téma, holnap az, ma egyet ért valaki magával, holnap nem, vagy sosem: de, hogy üldözzünk valakit topicról topicra, hogy egy harmadik személyről tárgyaljunk, nem tartozik a műfaj keretei közé.
A témához lám ma sem szólt hozzá, (ez a troll, a Moderálási szabályzat tiltja) ezt csinálta a nolblog oldalain, ahol a bloggerek elküldték melegebb éghajlatra, mert csak kötözködött, félre vitte a témát, válaszokat követelt, ha törölték reklamált,ahogy otthon mondanák szívózott, erőszakoskodott. Az biztos, hogy minden oldalon általános közutálatnak örvend.
Én a továbbiakban a témához óhajtok hozzászólni, kérem szórakozzon mással, engem kerüljön.
FIROBÉ | 2010. július 9. | 21:10:56
Válon felül gyenge.
Bevizásokra megoldás: a hitelesek havi törlesztő részt (pl. 150 CHF) egységes árfolyamon, 170 FT-ért megvásárolhatnák az MNB-től (vagy az ügylettel foglalkozó pénzintézettől). A piaci valós ár és e közötti különbözetet az adós később, mikor anyagi ereje lehetővé tenné, visszafizeti az MNB-nek. Ezáltal a devizahitelesek nem mennének csődbe, és nem utólag kellene tüzet oltani, valamint a spekulánsok keze is meg lenne ezáltal kötve. A deviza napi árfolyam változása így nem kockáztatná a lakosságot, nem dőlnének be a hitelek.
Ezáltal, amennyiben ez a konstrukció életképes lenne, nem kellene az államnak, a pénzintézetnek, az adósnak áldozatot vállalnia, ami végülis a nemzetgazdaságra negatívan hatna.
Ami a nemzetközi pénzpolitikát illeti, javítaná az ország megítélését. mert a devizahitelek mögött lenne erős bázis, így az ország hitelessége, megbízhatósága, kockázata javulna.
manipul | 2010. július 9. | 20:36:39
Tisztelt Kutassi!
Akkor maradjunk a "szókimondásnál" vagyis a gorombaságnál, ugyanis ezt nem hitte. Gyurcsány és az euró bevezetése egy korábbi -nem Ossziánnal folytatott- vita része volt, mégpedig a devizahitelekkel összefüggésben. Nevezetesen, hogy ha bevezetik 2006-2008-ban az Eurót, ahogy arról szó volt, akkor valószínűleg az árfolyamkockázatok csökkennek. Osszián beleszólása stílusában útszéli, szakmailag pedig teljesen értelmetlen volt. Harmatgyenge, szabványokoskodások halmaza.
Erről ennyit és most nézzük Önt, ha már olyan lelkesen kritizál.
Szóval ha továbbiakban velem kíván levelezni, előtte gondolja meg mit ír. Aztán számítson arra, hogy választ kap. Nem szoktam elfelejteni. De jobban jár, ha elkerül, mert azért az Ön tisztessége sem ragyog át az igencsak lapos kommentjein. És nem bírom a sunyi fazonokat.
kutassi | 2010. július 9. | 18:44:39
Jozan1 | 2010. július 9. | 19:22:20
Mai tudásom szerint....! Aztán jön egy levél Bulgáriából, hogy Pali csomagolj! És ő csomagolni fog...! Ne legyen igazam, de OV olyan hatalom mámorban szenved, hogy feljebb "kell" lépjen...!
kutassi | 2010. július 9. | 18:57:33
"helyettem | 2010. július 9. | 18:51:05
Jaj, ijesztő ez a fotó!
De miért is hazudik? :( "
Hárít. Tipikus hárító testbeszéd, metakommunikációs mozdulat: kérdezhetsz bármit, úgysem mondom meg, mit gondolok, majd csak lesz valahogy, az a fontos, hogy én elértem karrierem eddigi csúcsát, és, ha nem mai de holnapi tudásom szerint a főnököm elnök lesz, én leszek a miniszterelnök.
Navracsics Tibornak ez az egyedüli fontos.
helyettem | 2010. július 9. | 18:51:05
Jaj, ijesztő ez a fotó!
De miért is hazudik? :(
kutassi | 2010. július 9. | 18:44:39
Nehezen, de megtaláltam.Szóval ezt írta önnek Ossian, miután többször azt firtatta, (később ki is moderálták), hogy miért nem vezette be Gyurcsány 2006-ban az eurót.
"Osszián | 2010. június 28. | 18:57:38
manipul a rettenetes butaságtól mindig kissé ingerült leszek, előszörre persze, aztán röhögök.
Miért nem vezette be Gyurcsány az eurót 2006-ra?
Mikor ígért ilyet Gyurcsány, te szerencsétlen? Azt képzeled, hogy az csak úgy megy, hogy a miniszterelnök bejelenti kedden, hogy szerdán euró lesz, használjátok egészséggel?
Hogy lehet valaki ekkora marha, és még duplán fel is teszi a kérdést, hogy aki lejjebb már elfelejtette, hogy ide gyogyósok járnak kommentelni, azt megerősítse, hogy lehet valaki még hülyébb, mint egy órával korábban.""
Gorombaság, kétségkívül. Csakhogy sajnos van igazság benne. Ossian aztán megmagyarázza, hogy miért nem lehetett és még vagy 5 évig ezután sem lehet bevezetni az eurót.
Ha valaki értetzlenkedik, le kell nyelnie a békát. Én udvarias, kellemes és nagyon okos, művelt embernek ismertem meg Ossiant,aki nyilván az ilyen topicocon időnként szókimondó, ezért lehet éppen rá haragudni, megengedem.
Viszont átfutottam egy pár nolblogot, ahol ön meg meg jelenik, és elképedve tapasztaltam, hogy azokon is trollkodik - kötözködik, félreviszi a témát, nem nyugszik, amíg nem válaszolnak, felbosszantja a bloggert, a kommentálókat, gondolom a szerkesztőket is.
Előbb utóbb kitiltják, mert nem a témához szól, hanem az a célja, hogy szétverje a NOL oldalak
manipul | 2010. július 9. | 18:27:40
Tisztelt Kutassi!
