komszomol | 2010. július 9. | 18:40:35
"Terka5 | 2010. július 8. | 23:20:46"
Kb. általános negyedok osztályában már illik tudni, mi szükséges az egyenlegszámításhoz: bevétel-kiadás
Mivel a bevételről nem tudsz elszámolni,bárki jogosan gyanakodhat, hogy sikkasztottál. Tisztességes emberek bizonylatolnak, mert becs' szóra alapozva minden bűnöző ártatlan.
Terka5 | 2010. július 8. | 23:20:46
3 gyerekes szülőként 8 évig szedtem - időnként igen nehezen - osztálypénzt. Az első szülőértekezleten választottak meg erre, és ott dőlt el ennek az összege is. Némelyik szülőtől a 8 év alatt sem láttam egy forintot sem. Igen, számlát nem adtam, de a kiadás számlái mind a mai napig megvannak, könyvelésem áttekinthető és bármikor meg lehetett volna nézni, de ezzel sosem éltek a szülők. Kizárólag az osztályfőnökökkel tudtam egyeztetni évente 2x, kirándulás előtt és után. Tapasztalatom, hogy általában a nem fizető szülők gyerekei szálltak fel először a kirándulóbuszra, sokszor a kisebbik testvért is hozva, élelem, és pénz nélkül. Sőt volt egy eset, mikor egy anyuka maga is eljött. "Mit idegeskedsz, majd kifizetem később "-mondta, na azóta ez az idő még nem jött el. A maradék pénzből sikerült az utolsó évet könnyebbé tenni. Ebből lett pl tabló, szalagavató, vagy a ballagási bankett is.
Az eltelt évek alatt az osztályfőnökök korrektek voltak, a szülők nem. Főleg azok kérdőjelezték meg a munkámat, aki alig, vagy egyáltalán nem fizettek. Így a kicsinél már ezt nem vállaltam.
vadalma | 2010. július 8. | 21:27:24
slusszpoén volt:)
vadalma | 2010. július 8. | 21:26:26
moszkvicskulcs:
:))
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 21:11:23
Moderálási alapelvek- komment törölve -
la liberté | 2010. július 8. | 21:05:44
Ha egy pedagógus valóban így gondolkodik, akkor pályát tévesztett, nincs ott semmi keresnivalója. Már megbocsásson.
vadalma | 2010. július 8. | 20:53:22
Az iskolának nincs saját pénze, az önkormányzat tartja fenn. Vannak magániskolák, de ott tandijat fizetsz,ez ugye állami, ami a költségvetésünkben szerepel, arra költhetünk, a wc-papirt kihúzzák, szappant is, törülközőt is.
A szülő nem kötelezhető rá, az iskolának meg nincs miből, és akkor most?
la liberté | 2010. július 8. | 20:37:54
Az iskoláztatás valóban nem ingyenes. Drágák a tankönyvek, és ne soroljam, hogy még mi minden. De a higiéniai feltételeket az iskolának kell biztosítani a gyerekek számára.
Vadalma azt írja: ennek csak részben tesz eleget, mivelhogy nincs rá pénz.
Érthetetlen. Hogyan várhatja el egy intézmény a szülőtől, hogy fizessen a toalett papírért, szappanért, ha maga ezt nem teszi pénzhiány miatt.
A szülő kötelezhető erre? A szülőnek biztosan van pénze? Mert ha nincs, bűnhődjön a gyerek. Megtalálják rá a módot hogyan. Felháborító!
vadalma | 2010. július 8. | 20:09:05
Ilyen könnyű minket egymás ellen uszítani?
Szakiskolában tanítok, érintett vagyok, bár még wc-papírt nem loptam :DD
Az iskoláztatás nem ingyenes, a költségeket egy lerongyolódott/?/ önkormányzatnak kéne állnia, ennek csak részben tesz eleget
Nincs pl WC-papír, folyékony szappan, törülközőre pénz,hiába tervezzük, lehúzzák a költségvetésből.
komszomol | 2010. július 8. | 19:55:47
"Plüskacsa | 2010. július 8. | 19:15:46"
Ilyenről nem tudok. Tízóraira előfizethetett, aki akart. Más meg otthonról vitt. Én jobban szerettem az otthonit.
Plüskacsa | 2010. július 8. | 19:15:46
...Hááááááááát a régi rendszerben nem kellett fizetni a WC-papirért, meg a szappanért.....söt reggel az iskolásokat meleg tejjel, kakaóval, cikóriakávéval, meg megkent kenyérrel (vajjal, májkrémmel, húspástétommal, vagy parizerrel) várták a gyerekeket.Tizórait is kaptunk... söt a nagy hidegekben meleg teát.....A 70-es évekröl irok!
komszomol | 2010. július 8. | 18:30:50
"Gaspar | 2010. július 8. | 17:35:55
még akkor is, ha azt a szülők többsége megszavazta "
Annak idején azt is megírtam a pedamókusoknak, hogy minden szülő csak a saját pénztárcájáról szavazhat, az enyémről nem. Ha megszavazta, fizesse is be a részemet.
komszomol | 2010. július 8. | 18:27:37
"Gaspar | 2010. július 8. | 17:35:55
És mert azok közé a hülyék közé tartozom, akik például az orvosnak sem addnak hálapénzt."
Egy csónakban evezünk. Az osztálypénzt ugyan egy darabig beadtam, de a nagyobbik gyerek hatodikos vagy hetedikes korától kezdve semmit. Az ellenőrzőbe tett bejegyzésekre visszaírtam, hogy az oktatás ingyenes, a többi meg nem kötelező. Konkrétan a kirándulásokra adtam az aktuális időben. Addigra a gyerekeket felkészítettem a tanári csesztetés ellen, úgy hogy hiába próbálkoztak.
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 18:05:46
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Gaspar | 2010. július 8. | 17:35:55
Lassú víz,
Azért gondolom, hogy előítélettel viseltetsz, amit az előző kommentedben írtál jó kocsival érkező, divatosan öltözött gyerekekről.
Megjegyzem, hogy én egy hatéves, kis, városi autóval járok, de átkozottul igazságtalannak tartom a ruhája vagy a szülei kocsija alapján megítélni egy gyereket. Ugyanígy igazságtalannak tartanám, ha azért lennének vele szemben előítéletei a tanárnak, mert rosszul öltözött.
És azért is gondolom, hogy előítéletről van szó, mert minden tanár ismerősöm és rokonom ezt ismételgeti. Szélhámos, adót nem fizető vállalkozó, aki jogtalanul vesz igénybe támogatásokat, tízmilliós kocsival jár, divatos cuccokban, bezzeg a gyereket elhanyagolja, neveletlenek a gyerekei stb...
