Soha nem késett el

Fotó: Szabó Bernadett

A találkozót nyilvánvalóan Lánczi szervezte, aki akkor már jó kapcsolatokat ápolt a Fidesz több vezető személyiségével, és össze akarta hozni velük a két tehetséges fiatalt, akik akkor már túl voltak a Magyar Politikai Intézet megszervezésén, amelynek keretében fiatal szakemberek és kutatók azt vitatták, hogy a '94-es választásokon fölborult erőviszonyokat - akkor épp az MSZP és az SZDSZ nyerte agyon magát - miként lehetne egyensúlyba hozni. E szervezet motorja volt Lánczi, és ide tartozott az a két fiatalember is, akik együtt várták vele a Fidesz már akkoriban is emblematikus személyiségére, Áder Jánosra. Késett.

Navracsics Tibor viszont soha nem késett el semmiről. Talán otthonról hozta ezt a precizitást, talán édesapjától, aki Veszprém megye egyik tisztelt személyisége mind a mai napig: a Balatonfüreden, majd Tapolcán tanító idősebb Navracsics Tibor a megye közművelődési vezetője, majd később elnökhelyettese lett, a rendszerváltás után pedig igazgatója az általa szervezett veszprémi Vetési Gimnáziumnak. Ő már nem tudott horvátul, nem úgy, mint horvát származású apja, aki – miként az a Monarchiában megszokott volt – két nyelven beszélt, horvátul és magyarul.

Navracsics ebben a környezetben szívta magába a kultúrát, és Veszprémről lévén szó, egyfajta nagyvilágiasságot is. Veszprém ugyanis sosem volt poros kisváros, és a helyi hatalmasságok valójában sosem tudták kimosni belőle azt a fajta polgári kultúrát, amelynek szimbóluma az ’56-os forradalom után kivégzett Brusznyai Árpád volt. Ezt aztán olyan eltérő személyiségek hordozták magukban, mint amilyen például a jogász végzettségű Horváth Balázs volt, aki akkor, amikor épp nem az MDF képviselőjeként volt kénytelen viselkedni, maga volt a megtestesült szellem, vagy épp Zongor Gábor, aki szintén jogász, s a rendszerváltás után a megyei önkormányzat elnöke lett, majd önkormányzati érdekképviselő, miközben egyre jelentősebb festővé vált.

Az ország egyik legerősebb gimnáziumában, a Lovassy Lászlóban végző Navracsics – aki szintén magában hordozta azt, hogy kell egy „polgári szakma”– útja tehát szinte automatikusan vezetett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1990-ben szerzett diplomát. Ezt követően a Veszprémi Városi Bíróságon dolgozott, s letette a bírói szakvizsgát. E ponton történt aztán valami, amit nevezhetünk kitörésnek, áttörésnek, vagy talán valami egészen másnak, de a politika iránt érdeklődő Navracsics váltott, s a biztos, kiszámítható és társadalmi megbecsültségnek örvendő bírói pálya irányától élesen elfordult: épp a Zongor vezette megyei önkormányzathoz ment, ahol megismerkedett egy fiatal szociológussal, akit az ország egyik legígéretesebb közvélemény-kutatójaként tartottak számon: itt találkozott Oláh Miklóssal, aki bevezette őt a matematikai statisztikai módszertanon alapuló felmérések rendszerébe, amit rendkívül gyorsan sajátított el, miközben egyetlen pillanatig sem titkolta, hogy nem nagyon hisz ebben az egészben. Utóbb ezt a véleményét megváltoztatta.

Az őt ismerők ekkor figyeltek föl arra, hogy rendkívül jól súlyoz lényeges és lényegtelen dolgok közt, elképesztő a memóriája és az absztrakciós képessége. Mondják, manapság sem készül egy-egy nagyívűbb beszédére, valójában akkor rendezi a gondolatait, amikor a kocsiban utazik a helyszínre. Akárhogyan is, ez a munka fejlesztette a képességeit olyan szintre, hogy folyamatokat lásson, és rendszerekben legyen képes gondolkodni.

És sosem késett el.

