tavi görény | 2010. május 30. | 21:32:17
Az én teóriám az, hogy Orbán első kormányűát szándékosan eldobhatóra tervezte, megértette és felhasználta néhai Antall József kamikadze-kormány felfogását. Ebben Szőts Géza akár még túlélő is lehetett volna, most már az életéért küzd. Lehet, hogy hat napig lesz kormánytag, ahogy H. Henrik címzetes államtitkár. A politikában nem szeretik sehol sem az autonóm személyiségeket.
satterhand | 2010. május 30. | 16:44:43
Medvének: Moldova Dnyeszteren túli, szakadár részeit megszállva tartja az orosz hadsereg.A románok, akárcsak 1918 után, 1990-től kezdve síma annexióra törekedtek.Ugyanazt a megszállási, klientúra-kihelyező plotikát követték, mint Erdélyban és amit mi is követtünk 1867 után országon belül. 20 évvel ezelőtt szőcs ennek az alavult politikai doktrínának a hleytelenségére mutatott rá, helyyette a népefelségen és a szubszidiaritáson alapuló államszervezést javasolta. Ezzel közvetve tagadta a magyar irredentizmust és elismerte Románia területi integritását. Neki lett igaza: a román elavult mini imperializmus csődöt mondott, megosztotta a román nemzetet, etnikumot. Igaz, hogy a magyar kultúrát nem köti a mai országterülethez.Ez sem tűnik tévedésnek. Egyébként ki meri azt mondani, hogy egy 20 éve kétlaki kolozsvári magyar értelmiségi nem képes kiismerni magát az egyetemes magyar kultúrűban és nem képes megismerni annak intzéményrendszerét, alanyi körét?Ez akkor feledat lenne? Orbán a kormányaiba kezdetben és általában nem a barátai teszi, hanem szakembereket, akiktől eredményeket vár. Persze lojalitást is, de ez Szőcs részéről biztos. A szellemi integritást Orbán kevesektől tűri el, Szőcs ezek közé tartozott eddig.
buzavirág | 2010. május 30. | 10:48:23
Diszpinty
Hogy lehet egy ilyen embert Magyarországon kulturális államtitkárnak kinevezni?Nem ismeri a magyar kulturát,a magyarországi intézményrendszereket,a kulturális mozgalmakat stb..
Azért mert II.Orbán barátja ,kellett egy díszpinty a minisztériumba,hogy
kettős állampolgár is lehet Magyarországon kormánytisztviselő...
Évek fognak eltelni,meddig belelát a munkájába,ha nem rugja ki Orbán
az önálló gondolkodása miatt...
A kultura megint háttérbe került,a maradékelv alapján fog müködni...
Jiszajah | 2010. május 30. | 08:58:44
Speaker | 2010. május 29. | 15:03:20
medve1942 | 2010. május 30. | 01:25:29
Domokos Géza a dolgát tette. Bukarestben is és Papolcon is. Végül. mint ahogy az Írás mondja "életével eltelve" tért meg őseihez a közösség kebléből, amelyet alázattal és erővel itt is, ott is szolgált.
Bizony, nagy értékek ezek a mai, akarnok világban.
walabi | 2010. május 30. | 03:29:02
vidrátszegi | 2010. május 29. | 19:32:22
˝Még el sem kezdett dolgozni, máris gyalázzák? ˝
Nem a munkája miatt, hanem a múltja miatt. Ezért kérdeztem, hogy ő az a személy-e, akihez 20 éve sajnos volt szerencsém.
medve1942 | 2010. május 30. | 01:25:29
˝Attól tartok, egyszerűen akartak egy határon túlit is a kormányba, olyan területre, ahol nem csinálhat túl sok pénzbe kerülő bajt.˝
Attól tartok igazad van.
medve1942 | 2010. május 30. | 01:25:29
Ha Szőcs a csodálatos bukaresti Kriteriont alapító és vezető Domokos Gézával hadakozott, akkor... Akkor inkább ne... Pláne, ha világpolitikáról is ábrándozik.
Attól tartok, egyszerűen akartak egy határon túlit is a kormányba, olyan területre, ahol nem csinálhat túl sok pénzbe kerülő bajt.
