Ha máshogy nem megy, felszedik az utat az átvert alvállalkozók

Félpályás útlezárással tiltakoztak a 47-es főút és a készülő M43-as autópálya kereszteződésében, Szeged és Algyő között a Szeviép Zrt. alvállalkozói, akiknek a nemrég csődvédelembe menekült cég összesen körülbelül hárommilliárd forinttal tartozik. Jogi képviselőjük ügyészségi eljárást kezdeményez, ha nem kapják meg a pénzüket.

Körülbelül egy kilométer hosszan tartottak félpályás útlezárást teherautóikkal azok az építési vállalkozók, akik a Szeviép Zrt. alvállalkozóiként tavaly szeptember óta nem kapják meg elismert és befogadott számláik ellenértékét. Duna Tibor, a budapesti székhelyű Pluto Trade Kft. ügyvezetője például 150 millió forintot követel.

– Folyamatosan húzták az időt, míg csődvédelembe nem menekült a Szeviép – mondta Duna Tibor. – Nemcsak a teherautók, a munkagépek s a műszaki személyzet munkadíja, hanem tetemes anyagköltség is van a 150 milliós követelésben. Mi ezt a demonstrá ciót folytatni fogjuk, bár nem a főúton, hanem az M43-as autópálya elkerülő szakaszának munkaterületén. Ha nem kerül sor valamilyen megoldásra, akkor elvisszük az útalapból az anyagot, amit beépítettünk, mert az a miénk, ameddig ki nem fizetik.

Temesvári Zoltán ügyvéd, akit mintegy húsz ki nem fizetett vállalkozás bízott meg a jogi képviselettel, elmondta: négy nagyobb építkezésen, az M43-as szegedi elkerülő szakaszán, a szegedi és a csongrádi elkerülő úton, illetve a Köröshidak munkáin dolgoztak azok a cégek, amelyeknek csaknem hárommilliárd forinttal tartozik a Szeviép Zrt. Mindegyik projekt esetében a részvénytársaságtól kapták a megrendelést.

A Szeviép különböző konzorciumok tagjaként fogadott alvállalkozókat. A konzorciumok vezetői – a Swietelsky, a Sedesa, a Hídépítő Zrt. és a Colas –, illetve a beruházó, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. régóta tud arról, hogy a Szeviép nem fizet. Az ügyvéd hangsúlyozta: mind a NIF Zrt.-nek, mind a konzorciumok vezetőinek rendelkezésére áll az az összeg, amelyből kifizethetnék az alvállalkozókat. A konzorciumok vezető cégeit szerződés is kötelezi erre – mégsem hajlandók fizetni. Temesvári Zoltán kijelentette: különösen felháborítja őket, hogy – miközben a Szeviép Zrt. április végén csődvédelembe menekült, és arról akar alkudozni az alvállalkozókkal, hogy a leszámlázott összegnek csak egy részét tudják kifizetni – más cégeket megbíznak ugyanazzal a munkával, amelyre nekik is szerződésük van, de nem hajlandók elvégezni, ameddig meg nem kapják a korábbi munkák ellenértékét.

Szabó László, a Szeviép Zrt. pénzügyi igazgatója, akit kifejezetten a csődeljárás menedzselésére vettek föl a céghez, kérdésünkre válaszolva elmondta: 30 napon belül tudják csak megmondani, hogy pontosan mennyit ismernek el az alvállalkozói követelésekből. Szerinte a megváltozott közgazdasági környezet, a bankhitelek elapadása miatt kerültek nehéz helyzetbe, s nekik is vannak tetemes kintlevőségeik.

Szabó László szerint akkor van esélyük az alvállalkozóknak arra, hogy valamennyi pénzt megkapjanak a követelésükből, ha a csődeljárás nem megy át felszámolásba. Ha azonban felszámolják a Szeviépet, akkor a jelzáloggal rendelkező bankoké az elsőbbség. Arra a kérdésre, hogy ha nem fizetnek azoknak, akik már elvégeztek nagy értékű munkákat, hogyan köthetnek ugyanezeknek a munkáknak a folytatására új szerződést másokkal, Szabó László azt felelte: ez teljesen törvényes. A csődeljárás ugyanis alkalmat ad arra, hogy a régi, ki nem fizetett számlákról alkudozzanak, ugyanakkor a csődeljárás alatt álló cég folytathatja munkáját, de az újonnan vállalt kötelezettségeket mindenképpen muszáj kifizetni.

Fazakas Orsolya, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre közölte: a tartozások mértékéről nem rendelkeznek pontos információkkal. Noha felröppentek hírek arról, hogy az M43-as autópálya elkerülő szakasza II. ütemének – ebbe sorolandó az algyői híd is – munkálatai akár több hónapot csúsznak, erről a NIF Zrt.-hez eddig nem érkezett bejelentés. A NIF Zrt. tárgyal a konzorciumot vezető Sedesával, amely írásban ígérte meg, hogy „együttműködik” a ki nem fizetett alvállalkozói számlák ügyében.

Fazakas Orsolya nem erősítette meg az alvállalkozók jogi képviselőjének álláspontját, amely szerint a Sedesa mint konzorciumvezető köteles kifizetni a Szeviép által ki nem fizetett munkákat. A kommunikációs igazgató szerint a konzorcium többi tagja „a hátralévő munkákra” köthet új szerződést az alvállalkozókkal. Ugyanakkor a Szeviép Zrt. pénzügyi igazgatója azt mondta: a konzorcium vezetője köteles lenne kifizetni a Szeviép helyett az alvállalkozókat, de ha megtenné, neki is a Szeviéptől kellene ezt az összeget visszaszereznie.

Temesvári Zoltán, az alvállalkozók jogi képviselője kilátásba helyezte, hogy az ügyészséghez fordul, ha nem sikerül elérni, hogy a cégek megkapják munkájuk teljes értékét. A közeli napokban egyeztetés kezdődik a NIF Zrt., a Sedesa, a Szeviép Zrt. és a pénzüket követelő vállalkozók között.

Szegeden politikai vita bontakozott ki az MSZP-s városvezetés és ellenzéke között az 1-es villamospálya rekonstrukciója körül, amely – szintén a Szeviép Zrt. hibájából – tavaly december óta késik. A városvezetés kötbért követelne, ám a csődeljárás alatt álló cégnek arra sincs pénze. Szabó László pénzügyi igazgató erről azt mondta: korainak tartja még kötbérről beszélni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.