Igen, én ezen "rágódom". Mivel kijelentette az én állításomra, hogy nem hiszi, ezért én nem azt mondtam, hogy "Maga még ezen rágódik?" hanem próbáltam bizonyítani. A válaszát óhajtotttam volna, ha már kezdeményezett egy kapcsolatot. Magyarországon így szokás. De hát Ön Kutassi "elfelejtette" a válaszadást.
Gesztenye7 | 2010. július 9. | 18:01:57
Bocsi: Lusta, vacak ez a NOL.
Gesztenye7 | 2010. július 9. | 18:01:03
Lista:Mi újság van a felsőzsolcai árvízzel kapcsolatban??
kutassi | 2010. július 9. | 17:32:45
manipul | 2010. július 9. | 15:55:47
"Tisztelt Kutassi!
kutassi | 2010. július 9. | 15:13:44
Nagyon eltűnt, mióta bebizonyítottam Ossian stílusának "választékosságát"
Ha már megszólít, illik reagálni. Vagy a fejlett Ausztriában ez nem szokás?
Azért jó lenne ha összeszedné magát és nem menekülne, azaz reagálna az eredeti vita linkjén. Meg fogom nézni."
Hát én már azt a topicot rég elfelejtettem Maga még ezen rágódik? A címére se nagyon emlékszem, kit érdekel már egy több napos cikk?
Ossian ma nem szerepel errefelé, nyilván jobb dolga akadt, nem is csodálom.
Mit is óhajt tőlem???
Lusta: jóóó
Én otthon szeretem a gulash levesh-t, de nem amit a miniszterelnök főz...
És gondolom az osztrák bankok sem. :-))
lusta | 2010. július 9. | 16:23:35
kutassi | 2010. július 9. | 15:13:44
Bocsánat, de ezeknek a jobbereknek meg illik könnyíteni a dolgukat.
Hungary’s PM stands firm on bank tax
Hungary’s bank tax
manipul | 2010. július 9. | 16:18:10
Tisztelt Pybet!
pybet | 2010. július 9. | 16:06:02
"Amennyiben kételkednél szavaimban, akkor akár egy teljes életutat fel tudok neked vázolni a nagy varázsló és társai elmúlt 25 évéből."
Végre valaki, aki nem csak szájal, hanem tud is. Gondolom bizonyítani is tud.
Szeretném látni azt az életutat.
pybet | 2010. július 9. | 16:06:02
Moderálási alapelvek- komment törölve -
manipul | 2010. július 9. | 16:01:22
A szavazati arányok számítgatása most igen divatossá vált, hogy nem az MSZP számára kedvező eredmény jött ki. Valóban lehetne csak a szavazati arányhoz kötni a képviselői arányokat, de akkor nem is kétharmados lenne a határ, hanem mondjuk 52 %-os.
"Azzal a szisztémával a fidesznek most lenne 53 %-a, az ellenzéknek 47, és minden sokkal kiegyensúlyozottabb lenne."
tik-tak | 2010. július 9. | 16:00:35
Ha ugyanis az index linkkel volt a problémája az érthetetlen számomra a moderálási elveiket olvasva
Latya!olvasd el a cikket az indexen és látni fogod,hogy J.kivül ki a másik személy.
tik-tak | 2010. július 9. | 15:55:53
Tisztelt moderáló ez már nevetséges amit moderálás címszó alatt tesz.
latyek egy olyan nevet írt a kommentjébe ami téves.Nem én mondom,írom hanem a hírekben olvasható.
Ezért emeltem be a linket az indexről.nem Martonyi szerepel abban a hírben.Ugyan miért kell a pontosítást kimoderálni??????
VÁLASZOLNA NEKEM??
manipul | 2010. július 9. | 15:55:47
Tisztelt Kutassi!
kutassi | 2010. július 9. | 15:13:44
Nagyon eltűnt, mióta bebizonyítottam Ossian stílusának "választékosságát"
Ha már megszólít, illik reagálni. Vagy a fejlett Ausztriában ez nem szokás?
Azért jó lenne ha összeszedné magát és nem menekülne, azaz reagálna az eredeti vita linkjén. Meg fogom nézni.
kutassi | 2010. július 9. | 15:13:44
Nem magamtól vagyok idióta, tisztelt Steszi. Olvasni szoktam.
"Két írásban is foglalkozik a pénteki Financial Times a magyarországi bankadóztatási tervekkel, és annak a véleményének adott hangot, hogy az államháztartási hiánycél tartására "jobb módszerek" is kínálkoznának.
A londoni gazdasági napilap kommentár rovatában közölt értékelés szerint "fegyverben a budapesti bankárok", miután a parlament elé terjesztett törvénytervezet a pénzügyi szektorra róna ki jókora adóterhet "a költségvetési rés betömését" elősegítendő.
Az intézkedés nem sokkal követi a Fidesz egyik vezetőjének azon kijelentését, hogy "Magyarország lehet a következő Görögország". Ez dugóhúzóba sodorta a piacokat, és aláásta a magyar kormány hitelességét. Az "önkényes és nagy terhet jelentő" új adónem tovább károsítja Magyarország érdekeit - áll a Financial Times írásában.
A lap szerint a bankadóból idén várt 200 milliárd forintos bevétel a hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékának felel meg, ami GDP-arányosan négyszer magasabb, mint amennyit bárhol máshol hasonló adójavaslatoktól várnak."
A magyarországi bankadó független bármilyen hasonló banki illetéktől, amelynek kivetése európai vagy globális szinten felmerülhet, és így azzal a kockázattal jár, hogy rontja a magyar bankszektor "egyébként sem túl fényes kilátásait" - írta a Financial Times.
A kommentár kiemeli, hogy a magyar bankszektor 84 százalékát külföldi - főleg osztrák - bankok birtokolják. A lap idézi a Citigroup becslését, amel
Lancelot | 2010. július 9. | 14:48:27
sutyanandi
Mikor elvitték nem szoltam, mert ...