Szegény Domokos Géza, szóval nem bírta a poszt-ceausescu-i szabadságot, és elbújt egy háromszéki faluban... Meg tudom érteni.
Satterhandot viszont kevésbé értem. Hogy az orosz hadsereg az ukránok nyugati hatában van, az talán elírás. Viszont a Pallas páholy inkább baloldali értelmiségi fészek szerintem. Lehet, hogy ez is elírás.
laci_54 | 2010. május 29. | 19:50:12
Én Szőcs Géza helyében nem égetném magam ebben a kormányban!
vidrátszegi | 2010. május 29. | 19:32:22
1981 óta ismerem Szőcs Gézát. Soha sem volt anarchista.Konzervatív-szabadelvű ember. Nemcsak ismeri, de becsüli is a románokat, akik közül őt is rengetegen tisztelik.Lehet, hogy a beszéde nehezen érthető, de amint mond az mindíg értelmes. Politikus, aki verset is tud írni. Hasznos és széles látókörű, átlagon felül művelt gondolkodó. Még el sem kezdett dolgozni, máris gyalázzák?
soelmo | 2010. május 29. | 18:54:01
Ha ez igaz, akkor rossz választás volt Szőts. Nem ismerem őt (ha illene is), egyetlen tv-beszélgetést láttam vele a jelölése után. Egy szavát nem értettem, így bevallom, nekem nem fog nagyon hiányozni. Legen az MSzP-jé nekik már úgyis mindegy:-)
Agricola | 2010. május 29. | 17:35:12
Speaker | 2010. május 29. | 15:29:37
Én mindenesetre azt képzelem, hogy államtitkári pozicióban inkább hozzáértő politikusokra, mint hőbörgő anarchistákra van szükség.
satterhand | 2010. május 29. | 17:24:21
Csodálatos bátorsággal minősítenek valakit, akit felületesen ismernek. Szőcs fiatal korától kezdve az elvek embere volt, igazi szabad lélek. Minden félelem nélkül szállt szembe Ceausescu diktatúrájával. Ha nem az egyetlen, akkor a ritka kevés erdélyi politikusok egyike volt, aki nagyobb horizonton volt képes látni, mint a nemzeti vagyon ujrafelosztásában serénykedő mások. Ő mondta ki elsőként Románia föderalizáslásának szükségességét, amit ha a románok megértenek és megfogadnak, akkor már övék lenne Besszarábia, a székelyek pedig egy konstruktív román tartomány lennének. Az EU határa a Dnyeszternél lenne és nem lenne Ukrajna nyugati hátában az orosz hadsereg. Igazi, széleslátókörű kultúrpolitikus (szerintem nem jó költő), aki most is az elveiért és a helyes struktúráért szállt síkra. Orbán jól választott, Szőcs nem hatalmár. Ő nem ovodaavatókon fog tündökölni hanem tettekre fogja váltani a létező és valódi stratégiáját. A FIDESZ vagy széles támogatottságú néppárt marad, vagy maga is az ujrafelosztásban elkorcsosult MSZP sorsára jut. Szőcs jól látja, hogy az Orbánnal szemben szkeptikus jobboldali értelmiséget is meg kell nyerni. Ez nyilván nem tetszik az eddig mellőzött FIDESZ színekben birtokra vágyó bosszúszomjasoknak és új szpáhiknak.
PANZER VI | 2010. május 29. | 16:00:13
Moderálási alapelvek- komment törölve -
walabi | 2010. május 29. | 15:52:42
jehu | 2010. május 29. | 15:39:31
˝De azért jó volna tudni: az illetékesek egyszerűen lusták takarítani, vagy pedig kifejezetten szeretik a szemetet?˝
Hát egyelőre te is itt vagy...
jehu | 2010. május 29. | 15:39:31
Már most is olyanok dominálják ezt a felületet, akik szerint az ÉS "a szellemi kápók és verőlegények réteglapja" - s a helyzet nyilván még romlani is fog.
De azért jó volna tudni: az illetékesek egyszerűen lusták takarítani, vagy pedig kifejezetten szeretik a szemetet?
