Aki 'önjáró', nem lehet a Fidesz polgármesterjelöltje

Feloszlatta a Fidesz országos választmánya a párt csornai szervezetét. Ugyanerre a sorsra jutott nemrég a miskolci és az újbudai, korábban a nagyatádi, a siklósi, tavaly pedig a makói csoport is.

Többségében az önkormányzati választásokat érintő személyi ellentétek állnak a Fidesz szervezetek feloszlatása hátterében. Legutóbb a csornai csoport újjáépítéséről döntött a párt országos választmánya. Határozatukban azzal indokolták az intézkedést, hogy egy „megosztó csoport” miatt a szervezet kettévált, a jelenlegi polgármester, Turi György köréhez tartozó tagok nem akartak együttműködni a helyi szervezet vezetőivel. A kialakult helyzet fenntartása a választmány szerint veszélyeztetheti a Fidesz csornai sikerét az önkormányzati választásokon.

Az újjászervezéssel megbízott Gyopáros Alpár választókerületi elnök, országgyűlési képviselő tudósítónknak az ügy hátteréről elmondta: a működést veszélyeztetőmegosztottságmiatt csornai Fidesz-tagok fordultak a választmányhoz. A szervezeten belül található ugyanis egy olyan csoport – állította Gyopáros –, amely a többségi véleménytől eltérő módon ítéli meg a polgármester tevékenységét, szándékait. Megkérdeztük a választókerületi elnököt, mi a Fidesz hivatalos, többségi álláspontja a 2006-ban a párt támogatásával győztes Turi György polgármester munkájáról. Gyopáros úgy fogalmazott: az idén nem ő a párt jelöltje, s ez mindennél többet mond.

A Fidesz egyébként a jelenleg alpolgármesterként is tevékenykedő Gyopáros Alpárt indítja a polgármesteri posztért.

– Független jelöltként én is megméretem magam a polgármester-választáson – mondta érdeklődésünkre Turi György, aki szerint a Fidesz csornai csoportjában éppen az váltotta ki sokak ellenérzését a helyi vezetőkkel szemben, hogy nem ő a párt polgármesterjelöltje az önkormányzati választásokon. Turi szerint a hivatalos indoklás azt tartalmazza, hogy azért nem ő kapott bizalmat, mert nem tagja a Fidesznek. Hozzátette: 2006-ban Áder János személyesen kérte föl az indulásra. Áder teljes mértékben elfogadta, hogy pártonkívüli vagyok és az is maradok – kommentálta a helyzetet Turi.

Név nélkül nyilatkozó csornai fideszesek szerint Turival az a gond, hogy „önjáróvá” vált, nem mindenben hajlandó követni a párt irányvonalát.

– Az új helyzetben Csornán minden Fidesz-tagnak megszűnik a tagsági viszonya, ha valaki be akar lépni az újjáalakult szervezetbe, azt tizenöt napon belül kérvényeznie kell. Ehhez én fűzök véleményt, azzal kiegészítve kerül a választmány elé a kérelem – ismertette a menetrendet Gyopáros Alpár.

Nem sokkal a csornai előtt az országos választmány feloszlatta a párt csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezetét is. A határozat indokolása szerint a városi csoport jelentős része inaktív tagja a szervezetnek, ezért időnként a határozatképes ülések megtartásához szükséges minimális létszámot sem lehetett biztosítani, a tagnyilvántartásuk pontatlan, a miskolci szervezet tagdíjfi zetési morálja pedig rendkívül rossz volt – érvelt a feloszlatásról szóló döntés mellett a választmányi elnökség, amely Bíró Márk regionális igazgatót bízta meg a miskolci helyi szervezet újjászervezésével.

Ugyancsak a közelmúltban oszlatták fel a Fidesz újbudai szervezetét is. A XI. kerületi fideszes csoport ugyanis nem tudott megegyezni abban, hogy kit indítson a kerület polgármesteri posztjáért. A több aspiráns helyett végül Simicskó István államtitkárt jelölték. Az újbudai belharcról Orbán Viktor egy levélben azt írta: a felek képtelenek kompromisszumot kötni egymással, és súlyosan veszélyeztetik a szövetség önkormányzati választási esélyeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.