Mikor engem vittek nem volt ki szoljon.
sutyanandi | 2010. július 9. | 14:36:19
A kormány jól teszi a dolgát! a változáshoz idő kell! még nagyon koraiak a bírálatok és a találgatások, főleg úgy, hogy semmi alapjuk sincs!
tik-tak | 2010. július 9. | 14:34:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
latyek | 2010. július 9. | 14:25:14
Olvasom- Virágh Rudolfot/választási irodavezető- mint ilyen,az alkalmatlan volt a legenyhébb fidesz jelző működésére/kinevezték:alkalmas!Bankadó- 2007 előtt alakultakat nem érinti-véletlen Járai,Martonyi érintett.
tik-tak | 2010. július 9. | 14:24:45
...várhatjuk....
tik-tak | 2010. július 9. | 14:23:52
Még egyelőre olyan a világ kis hazánkban,hogy nem kell mindenkinek egyetérteni.Ez jó és olyan érték amit meg kéne őrízni.A véleménykülönbség nem baj,de csak akkor árhatjuk el a másiktól a normális hangnemet ha mi is igy kommentelünk.Ellenkező esetben már csak a másik pocskondiázása marad az értelmes vitatkozás helyett.
Straszi1 | 2010. július 9. | 14:03:48
kutassi | 2010. július 9. | 09:06:17
Idióta kérdésekre nem lehet normális válaszokat adni.
kutassi | 2010. július 9. | 13:48:38
Ez a bankadós felvetésed vicc, ugye? A külföldi bank a magyar adótörvényeknek van alávetve. Nem fog az országból kivonulni, mert még mindig a zsebében marad a profit 90%-a....:-)) Inkább szokjanak hozzá a gondolathoz, hogy lehet ez még több is.
latyek | 2010. július 9. | 14:03:32
Általánosságban maszlag,konkrétan meg hamis.
latyek | 2010. július 9. | 14:00:45
Nehány éve a jelenlegi ÁSZ elnök l8 milkát kapott törvényesen megyei közgyűlési eredményes/egy évi elnöki?/ munkájáért-plusz.Ma meg a jó erkölcsbe ütközően kér hivatalból számon???!!!
Hol itt a kettős mérce?Hol itt a hiteltelenség?A romlott, nem talicskázó maszoposok fejében?
buff | 2010. július 9. | 13:59:21
Ez a pojáca aki évekig képes volt megnevettetni a Parlamentben történt hadováival, most csak azt folytatja amit eddig is csinált.
Nevezetesen, hazudik tovább. Ebben professzionista. Egyébként Horvát származású - mielőtt bárki bármit gondol, nekem ez mindegy - és abszolút hű a nevéhez. Horvátul a "navra" hazugot jelent.
Hát, ő az!
Méltó tagja ennek a sárga csürhének, és velük együtt fog eltűnni a francba.
tik-tak | 2010. július 9. | 13:50:45
Még egy érv a mellett,hogy "kilóg a lóláb"ahogy "kutassi"írta az imént.
Rogán a következő kijelentésével vonta vissza az indítványát:"Én sem tudtam,hogy javaslatom ennyire szűk kört érint.".
Azt hiszem ez mindent eldönt a mi kis vitánkkal kapcsolatban.Igaz Mundzuk?
kutassi | 2010. július 9. | 13:48:38
Ez a magyar bankadó be fog fuccsolni. Nem kétlem, hogy Csányi úrral összejöhet valami mutyi, de a külföldi tulajdonú (abból eléggé dominánsan osztrák) bankok nem biztos, hogy pozitívan állnak hozzá.
De mik a szankciók?
Tehát, ha egy bank, vagy biztosítótársaság azt mondja, hogy márpedig többet az eddiginél nem fizet, mit tehet vele egy kormány piacgazdaságban?
kutassi | 2010. július 9. | 13:33:23
kocsobur, mi ez az új név?
Így is kiderül, ki vagy.
a legképtelenebb fideszes húzást is vadul véded. Mert az, hogy Járai Zsigmond érdekeltsége kikerüljön az adózók köréből, erre mifelénk minimum azt mondják: protekcionizmus.
Talán, ha vadidegenek érdekeltsége lenn, akikről még senki sem hallott, el lehetne hitetni, hogy ilyen kivételekre szükség van, rá is lehetne bólintani, de épp azért nem lehet, mert nagyon is kilóg a lóláb.
tik-tak | 2010. július 9. | 13:09:12
Szerintem be is fejezhetjük ezt a témát mert amúgy sem kapcsolódik szorosan az eredeti cikkhez és inkább a "VG"oldalára való a megvitatása.
tik-tak | 2010. július 9. | 13:03:14
A jogszabály szerint kell a pü-i szektornak kiszámolni a fizetendő bankadót.ha jól tudom pont azon megy a vita,hogy ez mi alapján történjen.Úgy gondolom minden e téren érintettnek kimutatható,hogy nyereséges-e vagy sem.ha nyereséges akkor fizessen ha nem akkor a minuszból nem nagyon tud.Ezért nem gondolom,hogy külön felmentést kéne adni.Persze nem vagyok közgazdász...
tik-tak | 2010. július 9. | 12:57:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Mundzuk | 2010. július 9. | 12:56:10
"Egyébként meg kissebb nyereség kissebb befizetés."
Jogos.
De hol van itt nyereség?
A CIG és a Wabard számokban(Index.)
A 2009-es üzleti eredményéről szóló beszámolója szerint a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. egy év alatt csaknem megduplázta az árbevételét: az értékesítés nettó árbevétele 3,85 milliárd forintról 7,05 milliárd forintra emelkedett (igaz, a 2008-as nem volt teljes év: a PSZÁF-tól csak májusban kapták meg a tevékenységi engedélyt). A növekvő árbevétel ellenére – jórészt értékesítés költségeinek növekedése miatt – az üzleti eredmény mínusz 1,155 milliárd forintról 2,29 milliárdra, míg az adózás előtti eredmény mínusz 1,07 milliárdról mínusz 2,27 milliárdra romlott.
A tevékenységi engedélyét szintén 2008-ban megkapó Wabard Biztosító Zrt. tavaly viszontbiztosítás nélkül 4,9 milliárd forintos díjbevételt ért el, a károk ráfordításai sorban 4,8 milliárd forintot számolt el, bár ebből csak 2,27 milliárd forint volt a kárkifizetések és kárrendezések költsége. Működési költségei 1,56 milliárd forintra rúgnak, így a Wabard 2009-es eredménye 1,496 milliárd forintos mínuszt mutatott. A Wabard eszközállománya a múlt év végén 4,6 milliárd forint volt, mérleg szerinti eredménye 1,3 milliárdos mínuszt mutatott.