Speaker | 2010. május 29. | 15:29:37
Agricola | 2010. május 29. | 15:02:53
A levél nehéz helyzetbe hozza a miniszterelnököt, akről köztudott, hogy nem tűri környezetében a különvéleményt. Mádi László ennél kisebb dologért súlyos árat fizetett. Kérdés, Szőccsel mer-e úgy elbánni, mint Mádival. Ha meg nem, akkor az ellentmondás ténye maga precedens értékű is lehet. Igaz, két hete Pintér is azt mondta, hogy Gergényi nem követett el hibát a 2006-os zavargásoknál, érdekes módon tegnap a bizottsági meghallgatáson már más volt a véleménye. Szőcs is meg fogja változtatni a véleményét? Annál tökösebb fickónak tartom, tehát ez nem valszínű. Vagy quod licet Szőcs, non licet Mádi?
Speaker | 2010. május 29. | 15:03:20
Jiszajah | 2010. május 29. | 13:53:49
Azt hiszem, nem csak az irodalomról, de a "Gézák háborújáról", egyáltalán ezekről az urakról sokkal többet tudsz, mint én. A "hivatalos levelek biztos tollú íróinak nemes versengéséről" szóló utalásod fájdalmasan áthallásos...
Agricola | 2010. május 29. | 15:02:53
"Szőcs Géza lapunknak elmondta, hogy egyelőre civilnek és nem politikusnak tartja magát. Levelét magánlevélnek szánta, közlését ezért helyteleníti. Szerinte a levél „technikai és gyakorlati, nem politikai jellegű”.
Mindenesetre egy eléggé szerencsétlen, kétbalkezes kezdeményezés. Lehet, hogy Szőcs Géza költőnek kiváló, de nála talán értelmesebb, feladatra alkalmasabb államtitkárt is lehetett volna találni.
idétlen | 2010. május 29. | 14:54:29
A cikk kicsit pontatlan, amikor a Balassi Intézet feladatairól beszél, hiszen az intézet ennél jóval több: jelenleg oda tartozik immár a MÖB (tehát a Magyar Ösztöndij Bizottság) és a határon túli magyarok Márton Áron Szakkollégiuma is. Csak hogy pontosan lássuk a profilját és az intézményi súlyát.
walabi | 2010. május 29. | 14:46:26
Jiszajah | 2010. május 29. | 13:53:49
Köszonom. Akkor nekem nem kell további bemutatás.
nonemárt | 2010. május 29. | 14:25:22
Egy is átkacsintás a politikai vetületre: Ormos Mária remek és alapos monográfiát írt Mussoliniről. Nem is a személy most a fontos, hanem a mozgalom sorsa. AZ első szakaszban felépült a kizárólagos uralom. Aztán voltak, lettek, akiknek már meglett mindenük, és konszolidálni akartak - ezek szakadtak le előszőr. Maradtak a szélsőségesek. Ezeknek meg nem felelt meg az időközben reálisabb politikára szorított Duce és irányvonala. Végül, az utols szakaszban, Mussolini egyedül maradt. A vége talán nem úgy alakul majd, mint egykor, de az biztos, hogyha lesz fekete gárdamozgalom, akkor partizánok is lesznek (nem lehetséges mégegyszer holocaustot rendezni sem a cigányok, sem más etnikum körében).
Ez a Szőcs ügy, ez egy jelentéktelen epizód, de beleillik az előbb vázolt képbe.
Jiszajah | 2010. május 29. | 14:20:36
Speaker | 2010. május 29. | 14:01:36 "abszolut naív tudatlansággal kérdezem"... A naivitás csodálatos gyermeki erény. Jézus szerint az ilyeneké - mármint a kisdedeké - a Mennyek Országa. I-ten ments, hogy elletmondjak...
Csak elsuttogom, talmi literátorként, hogy a költői teljesítmény egy dolog és sok esetben nem azonos a emberi tartással. Akinek kétségei lennének, ajánlom Kosztolányi Dezsőt, a 'duk-duk affért' , pontosabban a Kosztolányi cikket: "Az írástudatlamok árulása"
De mindazonáltal Kosztolányit jó költőnek tartom. És nemcsak jónak, hanem jobbnak is.
