Vona körzete: a gumigyári fiaskó és a hiányzó munkahelyek

Gyöngyösön, Heves megye 3. számú választókerületében az országos átlagnál gyengébben szerepelt a Fidesz: jelöltjük, Balázs József, Nagyréde polgármestere a leadott voksok 39,32 százalékát szerezte meg, mögötte a szocialista Magda Sándor, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola rektora, országgyűlési képviselő végzett 28,26 százalékkal, míg a gyöngyösi születésű Jobbik-elnök, Vona Gábor futott be harmadikként 26,1 százalékos szavazati aránnyal.

Az LMP jelöltje, Lukács Zoltán ügyvéd 6,32 százalékkal lett a negyedik. (Ebben a körzetben volt egy ötödik jelölt, Kelemen Márta, aki a MIÉP színeiben került fel a listára, ő azonban a választást megelőző pénteken bejelentette visszalépését. Ezt azzal indokolta, hogy pártja nem tudott sem megyei, sem országos listát állítani, így esélytelenné vált.)

A Gyöngyös mellett több mátrai települést – például Markazt, Abasárt, Visontát, Mátraszentimrét, Vécset – is magában foglaló körzetben a 48 721 szavazásra jogosult 68,4 százaléka járult az urnákhoz az első fordulóban. Balázs József nagyrédei polgármester a környékbeliek szerint inkább pártja szürke eminenciása, mint látványos közszereplője, s így – állítják többen is ebben a körzetben – főleg a Fidesz fölényének köszönheti első helyét, nem pedig karizmatikus egyéniségének. Ellenfele, Magda Sándor épp az ellenkezőjére példa: egy tavaly őszi MSZP-s felmérés szerint a gyöngyösi főiskola rektora népszerűbb volt a városban és környékén, mint saját pártja. Igazi lobbistának tartják, aki milliárdos beruházásokat „brusztolt ki” a térségnek: a Mátra Múzeum teljes rekonstrukciója, a szennyvízberuházás, a főiskola bővítése köthető a nevéhez. Mások szerint mindez kevés lesz a végső győzelemhez.

– Magda becsületesen küzdött, de ez csak a második helyhez volt elég. Ezzel együtt még okozhat meglepetést, mert az nagy kérdés, hogy akik az első fordulóban nem szavaztak, most miként döntenek – mondta egy általunk megkérdezett, s a helyi erőviszonyokat jól ismerő gyöngyösi önkormányzati képviselő. Szerinte Vona Gábor sem tud sokkal több szavazót szerezni, miután a Jobbik támogatottsága erős ugyan a térségben, de így is a harmadik helyen végzett az elnökük.

– Hiába, hogy Gyöngyös szülötte, de inkább csak a tévéből ismerik – mondták többen is a Jobbik elnökéről.

Abban a helyiek közül sokan egyetértettek: a következő két hét kiélezett kampányt hoz Gyöngyösön és környékén, s a fideszes jelölt ellenfelei az eddiginél is jobban felelevenítik majd a „gumigyári fiaskót”, ami a Fidesz népszerűségét csökkentette ezen a vidéken. Ismert, hogy az indiai Apollo Tyres Ltd. tavaly ebbe a városba telepített volna gumigyárát, s ez ellen épp a helyi fideszesek kezdeményeztek heves aláírásgyűjtési kampányt. Így a több ezer munkahelyet ígérő beruházás meghiúsult. A gyár ellen érvelők a mátrai borászatra hivatkoztak mint olyan húzóágazatra, amelynek érdekeit sérti az iparosítás. Ám a sors furcsa fi ntora, hogy a piacok beszűkülése miatt épp az egyik legnagyobb itteni bortermelő, a nagyrédei Szőlőskert Zrt. ellen indult nemrég csődeljárás.

Márpedig ezen a vidéken, ahol csaknem tízszázalékos az állástalanok aránya, mindenekelőtt munkahelyekre lenne égető szükség.

A helyi születésű Jobbik-elnök, Vona Gábor csak harmadikként futott be  Gyöngyösön
A helyi születésű Jobbik-elnök, Vona Gábor csak harmadikként futott be Gyöngyösön
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.