Indulatos szavakkal fűszerezett adok-kapokká fajult a vita Ternyák Csaba egri érsek és Wildmann János katolikus teológus, az Egyházfórum főszerkesztője (immáron az LMP választmányi tagja) között.

Wildmann még 2006-ban küldött elektronikus levelet Ternyák érseknek, aki akkoriban rangos tisztséget töltött be a Vatikánban: a papi kongregáció titkára volt. A feljelentéssel felérő e-mail gazdasági visszaélések mellett azzal vádolta az egyik püspököt, hogy „illegális eszközökkel” menteget egy pedofília gyanújába keveredett papot.

A főszerkesztő belső egyházi vizsgálatot kért az ügyben. Választ nem kapott, ellenben kiderült számára, hogy az érintett püspökség Ternyák Csabától értesült a feljelentésről. Wildmann ezért bizonyos részleteket megszellőztetett a Pécsen megjelenő Egyházfórumban – és az eljárás elmaradása miatt bűnpártolással gyanúsította meg Ternyák Csabát. Évekig nem történt semmi, mígnem a HVG a közelmúltban pár mondatban felidézte az esetet. Ternyák érsek erre már közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy olyan stílusú üzenetekre, amilyen Wildmann János e-mailje volt, a múltban sem válaszolt és a jövőben sem fog. Szilárd meggyőződése ugyanis, hogy a „kimondott és leírt szó hitelének és értékének gyengülését az ilyen jellegű, vádaskodó, bizonyítékokat be nem mutató, pletykálkodó, először bizalmaskodóan fülbe súgó, majd a médiát a nyomásgyakorlás és hitelrontás eszközévé alacsonyító, de közben vizsgálatokat követelő írások terjedése” is okozza.

Az egri érsek arra kért „minden, a főszerkesztő úrhoz hasonló érzületű üzenetküldőt”, hogy a papságot is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal forduljon közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz.

A Vatikán érvényben lévő előírásai azonban nem egészen így szólnak. A hittani kongregáció eljárási rendje szerint a papi pedofíliával kapcsolatos vádakat először is a helyi egyházmegyének kell kivizsgálnia. Amennyiben a vádak hitelt érdemlőnek bizonyulnak, az ügyet a hittani kongregációhoz kell felterjeszteni. Azokban az országokban, ahol az állami törvények értelmében az egyházi hatóságoknak kötelező rendőrségi feljelentést tenniük a tudomásukra jutott szexuális visszaélésekről, ezt nem szabad elmulasztani. Ahol nincs ilyen jogszabályi kötelezettség (mint például nálunk), az egyháznak az áldozatokat arra kell bátorítania, hogy forduljanak a rendőrséghez.

Wildmann János, aki válaszközleményben folytatta a vitát, fenntartja véleményét, hogy Ternyák Csaba bűnpártolást követett el. Az Egyházfórum főszerkesztője úgy érzi, a maga részéről igyekezett betartani a „szolgálati utat” – első körben az egyházmegyés püspöknél próbálkozott –, és csak kényszerűségből hozta nyilvánosságra információi egy részét. Állítása szerint értesülései megbízhatók, bizonyítékai azonban nincsenek: ezek beszerzése az egyházi szervek feladata lenne.

A főszerkesztő különösképpen azt sérelmezi, hogy – miközben a Vatikán nem indított vizsgálatot – Ternyák Csaba a bejelentés tartalmáról és a küldő személyéről egyaránt tájékoztatta azokat, akik ellen a bejelentés íródott, „lehetővé téve ezáltal bizonyítékok megsemmisítését és a tanúk megfélemlítését és befolyásolását”. Wildmann János szerint a cselekedet alkalmas az „egyszerű hívek megbotránkoztatására” és az „egyház iránti bizalom megingatására”.

Nem tisztünk eldönteni, hogy az egyházi vagy a világi bíróságon megállna-e a bűnpártolás vádja, de annyi biztos: a Wildmann által kifogásolt ügyintézési mód nem nevezhető kivételesnek. Lapunk birtokában van Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius (a Vatikán budapesti „nagykövete”) egyik tavalyi levele. A nuncius egy papi homoszexualitással kapcsolatos kényes ügyben kért állásfoglalást az illetékes püspöktől, egyúttal név szerint közölte, hogy kitől érkezett a feljelentés…

A szexuális bűncselekmények sértettjei – a bizonyítási nehézségek miatt, félve az újabb megaláztatástól – százszor is meggondolják, hogy rendőrséghez forduljanak-e. Főként, ha a katolikus egyház is érintett. A hívek számára külön tehertétel lehet, hogy életük vallási alapja is megrendülhet. A nyugati társadalmakban is évtizedekig eltartott, míg az áldozatok a nyilvánosság elé mertek állni.

Magyarország még meszsze van ettől. Az ügyészségtől kapott adatok szerint „ifjúság és nemi erkölcs elleni” bűncselekmény miatt idehaza az elmúlt öt évben három esetben emeltek vádat egyházi személlyel szemben. 2005-ben két ügyben, két embert vádoltak tiltott pornográf felvétellel való visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntettével, 2006-ban pedig egy személyt, szintén kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az ügyészségi kimutatásból nem derül ki, hogy a vádemelés milyen eredménnyel zárult. Még csak azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán katolikus papokról van-e szó. Felekezeti bontás nincs a statisztikában, a megvádolt „egyházi személyek” elvileg bármelyik vallási közösséghez tartozhatnak.

A bocsánatkérések, kártérítések, tényfeltáró bizottságok és a kemény hangú nyilatkozatok ellenére az egyház hozzáállása még mindig nem egyértelmű. Csak egyetlen példa: az olasz püspöki kar lapjában egy neves vallásszociológus nemrégiben párhuzamot vont napjaink történései – a szerinte mesterségesen szított „morális pánik” – és a náci Németország egyházellenes propagandája között.

Az egyház presztízsének visszaállítását célzó nemzetközi trendet követve elindult egy magyar nyelvű honlap. Böjte Csaba ferences szerzetes felkérte a híveket, számoljanak be a személyesen átélt pozitív példákról. Mert „beszélni kell arról az egy százalékról, amely felelőtlenül bemocskolta a benne bízó gyermekeket, de kell beszélni a többiekről is, azokról a lelkipásztorokról is, akik hihetetlen jósággal, szeretettel hajoltak le hozzánk”.

A honlapnak igaza van abban, hogy a „gyanútlan médiafogyasztóban” túlzó kép alakulhat ki a szexuális visszaéléseket elkövető papok arányáról. Ugyanakkor a Böjte Csaba által becsült egy százalék – a hazai papság létszámából kiindulva – azt jelenti, hogy a gyermekeket molesztáló, hivatásukra méltatlanná vált katolikus lelkipásztorok száma akár több tucat is lehet Magyarországon.

Még csak vizsgálatok sem indulnak