Bayer Zsolt és a gajdolás

Megmondom, ki vagyok én. A tudatipar nagyágyúja, monopolistája és kartellezője. A tudatipar zsoldosa, keretlegénye, Lenin-fiúja. A tudatipar sakálja. Dühödt patkánya. Nagytőkése.

Ez mind én vagyok, legalábbis Bayer Zsolt (Fidesz-KDNP-Magyar Hírlap) szerint, s mint mindilyen kilencven esztendeje őrzöm befolyásomat és monopóliumomat a tudatipar felségterületein. Őriztem békében és háborúban, Horthy Miklós fehérterrorja alatt, őriztem a Bethlen-konszolidációban, Szálasi nemzettestében a Duna-parton, az átmeneti köztársaságban 1948-ig, aztán Rákosi terrorjában, a Kádár-korszakban, s őrzöm továbbra is, az utóbbi húsz évben, amikor már a III. Köztársaság szociális piacgazdasága parlamenti demokráciájának álpolgári patkánya vagyok.

Aki megállás nélkül gajdol – jiddis: nem tetszik, csúnyán, összevissza énekel, tessék figyelni erre a nagyon finom kontextusra –, ha jogosnak vélt terrénumát veszélyeztetve érzi.

Miért vagyok mindez?

Mert nem olvasok Tormay Cecile-t (1876–1937), akkor sem, ha mindjárt Nobel-díjra terjesztették fel annak idején. Mert nem döntögetnék Károlyi-szobrot, s nem helyette állítanék Kéthly Annaszobrot. Mert nem gondolom, hogy az ország társadalmát egyben tartó szellemi kötőszövet attól erősödne, hogy négy- vagy nyolcévente szobrokat döntöget a politika. Mert nem gondolom olyan egyszerűnek magamat és a történelmet, hogy Kun Bélát nemes egyszerűséggel lepincepatkányozzam, hogy Károlyi Mihályt ugyanezen kézmozdulattal debil, képességtelen idiótának nevezzem, haza-, nemzet- és osztályárulónak, akinek nyomorult életében semmi, de semmi nincsen, amiért szobrot érdemelne. Mert azt viszont gondolom, hogy a szobordominós kultúrharcnak tragédia a vége.

A Fidesz szellemi éléskamrájának ez a kongó üressége csak azt bizonyítja, hogy a párt eszmegyártó agytrösztje képtelen megtalálni azt a bizonyos gondolati erőt, amely – ha már a komcsizás unalmas lesz, ha a királycsinálás nem sikerül kellően szeplőtlenre –, a 2 millió 700 ezer szavazót összetartsa, na pláne, egybeforrassza. Ehhez Kun, Károlyi szellemi lemészárlása, a magyar történelem bármely szeletének politikai gyalázása kevés lesz. Az ellenkező előjelű „népi demokrácia” és „létező szocializmus” negyven éve kevés volt ahhoz, hogy a szovjet mintát a magyar lakosság megkedvelje. Meg ahhoz is, hogy a baloldali-liberális gondolatot magából kiírtsa. És eljöhet az az idő, amikor ezt a szellemi csődöt nem lehet a történelmet uraló Isten nyakába varrni. Amúgy a keresztény Isten nevének felhasználása kormányzati célokra – Istenkáromlás. Ezt az uraknak jobban illene tudniuk, mint nekem.

Pedig a dolog egyszerű. Elfelejtették volna? Meg tetszettek nyerni a választásokat. Mégpedig kétharmaddal. Forradalmat tetszettek csinálni, ha mindjárt csak egy szavazófülkényit is. El lehetne feledni a fröcsögést. Építeni kellene. Akár szobrokat is. Aztán a választók négy év múltán majd eldöntik, tetszik-e nekik az, amit látnak. De ledönteni, megdönteni akkor sem fognak semmit. Legfeljebb mást választanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.