Ez valamiféle mantra lett a magyar iskolákban. Persze létezik másfajta előítélet is, de most nem erről van szó.
Egyébként, ahogy írtam, én sem fizetem be az osztálypénzt, pedig megtehetném. Hozzáteszem, hogy soha semmilyen támogatást, kedvezményes étkezést stb, nem vettem igénybe, még abban az időben sem, amikor valóban jogom és szükségem is lett volna rá, és mindig mindent pontosan befizettem.
Azért nem fizetem be, mert jogtalanul kérik - még akkor is, ha azt a szülők többsége megszavazta -, és mert nem számolnak el a felhasználásával. Mellesleg ebben az iskolában mindenre külön kérnek pénzt, az osztálypénzt állítólag a ballagásra teszik félre - ki tudja hova - immár öt éve.
És mert azok közé a hülyék közé tartozom, akik például az orvosnak sem addnak hálapénzt.
jedi | 2010. július 8. | 17:05:21
SZERINTEM, nem sok köze van a wc-papírnak az igazsághoz! EZEK A GYEREKEK szerintem a nem iskolába illő magatartásukkal vívták ki az isk.igazgató ellenszenvét,anyagiak csak egy plussz....másképp nem lehet őket rávenni az "ÁTLAGOS" magatartásra!!! MÉG A BIZONYÍTVÁNY SEM ÉRDEKLI ŐKET.....csak erről sem lehet beszélni mert jön az OMBUDSMAN BÁCSI,JAJ AZ ÁRTATLAN JOVISELETÜ GYEREKEK JOGAI!!! UI:nekem is van két gyermekem. Egy, átlagos APA.
komszomol | 2010. július 8. | 17:02:21
"moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 16:47:18
Lennének vitáink. Asszem, hamar elköltöznék..."
Elhagynád az eszedet? :)))))
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 16:47:18
Moderálási alapelvek- komment törölve -
komszomol | 2010. július 8. | 16:42:11
"moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 16:38:23
Na! Mégis van közös nevező: a Te fiad diplomája és az Én diplomám színe!!:)))"
Szóval a fiam lehetnél!
komszomol | 2010. július 8. | 16:39:50
"Lassú víz | 2010. július 8. | 16:29:16"
Látom, nem csak a konkrét álláspontomat nem érted, hanem azt sem, miről van szó. Nem a képesítés nélküli tanerő volt a kritikám tárgya.
A képesítés nélküliek gyakran SOKKAL JOBBAK.
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 16:38:23
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Falatka | 2010. július 8. | 16:34:44
Egyszerű a megoldás: minden iskolába kitenni egy nyilatkozatot, miszerint minden gyermeknek kötelezően otthon kell szarnia! És akkor még spórolni is lehet.
Lassú víz | 2010. július 8. | 16:29:16
Akkor valóban nem magyarázom másképp, mert úgysem értenéd meg a konzerv és a gyerek közötti különbséget...
Nem sok helyen tanítanak ma már sima érettségivel. Ha mégis, akkor valószínűleg nem jó színvonalon. De ebben a tapasztalatlanság is szerepet játszik. És az is előfordul, hogy valaki egy sima érettségivel nagyon jól tud tanítani.
Mire volt jó megint az a csúnya általánosítás. Ejnye, Pistike!
komszomol | 2010. július 8. | 16:15:05
"Lassú víz | 2010. július 8. | 15:58:05
Magyarázzam másképp?"
Ne magyarázd. Teljesen világos. Szerinted a tanári felelősség abból áll, hogy tudományosan megmagyarázza, miért nem képes ellátni a feladatát.
Mondd! Egyáltalán ELVILEG előfordulhat, hogy mondjuk én, mint nem szakképzet pedagógus, ne tudnám elmagyarázni, hogy Pistike azért nem halad, mert lusta disznó, és a szülei sem foglalkoznak vele eleget?
Szóval minek a tanárnak egyáltalán képzettség?
Érettségi után bárki mehetne tanárnak, mert aki egy ilyen rizsát nem tud összehozni, az már legfeljebb csak iskolaigazgatónak alkalmas.
Lassú víz | 2010. július 8. | 16:12:33
Ha attól félsz, hogy a gyereken áll bosszút a tanár:
el kell kérni a dolgozatait, le lehet ellenőrizni, hogy megtanulta-e a gyerek vagy sem. Miért kapott olyan jegyet, amilyent.
Azt nem hiszem, hogy komolyan gondoljuk, hogy egy 5-ösből a tanár 3-ast csinál. De még akkor is el lehet menni az igazgatóhoz.
"..nem is lenne meglelpő egy olyan tanártól, aki eleve előítélettel viseltetik egyes gyerekek iránt, ahogy az előző kommentedben Te is."
Kérlek, írd le, hogy miből derül ki, hogy én előítélettel viseltetek bárki iránt is!
Ez csak egy újabb alaptalan rágalom! Nem engem minősít...
Nem viseltetek a gyerek iránt előítélettel. A szülők iránt sem. Ítéletet hozhatok magamban az egyes emberekről, de ez független egyéb családtagjaiktól.
komszomol | 2010. július 8. | 16:05:17
"moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 15:33:08
Komszomol polihisztor. Egy igazi Herman Ottó. A pedagógia minden ága a kis újában van, remekül ért a matematikához, a kémiához, tudja, mi fán terem(nem terem) a pedagógusképzés, ért a gyereklélektanhoz "
Azt hiszed jól poénkodsz.
Nos. Derék pedagógus rokonaim is így poénkodtak, de miután következetes nevelési elveim érvényesítése mellett mindkét gyerekem kitűnőre ill. jelesre érettségizett, neves egyetemekre kerültek, és az egyik már végzett is vörös diplomával, így MINDEN rokonom gyerekeit leelőzték, hát megszűnt a poénkodás.
Egyik derék pedagógus rokonom a gyerekemmel akarta korrepetáltatni fizikából bukdácsoló gyermekét, aki végül - mivel jobb helyre nem vették fel - elment fizikatanárnak (!!!). A gyerekem a fizikát csak úgy - mellesleg - tudja, egész más területen tevékenykedik.
Hülyébbek kedvéért: A vörös diplomát nem a kommunisták kapják, hanem summa cum laude.
Lassú víz | 2010. július 8. | 15:58:05
Komszomol.
Újra leírom. Betűzöm. Lassan, hogy jobban megértsd, idézve magamat:
"Azt gondolom, ha ezek ( a gyerekek tudásában és nevelségi szintjének fejlődésében elért eredmények) nehezebben számszerűsíthető dolgok is, mint a konzervek, mégis: nem hasonlítanám össze az árukészlet és a gyerekek iránti felelősséget."
