
Bokros Lajos keresztülvitte akaratát az MDF országos választmányán Móricz Simon
Némi csúszással kezdődött szombaton az MDF-választmány ülése, amelyen a párt országos és budapesti választási listájáról döntöttek. A névsorra a Dávid Ibolya vezette pártelnökség tehetett javaslatot, de a vezérkar előzetes tanácskozásán hírek szerint „óriási volt a feszültség”. Két front, a Dávid- és a Makay-vonal (Makay Zsolt választmányi elnök – a szerk.) alkudozott egymással a nevekről és a rajtszámokról, a konfliktus főleg „a káros, rossz” kampányról, a „külsősök” helyezéséről alakult ki. A tét: kik lehetnek parlamenti képviselők, ha az MDF bekerülne a T. Házba. 2006-ban a párt országos listájáról az első kilenc lett parlamenti honatya, plusz a budapesti és a Pest megyei listavezető.
A pártelnök által az asztalra tett listán Bokros Lajos, Dávid Ibolya, Makay Zsolt, Herényi Károly, Somogyi Zoltán kampányfőnök és Retkes Attila SZDSZ-elnök szerepelt. A szakmai kabinetfőnök, Kajdi József neve is előkelő helyen állt, csakúgy, mint Pusztai Erzsébet és Karsai Péter. Viniczai Tibor, Csapody Miklós és Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő (akinek „történelmi” tette, hogy az MDF számára felfedezte Bokrost) viszont nem szerepelt a mandátumra esélyesek között.
A Makay-lista
Ezzel szemben Makay Zsolt országos listáján forrásunk szerint „kicsit hátrébb” került volna Retkes. A választmányi elnök a „külsősöknek”, így Somogyi Zoltánnak vagy Debreczeni József közírónak sem adott volna esélyt. A Makay-verzió, melyet azMDF-alelnökök, Viniczai, Eötvös Mihály, Juhász Zoltán, Joó Szabolcs is támogatott, a régi MDF-eseket jutalmazta volna – ők lettek volna az első tízben, és Csapody Miklós, a párt „régi harcosa”. Az országos listán Makaynál Dávid állt az első helyen, Bokrosnak a budapesti listavezetést „biztosította”, Debreczeninek a második helyet (5 százalékos eredménynél a fővárosi 2. helyezés még „kieső”).
Bokros nem hátrált
MDF-es politikusoktól úgy tudjuk: a maratoni elnökségi ülésen „elérkezett az a pillanat, amikor Bokros is feltételeket támasztott további szerepléséhez”. Jelezte, olyan listát tud elképzelni, amelyiken Retkes a 7. (ahogyan azt meg is beszélték az SZDSZ-szel), Somogyi pedig legalább a 9. lesz. A Bokros-lista egyébként csak néhány ponton tért el a Dávid Ibolya által kívánatosnak tartott névsortól. Végül Bokros listája került az MDF országos választmánya elé. Eszerint 1. Dávid Ibolya, 2. Herényi Károly elnökhelyettes, 3. Kajdi József, 4. Makay Zsolt, 5. Pusztai Erzsébet pártigazgató, 6. Karsai Péter, az MDF Bács-Kiskun megyei elnöke, 7. Retkes Attila, 8. Nagy Tamás Győr megyei elnök, 9. Somogyi Zoltán, 10. Juhász Zoltán MDF-alelnök. Bokros Lajos elfogadta, hogy budapesti listavezető legyen, mögötte a második Debreczeni József.
 „Látszik a Fidesz–Jobbik-kollaboráció”
A zárt választmányi ülésről lapunkhoz kiszivárgott hírek szerint „nagyon durva vita” alakult ki a kampányról, a kampányfőnök felelősségéről, az SZDSZ-szel való szövetkezésről, valamint Dávid Ibolya és Herényi Károly első helyezéséről is. Amikor az elégedetlenkedők felvetették, hogy másik lista kellene, információink szerint Bokros arra meglehetősen hosszú beszéddel reflektált. A közgazdászprofesszor a közte és az MDF közötti kölcsönös kötelezettségvállalásról és a felelősségről beszélt, de azt is határozottan érzékeltette: szakmai hírnevét, erkölcsi hitét s politikai reputációját adta az MDF-nek, épp ezért a fórumnak is ennek megfelelően kell döntést hoznia a listáról.
Bokros Lajos a zárt ülésen egyértelművé tette: „nem hátrál”. Vagy az előterjesztett „kompromisszumos” listát fogadja el az MDF-választmány, vagy egy másikat, de azt már nélküle. Végül a választmány döntő többséggel szombat délután megszavazta a kompromisszumos Bokros-listát, és a budapesti listát is.
– Ezen a meccsen Makay Zsolt választmányi elnök, s vele együtt a belső ellenzék alulmaradt, mert Viniczai Tibor és más alelnökök is átálltak Dávid Ibolyáék oldalára – mondta egy forrásunk.
