Megnéztük: nem lett rend két hét alatt

Két hét alatt rendet tesznek az ország közbiztonsági válságtól leginkább sújtott területein – ígérte a kormány megalakulásakor Pintér Sándor belügyminiszter, aki a lapunknak adott interjúban arra a kérdésre, rend van-e már Kelet- és Észak-Magyarországon, azt felelte: „El kell menni, meg kell nézni, meg kell kérdezni az ott élőket, nagyobb biztonságban érzik-e magukat, mint korábban!” Elmentünk, megnéztük, megkérdeztük.

Csernely kilencszáz lelkes falu Ózd közelében. A hegyháti kistérség tagja, másik hét településsel, Bükkmogyorósddal, Borsodbótával, Csokvaománnyal, Lénárddaróccal, Nekézsennyel, Sátával és Upponnyal. Az idős lakók többsége magányosan él.

Fokozódó ellenőrzés
Fokozódó ellenőrzés

– Nincs biztonságban semmink, minden eltűnik, ha lelakatoljuk, akkor is – mondja egy nyugdíjas asszony Csernelyben. Itt ment férjhez, itt nevelte fel a gyerekeit, akik a munka reményében már rég elköltöztek innen. A hölgy szomszédságában nemrég megüresedett egy ház, amit szinte hetek alatt raboltak le ismeretlenek.

– Előbb a kerítést bontották le, aztán a lelakatolt kútkereket vitték el, végül kiszedték az ajtókat, ablakokat, és elvittek bentről mindent, amit az örökösök nem tudtak idejében elszállítani – mondta az asszony, aki arra kért: ne írjam le a nevét, mert fél a bosszútól.

– Ebben a faluban semmilyen változás nem érezhető – mondta a főúton egy középkorú férfi. Szavai szerint a kis hegyháti községekben már csak az tart tyúkot, akinek elment az esze, mert levágás előtt úgyis ellopja valaki a szárnyast. A veteményeskertekbe sem igen ültetnek semmit, hisz a gazda helyett rendszerint mások „takarítják be” a termést. Egy másik helybéli arról beszélt: nemrégiben tujákat ültetett a háza elé, és másnapra valamenynyi eltűnt.

Csernelynek van körzeti megbízottja, őt azonban szinte alig látják a faluban. Amikor a faluban jártunk, mi sem tudtunk találkozni vele, mert a helyiek szerint általában elirányítják Ózdra vagy más településekre.

Varga László, az ózdi rendőrkapitányság vezetője azt mondta: másfél évvel ezelőtt volt olyan probléma, hogy a helyi körzeti megbízottakat időnként más szolgálati helyekre rendelték, ezt a gyakorlatot azonban megszüntették, épp azért, hogy a kis falvakban is mindig legyen rendőri jelenlét. A kapitányságvezető hozzátette: az ózdi, farkaslyuki és csernelyi körzeti megbízottak – összesen négyen – alkalmanként helyettesíthetik egymást egy-egy településen, és talán emiatt nem érzékelik a helyiek, hogy mindig a saját rendőrük van ott szolgálatban.

Kaló Zoltán csernelyi polgármester szerint az utóbbi időben javult a közbiztonság a faluban, annak köszönhetően, hogy hetente kétszer-háromszor a miskolci készenléti rendőrség egységei járőröznek a faluban. Ez – mint fogalmazott – visszatartó erőt jelenthet a bűnözők számára.

Pintér Sándor lapunknak nyilatkozva korábban szintén kiemelte a Készenléti Rendőrség szerepét, mondván, annak erői mindig ott vannak, és a jövőben is mindig ott lesznek, ahol szükség van rájuk. „Ha egy településen sikerült normalizálni a helyzetet, megteremteni a békét és a nyugalmat, helyreállítani az emberek biztonságérzetét, attól kezdve már a körzeti megbízottak és a helyi rendőri erők is fenn tudják tartani az elvárható rendet és közbiztonságot.

A bűnözőknek, a mások javait fosztogatóknak és azoknak, akik mások fenyegetésével, zsarolásával szereztek kétes hírnevet maguknak helyben, azt tudniuk kell: az, hogy a Készenléti Rendőrség egységei elhagyták az adott falut, nem jelenti azt, hogy szükség esetén akár órákon belül nem is térnek vissza oda újra”, fogalmazott a belügyminiszter.

Pető Zoltán tarnabodi polgármester szerint azonban – aki maga is nyolc évig szolgált rendőrként Budapesten, mielőtt a falu vezetője lett – a kampányszerű járőrözés édeskevés a közbiztonság megteremtéséhez, szerinte ahhoz a helyi körzeti megbízott állandó jelenlétére lenne szükség. A hajléktalanokat befogadó programjáról ismert Heves megyei falunak is van saját körzeti megbízottja, de mint a polgármester fogalmazott, hónapok óta nem látták őt a faluban, mert mindig máshol teljesít szolgálatot.

– Nagyon örültünk, amikor a belügyminiszer bejelentette, hogy minden faluban rend lesz, de eddig nem azt kaptuk, amire számítottunk – mondta Pető Zoltán. – Néha végighajtanak a falun a készenléti rendőrökből verbuvált egységek, de a bűnözők sem hülyék, hogy olyankor lopják el a tyúkot vagy törjék fel a terménytárolókat, amikor meglátják a járőrkocsit – tette hozzá Pető. Szavai szerint addig nem fog javulni a kis falvakban élők biztonsága, amíg nem érezhetik azt: van saját rendőrük, és az nem csak papíron létezik, hanem reggel velük ébred.

S akár éjszaka is elérhető helyben, ha szükségük van rá.

Orbán: Embert próbáló hetek jönnek

A rendvédelemben dolgozók feddhetetlenségét, a rend és a közbiztonság megteremtésének fontosságát, valamint az állami rendvédelem kizárólagosságát hangsúlyozta Orbán Viktor a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.

Kijelentette: a rend és biztonság garantálását semmilyen félkatonai, félrendőri szervezet nem vállalhatja át az állami rendvédelmi szervektől. „Aki önök közül ilyen (...) irányba elhajlik, dezertőrnek minősül”, mondta a résztvevőknek. „Embert próbáló hetek és hónapok várnak ránk. Mindkét kezünk tele van munkával”, mondta Orbán, hozzátéve: a kormány elkötelezte magát arra, hogy minden nehézség közepette érvényt szerez a választók akaratának, vagyis kiszámítható, biztonságos életet teremt. Azt ígérte, hogy lépésről lépésre minden feltételt meg fognak teremteni a tisztességes és sikeres munkához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.