Vagy nem érthető?
Magyarázzam másképp?
Gaspar | 2010. július 8. | 15:57:56
Nos, kedves Lassú víz, mindez még nem menti a becstelenséget.
És megjegyezném, hogy a tanárt nem lehet leváltani, sőt, ahogyan Komszomol megjegyzi, félő, hogy a gyereken áll bosszút. Ami nem is lenne meglelpő egy olyan tanártól, aki eleve előítélettel viseltetik egyes gyerekek iránt, ahogy az előző kommentedben Te is.
Úgyhogy én az egyéves magyarországi iskolai tapasztalat alapján azt a következtetést vontam le, hogyha nem akarok végeérhetetlen szélmalomharcot folytatni, jól teszem, ha sürgősen beiratom a gyerekeimet valamelyik Budapesten működő külföldi iskolába.
Lassú víz | 2010. július 8. | 15:54:09
El tudom hinni, hogy a vállalkozók között is vannak tisztességes emberek.
Nem annyira az irigység beszél belőlem,
mint inkább a felháborodás az iránt, hogy épp a legtehetősebb szülők tagadják meg, hogy befizessék a többség által megszavazott osztálypénzt (mellesleg lehet, hogy cigarettára havonta a többszörösét költi el az illető).
És most ezzel nem azt akarom mondani, hgy a gazdagokat meg lehet vagy meg kell lopni. Félreértés ne essék.
Egyébként: amikor én osztályfőnök voltam, az osztálypénzből megmaradó pár ezer forintot arra fordítottuk, hogy utolsó délután minden gyerek kapott egy fagyit. Még az is, aki kevésbé tehetős. Mindenki ugyanannyi gombócot. És jó szájízzel távozott a suliból szünidőre.
komszomol | 2010. július 8. | 15:50:21
"Lassú víz | 2010. július 8. | 15:26:04
Igenis el kell számolni a gyerekek neveléséről.
(miért ilyen jegyet kapott xy, miért nem lehetett belőle jobbat kihozni, miért nem tudja a tanár elérni, hogy Pistike jobban viselkedjen, stb.)"
Ja! Majd ha a bolti pénztáros elszámolása is abból fog állni, hogy kimagyarázza miért hiányzik a pénz, akkor majd hivatkozhatsz erre a hülyeségre.
Lassú víz | 2010. július 8. | 15:45:23
Valóban "új fiú" vagyok.
Úgy látszik, ez látszik.
Lassú víz | 2010. július 8. | 15:43:55
"És, kedves Lassú víz, mondd csak, Te mit szólnál ahhoz, ha a közös képviselő átverne? Hány órát lennél hajlandó rászánni, hogy sok esetben ostoba lakótársaidat meggyőzd, hogy le kell váltani a közös képviselőt?"
Nos:
épp ez volt a helyzet nemrégiben.
Rászántam a több órát.
Meggyőztem a lakótársakat.
Leváltottuk a közös képviselőt.
Sok feszültség, kevés köszönet volt benne.
Mert van, akinek csak a szája jár és van, aki hajlandó lépni is...
Levedi | 2010. július 8. | 15:36:50
komszomol | 2010. július 8. | 15:04:33
"Lassú víz | 2010. július 8. | 14:54:42
Tessék felszólalni, véleményt nyilvánítani. Ott helyben, ne itt!"
Látod, milyen cinikus ember vagy? Miért nem számoltok el KÉRÉS NÉLKÜL, ha nincs vaj a fületek mögött?
Ki szeretné, hogy a kiszolgáltatott kicsi gyereken megbosszulja magát a tanító néni?
Egy gyereknek a lelki világát csupán hanghordozással és gesztusokkal is tönkre lehet tenni, néhány szemét megjegyzés vagy megszégyenítés pedig egy életre lelki beteggé teheti.
És EHHEZ tényleg minden tanár ért, mert sokkal könnyebben elsajátítható, mint a tanítás.
Ebben lehet valami igazság,csak hogy azt is figyelembe kell venni,hogy a világ fejlődéséhez az erőskezű pedagogusok jártak elsősórban hozzá!
Ők nevelték ki a meghatározó alkotó "Mind szellemi,mind fizikai" nagy elméket!
Igen,vissza a Poroszos tanitási fegyelemmel!Nézzük meg az USA oktatását! Nem ér semmit!
Még mindig az Európából elszipkázott tudást használja fel! Ergó! Eddig csődött mondott a liberális oktatáspolitikája!
Gaspar | 2010. július 8. | 15:34:03
Lassú víz,
Igen, vannak tisztességes pedagógusok is, mint ahogyan a legtöbb szülő is tisztességes, még akkor is, ha van pofája jobb kocsival járni, mint a pedagógus. Sőt, állítom, hogy a vállalkozók többsége is tisztességes, mégis állandóan hallgatniuk kell, amit te is írsz, hogy állítólag minimálbérre jelentik be magukat és nem fizetnek adót.
gyébként pedig el lehetne számolni a beszedett pénzekkel a szülői értekezleteken is, ahelyett, hogy az iskolai bál életbevégóan fontos témájával rabolnák a szülők idejét órákig.
Nem értem azt sem, hogy az iskola, adott esetben az osztályfőnök, aki jelen van, miért engedélyez illegális gyakorlatot az osztályfőnöki órán, még akkor is, ha a szülői munkaközösség tagjai szednek pénzt.
És, kedves Lassú víz, mondd csak, Te mit szólnál ahhoz, ha a közös képviselő átverne? Hány órát lennél hajlandó rászánni, hogy sok esetben ostoba lakótársaidat meggyőzd, hogy le kell váltani a közös képviselőt?
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 15:33:08
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Lassú víz | 2010. július 8. | 15:26:04
Igenis el kell számolni a gyerekek neveléséről.
Elsősorban a szülőknek.
Másodsorban saját magunknak.
Harmadsorban az igazgatónak (miért ilyen jegyet kapott xy, miért nem lehetett belőle jobbat kihozni, miért nem tudja a tanár elérni, hogy Pistike jobban viselkedjen, stb.)
Ezen kívül vannak központi, országos mérések is.
Azt gondolom, ha ezek nehezebben számszerűsíthető dolgok is, mint a konzervek, mégis: nem hasonlítanám össze az árukészlet és a gyerekek iránti felelősséget.
Lassú víz | 2010. július 8. | 15:17:16
Komszomol, köszönöm kedves szavaidat.
Abban egyetértettünk, hogy a tanárok is tartoznak elszámolással.
Az általam ismert kollégáim többsége biztosan szívesen áll rendelkezésedre elszámolással a temérdek szabadidejében.
