A határok nélküli Európában adna kettős állampolgársággal „erkölcsi elégtételt” a 2004-es népszavazásért, s Trianon kilencvenedik évfordulójára teremtene – a Jobbik és az LMP heves bólogatásával – újabb alkalmat a nemzeti fájdalmaskodásra – ugyancsak a háromharmadnak. E kettős mozdulatból annyi biztosan látszik: annyiban különböznek elődeiktől, hogy éppen kilencven évvel lemaradtak tőlük, ám az arroganciát ellesték a múltból.

Meglehet, nekünk már fel sem tűnik, milyen erővel nyomul ismét az áporodott levegő a Kárpát-medencébe, de a szomszéd már orrontja. Az osztrák jobboldali Die Presse közölt vendégkommentárt szerdán Magyarországról Sibylle Hamann bécsi újságírótól. Nem gondolom, hogy egyetlen beszámoló alapvető igazságokra juthat, de hogy jellemezheti a Fidesz készülő országlásának hangulatát, abban biztos vagyok. És ez a hangulat legalább olyan fontos, mint az, aminek azt a nyugati világ polgára gondolja. „Szól a retróriadó” – írja a szerző, miközben csodálkozik a Keleti pályaudvarnál kapható Vesszen Trianon! feliratú pólókon, a régi nagyságról szőtt kifakult álmokon, a megaláztatás máig gondosan ápolt szégyenén. Az osztrák állampolgár aligha tájékozottabb magyar ügyekben, mint a magyar az osztrák belpolitikában, így hát elégedjünk majd meg szánakozó „állatkerti” pillantásokkal, ha Hegyeshalomnál átlépjük a virtuális határt. Alighanem e pillantások – márpedig ilyen állat nincs! –fogják kísérni a következő években minden mozdulatunkat, ha megint eluralkodik rajtunk az a romantika, amely az egykor volt magyar úri középosztály érzésein, sérelmein, gondolatain alapul, s aminek azonban végképp semmi köze a XXI. századhoz. Merengünk: nem lehet ennyire üres a Fidesz, hogy eszmeként csak a gyorsan kimerülő komcsizás és a „nemzeti” ügyek lufija tenyészik benne! Hogy szellemi kovászként – gyorsan, szerte ne fusson a nyáj! – megint fel kell lelnie a két világháború közepét! És merengünk azon is, amit a Die Presse említ: „Az ember nem tud szabadulni a benyomástól: itt valaki valamit vissza akar hozni. Itt valaki a revánsra gondol. Hogy minél hangosabban és minél buzgóbban beszélnek a hatalom birtokosai a múltról..., annál jobban kell vigyázni, mert a jelen lesz veszélyes”.

Az urak nem merengenek. A Jobbik megadta hangon „spontánul” eléneklik a székely himnuszt a Ház nyitóülésén, s gondolatban talán már prémmel szegélyezett bársony díszmagyar mentéjükből szellőztetik a molyirtót, legyen méltó – jó: méltóbb – társa a Szálasi-uniformisnak. Közben a Szlovák Nemzeti Párt rendezvényén a Trencsén megyei Bánluzsányban turulmadárra lövöldöznek ottani parlamenti képviselők részvételével.

Emberek, népek sorsára tüzelnek mindkét irányból.