Kiber | 2010. július 9. | 12:52:05
tik-tak | 2010. július 9. | 12:25:50
Tik-tak!
Szent igaz amit mondasz. Csak azt akartam mondani, hogy ezt szánalmas bandát egyetlen komplexusokkal küzdő, hatalom ittas ME utasítgatja.
Nagyon sok értelmes, tehetséges ember van közöttük, de szabad ezt eltűrni nekik, nem gondolkodni csak bólogatni??!
Mundzuk!
"Két dolog még hozzátartozik a "lényeghez": egy hogy törvénytervezetek, módositásokat "tényként" kezelni eléggé kockázatos dolog".
Volt olyan tervezet amit később nem szavaztak meg?? Nem, ezt is meg fogják szavazni, a kampányra fordított pénzeket kell meghálálni.
Csányi sem ingyen bólogat, Ő már tudja mit kap cserébe a bankadóért. Mert ugye senki sem hiszi, hogy egy ilyen okos üzletember bármit ellentételezés nélkül tesz, pláne adót fizet!
tik-tak | 2010. július 9. | 12:47:33
Mundzuk!
Igazad van abban,hogy egy módosító indítványt nem lehet "tényként2kezelni,de halkan kérdezem ha a kormány lényegében változatlan formában benyújtja ugyanazt,mint amit Rogán akkor a 2/3 nem fogja megszavazni?Eddig mindent megszavaztak,miért pont ez volna a kivétel?
Azzal sincs semmi baj,hogy a bankok is járuljanak hozzá a gazdaság talpraállításához.A közgazdászok persze majd elvitatkoznak róla,hogy jó-e vagy sem,esetleg más formában kéne.Azt azonban elismerhetnéd,hogy legalábbis szaga van a módosításnak.Egyébként meg kissebb nyereség kissebb befizetés.
Mundzuk | 2010. július 9. | 12:37:42
tik-tak("A lényeg,hogy a Fidesz holdudvarhoz tartozók mentesüljenek a bankadó megfizetése alól.
Biztos,hogy jó ez így?")
Nem biztos.Két dolog még hozzátartozik a "lényeghez": egy hogy törvénytervezetek, módositásokat "tényként" kezelni eléggé kockázatos dolog.
A másik: a bankadó annak a koncepciónak az alapján született, hogy Magyarországon az elmúlt években beleértve az ideit is a bankok és pénzintézetek olyan magas profitokat realizáltak, hogy még a magas adót is nyugodtan be tudják fizetni a bajban levő államháztartásba.
Erről nyilatkozott az OTP és az ERSTE is("nem örülünk de befizetjük és nem terheljük az ügyfelekre.)
Ellenben nézd meg a 2007 után indult biztosítók adózás utáni "nyereségét".
tik-tak | 2010. július 9. | 12:34:41
KG1947!
Ugyan kérlek!
Navracsics is csak azt teszi,mondja amit OV megenged neki.Azt azért elismerem,hogy magasan ő a legértelmesebb a Fidesz vezérkarban.
KG1947 | 2010. július 9. | 12:28:18
Ha lett volna az MSZP-nek ilyen Navracsics-színvonalú vezetője, megúszta volna a nagy bukást.
De ők inkább Orbán-becsmérlési versenyt folytattak (bánya, szőlő, fasisztoid, Mussolinire emlékeztet, s még vagy 100 000 vád) meghozta az eredményt:
gyakorlatilag minden (állami kapcsolódású) beosztásba O.V. jelöltje kerül.
tik-tak | 2010. július 9. | 12:25:50
Moderálási alapelvek- komment törölve -
mojszi | 2010. július 9. | 12:15:54
"mai tudásom szerint nem" = OV több mint valószínű h köztársasági elnök lesz majd vmikor
pedrus | 2010. július 9. | 12:08:31
Kis győzelem kis pofára esés.
Nagy győzelem nagy pofára esés.
Mundzuk | 2010. július 9. | 12:05:36
"az 1994 - 98 közti Horn kormány sem (más kérdés, hogy ők nagyon is nagyvonalúak voltak, és egyáltalán nem éltek vissza az erőfölénnyel)."
Szabad hangosan kuncogni a múlt eme megszépitésén?
Cska úgy képzeld el, mit tennél, ha most a Fidesz kormány is jövő évig nem csinálna semmit.És márciusban zutty, agyonvágná az országot egy "bokros-csomaggal." Láttad, ezt a csomagot az 1994-es mszp/szdsz választási programban?
Képzeld el,mit tennél, ha most a Fidesz kormány adná el az állami vagyont energiaiparostól-mint az mszp/szdsz akkor.
Képzeld el, mit szólnál, ha a Fidesz alkotna olyan önkormányzati, média- stb.törvényeket mint mszp/szdsz akkor.
KériSzépen | 2010. július 9. | 12:00:05
Lévén,hogy a gazdaság rendbetételét illetően sem ötlet,sem terv,se semmi nincsen, marad a szimbólumok körüli politizálás. (Az állam pénzügyeinek rendbetételét illtően van ötlet,az Magyarországon egy igen régi és bevált praxis:adót kell emelni.Ez most sikerült is.)
A szimbólumok és lózungok környékén történő politizálás feltétlenül alkalmas arra,hogy szó szerint basztassa az ellenzékieket,akik bármely felszólamlása vagy kritikája esetén biztosan számíthat a Fidesz a támogatók azon magatartására,amely nagyjából a következőkben foglalható össze : " Szar ? De még mennyire,hogy szar ! Tetszettek volna jól kormányozni,akkor nem lenne szar. Ballibek,csak magatoknak köszönhetitek ezt a tényleg szart."
A kérdés csak az,hogy ez meddig tud működni ?
kutassi | 2010. július 9. | 11:47:40
"Az MSZP és médiája úgy tesz, mintha 2 hónappal ezelőtt nem lettek volna választások, és annak nem az lett volna az eredménye, ami. Úgy tesznek mintha a választók nem hatalmazták volna fel arra a Fideszt, hogy megtegyék, amit megtesznek. Pedig igen."
