Törvényt sért, de intézkedést nem igényel

Békés megyében már akkor rebesgették, hogy Domokos László lesz az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, amikor 2009 októberében az ÁSZ azzal zárta le a békéscsabai (fideszes vezetésű) önkormányzat kötvénykibocsátása ügyében indított vizsgálatot, hogy történtek jogsértések, de ezek további intézkedést nem igényelnek.

Nemcsak a megyeszékhely, hanem Békés megye fideszes önkormányzata, sőt, számos más (jórészt szintén fideszes) önkormányzat is nagy összegű kötvényt bocsátott ki, de azt nem beruházásra fordították, hanem jól kamatozó forintkötvényekbe, illetve részvényekbe fektették. A legtöbb ilyen ügyletnél a PRIV-INVEST nevű budapesti kft. volt a tanácsadó, és nagy összegű sikerdíjakat fizettek ki neki – egyedül Békéscsabán, öt hónapra 40 millió forintot. Azt, hogy az ÁSZ nem lát szükségesnek intézkedést, Sepsey Tamás, az ÁSZ önkormányzati és területi ellenőrzési főigazgató-helyettese egy békéscsabai sajtótájékoztatón is megerősítette.

Az általunk megkérdezett helyi politikusok, akik jól ismerik Domokos Lászlót, semelyik politikai oldalról sem kérdőjelezik meg a szakmai alkalmasságát az Állami Számvevőszék vezetésére. Ugyanakkor autokrata stílusú vezetőnek tartják, aki nem tűri maga körül az autonóm embereket. Nagyon szereti a hatalmat – mondják róla, és hozzáteszik: nagyon agresszíven él is vele. Ellenfeleivel haragtartó, sőt boszszúálló: volt főnökének, Pap János egykori békéscsabai polgármesternek egy önkormányzati cégnél betöltött állásba is képes volt utána nyúlni. Akik azonban elismerik a hatalmát és kiszolgálják őt, azokról évtizedek múlva is képes gondoskodni, megbízáshoz, jövedelemhez juttatni őket. Domokos a Fidesz egyértelmű vezetője Békés megyében – de a Dél-Alföldön is a legerősebb Fidesz-politikusok egyike, akiről úgy hírlik: közvetlenül Orbán Viktorral tart rendszeres kapcsolatot.

A békéscsabai alpolgármesterként indult Domokos a Fidesz későbbi irányvonalával ellentétben minden közszolgáltatást piacosítani akart. A mostani ciklusban is kíméletlenül racionalizálta a megyei közszolgáltató intézményeket, sok embert az utcára tett. Noha mások megélhetésére nem érzékeny, Domokos maga mindig rendkívül szerette a pénzt. 1998 és 2002 között a havi kétmillió forintos megyei közgyűlési elnöki fizetése mellett havi másfél millió forint jutalmat is megszavaztatott magának, ha teljesülnek a kitűzött feladatok. (Teljesültek.) Igaz, ezt megszavazták a helyi szocialisták is. A vezetői fizetések ügye egyike volt annak a kevés dolognak, amelyben Domokos nagyvonalúnak mutatkozott politikai ellenfeleivel: amikor 2002-ben a szocialisták kerültek hatalomra a megyei közgyűlésben, az ÁSZ leendő elnöke készségesen megszavazta saját korábbi járandóságát Varga Zoltánnak is.

Úgy tudni, Orbánnal való stabil kapcsolata ellenére Domokos nincs benne a Fidesz legbelső vezető körében. Informátoraink szerint az ÁSZ élén inkább hozzáértő pártkatonának, kíméletlen végrehajtónak szánják, akire hamarosan szükség lehet, ha a devizaalapú kötvénykibocsátásból származó adósságok, a befektetésük körüli spekulációk és még fel nem tárt veszteségek valóban veszélyhelyzetbe sodorják a jórészt fideszes önkormányzatokat. Domokos László eddigi pályáján semmi nem utal arra, hogy az új pozícióban pártkötődésén felül tudna vagy akarna emelkedni.

2005. július 15-én Kóka János akkori gazdasági miniszter nyilatkozat-tervezetet adott át a parlamentben a pártok képviselőinek, hogy megállapodjanak az alapvető gazdasági célokról, amelyeket a választási ciklusoktól függetlenül követnie kellene az országnak.

A Fidesz képviseletében Domokos László kifogásolta, hogy a tervezetben nem szerepelnek eléggé hangsúlyosan a foglalkoztatás szempontjai. Domokos egy nagy dobozban átadta pártja javaslatait a gazdasági miniszternek, aki azt ígérte: megvizsgáltatja, mi használható azokból. Kóka János munkatársai a javaslatok többségét használhatatlannak minősítették: szerintük a 187 javaslat közül 141-nek semmi köze nem volt a foglalkoztatáshoz.

Domokos racionalizálta a Békés megyei közszolgáltatói intézményeket
Domokos racionalizálta a Békés megyei közszolgáltatói intézményeket
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.