Az igazságszolgáltatás gépezetének ezt az eredményt sikerült produkálnia. Pedig mindent bevetettek. Kulcsár Attilát Bécsben csípték el, a K & H vezérigazgatóját, Rejtő E. Tibort az osztrák határon tartóztatták fel. Rendben indultak a dolgok, de később valami végzetesen kibicsaklott. Miközben az ügyben a rendőrség nyomozott, Kulcsárt és Rejtő E.-t az ügyészség szinte magához lopta a fogdából, és már két szálon folytak az események.

A rendőrök ezt követően nemigen tudták, milyen adatok birtokába jutottak ügyészségi kollégáik, akik – mint a nyomozás korlátlan urai – ráadásul a feletteseik. Amikor pedig egy videofelvételről kiderült, hogy Kulcsár kihallgatása a vádhatóságnál milyen baráti légkörben folyik, kisebbfajta botrány kerekedett. Ez azonban nem zavart senki illetékest, s az eljárás folyt a maga útján. Megszületett a vádirat, és jó egyévnyi töprengés után a bíróság kitűzte az első tárgyalást is. Bő két esztendő múlva ítélet született. Ma már tudjuk, hogy rossz.

A bíró mentségére szóljon, hogy hozott anyagból dolgozott. Csakhogy nyilván tudott ő is a bizonyítékok megszerzése körüli anomáliákról. Ráadásul a vádlottak egy részének bűnösségét kizárólag Kulcsár vallomásai alapozták meg. Az is a bíró hibája, amikor valakit – nevezetesen a K & H vezérigazgatóját – úgy ment fel, hogy nem indokol megfelelően. Még rosszabb, ha eljárási szabályok ellen vét. Az ítélőtábla szerint most mindez megtörtént.

A helyzet annál azért mégis bonyolultabb, mintsem hogy azt gondolnánk, sima melléfogás történt. Úgy fest, hogy bizonyos ügyek az igazságszolgáltatás számára szinte emészthetetlenül nagy falatnak bizonyulnak. Ilyen volt a Postabank története. Ott több mint harmincmilliárdos kár okozását rótták a vádlottak terhére, mígnem a csaknem tíz évig húzódó eljárás után felmentették őket. Princz Gábor és társai másodfokon néhány milliós pénzbüntetést kaptak. Ott tehát a vád bukott meg.

Az önkormányzatoknak a belterületi földek után járó vagyonrész összegét lealkudó, és ezért az államtól nyolcszázmilliós sikerdíjat húzó Tocsik Mártát előbb felmentették a csalás vádja alól, majd 2002-ben négy év börtönre ítélték, hogy azután egy évvel később mégis csak okirat-hamisításban találják vétkesnek. Ezek persze önkényesen kiragadott esetek, és akkor sem alapozhatnak meg az igazságszolgáltatás általános állapotára vonatkozó következtetéseket, ha korántsem egyediek. Csakhogy amikor emberi sorsokról van szó, lehetséges, hogy egy „állatorvosi ló” is túl sok, nemhogy egy kisebb ménes.