Egy ilyen nagyarányú győzelemmel - ami kizárólag a sajátos magyar választási rendszerben lehetséges, nincs is párja sehol - lehet élni és lehet visszaélni. Furcsállom, hogy vannak emberek, akik ünneplik azt, hogy egy párt szándékosan, nem is titkolva, visszaél a kapott hatalommal.
Egy olyan választási rendszerben, ahol nem lehetséges az, hogy a "győztes mindent visz" ez a párt nem szerezhetett volna kétharmadot, igaz, az 1994 - 98 közti Horn kormány sem (más kérdés, hogy ők nagyon is nagyvonalúak voltak, és egyáltalán nem éltek vissza az erőfölénnyel).
Vegyük Szlovákiát, azért éppen őket, mert ott is mst folytak a választások.
Egy forduló, egyszerű az egész, és mégis jól boldogulnak, annak ellenére, hogy egy pártnak sem lehet túlhatalma.
Azzal a szisztémával a fidesznek most lenne 53 %-a, az ellenzéknek 47, és minden sokkal kiegyensúlyozottabb lenne.
Mundzuk | 2010. július 9. | 11:44:02
Én bizony,a Fidesz helyében, ezt a benyújtott törvényjavaslatot, a bizottságban elfogadnám és parlamenti szavazásra bocsátanám :
Iromány adatai 2010-
T/589 A Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről
Iromány adatai
Típus törvényjavaslat
Főtípus törvényjavaslat
Jelleg új
Benyújtva 2010.07.05.
Benyújtó(k) Dr. Molnár Csaba (MSZP), Dr. Oláh Lajos (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (MSZP), Baracskai József (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Gyurcsány Ferenc (MSZP), Ficsor Ádám (MSZP), Varju László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Kovács László (MSZP)
Irományszöveg szöveges PDF
És mondanám, ha már az ellenzék ennyire akarja, szavazzuk meg..:P
És utána megnézném, benyújtok. mennyire találnák azt viccesnek..:)
tik-tak | 2010. július 9. | 11:38:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tik-tak | 2010. július 9. | 11:30:36
A Fidesz hívők mostanában mindig arra hivatkoznak,hogy a választói akarat arra hatalmazta fel a kormányzópártot amit most csinál.
Véleményem szerint ez téves.A Fidesznek ölébe hullt a 2/3-os hatalom és ezért semmit sem kellett tennie.Legalábbis a választáson.Még választási programja sem volt igazán.Nem volt rá szüksége mert tudták,hogy győzni fognak.Így nincs is mit mit számonkérni tőlük.Sem politikai sem pedig gazdasági téren.Mindez a korábbi MSZP hibája!!!Sokan írják,mondják ezt.Szerintem is igaz.Az emberek kiábrándultak a 8 év alatt és ennek megfelelően tették az X-et.Nem véletlen az LMP parlamentbe kerülése.Akik nam akartak a Fideszre szavazni azoknak ez a párt maradt.Az ő szavazóbázisukból értelemszerűen a Jobbik kiesett,szóba sem kerülhetett.
Kiber | 2010. július 9. | 11:30:34
Bizonyára a Rogán "mai tudása" is ilyen lehet, azért vonogatja vissza a "haveradómentőcsomagjait", mert a holnapi tudása / amit Viktornak hívnak / szólt neki, hogy az önkormányzati választásokig nem kell olyan nyíltan hülyének nézni az embereket. Majd utána!!!
Egy szava sem igaz Navracsicsnak!
kutassi | 2010. július 9. | 11:02:27
Sőt, régebbi időkben olyasmi is ki volt írva, hogy: a földre köpni tilos.
Lancelot | 2010. július 9. | 11:00:39
Előre megmondtuk: kis többség, kis változás, nagy többség, nagy változás.
Csak ezt mondták? A többi, (azonnali adócsőkkentés, stb) el sem hangzot?
tik-tak | 2010. július 9. | 10:59:11
Megkérdezném még,ha egy ilyen nyilatkozatot akart volna a korábbi kormány kifüggeszteni a középületekben vajon hogy reagált volna Fidesz?
"A kormány annyit tett, hogy az alá rendelt intézményekben elrendelte, tegyék ki az együttműködési nyilatkozatot, hogy ha valaki akarja, elolvashassa. Mi ebben a botrányos? Kötelező elolvasni? Nem. Nincsenek kinn más információk is a középületek falán? De igen. Pártpolitikai tartalmú a szöveg? Nem."
Ismerve az Önök ellenzéki ténykedését korántsem hiszem,hogy ezt mondta volna,mint most amit idéztem Öntől.
Pedro_27 | 2010. július 9. | 10:55:26
Re: blaci42
"Az MSZP és médiája úgy tesz, mintha 2 hónappal ezelőtt nem lettek volna választások, és annak nem az lett volna az eredménye, ami. Úgy tesznek mintha a választók nem hatalmazták volna fel arra a Fideszt, hogy megtegyék, amit megtesznek. Pedig igen. Persze mindezt meg lehetett volna akadályozni, csak nem most, hanem akkor, amikor Gyurcsányból miniszterelnököt csináltak. Akkor dőlt el a mostani kétharmad."
Ez így van. Ha 2006 őszén Gyurcsány lemond, akkor most akár a választást is megnyerhették volna. De ha 2008 tavaszán lemond, a kétharmad azzal is megelőzhető lett volna. Vagy azzal, hogy 2009 tavaszán (miután lemondott), megszavazták volna az előrehozott választásokat.
Szóval, tényleg nem értem, hogy ez mire volt jó nekik.
kutassi | 2010. július 9. | 10:54:52
Szerintem is elszólás a "mai tudásom szerint". Ha semmi esély rá, hogy OV KE akar lenni, akkor az első számú helyettesnek azt tudni kell. Vagyis akkor azt kellett volna mondani: nem, szó sincs róla, OV. ebben a ciklusban nem akar KE lenni, sőt utána sem.
Szerintem a nagy alkotmány átszabás éppen azt készíti elő, hogy OV nagyobb hatalommal, szélesebb jogkörrel, hosszabb időre (8-10 év) igenis közt. elnök kíván lenni.
