Most nem konzultál a Fidesz az emberekkel az államfőről

Bár a Fideszben szóba került, hogy kérdőíves szimpátiaszavazással döntsenek az államfőjelöltjük személyéről, ezúttal mégsem ezt a megoldást választják: túl kockázatos lenne, talán még Sólyom László is befuthatna.

A Fidesz-frakció június 28-án dönt arról, hogy kit jelöl államfőnek. A kiszivárgott hírek szerint kevés az esély arra, hogy Sólyom Lászlónak egy második ciklusra is bizalmat szavazzanak, holott e mellett korábban – áttételesen – Merkel német kancellár is érvelt a Fidesz elnökének, amikor a demokratikus fékek, kontrollok fontosságát említette neki. Úgy tudjuk, Orbán Viktor miniszterelnök Lázár Jánost bízta meg azzal, hogy „tesztelje” a 263 fős Fidesz–KDNP-frakciószövetséget: kit szeretnének látni a kormánypárti honatyák a Sándor-palotában.

A köztársaságielnök-jelölés közvetlenül a választások után került a lapok címoldalára, mégpedig Pokorni Zoltán egyik elszólása után. Ő a választások után azt mondta: tiszteli Sólyom Lászlót, sokat tett az országért, de ha azt kérdeznék tőle, hogy két-három év múlva is ő lesz-e az államfő, azt válaszolná, hogy nem. A Fidesz részéről Szijjártó Péter azt mondta, hogy ez pusztán a Fidesz alelnökének magánvéleménye volt. Pokorni pedig nemrégiben mindössze anynyit mondott, „hibázott, amikor túl őszintén beszélt a kérdésről”.

Lapunknak fideszes politikusok azt mondták: az időzítés szerencsétlen volt, mert Orbán Viktor másnap találkozott Sólyom Lászlóval a Sándor-palotában, s akkor kapott kormányalakítási megbízást. Akkor a Fidesz elnöke nagyrabecsüléséről biztosította az államfőt. Információink szerint Lázár János egy héttel a fideszes köztársaságielnökjelölés előtt gyűjti össze a képviselők véleményét. Nyilván ennek fényében teszik meg a jelölést – az Országgyűlésnek legkésőbb július 6-ig meg kell választania az államfőt, mert Sólyom László öt évre szóló mandátuma augusztus 5-én lejár.

Információink szerint a Pokorni-elszólás után volt olyan nem hivatalos elképzelés is a fideszesek között, hogy az államfő személyéről is „meg kell kérdezni az embereket”, hiszen Orbán Viktor deklarálta, hogy minden fontos politikai és társadalmi ügyben nemzeti konzultációkon kell megismerni a választók véleményét. Emlékezetes az is, hogy a Fidesz 2005-ben országos szimpátiaszavazást rendezett az államfőválasztás előtt, meg szerették volna ugyanis tudni, hogy a választók kit találnak a legalkalmasabbnak a köztársasági elnöki posztra.

Az akkor távozó Mádl Ferenc jelezte, hogy a következő ciklusra már nem szeretne elnök lenni, a Fidesz mégis feltette a listára, mégpedig az első helyre. Utána következett Sólyom László, akit a Védegylet jelölt, aztán Szili Katalin és Glatz Ferenc (MSZP), Gombár Csabát pedig az SZDSZ ajánlotta. A lista sorrendjére Orbán Viktor tett javaslatot. Végül Mádl végzett az élen, Sólyom László a második lett, s a Fidesz őt jelölte.

Az egyik fideszes politikus lapunknak azt mondta: kétséges, hogy most szimpátiaszavazást tartanának. – Ha a Fidesz valóban nem szeretné Sólyom Lászlót a következő ciklusra is megválasztani, kockázatos lenne a „nemzeti konzultáció”. Hiszen az elnök népszerű, és Pokorni Zoltán nyilatkozata után a Facebook közösségi portálon azonnal megjelent egy spontán „Sólyom for president!”-csoport, amelyhez azóta 2671-en csatlakoztak. Ez ugyanakkor pusztán egy szimpátiamegnyilvánulás, nincs politikai súlya.

Sokkal inkább van annak – s ez erős üzenet a jobboldal számára is –, hogy május elején számos ismert közéleti személyiség, köztük Tölgyessy Péter, Karátson Gábor, Kopp Mária, Lányi András, Majtényi László, Makovecz Imre, Mellár Tamás és Zlinszky János – felhívással fordult az Országgyűléshez: válasszák meg ismét Sólyom Lászlót a köztársaság elnökének. Az értelmiségiek kiállása arra utal, hogy egy szimpátiaszavazáson megosztott lenne a Fidesz–KDNP-közönség is.

A hírek szerint Orbán Viktor állítólag abban gondolkodott, hogy Schmitt Pál házelnök lehetne a köztársasági elnök, de szóba került már Pálinkás József MTA-elnök és elődje, Vizi E. Szilveszter neve is. E ponton érdemes megjegyezni, hogy öt éve a Fidesz több kritériumot is megfogalmazott az államfő személyére vonatkozóan, s ezek egyike az volt, hogy a köztársasági elnök pártok fölött álló személyiség legyen.

Az MSZP szombaton dönt arról, hogy állítson-e államfőjelöltet. Szanyi Tibor képviselő mindenesetre a hvg.hu-nak azt mondta: szerinte az ideális jelölt Sólyom László lenne, ha pedig a Fidesz–KDNP számukra teljesen elfogadhatatlan jelöltet állítana, akkor meg kéne fontolni Orbán Viktor jelölését. Lendvai Ildikó, a párt távozó elnöke a Szanyi által mondottakat nem kívánta kommentálni.

Schmitt Pál öt éve még maga gyűjtötte az aláírásokat arról, ki legyen a köztársaságielnök-jelöltjük
Schmitt Pál öt éve még maga gyűjtötte az aláírásokat arról, ki legyen a köztársaságielnök-jelöltjük
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.