A helyben felszólalást elsősorban az év eleji osztálypénz megszavazására értettem.
Egyébként például egy június 10. körül véget érő osztálykirándulás után mikor lenne idő elszámolni? Az évzárón után? Biztosan nagyon lelkendeznének a szülők és a gyerekek is, hogy ezt kell hallgatniuk... Az elszámolást megteszi a pedagógus: rendszerint a szülői munkaközösség vezetőjének. És ha abban nem bíznak meg a szülők, akkor tessék megbízható embert megválasztani!
És ami a többit illeti:
talán tényleg meg kellene mutatnod egyszer, hogy Te hogyan csinálnád!
komszomol | 2010. július 8. | 15:11:19
"Lassú víz | 2010. július 8. | 15:02:01
Nem konzervekkel és babpiskótával kell elszámolniuk leltárnál, hanem a gyerekek erkölcsi neveléséről és tudásáról."
Na ne mondd! Meséj már el egy esetet, amikor a tanár ELSZÁMOLT a gyerek erkölcsi neveléséről és tudásáról! Én nem emlékszem rá.
Legföljebb megmondta, hogy "apuka, tessék foglalkozni a gyerekkel angolból, mert nem áll jól". Mire én megkérdeztem: "tessék mondani, melyikünk kap fizetést az angoltanításért"?
Becsületére legyen mondva, vette a lapot, és felkészítette a gyereket rendesen. De ez kétesélyes volt. Tanárnak ritkán jön meg az önkritikája.
Lassú víz | 2010. július 8. | 15:07:58
"Akkor a szülők járjanak be tanítani is?"
Nem is rossz ötlet! Persze szigorúan ki kell neki fizetni az arányos bért!
Ha az emberek tényleg belelátnak egy szakmának a problémáiba, akkor kevésbé hőzöngenek.
Nem csak a tanárok kiváltságait kellene látni, hanem a sok egyéb, gyakran idegőrlő tényezőt is.
komszomol | 2010. július 8. | 15:04:33
"Lassú víz | 2010. július 8. | 14:54:42
Tessék felszólalni, véleményt nyilvánítani. Ott helyben, ne itt!"
Látod, milyen cinikus ember vagy? Miért nem számoltok el KÉRÉS NÉLKÜL, ha nincs vaj a fületek mögött?
Ki szeretné, hogy a kiszolgáltatott kicsi gyereken megbosszulja magát a tanító néni?
Egy gyereknek a lelki világát csupán hanghordozással és gesztusokkal is tönkre lehet tenni, néhány szemét megjegyzés vagy megszégyenítés pedig egy életre lelki beteggé teheti.
És EHHEZ tényleg minden tanár ért, mert sokkal könnyebben elsajátítható, mint a tanítás.
Lassú víz | 2010. július 8. | 15:02:01
"A pedagógusok sokkal többet keresnek, mint egy pénztáros.."
Egyrészt a sokkal többet elég relatív. nem sokkal többet.
Másrészt:
Talán egy kicsit nagyobb is a felelősség.
Nem konzervekkel és babpiskótával kell elszámolniuk leltárnál, hanem a gyerekek erkölcsi neveléséről és tudásáról.
Egyébként ha annyira irigylendő a pedagógusok fizetése és morális megítélése, nyugodtan meg lehet pályázni a pedagógus állásokat.
Bizonnyal fel fogják venni az illetőt eladói végzettséggel is...
És ő biztosan jobban fogja csinálni!
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 15:00:45
Moderálási alapelvek- komment törölve -
komszomol | 2010. július 8. | 14:57:43
"Gaspar | 2010. július 8. | 14:46:08
Lassú víz,
Komszomolnak igaza van, és az állítása nem őt minősíti.
A családomban több óvóő és általános iskolai tanár is van"
Na, az enyémben is, csak nem akarom mindig őket égetni, azért nem hoztam fel, honnan vannak az információim. Egyébként jót röhögnék, ha valamelyik bősz pedamókus kommentelő pont az egyik rokonom lenne.
Lassú víz | 2010. július 8. | 14:54:42
Tessék elhinni, hogy vannak becsületes pedagógusok is!
És akinél felmerül a gyanú, hogy nem tisztességes, tessék elszámoltatni!
És én igenis kikérem magunknak, a tisztességes pedagógusoknak, hogy ilyen aljas dolgokkal gyanúsítsanak meg!
Én is pedagógus vagyok, és tűzbe merném tenni a kezem a saját iskolámban a társaim 90 %-áért, hogy soha nem tett el még 10 fortintot sem osztálypénzből.
Az 1000 forintos osztálypénz pedig roppant sok havonta. Nem szabad tanév elején megszavazni a szülői értekezleten. Merthogy ez ott dől el, hogy mennyi legyen.
Tessék felszólalni, véleményt nyilvánítani. Ott helyben, ne itt!
komszomol | 2010. július 8. | 14:53:56
"Lassú víz | 2010. július 8. | 14:46:39
Komszomol, ha ilyen jártas vagy az utaztatásban, akkor miért nem Te szervezed meg az osztálynak?"
Én nem vagyok jártas. Azt mondtam, hogy "aki jártas".
Egyébként a tanárok sokszor a tanításban sem jártasak. Akkor a szülők járjanak be tanítani is?
Az tetszene nektek, azt elhiszem.
komszomol | 2010. július 8. | 14:51:03
"Lassú víz | 2010. július 8. | 14:39:07
komszomol:
"...bennem mégis az a csúnya gondolat merül fel, hogy a tanárok agánháztartásában landol."
Nos ez a csúnya gondolat jól minősít téged..."
Akkor áruld el, hogy hová teszik a tanárok a sok wc. papírt, zsebkendőt, szalvétát, amit soha, senki nem vesz igénybe, mert részben nem fér hozzá, részben meg általában van sajátja. Azért a Gellért-fürdő környékén nem sokan engedik el a gyereket zsebkendő nélkül.
Szóval nyilatkozz, vagy szégyelld magatokat.
Lassú víz | 2010. július 8. | 14:46:39
Komszomol, ha ilyen jártas vagy az utaztatásban, akkor miért nem Te szervezed meg az osztálynak?
És ha néhány szülő 2 nappal a kirándulás előtt kijelenti, hogy az ő gyereke mégsem megy és hiába mondta még év elején, hogy 100 %, most mégsem hajlandó fizetni egy vasat sem. Akkor a különbözetet ki fizeti meg?? Mert ugyebár akkor már nem lehet visszamondani ezeknek a gyerekeknek a lefoglalt szállását.
Gaspar | 2010. július 8. | 14:46:08
Lassú víz,
Komszomolnak igaza van, és az állítása nem őt minősíti.
