A két torony: Mesterházy kontra Gyurcsány
A választások második fordulója után teljes megújulásra és tisztújításra készülő MSZP – több kisebb érdekcsoporttól eltekintve – két bázis köré csoportosul. Mesterházy Attila mögött egyértelműen felsorakozni látszik a jelenlegi pártvezetés meghatározó alakjainak többsége, ahogyan ez az egység megmutatkozott a kormányfőjelölési folyamatban is. A másik pólus egyértelműen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki, bár jelezte, hogy sem pártelnök, sem frakcióvezető nem akar lenni a közeljövőben, mozgása és akarata jelentősen befolyásolhatja a párt jövőjét. A két politikus viszonya nem mondható kiegyensúlyozottnak.
„Kulturális konfliktusok”
Mesterházy Attila a nagypolitika közelébe 2001-ben került, amikor Medgyessy Péter kormányfőjelölt személyes tanácsadói testületének, az úgynevezett Tízek Társaságának a tagja lett. A szocialisták választási győzelme után a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz került államtitkárként. Gyurcsány Ferenc 2003 májusában került a GYISM élére, s politikai államtitkárához, Mesterházyhoz való viszonyulását egyértelműen jelzi, amit erről az időszakról Debreczeni József könyvében nyilatkozott: „Érdemi, politikai természetű konfliktusom csak a saját politikai államtitkárommal, Mesterházi Attilával (a kötetben pontatlanul, i-vel írták Mesterházy nevét – A szerk.) volt. Nem is annyira politikai, mint inkább kulturális konfliktusom. Ő egy hagyományos politikusi mentalitást képviselt, kétféle értelemben is. Ne akarjuk megváltoztatni a világot, ne vállaljunk konfliktusokat, mert a politikai túlélésnek épp az ellenkező módszer kedvez. Általában alkukat kell kötni, lehetőség szerint a láthatatlan mezőben, és nagyon tudatos személyi, hatalmi építkezéssel kell biztosítani a mindenkori hatalmi bázist. Engedni kell, hogy a status quo fennmaradjon, mert az azzal való szembemenetel a politikai túlélés egyik legnagyobb kockázata. Én ennek a mentalitásnak egyetlenegy elemével sem értek egyet, őszintén szólva. (...) Engem ő a riválisának tekintett egészen nyilvánvalóan, mindvégig. Ráadásul a párt elnökségi tagja volt, én pedig a párt fekete báránya…” Mesterházy a második Gyurcsány-kormányban nem is kapott posztot, viszont frakcióvezető-helyettesnek kétharmados többséggel választották meg. A Gyurcsány-kabinetet a nyilvánosság előtt támogatta, a belső fórumokon viszont már voltak összetűzéseik.
Ki szakított először?
Mesterházy egyik párton belüli alapbázisát az általa vezetett Harmadik Hullám Platform jelenti. A szervezetet 2001-ben hívták életre, hat hónap alatt több száz tagja lett, eredendően a Mesterházyhoz tartozó baráti kör néhány tagjával. 2008 tavaszán, azMSZP, illetve a Gyurcsánykormány számára végzetesen elbukott „szociális népszavazás” utánMesterházy volt az, aki a Harmadik Hullám Platform elnökeként kiállt: ideje újragondolni a koalíciót az SZDSZ-szel, illetve hogy kisebbségből is lehet kormányozni. Gyurcsány egy elnökségi ülésen meg is rótta Mesterházyt ezért a nyilatkozatért, majd három nappal később, egy pártértekezleten ő maga jelentette be, hogy meneszti Horváth Ágnes SZDSZ-es egészségügyi minisztert, ami a koalíció felbomlásához vezetett.
A választásokra készülve a miniszterelnök-jelölési folyamat sem volt egyszerű: több név volt még a kalapban. Sokan Gráf Józsefet szerették volna, de ő már a válságkezelő kormányfő szerepét is visszautasította. Ráadásul Lendvai Ildikó időben deklarálta, hogy a megújulás jegyében új, fiatal arcra van szükség. A lehetőségre bejelentkezett még Kovács László épp akkor távozó EU-biztos is, akit az utolsó pillanatban a Gyurcsány közvetlen környezetéhez tartozók „megspineltek” a médiában. Magyarul: azt a látszatot keltették, mintha Kovács mögött jobban összezárna a párt. Néhányan úgy vélik, Gyurcsány vagy a környezete azért gondolta volna jobb megoldásnak Kovács jelölését, mert a várható választási eredmények után őt „könnyebb lett volna félretolni azzal, hogy: lám, nem megy”.
Nem ér a nevem!
