Államtitkári olaj az egri kórházi tűzre

Az egyes egészségügyi dolgozók által „ostromlott várhoz” hasonlított egri Markhot Ferenc Kórházba látogatott tegnap Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára. De ahelyett, hogy az államtitkári munkájának első vidéki útjaként beharangozott találkozó megnyugtatta volna a háborgó kedélyeket, a kórházban sokakban inkább újabb feszültségeket keltett.

Többen ugyanis éretlenkedve fogadták, hogy Szócska Miklós a meghívás ellenére nem ment el az ugyancsak tegnap zajlott Semmelweis-nap egri kórházi rendezvényére, nem kezdeményezett tárgyalást a fenntartó megyei önkormányzattal, viszont találkozott az úgynevezett „kórházvédőkkel”, akik annak idején demonstrációkat szerveztek a HospInvest Zrt. egri működése ellen.

Az ifjúsági házban tartott találkozó után – amelyen mintegy kétszázan vettek részt – Szócska Miklós azt nyilatkozta: megköszönte a "kórházvédőknek", hogy ellenálltak a kiszervezési kísérletnek. Ezután bejelentette: megvizsgálják annak a lehetőségét, miképpen lehetne kárpótolni azokat a volt dolgozókat, akik annak idején nem voltak hajlandóak a HospInvest égisze alatt dolgozni. Arra a kérdésre, hogy miért kellene kárpótolni azokat, akik önként döntöttek az intézményből való távozás mellett, Szócska Miklós így válaszolt: a dolgozók döntésének oka volt, ezért most meg kell vizsgálni a korrekció lehetőségét. Arra nem adott egyértelmű választ, hogy a korrekció vajon azt jelenti-e: egyeseknek hamarosan az állásába kerülhet, ha volt dolgozókat vesznek vissza a kórházba. Érdeklődésemre, hogy e korrekció vajon nem szül-e újabb bizonytalanságokat a kollektíva körében, Szócska Miklós azt felelte: körültekintően kell eljárni. Kérdésemre, hogy ha tájékozódni akart a kórház ügyeiről, akkor miért nem az intézmény vezetését kereste föl, az államtitkár azt felelte: a kórházvédőkkel való találkozás után fölkeresi a kórházigazgató irodáját.

Az államtitkári látogatásról Merczel József, a megyei közgyűlés szocialista alelnöke érdeklődésemre azt mondta: – Megdöbbentő, hogy az államtitkár először nem a fenntartóval, hanem a "kórházvédőkkel" ült le beszélgetni az intézmény dolgairól. Ennek az lehet a következménye, hogy félretájékoztatják.

Merczel József úgy fogalmazott: nem igaz, hogy romokban hever a kórház, s hogy adósságban úszik az intézmény.

A dolgozókat azonban csak részben nyugtatja meg, hogy a kórházat működtető, a megyei önkormányzat tulajdonában lévő kft.-nek jelenleg egyetlen kifizetetlen számlája sincsen.

– A kórházban sokan úgy érezzük magunkat, mintha ostrom előtt lennénk: ősszel jönnek az önkormányzati választások, minket meg lapátra tesznek – fogalmazott egy kórházi alkalmazott, amikor arról kérdeztem, milyen az élet az intézményben a HospInvest Zrt. után. A középkorú asszony arra kért: a nevét meg ne írjam, mert abból kellemetlenségei támadhatnak. Mint mondta, egyes dolgozókat rendszeresen érnek „szóbeli befenyítések” azok részéről, akik annak idején ellenezték a HospInvestügyletet. Sokan vannak: 2008-ban az intézmény mintegy 1200 alkalmazottja közül hatszázan nem kötöttek szerződést a HospInvesttel.

– Azok, akik mégis leszerződtek a HospInvesttel, most bosszútól tartanak – mondta az asszony. – Attól félnek, hogy ki fogják rúgni azokat az orvosokat, akik a HospInvest idején kerültek a kórházba.

– Hogyan lehet ilyen hangulatban dolgozni, gyógyítani? – kérdezem az egyik szakdolgozótól, mire tömör választ kapok: – Rohadt nehezen. De minden dicséret megilleti azokat, akik így is becsületesen ellátják a munkájukat.

Mások azt nehezményezik, hogy az egri politikai harcoknak, vagyis a baloldal és a jobboldal évek óta tartó, kíméletlen hatalmi küzdelmének egy gyógyító intézmény issza meg a levét.