A családomban több óvóő és általános iskolai tanár is van, nos, különösen az előbbiek rendszeresen dicsekednek azzal, hogy soha nem kell WC papírt vagy papírzsebkendőt venniük. Ugyanez a helyzet az óvodai konyháról hazahordott ingyenebéddel is...
Persze mondhatod, hogy milyen családom van, de alig hiszem, hogy ez a gyakorlat ne lenne általános. Csak persze az érintettek ezt természetesnek találják, valami olyannak, mint az átkosban mindenki természetesnek találta, ha hazavitte a vállalati papírt vagy tollat.
Csakhogy közben változott a világ, a legtöbb munkahelyről az ilyesmikért két lábbal rúgnák ki az általad olyannyira útált szülőket.
komszomol | 2010. július 8. | 14:44:26
"Lassú víz | 2010. július 8. | 14:24:42
Milyen jó lenne egyszer, ha ezeknek az embereknek kellene egyszer annyi pénzből megszervezni az osztálykirándulásokat. Annyi bérből eltartani a családjukat. "
A pedagógusok sokkal többet keresnek, mint egy pénztáros, és sokan közülük sokkal többet, mint amennyit érdemel. Van néhány, akire akkor sem bíznék gyereket, ha ő fizetne.
Gaspar | 2010. július 8. | 14:42:27
Lassú víz,
Felesleges hőzöngőknek nevezni azokat, akik nem értenek egyet azzal, hogy az általuk befizetett pénzzel az sikolák nem számolnak el.
Ha ennyi - mennyi? - pénzből nem lehet megszervezni az osztálykirándulást, akor ne szervezzenek osztálykirándulást.
Mégis, mivel tudod igazolni, hogy az óvodák, iskolák szednek pénzt, hogy azzal nem számolnak el?
Hogy a tanárok házastársa ingyen nyaral, síel a gyerek által befizetett pénzen? Hogy a beszedett osztálypénz, nálunk öt éve 25 gyerekre havai 1000 forint, azaz mára 1 250 000 Ft, amit álítólag a ballagásra szánnak, az ördög tudja hol van?
És mi köze a szülők anyagi helyzetének ahhoz, hogy meglopják őket? Vagy szerinted ha valakinek sok pénze van, akkor attól lehet lopni? mert úgy elvenni pénzt, hogy azzal nem számolnak el, lopás.
Mellesleg a kommented mindent elmond a magyar pedagógusok többségéről, és valóban tisztelet a kivételnek: állandó siránkozás, maguknak mindenre felmentést adnak, miközben szidják a "gyerekanyagot", irigység a divatosan öltözött vagy nagy kocsival járó gyerekek és szülők iránt, tökéletes motiválatlanság és haszonlesés.
Vagy szerinted az a normális, ha ránézek alakire, megállapítom, hogy jobban öltözött, mint én, vagyis szerintem gazdag, tehát utálom, és kérhetek tőle úgy oénzt, hogy azzal azt csinálok, amit akarok, mert az a disznó úgyis megengedheti magának, velem ellentétben?
És mi köze van annak, hogy szimpatikus-e valaki vagy sem, hogy betartom a törvényeket?
Te mit szólnál, ha
Lassú víz | 2010. július 8. | 14:41:01
Abban egyébként igazad van, hogy az elszámolás az dukálna...
adamant | 2010. július 8. | 14:39:18
Gaspar | 2010. július 8. | 13:44:38
"...ha csak egy centet is kértek volna a szülőktől számla vagy előzetes megállapodás nélkül, kitört volna a botrány."
Ez így igaz, bizonylatoznak mindent. Esetleg igen kis összegnél írják meg elözetesen egy körlevélben és nem külön számlát állítanak ki.
De azért erre-arra néha kellett vinni.
Lassú víz | 2010. július 8. | 14:39:07
komszomol:
"...bennem mégis az a csúnya gondolat merül fel, hogy a tanárok agánháztartásában landol."
Nos ez a csúnya gondolat jól minősít téged...
Alaptanul meggyanúsítani valakit.
Általánosságban.
Ezután pedig majd az következik, hogy XY-hoz szaladgálunk névtelen feljelentéseket tenni általunk csak gyanított ügyekben.
Újabb gratuláció az így gondolkodó honfitársaimnak!
komszomol | 2010. július 8. | 14:38:15
"Lassú víz | 2010. július 8. | 14:32:58
Honnan veszed akkor, hogy a pedagógusok hozzátartozói nem fizettek pénzt? Ezt hívják úgy, hogy mocskolódás."
Nem. Ezt úgy hívják, hogy közismert dolog.
Egyébként, ha nem kap elszámolást, azért utána lehet számolni +- 10%, ha valaki jártas az utaztatásban.
És furcsa felfogás: "az bizonyítja, hogy nem csaplak be, hogy nem számolok el a pénzeddel."
Remélem minden maffiózóban így megbízol, ha nem ad számlát.
komszomol | 2010. július 8. | 14:34:15
Folytatás:
A tisztasági csomag más tészta. Az a szocializmusban volt, csak be kellett mutatni hogy van, fogalmilag kizárt, hogy a tartalma a tanárokhoz került volna. Jól lehet, azt is sokszor szekrénybe zárták, de időnként tudtad ellenőrizni, hogy az van benne, amit bele raktál, és legkésőbb év végén visszaadták.
Lassú víz | 2010. július 8. | 14:32:58
Gaspar:
Lehet, hogy külföldön járt a gyereked iskolába, de az valószínűleg nem Ausztriától keletre lehetett (ha mégis keleti lett volna, jól támogatott iskola lehetett).
Továbbá azt írod:
"Amióta rájöttem, hogy Magyarországon az a gyakorlat, hogy az iskolai táborok és kirándulások alatt a pedagógusok hozzátartozói ingyen utaznak és nyaralnak a gyerekek által befizetett pénzből..."
majd ezután:
"...soha nem kaptam részletes elszámolást az erdei iskola vagy bármely más kirándulás pontos költségeiről."
Honnan veszed akkor, hogy a pedagógusok hozzátartozói nem fizettek pénzt? Ezt hívják úgy, hogy mocskolódás.