Erre tett már célzást a Heti Válaszban pár éve Stumf István, aki maga is az új alkotmányozók közt van.
Maga Orbán is sajátosan fogalmazott, amikor azt mondta a TV 2 kérdésére Schmitt kapcsán, hogy jó lesz arra a néhány évre.
kutassi | 2010. július 9. | 10:47:35
Zsákbamacskát vettek a magyarok, én így látom. Nagyon nagy volt az ellenállás az előző kormánypártok iránt, és nagy a várakozás az új kormány iránt. A fidesz volt már hatalmon, nagy párttá nőtte ki magát, a kisebb jobboldali pártokat pedig ügyesen leszalámizta, prominenseit beszippantotta. Lám, a kis tanítócska, Lezsák most esetleg házelnök lesz: képességei alapján remélhette ezt valaha is? De a többiek is mind: belesímultak a pártba (KDNP) és most a szerény képességűnek sem mondható Semjén min.elnök-helyettes.
Orbán stallummal fizette ki a lojalitást.
A szavazók nagy része pedig jobb élet reményében húzta az x-et, és nem gondolt a kétharmad esetleges, netán demokrácia deficitet okozó következményekre.Nem látott választékot igazán, sztereotípen a másik oldal erős pártja felé hajolt.
Nem is hinném, hogy emiatt lesz elégedetlenség: viszont úgy tűnik, a gazdasággal kapcsolatban nincsenek elképzelések, éppen azzal a szegmenssel, ami a legfontosabb.
Az adórendszer az szegényebbeket sújtja: ez bizony
konfliktus forrás lesz.
tik-tak | 2010. július 9. | 10:47:27
Navracsics a helyes név csak elütöttem,elnézést miniszter úr!
tik-tak | 2010. július 9. | 10:45:08
...ami pedig a prezidenciális illeti!
Navracsucs úr Ön füllent!!!! Ha nem ezt tenné akkor nem úgy fogalmazott volna,hogy "a mai tudásom szerint".Pontosan azért fogalmazott így,hogy később ne érje Önt a hazugság vádja,de pontosan ezzel leplezte le magát és a céljaikat.
piramis | 2010. július 9. | 10:44:11
Nincs több hatalmaskodás - mondja Orbán,miközben a csapata úgy viselkedik, mint egy megszálló hadsereg. Wallaby te pedig már csúnyán is beszélsz. Ez nem vall finom jobboldali modorra
tik-tak | 2010. július 9. | 10:39:10
"továbbra sem nyugszom bele abba, hogy akárcsak egy olyan állami alkalmazott is legyen Magyarországon, aki azt gondolja, hogy lehet folytatni azt, mint ami az elmúlt nyolc évben Magyarországon történt". Ezt a változást minden állami alkalmazottnak látnia kell: nincs lopás, nincs hatalmaskodás, nincs többé olyan, hogy az állampolgárt nem segítségre szoruló ügyfélnek tekintik, hanem alávetettnek "
Ezt OV.mondta nem oly rég.Ezért nem igaz amit Navracsics állít.Orbán olvasatában ez teljesen más értelmű szöveg,mint amit a "galamb lelkű" Navracsics ebben az interjúban állít.
Egyébként pedig OV is kötelezőnek érezhetné magára amit mondott:"nincs lopás,nincs hatalmaskodás"
10.10.23. | 2010. július 9. | 10:37:51
wallaby!
"Lennél szíves bemásolni ide egy linket ahol Orbán, vagy bármely hívatalos Fidesz kiadvány ezt mondja? A vlóság az, hogy ez csak a ti fejetekben létezik. (Az ATV interjút meg felejsd el, mert ott sem azt mondta.)"
Nem te voltál a franciaországi arcátültetett? Bőr helyett mit használtak?
Azt, amit eszegetsz, megpróbálhatod jóízűnek titulálva ajánlgatni, attól még az éppérzékű emberek érezhetik, hogy amit te megeszel az bizony sz@r.
malkom | 2010. július 9. | 10:34:07
Tény, hogy a Fidesz politikáját senki sem érti, talán saját maguk sem, ennek ellenére szívósan kitartanak mellette, és óriási tobbséget kaptak a választásokon. A választók valami olyat támogattak, ami nem volt kifejtve. Ha ezt a nemzetkozi pénzpiac is beveszi, akkor nekik volt igazuk, ez hamarosan eldolhet az IMF latogatas kapcsán.
latyek | 2010. július 9. | 10:31:39
Navracsics úr!
Ha a maszopot a kormányzás,akkor önt az ellenzékiség - hitelteleníti!
Ez ilyen egyszerű!
10.10.23. | 2010. július 9. | 10:28:17
"Stumpf Istvánt nehezen lehetne MSZP-snek tartani, pedig ő hozta ezt szóba, két éve.", de MSZMP-s nek igen, mint a fideszesek nagy részét, a harmadik negyedik vonalból. Stumpf, azzért mert kicsivel előrébb volt, csak él belőlük.
Navracsics? No comment.
piramis | 2010. július 9. | 10:14:27
Wallaby
Egyszer már mondtam, most megismétlem, te tényleg szenvedélyes mellébeszélő vagy, és akkor még finom vagyok. Amit ma a Fidesz csinál, az gyökeresen, alapjaiban más, mint amivel éveken át hülyítette, kábította a jobboldalt. Az meg, veled együtt, mindent benyalt, készpénznek vett. Nem igaz, hogy ezt te nem látod, egy kis tárgyilagosság biztos nem okozna nálad sem szellemi leépülést. Miután mindent, amit a baloldal csinálni akart, Orbán lábbal taposott, örökösen a küllők közé dugta az esernyőt, most láthatóan csak vergődik, igyekszik lefarolni az összes nagy arccal hirdetett ígéretéről. Azt hiszem, már ő is pedzi, hogy nincs csodafegyver, tényleg nincs más lehetőség, mint tégláról téglára építkezni, fájdalmas, sok-sok érdeket sértő döntéseket hozni, egy a reformok ellen fellázított országban reformokat csinálni, szóval mindazt megtenni, amihez nagyon nem fűlik a kedve, és amihez nagyon nem ért. Mert alapjában véve csak meccsre szeret járni, meg kolbászt tölteni.
adam2000 | 2010. július 9. | 10:10:12
Az alkotmány a sarkalatos pont az egészben.
