Inkább esély, mint veszély a Fidesz győzelme

Inkább esély, mint veszély a Fidesz – a lapzártakor rendelkezésre álló adatok szerint valószínűsíthető – nagyarányú győzelme. Igaz, a választók, mint mindig, most is a hírek szerint temperáltak, tompítottak.

A Fidesz előnye kisebb lehet, mint bármely korábbi közvélemény-kutatás, avagy akár csak az időközi választások eredményei alapján gondolni lehetett. És körülbelül akkora és olyan, mint egy éve, az EP-választásokon volt, s nagyjából annyi ember kellett hozzá, mint ahány két éve a népszavazáson a Fidesz által kért igennel válaszolt, vagy amilyen eredményt a 2006-os önkormányzati választások ígértek. Egyszóval: ez a választás 2006 őszén eldőlt.

Azóta kiszorította a politikai levegőt a ciklusból az ellenzék. A Jobbiktól kezdve a fellázadt orvostársadalmon át a saját médiabirodalmáig igen változatos eszközökkel élve a Fidesz elképesztő hatékonysággal működtette ezt az apparátust.

Az SZDSZ Gizella úti székházában nem is jelentek meg szimpatizánsok tegnap este. Ez a rendszerváltó párt és szellemi központ ebbe a harcba belepusztult. Az MDF csak súlyos sebet kapott. A szocialisták épp hogy kibírták.

Ezért esély a Fidesz nagyarányú győzelme. Mert az már önmagában esély, hogy nem a Fidesz áll majd velük szemben, viszont meggyőző többségük van egy a becsületét újra visszanyerő parlamentben. Tehát nemcsak kormány-, hanem kormányzóképes erőként nyúlhatnak az ország problémáihoz, illetve kezdhetnek hozzá mindannak megvalósításához, amit ők álmodtak számunkra. Balról itt már évek óta nem indul senki az utcákra politikai demonstrációval. Sőt, a rendszerváltás óta soha, hiszen a szocialisták létérdeke volt és maradt a békés átmenetek, megoldások lehetőségének bizonyítása. És nem csak nekik. Van az embereknek egy nem elhanyagolható része, amely nem képes ellenséget látni, érezni abban, aki más, mint ő. Akik szerint lehet más a politika. Ígéretes, hogy nagy valószínűség szerint immár egy újabb frakciónyi erővel.

Meglehet, hogy nem lesz meg a Fidesz kétharmada. Nincs ennek komoly jelentősége. Az előző, 1998–2002-es ciklusuk is karakteres volt kétharmad – sőt, egyedüli többség – nélkül is. S remélni lehet, hogy nem lesz olyan kétharmados akaratuk, amit csak a Jobbikkal együtt tudnak megvalósítani. És senkinek ne legyen lelkiismeret-furdalása és ne nézzen magába, amiért ez a pártalakulat ilyen eredményt ért el. Csak azok nézzenek magukba, akik a Jobbikot a megrettent emberek biztonságvágyára építve ilyenné tették. E párt vezetői.

Ha a választásokon mindenkinek két voksa volna, egy pozitív, amellyel bejuttathat valakit, és egy negatív, amellyel távol tarthat a Háztól, a Jobbik nem léphetne be az Országházba. Így most mindenkinek fegyelmezettnek kell maradnia. Képletesen: tudni kell, ha valaki kivonul a parlamentből, a Jobbik érkezik a helyére. És az igazi veszély nem is ez a párt, hanem az emberek állapota, amely komoly erővé tette a Jobbikot.

A Fidesz már bebizonyította, hogy ellenzéki pártként verhetetlen. Ha a haza nem lehet ellenzékben, mint az ehhez szabott jelszóval megfogalmazták, akkor aki ellenzékben van, szükségképpen a haza része. Ez most fordulat volna. És legyen is: a remélhetően jó kormányzás alapfeltétele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.