És ha ezt a véleményedet a pedagógusokra általánosságban kiterjeszted, azt már inkább nem is minősítem...
komszomol | 2010. július 8. | 14:31:10
Folytatás:
Az így megmaradt wc papír, zsepi, szalvéta stb. sorsa ismeretlen, elvileg - ugye - lehetséges, hogy év végén éhező afrikai országokba küldik segélycsomagként, bennem mégis az a csúnya gondolat merül fel, hogy a tanárok magánháztartásában landol.
komszomol | 2010. július 8. | 14:27:11
Külön kell választani a különböző befizetéseket és adományokat. A papír zsebkendő wc papír, szalvéta a tanárok hálapénze, legalább azt nem kell nekik venni. Szépen berakják a szekrénybe, ahonnan elvileg lehetne kérni, de ki fog szünetben az osztályfőnök után rohangálni, hogy "tanár néni, bocsi, szarnom kell". Ezért aztán a gyerekek jó esetben még plusz visznek magukkal, rosszabb esetben meggyűrögetett füzetlapot használnak, egészen rossz esetben az ujjukkal a falra kenik (at I. II. XI. kerületben is!!!)
Folyt. köv.
Lassú víz | 2010. július 8. | 14:24:42
Úgy látom, itt is csak a Hőzöngők vannak többségben...
Akik meg vannak róla győződve, hogy a pedagógusok meglopják őket.
Akik meg vannak győződve róla, hogy a pedagógusok csak a lábukat lógatják.
Akik tényleg elhiszik, hogy a galád padagógusok kizárólag azért vannak az iskolában, hogy az ő gyereküknek ártsanak.
Milyen jó lenne egyszer, ha ezeknek az embereknek kellene egyszer annyi pénzből megszervezni az osztálykirándulásokat. Annyi bérből eltartani a családjukat. Talán nem véletlen, hogy a pedagógusok többsége nem luxushotelekben nyaral, nem minden héten eszik étteremben, nem a legdivatosabb cuccokban jelenik meg minden héten a gyereke az iskolában, ...
És ezek a Hőzöngő, hangulatszító emberek általában azok, aki:
- több milliós autóval hozzák iskolába a csemetéjüket
- minimálbérre vannak bejelentve (kvázi adócsalók)
- még a saját gyereküket sem képesek tisztességre nevelni
Kritizálni viszont tudnak!
Gratulálok nekik.
mikes75 | 2010. július 8. | 14:01:28
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Gaspar | 2010. július 8. | 13:48:07
ami lemaradt,
Amióta rájöttem, hogy Magyarországon az a gyakorlat, hogy az iskolai táborok és kirándulások alatt a pedagógusok hozzátartozói ingyen utaznak és nyaralnak a gyerekek által befizetett pénzből, csak önkormányzati táborba küldöm a gyerekeimet.
Mellesleg soha nem kaptam részletes elszámolást az erdei iskola vagy bármely más kirándulás pontos költségeiről Azt viszont aligha hiszem, hogy azok pontosan megegyeznek a beszedett 30 000 - 35 000 forinttal.
Gaspar | 2010. július 8. | 13:44:38
Ez Magyarországon valóban indig így volt, és nemcsak azóvodákban, iskolákban, de az egészségügyi intézményekben is. A szülők a hülyék, miért fizetnek. Csak valahogy nálunk megmaradt ez a cselédmentalitás, hogy hálásak vagyunk a tanárnak, az orvosnak, a jegyzőnek és minden állítólagos hatalmasságnak.
Én azóta nem fizetek osztálypénzt, aióta kiderült, hogy nem hajlandóak elszámolni azzal, hogy pontosan hol tartják azt a pénzt (gyerekenként havi 1000 Ft-ot, alsó tagozattól szedve, a felét állítólag a nyolcadikos balagásra, amikor a gyerekeim már nem is abban az iskolába fognak járni), és az mennyit kamatozik, továbbá kiderült, hogy valamilyen megmaradt,n em jelentéktelen összeget úgy használtak fel másra, hogy előtte nem kérték a szülők a beleegyezését.
adamant,
Honnan veszed, hogy nemcsak Magyarországon dívik ez a gyakorlat?
A gyerekeim 7 évig külföldön jártak iskolába, és soha, senki egyetlen centet sem kért osztálypént vagy a fene tudja milyen jogcímen.
Az évi egy iskolai kirándulás összegét pedig az iskola szeptemberben közölte - áprilisban mentek kirándulni a gyerekek -, természetesen számlát kaptunk a befieztésről, mint ahogyan számlát kaptunk az iskolában működő sportklubok tagdíjáról is.
Nem, másutt ez nem divat, és ha csak egy centet is kértek volna a szülőktől számla vagy előzetes megállapodás nélkül, kitört volna a botrány.
persze ezek után felmerül az a kérdés is, hogyan tisztelje a gyerek azt a pedagógust, akinek a házastársát is ő nyaraltatja ingyen
btanarur | 2010. július 8. | 13:42:25
Hja kérem, ilyen a demokrácia! Ha a nevelőtestület (a szülői munkaközösséggel és a DÖK-kel karöltve) megszavazta a WC papír-pénzt, akkor azt mindenkinek be kell fizetnie. Ha ez benne van a Házirendben, akkor pedig ez a törvény! Aki nem tartja be a Házirendet, előbb-utóbb repül az iskolából. Mert aki nem tartja be a szabályokat, nem való a becsületes emberek közé. Ez van.
Rend. Rend. REND. Ízelgessük a szót. Pont ezt szeretné erősíteni a FIDESZ.
Meglátjuk, ebbe is beletörik-e a bicskájuk.
NEM szimpatizálok velük, de remélem, sikerül keresztülvinniük a szigorításokat, még akkor is ha sérül az állapolgási szabadságjogok rendszere.
btanarur | 2010. július 8. | 13:35:13
Ne legyen WC sem, csak pottyantós. Sőt az sem kell, majd hazaviszi mindenki, amit otthon megevett. Mert étkezési ellátás sem kell. Fűtés sem kell, mert majd mindenki hoz kabátot. Bizonyítvány sem kell, úgyis fontosabb a "helyezkedés". Tanár és iskola sem kell, majd az élet megneveli kölköt.
Üdvözlünk Afrikában!
Lassú víz | 2010. július 8. | 13:24:33
Tegyünk igazságot!
Ne kelljen fizetni a WC-papírért és ne is legyen közös WC-papír, mert azt sok tréfás kedvű gyerek amúgyis csak kidobálja az ablakon, stb. Mindenki hozzon magával, hogy saját hátsó fertályát saját igényeinek megfelelő papírral törölhesse ki. Ez így már igazságos? Szerintem igen. Sok helyen így csinálják.
És akkor megkaphatja mindenki a bizonyítványt is, nincs tartozás.
(Ha esetleg nem telik papírra, akkor azzal törölheti...)
Lassú víz | 2010. július 8. | 13:17:51
Senki ne fizessen ki semmit!
Én sem fogok adót fizetni. Meg parkolási díjat. És semmi mást.
Jó lesz ez így?
Csak tartom majd a markom. Először ingyen vécépapírért, aztán ingyen ebédért, aztán ingyen lakásért...