Áder János viszont késett ’94 után, amikor a Parlament közelében lévő kávézóban vártak rá a Magyar Politikai Intézet alapítói, akik egyesületüket azzal a céllal hozták létre, hogy a baloldali-liberális túlsúllyal szemben a jobbközépnek is legyen szellemi bázisa. Ezt a bázist, háttéranyagok és elemzések megírását ajánlották föl a Fidesznek nonprofit alapon. A több mint negyedórás késéssel érkező Áder arról érdeklődött tőlük, hogy ki mihez ért, majd nyílt színvallásra késztette őket: ki és milyen mértékig hajlandó azonosulni a Fidesszel? Lánczi András szellemi erőkörénél ez nem volt kérdéses, Oláh Miklós azt felelte, hogy ő nem köteleződik el semmilyen párt mellett, Navracsics Tibor viszont ekkor szállt be a politikába, és a „vizsgamunkája” az lett, hogy kampányfőnökként Deutsch Tamást segítse győzelemre a VII. kerületben. Sikerült. Az 1998-as kormányváltás után – miközben egy ösztöndíj segítségével Brightonban is oktatott egy évig – így került a Miniszterelnöki Hivatalba, ahol először területfejlesztéssel foglalkozott, majd azt hamar kinőtte: a rákövetkező évtől a MeH sajtó- és információs főosztályának a vezetője lett. 2003-tól a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöki kabinetfőnöke, majd 2006 májusától az országgyűlési frakció vezetője.

És sosem késett el. Mindig jó ütemben lépett. Akkor például, amikor a 2002-es választási vereség után elkészítette a bukás okainak elemzését, amely a sokkhatás alatt lévő Fideszbe új életet lehelt. Háttéremberből szép lassan az egyik legfontosabbá nőtte ki magát: azzá, aki tud rendszerben gondolkodni. Tudja, hogy kell a mozgósítás, tudja, hogy több embert kell bevonni a kampányba; hogy több személyes kapcsolat kell; hogy hálózatokat kell kiépíteni. Az ő hatására épült ki a választókerületi rendszer is, és bár voltak olyan hírek, hogy 2006-ban megrendült benne a bizalom, mert alapvetően nem értett egyet – és olyan közegből, ahonnan ő jön, Veszprémből, ez nem is meglepő talán – Orbán plebejus-népi imázsával.

2006 után senki nem akarta elvállalni a frakció vezetését, csak ő. Az élet és a sors furcsa fintora, hogy az addig alapvetően háttéremberként elkönyvelt Navracsics így válhatott a Fidesz arcává. A 2006. őszi események után a Gyurcsány Ferenc felszólalásai alatt kivonuló Fideszt a teremben egyedüliként bent maradó Navracsics Tibor személyesítette meg, és egyszemélyes alakulatként (illetve kiegészítve a KDNP-s Semjén Zsolttal) hozta, amit hoznia kellett: aprólékosan, szívósan darálta a kormányt, és a politikát is át tudta itatni a rá jellemző technokrata szellemiséggel. Ebbe olykor még az is belefért, hogy „elveszítse az arcát”. 2007 márciusában hihetetlenül indulatosan szólt vissza a Fideszt antiszemitizmussal vádoló Gyurcsány Ferencnek: „Én lennék antiszemita?” Ehhez képest is rendkívül kínos lehetett számára, amikor a mostani választások előtt neki kellett tisztázó beszélgetést folytatnia a cigányozó, zsidózó edelényi polgármesterrel, a később a pártból is kizárt Molnár Oszkárral, hogy aztán megállapítsák: „a kirekesztés elfogadhatatlan”.

Senki nem lepődött meg azon, hogy ő lett az első a miniszterek közt, és megkapta a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetését. Más nem is igen kaphatta volna. Ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy képtelen lesz egyedül elvégezni ekkora feladatot, hiszen neki kell egyensúlyt teremtenie az összes többi tárca között is, bár képessége a rendszerben gondolkodásra és a jó kompromisszumokra, ezt segítheti. Ugyanakkor egy hozzá közelálló ember szerint Navracsics „nem ismer mértéket az önterhelésben”.

Igaz, néhányan még ezt is kétkedve fogadják. Emlékeztetnek arra, hogy egyszer a családjával elment meglátogatni a nagyapját. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére horvátul kezdett beszélgetni vele. És máig sem tudja senki, mikor tanulta meg a nyelvet.

Kapcsolódó cikkek: Az egykulcsos adórendszer titkai: a technikán múlik ki jár rosszul | Fellegi: sokat tudunk | Magyarország mintaország lehet a nemzetközi médiában | Másfél havi fizetésmegvonás sem elég a sztrájkhoz | Navracsics döntött: Borókai felesége szerkeszti a Magyar Közlönyt