Budaörsi uszodaügy: a Fidesz tovább keresné a felelősöket

Bár nem tudni, hogy mennyibe kerül, júniusban megnyílhat a budaörsi uszoda. A létesítmény körüli vádaskodások azonban nem szűnnek. A jobboldali többség törvénysértésekről beszél, és a rendőrség nyomozást megszüntető határozata ellen panaszt tett.

Panasszal élt a rendőrség nyomozást megszüntető határozata ellen Nagy Tamás, a budaörsi Fidesz–KDNP-frakció vezetője, így a városi uszoda építése körül feltételezett, a településnek állítólag milliárdos kárt okozó szabálytalanságok miatt tett feljelentés sorsáról az ügyészségnek kell döntenie. „Amennyiben a panaszt elutasítanák, a pótmagánvád lehetőségével kívánok élni”, jelentette ki a Népszabadság kérdésére Nagy Tamás. A Wittinghoff Tamás (az SZDSZ-ből korábban kilépett) polgármester szerint kizárólag kampánycélokat szolgáló história lezárására – amely csak arra jó, hogy „tudatos hazugsággal kabátlopási ügybe keverjenek” – tehát még jó ideig várni kell.

Az uszodaépítés kapcsán a budaörsi önkormányzat képviselő-testületének jobboldali többsége azt vélelmezi, hogy a polgármesteri hivatal több mint egymilliárd forint közpénzt fizetett ki törvénytelenül a csődbe ment generálkivitelezőnek. A rendőrség hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt el is rendelte a nyomozást, amit azonban a múlt héten bűncselekmény hiányában zártak le. Nagy Tamás ellenben változatlanul tudni akarja: ki a felelőse a beruházás előkészítése és technikai lebonyolítása körül vélelmezett, a költségek jelentős növekedéséhez és a kivitelezési munkák elhúzódásához vezető jogsértéseknek, s mekkora kár érte a helyhatóságot.

Wittinghoff mindezt politikai célokat szolgáló vádaskodásnak minősíti. A botrányt ugyanis a választási kampány kezdetére időzítették, amikor Nagy Tamás és a térség azóta megválasztott fi deszes képviselőjelöltje, Csenger Zalán Zsolt – jogellenesen a polgármesteri hivatalba – közös sajtótájékoztatót hívott össze. Ott a Fidesz választási plakátja előtt jelentették be, hogy törvénysértő kifizetésekkel vádolják a hivatalt. Csenger Zalán emiatt lemondásra szólította fel a polgármestert, aki rágalmazás miatt pert indított.

Az előzmény: az önkormányzat – az előző ciklusban meghozott döntés alapján – az uszodaépítésre 2007 márciusában nyílt közbeszerzési pályázatot hirdetett, amit 3,2 milliárdos ajánlatával a Baucont Zrt.

nyert el. Bő egy évvel később, 2008 májusában a képviselőtestület egyhangú szavazással határozott arról, hogy létesítsenek strandot is, és emiatt az ár 3,5 milliárdra nőtt. Alig egy hónap múlva azonban – a gazdasági válság hatására – a Baucon mögül kihátrált a cégnek hitelező bank, emiatt a generálkivitelező az alvállalkozókat sem tudta időben kifizetni.

A testület – Nagy Tamás előterjesztésére – 2008 júliusában úgy döntött, hogy segít megoldást találni a finanszírozási gondok enyhítésére, és ekkor egy faktorcéget vontak be. Ez viszont kizárólag akkor utalt a Baucontnak, ha az önkormányzat tételesen igazolta, hogy a kivitelező a munkálatok egy-egy újabb szakaszát elvégezte. A képviselők 2009. februárig mintegy 2,5 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá, ami a teljes beruházás költségeinek hetven százalékát jelenti, miközben független szakértők szerint a létesítmény készültségi foka meghaladta a kilencven százalékot.

Tavaly márciusra nyilvánvalóvá vált, hogy a Baucont képtelen teljesíteni a vállalását, ezért az önkormányzat felbontotta a szerződést. Bár a hátralevő munkát az alvállalkozókkal lett volna célszerű befejeztetni, a közbeszerzési törvény erre nem ad lehetőséget, ezért újabb tendert kellett hirdetni. Ezt a polgármester sürgette is, ám a képviselő-testület nem siettette a dolgot, mert Nagy szerint úgy látták: az addig elvégzett munkák pontos műszaki tartalmának meghatározása nélkül kockázatos továbblépni.

Döntés tehát nem született, a polgármester és a jegyző viszont lépett: a kivitelező tevékenységével kapcsolatban csalás és sikkasztás gyanúja miatt tavaly júliusban feljelentést tettek, mert szerették volna – magyarázta kérdésünkre Wittinghoff –, ha kiderül, pontosan miért is nem fizették ki az alvállalkozókat. A nyomozás elrendelését azonban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, majd a Pest Megyei Főügyészség is megtagadta, és visszaélésre utaló jeleket a polgármester kezdeményezésére vizsgálódó Állami Számvevőszék sem talált.

Közben megkezdődött a Bau cont felszámolási eljárása, és ezzel egy újabb ügy keletkezett: a cég által elvégzett, de ki nem fizetett munkák ellenértékét peres úton követeli az önkormányzattól. A 2009 szeptemberében benyújtott kereset szerint ez nyolcszázmillió forint. De az újabb közbeszerzési eljárás nyertese is legalább ennyit szeretne kapni, hogy befejezze az uszoda építését. A számla végösszege így – ha a helyhatóság a perben veszít –jóval meghaladhatja a négymilliárd forintot, az átadási határidő majdnem kétéves csúszásáról nem beszélve.

A beruházás tehát a tervezettnél mindenképpen többe kerül, bár azt, hogy mennyivel, egyelőre nemigen tudni, kérdéses ugyanis, mekkorának ítéli majd a bíróság a Baucont által elvégzett munkák ellenértékét. Törvénysértés azonban a polgármester szerint bizonyosan nem történt, hiszen minden kifizetést a képviselő-testület hagyott jóvá. Wittinghoff állítja: túlszámlázásról azért sem érdemes beszélni, mert a polgármesteri hivatal egyelőre jóval kevesebbet utalt át a becsődölt generálkivitelezőnek, mint amennyit az uszoda készültségi foka alapján indokolt lett volna.

A polgármester úgy látja, inkább a jobboldali többség által támogatott azon rapid testületi döntés vitatható, amellyel elfogadtak egy, a létesítmény befejezésére tett irreálisan magas árajánlatot. Ezt szerinte újra kellett volna tárgyalni, ám a javaslatát elvetették. Nagy Tamás viszont kijelentette, hogy erre a közbeszerzési határidők miatt már nem volt lehetőség, mert ha nem döntenek, és az eljárást érvénytelennek minősítik, az önkormányzat jelentős összegű bírsággal számolhatott volna. A képviselő ugyanakkor felvetette: amennyiben a polgármesternek valóban súlyos aggályai voltak, miért nem függesztette fel a határozat végrehajtását, amire joga van.

Kölcsönös vádaskodásokban tehát nincs hiány, perekből is akad bőven. De legalább az uszoda júniusban megnyílhat.

Kölcsönös vádaskodásokban nincs hiány, de legalább az uszoda júniusban megnyílhat
Kölcsönös vádaskodásokban nincs hiány, de legalább az uszoda júniusban megnyílhat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.