És abba senki nem gondolt bele, hogy valakinek elő is kell teremtenie ezeket az összegeket?
Valóban olyan rendszert szeretnénk építeni, amikor bizonyos emberek csak tartják a markukat?
Vagy mindenki vállalja, hogy amit ő fogyaszt el (adott esetben a WC-papír!), azt neki kell kifizetnie. Én ezt tartom igazságosnak, nem pedig az ok nélküli hőzöngést, amikor valaki arra hivatkozik: "Nekem ez alanyi jogon jár..."
Szerintem mindenkinek az jár, amiért képességeinek és tudásának legjavát nyújtva megdolgozik, amit megtermel, amivel hasznot hajt embertársainak.
Ha valaki csak a markát tartja és semmiért sem akar fizetni, azt a többi ember kizsákmányolásának nevezném. Merthogy valakinek ki kell fizetnie, elő kell teremtenie a rávalót.
Pakabubi | 2010. július 8. | 12:31:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
csingacsguk | 2010. július 8. | 12:26:34
Moderálási alapelvek- komment törölve -
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 8. | 12:18:30
Moderálási alapelvek- komment törölve -
taliga | 2010. július 8. | 12:05:24
sákáráhárá | 2010. július 8. | 11:10:08
"Deklarálni kell azokat az elképzeléseket,amik igazodnak a közösség-főként a szülők-pénztárcájához!
Tudomásul kell venni,válság van,mindenki visszafogja a kiadásait."
De hat a cikk szerint WC-papir penzrol volt szo.
Mar bocsanat, de a klotyora menni kirandulas nelkul is kell...
teniszke | 2010. július 8. | 12:01:09
Jogilag a dolog világos, a bizit oda kell adni.
Amúgy nehéz kérdés ez, hiszen a suliknak valóban nincs pénze egy csomó - amúgy a gyerekeknek fontos - programra. Ilyen értelemben jót akarnak, nem magukra költik a lét. Persze, jobb lenne, ha nem kellene külön pénzt szedni érte, de ez a helyzet manapság (is)...
Azt az esetek többségénél nemigen hiszem, hogy ezek az összegek nem lehetnének kigazdálkodhatóak a szülők részéről, a nyilatkozó hölgy esetében is a háttérben látszott számtalan olyan nem elengedhetetlen eszköz, aminek a fogyasztása, használata a többszöröse volt a a tartozásnak. Kérdés, mi a fontosabb...
sákáráhárá | 2010. július 8. | 11:10:08
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sákáráhárá | 2010. július 8. | 11:05:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Altuntegin | 2010. július 8. | 10:50:35
Ennyit az ingyenes közoktatásról ...
Szerintem sem jogszerű ilyenre pénzt kérni. Ui. erre elvileg az iskola kap más forrásból. Ha valaki nem fizet, azért pedig végképp törvényellenes a bizonyítvány visszatartásával büntetni.
És nem igaz, hogy ilyen mindig és mindenhol volt. Ez új keletű jelenség. Most már gyakorlatilag az iskolában tartott, órarendben meghírdetett pl. idegennyelv tanításáért is fizetni kell. Tehát nagyon álszent dolog az ingyenes közoktatás fogalma. (Ja, és azon gondolom már senki nem lepődik meg, hogy az óvódába is kell vécépapírt, szappant stb. vinni. De gyümölcsöt is a szülők visznek különben a gyerek nem kap.
adamant | 2010. július 8. | 10:05:17
Iskolapénz mindíg is volt és nemcsak MO-on, meg papírgyüjtés, gesztenye gyüjtés, ingyenes parkszépítés az iskola udvarán, szülök felkérése osztálytermek kifestésére, stb. Mintha ez máig is be lenne építve a finanszírozások igencsak elégtelen szintjébe.
A legcélszerübb havonta rendszeresen az osztálypánztárba befizetni, így nem olyan megterhelö egyszerre egy kirándulás.
A közösségi kiadásokhoz (WC-papír & Co.) fogcsikorgatva, de adni kell.
Mindehhez persze feltételezem, hogy egy iskola a rendelkezésére álló pénzeszközöket csak korrekt módon és célra használja fel (nincs sikkasztás).
jóskabácsi | 2010. július 8. | 09:49:12
Ez a gyakorlatban eddig is így volt!
OkoskaTörp | 2010. július 8. | 09:47:12
Hivatalosan nem teheti meg senki. A gyakorlatban mégis itt maradt az átkosból a megszokás: tisztasági csomag, színházpénz, kötelező iskolai rendezvényekre buszpénz, erdei iskolára több tízezres befizetés. Az ombudsman hiába mondta ki, hogy ez törvénytelen, mégis marad minden a régiben. Persze, ki is merné feljelenteni azt az intézményt, ahol a gyereke még pár évig ott maradna. A legtöbbször az intézmény persze az SZMK/iskolaszék döntésével takarózik, hogy "de hát a szülők megszavazták". Persze. Önként, bármiféle kényszertől mentesen.
pupesz | 2010. július 8. | 09:26:17
BÖLCSI, OVI ÉS ISKOLA MINDEN SZINTEN! Rendszerektől függetlenül 40 éves tapasztalattal a hátam mögött erősítem meg az előttem írókat.
Az egyik budapesti egyházi gimnáziumban 8 éven át ( minden egyéb + költség mellett) 1000,- Ft. beiratkozási díjjal kezdtük a tanévet, holott év végén nem iratkoztunk ki. Kérdésünkre "ITT EZ A REND!" volt a válasz.
A győri protestáns egyházi gimnáziumban egy 6 napos erdélyi kirándulást szervezett az egyik osztály 60.000,-Ft. áron, amit szülői hozzájárulás + papírgyűjtés, sütiárusítás stb. bevételből fedeztek. A kirándulást anyagiak miatt ellenzőknek a szülőtársak és tanár részéről a válasz "nem kötelező ebbe az iskolába járni". Megjegyzem, mindkét gimnázium munkájával elégedettek vagyunk. Amíg a világ-világ lesz a szülő minden megszégyenítéstől meg fogja kímélni a gyermekét, kerüljön ez bármibe is neki. Ezt lovagolja meg minden intézmény.
nablaquadrat | 2010. július 8. | 08:47:13
@ Frrakkk | 2010. július 8. | 07:51:41
"Öntsd le magad egy pohár hideg vízzel oszt higgadj le!"
Igazad van.
taliga | 2010. július 8. | 08:46:06
1./ Ilyet hivatalosan nem tehet egy iskola sem! Viszont szomoru, hogy egyaltalan ilyen lepesre kenyszerul egy kozepiskola a mai Magyarorszagon.