:)
Speaker | 2010. május 29. | 14:01:36
1. Minden tiszteletem Szőcs Géza erdélyi magyar költőé, az RMDSZ volt szenátoráé, aki nyilván kettős állampolgár.
2. Vannak román -magyar kettős állampolgár ismerőseim, akik továbbra is Erdélyben élnek, ide csak magukat gyógykezeltetni járnak, gyógyszert feliratni meg a nyugdíjukat felvenni. Most már ezek szerint van olyan is, aki ezen kívül a magyar kultúrális életet fogja irányítani.
3. Minden cinizmus nélkül, abszolut naív tudatlansággal kérdezem, ezek a jogok most már majd minden kettős állampolgárnak járnak? Ha lehet kormánytag, akkor részt vehet a magyar parlament munkájában /pl. interpellációra válaszolhat/? Ha részt vehet a magyar parlament munkájában, akkor legközelebb akár választható is lesz képviselőnek? Ha választhaó, akkor választójoga is lesz?
Jiszajah | 2010. május 29. | 13:53:49
walabi | 2010. május 29. | 12:11:12 Igen, azonos. A jelzett időszakot az erdélyi magyarság még úgy is emlegeti, hogy a "Gézák háborúja". A partnere pedig e nemes versengésben Domokos Géza volt, az RMDSz alapító elnöke, aki kelet-európában szinte páratlan módon, pályája csúcsán lépett vissza a politizálástól és egy kis háromszéki faluban, Papolcon lett egy kétnyelvű közösség "Géza bácsi"-ja, a hivatalos levelek biztos tollú megírója...
Jiszajah | 2010. május 29. | 13:46:19
Hááááááááááááááááááát... Nem tudom, hogy aki Szőcs úrat a FIDESz figyelmébe ajánlotta, tisztában volt-e azzal, hogy a kiváló költő, a '90-es években épült, állítólagos rózsadombi villájában hány - természetesn üres - szekrényt tartott fenn a csontvázainak.
Megjegyzendő, a '89-es román forradalmat követően Szőcs Géza költő felvette azt az akkor nagyöszegűnek számító támogatást, amellyel a Németh-kormány az Erdélybe hazatelepülőket kívánta támogatni...
Ennek ismeretében - és bízva az akkoron Erdélybe valóban hazatelepült Szőcs Géza egyébként vitán felüli erkölcsi feddhetetlenségében - némileg indokolt az a gyanú, hogy Szőcs úr megjelenése a magyar politika éppen naposabbik felén inkább egy merész költői metaforaként értelmezhető,
mondjuk irodalomtörténeti szempontból....
walabi | 2010. május 29. | 12:11:12
Ez a Szőcs Géza azonos azzal a Szőcs Gézával, aki az RMDSz titkára volt 20 éve?
Hegyi | 2010. május 29. | 11:57:37
Kedves yakab.Ungváry,Heller,és krausz össze sorolása nekem nagyon eklektikus.
Mondhatnám :szeretem Arany Jánost,Ady Endrét,és Szabolcska Mihályt,bár Arany
már nem korszerű.
Minorkavidor | 2010. május 29. | 11:55:21
Elnézést, Szöcs úr, már felállt az új kormány, és az új kormányban nincs kultúrális tárca. Csúcsminisztériumok vannak, Ön is egy ilyennek az államtitkára. A neve: Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, mozaikszóval: NEM!
Hegyi | 2010. május 29. | 11:46:08
kocsobur. Rád csak jót mondok.Jó.
Hegyi | 2010. május 29. | 11:43:51
Min dig imádok tanulni,és itt igazán lehet.Nekem is gyanús Ungváry sze-
rintem a csőlátás mellet a jobb lába érszűkületes lehet.Nem gondolod?
Yakab | 2010. május 29. | 11:24:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
adalbert1977 | 2010. május 29. | 10:43:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kocsobur | 2010. május 29. | 10:32:33
Szóval, az a legrosszabb, mikor az illetőt kétfelölről utálják.
Márpedig Szőcs Gézát jobboldalon is utálják , "liberális" mivolta miatt...
A ballibek azért mert "beállt jobboldali nyaloncnak".
