LMP: kapunyitási pánik?

Két bizottsági elnöki tisztségre számít az LMP a parlamentben. Frakcióvezetőjük még nincs, a munkamegosztás sem tisztázott.

Be kellett rúgnunk az üres kapuba a gólt – erről szólt a Lehet Más a Politika (LMP) kampánya Karácsony Gergely szerint. A kampányfőnök tegnapi tájékoztatóján – az MTI jelentése szerint – azt is elmondta: száztízmillió forintot költöttek kampányra, és ugyanennyiből oldanák meg az önkormányzati választást is. Az LMP már az Országgyűlés alakuló ülésén benyújtja a pártés a kampányfinanszírozás rendbetételét, a korrupció visszaszorítását szolgáló csomagját.

Egyelőre az LMP még nem készült fel a parlamenti munkára, így még a feladatokat sem osztották le a tizenhat fős frakcióban. Nem dőlt el, ki vezeti a frakciót. –Megvárjuk a bizottsági struktúra kialakítását, ennek függvényében osztjuk szét a feladatokat – mondta lapunknak Schiffer András szóvivő. Valamennyi bizottságba szeretnének tagot delegálni (eddig 18 állandó bizottsága volt az Országgyűlésnek). Karácsony közlése szerint két bizottsági elnöki tisztséggel kalkulálnak (a környezetvédelmivel, az emberi jogival, esetleg az önkormányzatival). Az LMP-nek frakciószabályzatot is ki kell dolgoznia, s alapszabályukon is át kell vezetniük, hogy parlamenti erővé váltak. A párt elnökségeként működő választmány és a választmányként működő országos politikai tanács mellett ugyanis egy harmadik hatalmi pólussal gazdagodott a párt. Az alapvetően bázisdemokráciát hirdető – ám a parlamenti munkában gyors belső döntések meghozatalára kényszerülő – LMP esetleges belső feszültségeit firtató kérdésre válaszolva Karácsony azt mondta, lát ilyen veszélyt, de céljuk, hogy a frakció ne szakadjon el a párttól. A döntéseket pedig továbbra is közösen hozzák – azaz nem lesz pártelnök, marad a tizenhárom fős „elnökség”. Az elnökség tagjainak egyébként júniusban lejár a mandátuma (a párt kongresszusát kétszer is összehívják: az alapszabályt jövő hónapban módosítják, a tisztújítás júniusban lesz). Schiffer ezzel kapcsolatban kérdésünkre megjegyezte: miután a kampányt „kreatív káoszban menedzselték”, ezért céljuk a belső munkaszervezés megerősítése.

A látványos performance-airól ismertté vált LMP az Országház falain kívül tartja majd a hasonló akciókat, de a kampányfőnök szerint „kicsit mosolygósabb” parlamentet szeretnének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.