2./ Lehet, hogy mar korabban eszbekaptak es nem tartottak fenn ezt az allapotot, mert:
"... 14-15 diák nem kapta meg a bizonyítványt a tanévzárón, többségük pedig mind a mai napig nem is jelentkezett a dokumentumért, holott azt kiadnák nekik függetlenül attól, hogy rendezték-e tartozásukat."
3./ Ha ev kozben nem szolalt fel Zemlenyi Janosne a WC papir-penz miatt, akkor most kevesse ertheto a felhaborodasa.
Egyebkent kedves Zemlenyine, azota ki tetszett fizetni a kb. 2.000,- forintos tartozast...?
tothjani | 2010. július 8. | 08:43:52
Hamilkár | 2010. július 8. | 08:35:31
Persze vegye ki mindenki a részét, de mi van ha én esetleg adót is fizetek a másik meg rokkantnyugdíjas, akkor én vigyek 10 gurigát? Na és elvileg az iskolák kapnak állami támogatást a működésükre, hová lesz ez a pénz ha kevés miért csak annyit kapnak mikor az ígéretek szerint van pénz csak "ezek" nem akartak osztogatni. Eddig mindig az ment hogy igenis van pénz és lehet még adni, na most lehet bizonyítani hogy nem csak "átkurtak".
nablaquadrat | 2010. július 8. | 08:39:12
@ Frrakkk | 2010. július 8. | 07:51:41
"Akkor miért nem szóltál a FideSSnek ..."
Tény, hogy nem szóltam, sőt mi rosszabb, sokáig észre sem vettem.
De nem tapsoltam akkor sem.
Nem vagyok rá büszke.
Hamilkár | 2010. július 8. | 08:35:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
komszomol | 2010. július 8. | 08:14:27
Ennek kivételesen nincs köze a politikához. Pedagógusi szemétség.
Frrakkk | 2010. július 8. | 07:51:41
nablaquadrat | 2010. július 8. | 07:08:34
Akkor miért nem szóltál a FideSSnek, hogy "az elfogadhatatlanul felháborító jelenségek és magatartásformák szép csendben általánosan elfogadott normákká szelidültek"? Még most sem késő, mert ha nem vetted volna észre, a fideSS regnál éppen, és az általad felháborítónak tartott eset is az ő uralmuk alatt történt. Öntsd le magad egy pohár hideg vízzel oszt higgadj le!
Frrakkk | 2010. július 8. | 07:51:38
nablaquadrat | 2010. július 8. | 07:08:34
Akkor miért nem szóltál a FideSSnek, hogy "az elfogadhatatlanul felháborító jelenségek és magatartásformák szép csendben általánosan elfogadott normákká szelidültek"? Még most sem késő, mert ha nem vetted volna észre, a fideSS regnál éppen, és az általad felháborítónak tartott eset is az ő uralmuk alatt történt. Öntsd le magad egy pohár hideg vízzel oszt higgadj le!
Frrakkk | 2010. július 8. | 07:50:43
nablaquadrat | 2010. július 8. | 07:08:34
Kicsit agyadra ment a politika, ezért hasonló stílusban kell fogalmaznom, hogy megértsd:
Az Orrbán/Pokorni/Mikola/Kövér/Áder/Deutsch/Kaya Ibrahim/Josip Toth/Ezüsthajó/országimázs érában is szedték a sarcot szemrebbenés nélkül. Gyerekeim akkor voltak óvodások, iskolások. Oviban természetben kellett adózni papírzsepit, vécépapírt (megszólták azt, aki olcsóbbat vitt, és megdicsérték, aki finom illatosat, szóval kezdődött a státuszdolog rendesen), az iskolában havi 300 forint volt a tarifa, plusz 200 fénymásolópapírra, plusz ezeröt a havi osztálypénz. Aki nem vitte a "kötelező" 500-at, annak az ellenőrzője tele volt felszólításokkal.
Amúgy kíváncsi vagyok, hogy a hatalmas erkölcsi tartásoddal mit tettél volna? Fizetsz és magasról nagy ívben teszel erre a bunkóságra is (az igazgató egyébként mindkét helyen véres szájú fideSSes volt) és otthon kompenzálod az iskolai oktatás-nevelés hiányosságait, vagy közoktatási törvényt lobogtatva panaszt teszel iskola ellen jegyzőnél és ennek következményeként bevállalod, hogy (ha nem akarod a gyerekedet a tanerők bosszújának, szekálásának, személyiségromboló szemétkedéseinek és a hirtelen leromboló rossz osztályzatok okozta stressznek kitenni) sokkal nagyobb költségen 5 km-rrel távolabbra hordod naponta a két gyereket?
Szóval csak ennyit a "politikafüggő" iskolai sz@r ügyekről.
Akkor miért nem szóltál a FideSSnek, hogy "az elfogadhatatlanul felháborító jelenségek és magatartásformák szép csen
Nezvál Béla | 2010. július 8. | 07:16:07
Már a '70-es évek végén is szedték a "sarcot", óvodás gyerekeimnek kellett Wc-papírt, szalvétát, papírzsepit szappant beadni.
Most a gyerekeim ugyanúgy beadják a gyerekeik után.
Meddig tart ez?
Míg a világ, és két nap !
nablaquadrat | 2010. július 8. | 07:08:34
@ pirdom | 2010. július 8. | 06:49:18
"Míből gondolod, hogy az igazgató baloldali?"
Ezt nem gondoltam. Csak azt gondolom, hogy Gyurcsány/Kuncze/Magyar Bálint/Kóka/Molnár Lajos/Horváth Ágnes/Szilvássy óta az elfogadhatatlanul felháborító jelenségek és magatartásformák szép csendben általánosan elfogadott normákká szelidültek. Nem csak mind többen törődnek bele ezekbe áldozatként, hanem mind többen maguk is -nap mint nap- ezek szerint cselekednek.
pirdom | 2010. július 8. | 06:49:18
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nemválaszolok | 2010. július 8. | 04:50:06
Csak a mihez tartás végett nablaquadrat: Az én gyerekem járt iskolába az Orbán-kormány alatt, és bizony, akkor is kellett ilyen "hozzájárulásokat" befizetni, teccik tudni, csak éppen ha valaki nem fizetett, akkor is kapott az ember gyereke bizonyítványt.
nablaquadrat | 2010. július 8. | 04:27:54
"Nem kap bizonyítványt, aki nem ad hozzájárulást WC-papírra"
Mindennapi életkép (lendület, igazságosság, köztársaság, Új Magyarország, stb.) a Magyar Gyurcsányságból, azaz a Gyurcsány, Kuncze, Kóka, Horn Gábor és Magyar Bálint előtt még a Magyar Köztársaságnak nevezett országból.
|