Ezeket a németektől átvett garanciális kiegészítéseket, meg kell tartani.(konstruktív bizalmat.stb)
Ha a francia "félelnökit" átveszik (Orbán személyiségétől szerintem nem áll távol a dolog) akkor nagyon mélyrehatóan kell átalakítani a mai alk.-hoz képest.Választási rendszer,stb. Nem hiszem,Mo. kompatibilis lehetne ez a rendszer.Ott is a történelmi kényszer alakította így.
A közigazgatási személycserék,törvényszerűek Mo.Itt inkább a jövőbeniséggel van a baj,ahol mint munkavállalók szenvednek csorbát. Zárójelben jegyezném meg persze,hogy itt sem érdemleges személycserékről beszélünk.Azonos érdekcsoportok más szereplői kerülnek előtérbe,esetleg kiegészülve egy-két újjal.
Itt nem az Angol,stb.formuláról van szó, ahol a szakértői gárda szinte változatlan marad kormányváltás után is,csak a politikai irányítás változik(ami szintén megkérdőjelezhető,lásd tavalyi botránysorozat)
kutassi | 2010. július 9. | 10:04:38
Mennyit olvasok fideszes kommentelőktől, hogy meg van a 2/3, igenis jogos, ha a kormány azt csinál, amit akar és nem tanúsít semmi önmérsékletet.
Miért kell átszabni az alkotmányt? Mi kerül bele romantikus szövegeken túl (mert valljuk be a NENYI igencsak dagályos, romantikus duma , ugyanakkor erősen hajaz az 50-es évek politikai brossúra szövegeire), ami nélkülözhetetlen? Már most az körvonalazódik, hogy csupa olyasmi, ami Orbán hatalmát bebetonozza.
Megteheti, mondják a demokráciával nem igen törődő fideszesek. Igen, de mi van, ha szépen, lassan elolvad a 2/3 %? Vagy éppen gyorsan, akkor, amikor kiderül, hogy a gazdaság még mindig nem moccan előre, a munkanélküliség változatlan, az adózás igazságtalan, a devizahitelek bedőlnek,és az emberek azt látják, hogy ugyan óriási a sürgés forgás törvénykezés ügyekben, de a lényeg nem változik, az ő személyes élete nem lett jobb.
A bebetonozás arra való, hogy lényegesen lecsökkent támogatottsággal is meg maradjon a hatalom.
A személyes elégedetlenséget nem pótolja sem a sok kifüggesztett NENYI, sem a tavasszal kifüggesztendő preabullum.
bandi47 | 2010. július 9. | 09:47:07
Nem zörög a haraszt... Ha Orbán államfő akar lenni,az lesz. Megszavazza a sok bólogató jános fideszes képviselő. A parlamentben nem a választóikat,hanem a vezért képviselik. Navracsics hazudott már máskor is szemrebbenés nélkül. Az uthengert csak egy Gyurcsány vezette MSZP tudja leváltani, ezért félnek Tőle és akarják eltávolíttatni az MSZP-ből.
jóskabácsi | 2010. július 9. | 09:41:25
Nagyon örülök ennek a kormánynak! Végre valami beindulhat!
kiskoloman | 2010. július 9. | 09:33:05
ez a parlamenti változás végigsöpör a közigazgatáson is. Nem tudom miért rökönyödik meg ezen is az ország bal-liberális oldalhoz kötődő fele. Ha én Tót Józsival nem tudok együtt dolgozni mert teljesen más meggyőződéssel él, máshogy gondolkodik mint én és van egy Kis Pista barátom akivel egy ütemre jár az agyam biztos vele szeretnék inkább dolgozni, őt segítem olyan helyzetbe hogy együtt dolgozhassunk. Ez nem csökkenti Tót Józsi érdemeit. Visszapörgetve az idő kerekét bizony láthatnánk hogy ő is ugyanilyen módon került kinevezésre..
még ami a cikkhez fordulva szerintem fő mondat: a választókat igenis riogatták a választás előtt épp eleget a 2/3-al. És mégis megkapta a Fidesz/Kdnp: inkább ezen tessék elgondolkodni. Riogatták az országot Orbán királyságával és mégis megválasztották. Ha ténylegesen visszahoznák a királyságot akkor se lenne semmi joga ugrálni az ellenzéknek mert igenis ennek tudatában szavaztak a választók és pont.
wallaby | 2010. július 9. | 09:32:49
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kiskoloman | 2010. július 9. | 09:26:58
egészen biztos hogy nehéz a politikai ellenfél ( itthon bizony már-már ellenség) támogatottságát, tetterejét látva meghökken a mezei baloldali szavazó - hisz mégis lehet ezt másként is csinálni.. ÉÉÉs ez még mindig nem a csúcs.. Szívesen látnám a kormánypárti képviselőket még többet a parlamentben vitatkozva, hogy ne csak a zárószavazásokkor teljen meg a parlament, s ezáltal még több munkát végezzenek törvényhozás terén. Ha ma az ember néz egy parlamenti közvetítést akkor sokkal értelmesebb vitát lát mint az előző ciklus(ok)ban, ha nézi az elfogadott törvényeket minőségi problémák nagy mennyiségének megoldását látja. Összehasonlíthatatlan a mostani és a 8 évi parlamenti munka. Ha valaki aki nem volt értesült az elmúlt évek politikai történéseivel megnézne egy nyolc évvel ezelőtti és egy mostani ülést, törvénykezést tényleg az az érzése lenne hogy itt valami nagy dolog történt, fenekestül lett felforgatva a politika hangulata. és ez jó.
wallaby | 2010. július 9. | 09:26:24
Packard | 2010. július 9. | 09:20:35
˝Nehéz így eldönteni, hogy lesz-e, akar-e lenni Orbán államfő. Hatalommánia?˝
Te viccelsz. A KE csak papíron nagyobb hatalom mint a ME. A valóságban a KE-nek semmire semmi befolyása sincs. Nem véletlen, hogy Orbán nevezte ki, a Parlament csak megszavazta.
