Bukósisakban kerékpározó anyuka, mögötte csomagtartón sisak nélkül kapaszkodó nyolcévesforma gyerek – ez a látvány fogadta az egyik hétköznap délelőtt a Teréz körúton a budapesti autósokat. Az ilyen „felállás” persze nem túl gyakori, többnyire ugyanis a szülő nem visel védőfelszerelést, gyermekét azonban beköti maga mögé a biztonsági ülésbe, sőt még bukósisakot is húz a fejébe.

Kerékpárosok védőfelszereléssel – ritka, mint a fehér holló

Elvétve látni azonban csak példát arra, hogy gyerek, szülő egyaránt védőfelszerelésben kerekezik az úton. A negatív példa azonban ragadós, így nem csoda, ha az általános iskolások zöme „elnyomja a hajamat”, „szorítja a fejemet”, „billeg a fejemen” érvekkel veri vissza a szülői próbálkozást, amellyel a kerékpáros bukósisak használatára próbálják rábírni. Pedig az általános iskolások már az első osztályban kórusban kiabálják be, hogy azért kell a biciklizéshez a bukósisak, hogy „ne törjön be a fejünk”.

A Rabovszky Dóra katasztrófapszichológus által a Nemzeti Közlekedési Hatóság számára készített felmérésből kiderült: a diákok elméleti tudása és annak gyakorlati alkalmazása között óriási a szakadék, és ez legjobban a bukósisak használatában mutatkozik meg. A megkérdezett 965 diák úgy 90 százaléka pontosan tudja ugyanis, mire való a sisak, mégis csak alig több mint 30 százalékuk viseli kerékpározás közben. Hasonló a helyzet a fényvisszaverőkkel: a diákok 80 százaléka tudja, hogy a láthatóság érdekében szükség volna rá, de csak alig több mint 40 százalékuk használ fényvisszaverő felülettel ellátott holmit, amikor biciklizni indul.

A hatodik osztályban az elmélet és a gyakorlat között hirtelen még jobban megnő a különbség. A fényvisszaverőről és a sisakról például a hatodikosok csaknem 90 százaléka tudja, mire való, mégis alig húsz százalékuk viseli ezeket a holmikat. Rabovszky Dóra szerint kiemelten oda kell figyelni erre a korosztályra. Egyrészt ekkor kezdenek megkérdőjelezni minden szabályt, másrészt viszont a KRESZ szerint a hatodikosok már a főutakon is kerékpározhatnak.

Rabovszky Dóra szerint a diákok hozzáállásának az oka nem a közlekedésbiztonságra való nevelésben keresendő – hiszen a vizsgálatból egyértelműen kiderült, hogy nagyon is tudják, mire való a sisak és a fényvisszaverő –, hanem a közlekedési kultúrában, a társadalmi normákban. Nem látják ugyanis szüleiknél, tanáraiknál, a televízióban vagy az interneten, hogy mások is hordanának fényvisszaverőt vagy bukósisakot, így ők sem viselik ezeket.

A felmérés szerint a diákok háromnegyede szenvedett már közlekedési balesetet: utasként 14, gyalogosan 36, kerékpárral 50 százalékuk. Igaz, a legtöbbször horzsolással vagy véraláfutással megúszták a dolgot, esetleg fának ütköznek, de az is megtörténik, hogy autó gázolja el a bicikliző gyereket.

Szabadidejében sok gyerek biciklizik. Arra azonban már sem otthon, sem az iskolában nem jut idő, hogy a gyerekeknek megtanítsák, hogyan kell biztonságosan kerékpározni. Knézits Anikó, a Tanítók Egyesületének elnöke azt mondja: a tantervekbe beépített közlekedésbiztonságiismeretek-órákon csak érintőlegesen kerül szóba a kerékpározás – elsősorban a gyalogos közlekedéssel, a KRESZ-táblákkal foglalkoznak –, a kerékpározás gyakorlati problémáiról és veszélyeiről pedig végképp nincs idő beszélni. Tanpályákból, ahol biztonságos körülmények között gyakorolhatnának a gyerekek, korábban sem volt túl sok, ma pedig már szinte „fehér hollónak” számítanak.

– Márpedig a kerékpározás technikai részével van inkább a probléma, semmint a szabályok ismeretével – mutat rá Ipolyi-Keller Imre járművezető-képzési szakértő. A balesetek többnyire abból adódnak, hogy a diákok nem ismerik saját és kerékpárjuk képességeit, ezért nem tudnak időben megállni vagy szűk helyen áthajtani.

– Egy kerékpáros túrára egy osztály fele benevez, ám ott hamar kiderül, hogy többségük épphogy irányítani tudja biciklijét. A legutóbb az egyik iskolában tartott ügyességi foglalkozáson pedig a hetedikesek csupán 50 százalékos sikerrel vették az olyan akadályokat, mint például a bóják kerülgetése, szűk folyosón való áthaladás vagy fél kézzel kormányzás. – Ez utóbbi az irányjelzéshez nélkülözhetetlen – érzékelteti a helyzetet néhány tapasztalati példával Ipolyi-Keller Imre.

Mindezek nyomán a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál nemrég – amerikai példára – kidolgoztak egy javaslatot. Eszerint a 10–12 éves diákoknak egy elméleti és gyakorlati részből álló kerékpáros tanfolyamon kellene részt venniük, amelynek elvégzését egy „kerékpáros jogosítvány” tanúsítaná. A cél az, hogy a gyerekek úgy vágjanak neki a forgalomnak, hogy nemcsak a közlekedési szabályokkal vannak tisztában, hanem a kerékpár technikai jellemzőivel is, és persze megfelelő módon tudják uralni is a biciklijüket.