– Semmi közünk a politikához! – csattant föl egy fehér köpenyes férfi, amikor megállítom. – Hagyjanak végre dolgozni!

A dolgozók panaszaival szembesítettem Banyó Tamást, a kórházat működtető kft. igazgatóját, aki keserűen bólogatott: – Nagyon jól tudom, hogymilyen bizonytalanságokkal küszködnek itt az emberek – mondta. – Ami azért is fájó, mert gazdálkodásunk stabil, megtakarításunk meghaladja a százmillió forintot, s hamarosan több mint ötmilliárd forint értékű fejlesztések kezdődnek.

Hogy mivel tudja biztatni a beosztottjait, Banyó Tamás tanácstalanul széttárta a kezét: – Mit is mondhatnék? Hiszen fogalmam sincs róla, hogy a megyei önkormányzat leendő, vélhetően jobboldali vezetése mit tervez a kórházzal. S ilyen bizonytalan körülmények között nagyon nehéz dolgozni.

Jól megvédték a kórházat

Bár az egri kórházvédők látszólag nyertek, elűzték városukból a HospInvestet, a kórházukat azonban lassan mégis elvesztik.

Eddig se volt elég beteg az intézmény gazdaságos üzemeltetéséhez, ám az ami volt, lassan az is „elszivárog” – éppen a "kórházvédő" orvosok közreműködésével.

Az utóbbi három évben, amíg az egri kórház üzemeltetéséért vívott politikai csata zajlott, folyamatosan csökken az intézményben ellátott betegek száma. Mostanra pedig már minden ötödiket biztosan elvesztette az egri kórház. Az elvándorolt betegek a HospInvest látványos távozása után sem tértek vissza az egri kórházhoz, döntő többségüket a Miskolci Megyei Kórházban látják el. Nem véletlen.

Mire a HospInvest bevette Egert, a cég csődbe ment. Az intézményt visszaadta a megyének. De Eger városa közben saját szakrendelőt nyitott a "kórházvédő" orvosoknak – éppen a két választási forduló között, amihez a miskolci megyei kórház adott át rendelési időt az egrieknek. Így került ki az egri kórházból a kardiológia, a belgyógyászat, a neurológia és az ortopédia, csupa nagy forgalmú szakellátás, amit azért okoz gondot, mert nemcsak a szakrendelőből hiányoznak az itt ellátottak, hanem a helyi kórházi ágyakról is. Az egykor "kórházvédő" orvosok ugyanis a városi szakrendelőből Miskolcra a megyei kórházba küldik őket, ha fekvő ellátásra szorulnak. A beteg, noha többet utazik, de komplexebb ellátást kaphat Miskolcon, hiszen a nagyobb kórházban biztosan van mindig megfelelő specialista, a daganatos betegek ellátásának pedig ez a régiós centruma.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója szerint az új rendszer jól működik, az ő intézményének a betegforgalma ütemesen nő. A feláldozott szakórákért cserébe, minden ellátott eset egy forintjából 15 fillér a miskolci megyei kórházat illeti, a többiből az egriek fedezik a szakrendelés költségeit. A borsod megyei kórház vezetőjének nem ez az egyetlen szolgáltatásoptimalizálási kezdeményezése a környéken. Például a kórházában található annak a betegirányító informatikai rendszernek a központja, amely összeköti a régió fekvőbeteg-ellátóit és háziorvosait is.

A rendszeren keresztül foglalható időpont szakvizsgálatokra, de utazhatnak a leletek is az intézmények között.

S ha nincs is kimondva, a miskolci kórházi vezető „ellátásszervezőként” működik Észak-Magyarországon. A kiskórház-tulajdonos önkormányzatok pedig nem is nagyon tehetnek mást mint megalkusznak valakivel az ellátások ésszerű működtetésre.(D.A.N)

Sós Tamás, a Heves megyei önkormányzat elnöke, Szócska Miklós államtitkár, dr. Banyó Tamás kórházigazgató és Habis László, Eger polgármestere a nagyviziten
Sós Tamás, a Heves megyei önkormányzat elnöke, Szócska Miklós államtitkár, dr. Banyó Tamás kórházigazgató és Habis László, Eger polgármestere a nagyviziten
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.