Ez pedig biztos bukáshoz vezet.
kocsobur | 2010. május 29. | 10:30:27
Re#Hegyi (""Akövetkező évtized a magyar demokrácia egyik legszégyenletesebb fejezete-ként fog bevonulni a történelmünkbe." Írja Ungváry Rudolf az ÉS máj.28-i számában. Higgyek neki?")
Igen...
Az valóban a következő évtized a magyar demokrácia egyik legszégyenletesebb fejezeteként fog bevonulni a történelmünkbe...ha ungváry rudolf és tsai fognak továbbra is baromságokat írni a szellemi kápók és verőlegények réteglapjában..
gope | 2010. május 29. | 10:29:35
kocsobur
Közvetlenül nem tudod megmondani a főnökeidnek?
Áttétellel kell üzenni ?
Már nálatok is ilyen szelektív ( rossz) a káderpolitika, vagy csak a nyúl visszalő?
Ezt nem rád, hanem a költőre értettem.
Juliusz | 2010. május 29. | 10:09:57
Marakodás a Balassi Intézet fölött, mint kutyák egy nyomorú juhbőrdarabon (ha már Petőfi szóba került). Holott van áthidaló megoldás. Nem az ebek elhajtása a sunyiba (hogy az erdélyi észjárást is szóba hozzuk), hanem az intézet átalakítása olyan alapítvánnyá vagy társasággá, aminek a felügyeletében szerepet kap több tárca is: Navracsics, Martonyi, Réthelyi-Szőcs stb. A British Council a legkézenfekvőbb minta, de így csinálják még néhány helyen.
Hegyi | 2010. május 29. | 09:53:17
Toleranciaterror.Ha tudod miért kérdezed? Ha halvány lila gőzöd nincs
miért nem nézel utána? Ha csak fölényes,pökhendi kötözködésre futja,
arra meg nem vagyok vevő.
varadinum | 2010. május 29. | 09:51:32
Mint erdélyi mondom: ha ez a felfújt hólyag nem un. "erdélyi költő" lenne, már a kutya sem emlékezne rá, legfeljebb azok, akiket pénzügyileg átvert határon innen és túl. Még hivatalban sincs, máris félti azt a kasszát (nem a kultúrát), amibe reményei szerint nagyokat markolhat. Nem a levegőbe beszélek, nekem volt "szerencsém" belelátni egy itteni manőverébe, még a 90-es évek elején.
Toleranciaterror | 2010. május 29. | 09:36:00
Hegyi | 2010. május 29. | 09:14:40
"Úgy tudom ő nem egy fizetett rettegő liberálbolse-
vik."
Szóval ingyen csinálja? :)
migrans | 2010. május 29. | 09:23:56
"új magyar azonosság-élmény"
Szuper szöveg, költőhöz méltó!
Két Petőfi is kijönne a szerzőjéből! De legalább másfél Illyés Gyula...
Hegyi | 2010. május 29. | 09:14:40
"Akövetkező évtized a magyar demokrácia egyik legszégyenletesebb fejezete-
ként fog bevonulni a történelmünkbe." Írja Ungváry Rudolf az ÉS máj.28-i
számában. Higgyek neki? Úgy tudom ő nem egy fizetett rettegő liberálbolse-
vik.
medve1942 | 2010. május 29. | 08:50:16
Hm, úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, akik úgy gondolják, rendes költő inkább sovány szokott lenni... Egyáltalán, fene tudja, okos dolog-e költőre bízni pénztárat, nem elköltészet lesz-e a vége? Ez a pedagógiai jellegű filmművészet meg engem nagyon emlékeztet a Kárpátok elhunyt Géniusza "nemzetnevelő" filmiparára a hetvenes-nyolcvanas évekből (Dákok és egyebek).
jehu | 2010. május 29. | 08:33:09
"Egységes nemzeteszmény" és "új magyar azonosság-élmény" - Szőcs sem kicsit eszelős, sajnos.
kocsobur | 2010. május 29. | 07:05:55
"Szőcs Géza tegnap a Pallas Páholyban vett részt egy beszélgetésen"
Őszintén remélem, hogy ez no és ez a levél melyet Szőcs " magánlevélnek szánt, közlését ezért helyteleníti" -időben figyelmezteti a Fidesz vezetést hogy még a kormányzat közelébe sem szabad őt engedni...
|