Az MSZP kapta a nemzetbiztonsági bizottságot

A csütörtöki frakcióülésen hozott döntésnek megfelelően tegnap az MSZP hivatalosan is felülírta a korábbi, bizottsági helyekről szóló politikai megállapodást.

A T. Ház alakuló ülése előtti egyeztetés során a szocialisták kijelentették: nem írják alá a korábban kialkudott kompromisszumot, csakis azzal a kiegészítéssel, amelyben kizárnák a nemzetbiztonsági bizottságból a Jobbikot. Mesterházy Attila frakcióvezető közölte, hogy az MSZP-t nem zavarja, ha végül egyetlen bizottsági elnököt vagy alelnököt sem delegálhatnak a testületekbe; a döntés jogát viszszaadják a kormánypárti többséget adó Fidesznek, pontosabban Schmitt Pál házelnöknek. A szocialisták ugyanis úgy döntöttek: ha az általuk szorgalmazott különvélemény nem megy át, úgy Schmitt Pál kezébe adják jelölések jogát. Abban továbbra is maradt a kompromisszum, hogy a testületekben az ellenzéknek egyharmada lesz. Az erről, illetve az Országgyűlés alakuló üléséről szóló politikai megállapodást minden párt aláírta, a bizottsági helyek azonban nyitva maradtak.

Lázár János fideszes frakcióvezető kijelentette, hogy a különvéleménnyel együtt nincs értelme aláírni a bizottság struktúráról kialkudott megállapodást. Lázár – miután délután két óráig adott haladékot az ellenzéknek a megegyezésre, de az álláspontok változatlanok maradtak – azt közölte: szándékaik ellenére a kezdeményezést magukhoz kell ragadniuk, hiszen az ember csak „nézi, nézi, nézi, ahogy az egyharmad szórakozik a lehetőséggel.”

VonaGábor Jobbik-elnök szerint az MSZP antidemokratikus és kirekesztő, egyúttal megerősítette: továbbra is igényt tartanak a nemzetbiztonsági bizottság vezetői székére.

A döntés végül Schmitt Pálra maradt, a házelnök állította öszsze a törvényjavaslatot. A nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztét „a legnagyobb ellenzéki frakciónak”, azaz az MSZP-nek ajánlotta fel, a költségvetésit viszont a Jobbiknak. A bizottsági struktúrára vonatkozó javaslatot végül a Ház 270 igen, 5 nem és 93 tartózkodás mellett elfogadta. A komplett MSZP és Jobbik-frakció tartózkodott, öt szocialista – nyilván véletlenül – a „nem” gombot nyomta meg.

Mesterházy Attila elmondta: azért tartózkodtak a szavazásnál, mert a költségvetési bizottságot Jobbik vezeti, a nemzetbiztonsági testületbe pedig delegálhatnak tagokat. Ezzel pedig nem tudtak egyetérteni. Az elfogadott törvény pontosan meghatározza a testületek elnökeinek és tagjainak névsorát. A szocialisták jelölhetnek elnököt tehát a fogyasztóvédelmi, a foglalkoztatáspolitikai és a nemzetbiztonsági bizottságba, ahogyan a korábban kialkudott alelnöki helyekre is delegálhatnak majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.