wallaby | 2010. július 9. | 09:22:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Packard | 2010. július 9. | 09:20:35
Nem tudom. Sokat gondolkodom mostanság ezen az Orbán Viktoron. Valahogy nem tudom hova tenni. Arra gondolok, valóban olyan nagy befolyása lenne a Fideszben, mint ahogy a külső szemlélő látja vagy láttatni véli? Olyan visszahúzódó ember típusú hatást kelt. Persze tudom, hogy Ő maga a Fidesz, az egyik alapító, de valahogy mégsem tűnik annak a határozott embernek. Nehéz így eldönteni, hogy lesz-e, akar-e lenni Orbán államfő. Hatalommánia? Ki nem lenne az, ha oly magas tisztsége van. De hogy milyen lenne államfőnek? Nem tudom.
wallaby | 2010. július 9. | 09:20:12
krtek2 | 2010. július 9. | 08:46:25
˝Azt is előre megmondták (maga a nagy OV személyesen, élőben!!!), hogy egyszeri azonnali nagyarányú adócsökkentés.˝
Lennél szíves bemásolni ide egy linket ahol Orbán, vagy bármely hívatalos Fidesz kiadvány ezt mondja? A vlóság az, hogy ez csak a ti fejetekben létezik. (Az ATV interjút meg felejsd el, mert ott sem azt mondta.)
gilyanpeter | 2010. július 9. | 09:18:24
Azért kapta meg a fidesz a kétharmadot, mert nagy változást akartak az emberek.
Most meg mindenki retteg az Orbándiktatúrától.
Teljesen természetes, hogy ha ekkora hatalommal rendelkeznek, akkor rengeteg mindent a saját ízlésük szerint formálnak át.
Ez a mellékhatása annak, hogy gyors és gyökeres változások legyenek.
Szerintem ez teljesen elfogatható, még ha nem is tetszik mindenkinek.
wallaby | 2010. július 9. | 09:16:34
sidorovich | 2010. július 9. | 07:51:28
pybet | 2010. július 9. | 06:03:26
˝Téged kéne a telepre vinni, te hulladékarcú, hogy megtanuld mi is az amiről pofázol.˝
Tisztelt moderátor!
Hogyan lehet egy ilyen primitív, trágár alakot itt megtűrni? Ráadásul kétszer is!
kutassi | 2010. július 9. | 09:06:17
Mivé tesz embereket, jellemeket a hatalom.
Én ismertem ezt a Navracsicsot vagy 10 éve, halk szavú, udvarias, jómodorú, okosnak tűnő fiatalembernek tűnt, bár kicsit furcsa volt, hogy mindig mindenkinek igazat adott egy társaságban.
S lám mit tesz a fideszes nevelés, és az a pár év, amit Orbán Viktor társaságában töltött.
Ma már szakasztott olyan arrogáns, kétfenekű beszédű, mit az Orbán kedvencek: próbálj meg egy egyenes választ kihúzni belőle: harapófogóval sem sikerül. Dölyfös és agresszív, el telve a hatalmi mámorral - ez tényleg azt képzeli, 20 évig ott lesz a hatalomban és nyilván miniszterelnöki babérokra pályázik.
Ja, és még mindig Gyurcsány a mumus. Ennek üzenet értéke lehet: még tartanak tőle?
krtek2 | 2010. július 9. | 08:46:25
"...Előre megmondtuk: kis többség, kis változás, nagy többség, nagy változás..."
Azt is előre megmondták (maga a nagy OV személyesen, élőben!!!), hogy egyszeri azonnali nagyarányú adócsökkentés.
Az hol van?
latyek | 2010. július 9. | 08:37:38
Szörnyű nagy butaság vagy aljasság amit nem először mutat be a Navracsics úr!
Mintha vele kezdődne a világ,mintha semmit nem tettek és mondtak volna az elmúlt években !Minden szava hamis és kettős jelentésű- mint Orbán Viktoré.
Egyrészt elismer,aztán mindent visszavesz és kizárólagol:csak az az igaz és jó amit Ő mond, a demokratikus és megválasztott más az áruló,bűnöző vagy mint most - egy papirfecnitől tartó szellemi fogyatékos. Átlátszó üres kettősmérce- hiteltelen!Ha ganédombot akkor takarítson,ha meg nem, akkor ne hazudjon!Tudnillik azért nem és azért igen/ganédomb/mert marha jó ellenzék volt - reformpárti????!/Mint Thürmer Gyula /!Tehát most is nem kormányoz- megosztani akar és aki nem az Ő nótáját fújja az ellenség!
blaci42 | 2010. július 9. | 08:11:24
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sidorovich | 2010. július 9. | 07:51:28
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sidorovich | 2010. július 9. | 07:46:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sanyóka | 2010. július 9. | 07:43:27
Miért??? Navrasics a "MI ELKÉPZELÉSÜNK szerint" kormányozzuk az országot!!!!! Miféle MI-ről beszél??? Orbánnak lehet hogy vannak "őrült elképzelései", de másnak nincs és nem is lehet! És eléggé óvatos ez a"hivatalnok" Navra! A mai ismerteire hivatkozik!!! Ugyanis fogalma sincs, hogy "Nagy Vezére" hogyan fog HOLNAP dönteni?(Például ha kedvenc csapata kikap!?)
erlauer | 2010. július 9. | 07:23:04
Navrasics "mai tudása" - ez azt jelenti, hogy Navrasicsnak gőze sincs arról, hogy holnap hogyan dönt majd a vezénylő tábornok.
nemválaszolok | 2010. július 9. | 07:20:44
Lehet, hogy van aki itt huhog, de te meg károgsz. El lehet innen menni, hogy téged idézzelek.
csingacsguk | 2010. július 9. | 07:18:22
Moderálási alapelvek- komment törölve -
pybet | 2010. július 9. | 06:03:26
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Nantal | 2010. július 9. | 01:00:43
...hmm...!
"...Pártpolitikai tartalmú a szöveg? Nem...." (Navracsics szerint!)
...na, ez az, amiben az én véleményem, TELJESEN MÁS...!!!
...sajnos...!!!
katarakt | 2010. július 9. | 00:24:03
Biztos jó fej ez az úr de nekem nem jön be. Egy régi és népszerű tanáromra emlékeztet aki mindenkinek benyalt (főleg a főnöknek), hogy az maradhasson.
|