Gyurcsány Ferenc a kampányban vállaltan nem szerepelt túl sokat a nyilvánosságban, zárt ajtók mögött viszont annál többet, hiszen mindenki tudta, hogy a ballibbázist senkihez sem mérhető módon képes mozgósítani. Épp ezért okozott némi meglepetést és sértettséget, hogy amikor például Gyurcsány sajtónyilvános előadást tartott a Belvárosi Szabadegyetemen, elsősorban saját kormányzásának sikeréről és eredményeiről beszélt, „ekézte” a Fideszt, nem mondott viszont semmit a Bajnai-kormány teljesítményéről, és Mesterházy Attiláról sem ejtett szót. Az MSZP legfőbb vezetői ezt állítólag szóvá is tették neki. A Magyar Demokratikus Charta rendezvényén megtartott beszédében is csak egyszer hangzott el Mesterházy neve, akkor is abban az összefüggésben, hogy támogatni kell a „Mesterházy Attila vezette szocialista listát”. Ugyanakkor Mesterházy sem említette sűrűn Gyurcsányt, pedig úgy meghatározhatta volna a volt kormányfő korszakához való viszonyát. Igaz, nyilvánosan soha nem kritizálta elődjét.
Az elhatárolódás határai
Mesterházyt a baloldal „új jelöltjeként” hirdették a plakátok, s ezzel kimondva-kimondatlanul is igyekeztek elhatárolni őt a korábbi nyolc évtől. Láthatóan nem tudtak ugyanakkor mit kezdeni azzal, hogy egyszerre kívánatos és ugyanakkor nem is ajánlatos elhatárolódni Gyurcsánytól és kormányzati időszakától. A volt kormányfő neve jelentette stigmától szabadulni, kormányzati eredményeire azonban támaszkodni szerettek volna. A külső szemlélő azt állapíthatta meg: jobb híján egyiket sem tették. Mesterházy ugyan tett olyan kijelentéseket, hogy érdemben, alaposan, objektíven és mélyen ki kell értékelni az elmúlt négy, nyolc és húsz évet; ennél élesebb mondatokat viszont nem mondott. Annak ellenére sem, hogy vidéki turnéja során több helyszínen is azzal várták a szimpatizánsok és pártfunkcionáriusok: „szeretünk, Attila, de még mindig acsarkodnak ránk a Feri miatt”. A másik oldalon viszont tény, hogy hiába készült el egy vaskos összesítés az elmúlt időszak kormányzati eredményeiről, nem ez volt a kampány fő üzenete. Sőt sokan támadták Gyurcsányt, amiért a Táncsics Alapítvány gondozásában megjelentette a Gyarapodó Magyarország 2002–2010 című kötetet, Gréczy Zsolt munkáját. Amit épp a szocialista kampányzáró napján mutattak be, ezzel némileg (akarva-akaratlanul) elvonva a figyelmet Mesterházy aznapi nyilatkozatáról.
Türelemjáték és fáklyalobogás
Érzékelhető, hogy Mesterházy Attila mögött felsorakozott a jelenlegi pártvezetés, beleértve a megyei elnököket is, akik között azért tudhatóan vannak aktív Gyurcsány-támogatók is. Mesterházy várhatóan pártelnök lesz a június 6-i kongresszuson. (Mesterházy több belső fórumon is egyértelműsítette: csak akkor vállalja, ha nem alkuk, hanem valódi, kongresszusi támogatás alapján nyeri el a posztot.) Gyurcsány most vállaltan nem indul pozícióért. Annak ellenére sem, hogy több alapszervezeti potentát kilépéssel fenyeget, ha nem térne vissza. Igaz, ennek az ellenkezőjére is hallani példát. Gyurcsány most konzultál, és értékelő dolgozatot ír. Tegnapi blogbejegyzésében már előértékelőket toborzott, akikkel megvitathatja írásos beszámolóját. Mesterházyval kapcsolatban azt mondják: egy-két év alatt eldől, hogy képes-e megerősíteni a pártot, vagy sem. Gyurcsányista kritikusai szerint a kampányban és a mozgósításban is kudarcot vallott. „Attila nem egy lobogó fáklya” – fogalmaznak. Azt mondják: ha Gyurcsánynak van türelme várni, eljöhet még az ő ideje. Kérdés, lesz-e türelme. A tapogatózás egyik első jele, hogy közölte: szerinte szét kellene választani a frakcióvezetői és a pártelnöki posztot. Egyesek szerint azért, hogy az egyikbe saját támogatottja kerüljön. Azzal viszont, hogy a párt vezető testületei a frakció élére Mesterházyt ajánlják, az első csatát Gyurcsány elvesztette. Az biztosra vehető, hogy miután a volt kormányfő egyértelműsítette, hogy a párt egységét tartja szem előtt, nem készül pártszakításra. Ebben biztosan azonos platformon vannak Mesterházyval, aki szintén a párt egységben tartása, az irányzatok integrálása mellett elkötelezett.
Mesterházy Attila sikere tehát elsősorban a következő fél-egy év ellenzéki és leginkább parlamenti teljesítményén múlik. Miután a teljes tisztújítás várhatóan az önkormányzati választások után lehet, így addig kell megerősítenie bázisát és szövetségeit. Ellenkező esetben akár az az abszurd lehetőség is bekövetkezhet, hogy egyikük végül a másik helyetteseként végzi a pártvezetésben. Az újabb korszakhatár lenne.