Információink szerint Bokros Lajos azért sem engedett a névsorból, mert ha az MDF bekerülne a T. Házba, színvonalas frakciót és szilárd szakpolitikai háttérrel rendelkező képviselőket szeretne – az MDF „szabadelvűkonzervatív” parlamenti frakciójának vezetője ugyanis ő lenne.
Csapody kiszáll?
Csapody Miklós, aki nem került fel egyik listára sem, a választmányi ülésen bejelentette: „kiszáll”, ha nem lesz az „első tízben”. Mivel a listákat nélküle fogadták el, kérdés: a képviselő hivatalosan is bejelenti-e, hogy visszalép. Az MDF ugyanis nem módosít utólag a névsoron. Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő lapunknak azt mondta: a szombaton elfogadott listák „zártak”, azaz sem a sorrendet, sem a neveket nem lehet megváltoztatni. Ami a budapesti listát illeti: a tíz MDF-jelölt közül Király Zoltánt és Slosár Gábort nem vette nyilvántartásba a választási bizottság. Így pont nyolcan maradtak „tisztán” MDF-es jelöltek, ennyi kell minimálisan a budapesti listához.
Ha Csapody Miklós hivatalosan is bejelenti, hogy viszszalép a képviselő-jelöltségtől, felvetődik: hogyan állít az MDF listát Budapesten. A képviselőt lapzártánkig nem tudtuk elérni. Viszont a fórum választási szakértői kérdésünkre azt mondták: jogértelmezésük szerint akkor is megvan a budapesti lista, ha Csapody kiszáll. Hiszen a választási iroda is rögzíthette, hogy a listaállítás kritériumának az MDF már eleget tudott tenni, kiállított nyolc hivatalos, „tisztán” MDF-es jelöltet Budapesten. Ha közülük később valaki visszalépne, annak már nincs jogi relevanciája – legalábbis ez az optimista MDF-es interpretáció. Slosár Gábor és Király Zoltán egyébként fellebbezett a választási bizottság döntése ellen.
Az MDF-belharc áldozata az SZDSZ
Zajlanak tárgyalások a listaállítással kapcsolatosan – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs annak kapcsán, hogy az MDF–SZDSZ közötti budapesti megállapodás szerint a budapesti MDF-lista élére a szabad demokraták javasolhatnak listavezetőt. Az MDF-választmány viszont úgy döntött szombaton, hogy a listavezető Bokros Lajos lesz, a második helyezett pedig Debreczeni József. Kérdés, mit szól ehhez az SZDSZ. A párt országos tanácsának és fővárosi választmányának közös, szombati ülése után Retkes Attila bejelentette: vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott országos és budapesti listás pozíciók között, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra.
Éppen ezért egy öt névből álló, zárt listát készítettek, amelyen csak a jelöltjeik sorrendjét határozták meg. A lista a következő: Retkes Attila pártelnök, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Skaliczki Andrea, az országos tanács elnöke, Szentkuti Károly Győr-Sopron-Moson megyei elnök és Iván János, a párt XXII. kerületi jelöltje.Más forrásokból úgy tudni, hogy az SZDSZ a budapesti lista 2. helyére Debreczeni József helyett Ikvai-Szabó Imrét szeretné állíttatni. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások megkezdődtek.
 Az MDF Szilágyi Erzsébet fasori székházában döntöttek a listákról Kocsis Zoltán
Dávid Ibolya szerint a jelöltállítás lezárulásával ellenfeleik, a Fidesz és a Jobbik nem fejezték be az ellenük indított lejárató hadjáratot. Most adminisztratív eszközökkel akarják az MDF jelöltjeit hátrányos helyzetbe hozni, látszik a Fidesz–Jobbik-kollaboráció – fogalmazott az MDF elnöke szombati sajtótájékoztatóján. Kijelentette, ehhez „olyanok nyújtanak segítséget, akik nyíltan szegik meg a hatályos jogszabályokat, nemegyszer az esküjüket is a választási bizottságban”.
Példaként említette, hogy XII. kerületi jelöltjük, Slosár Gábor ajánlószelvényeinek átvizsgálásakor 219 szelvényt nyilvánítottak az Országos Választási Bizottság állásfoglalásával ellentétesen érvénytelennek. Dávid Ibolya ezt úgy minősítette, hogy „Pokorni Zoltán önkormányzata a választási bizottság elnökéül a Morvai Krisztina által alapított Civil Jogászbizottság vezetőjét választotta, őt használva az MDF elleni küzdelemben”.
Ilyen még nem volt
Mindeddig nem fordult elő, hogy egy párt rendelkezett a területi lista állításához szükséges számú jelölttel, ám egyikük visszalépett, és a listaállítás joga emiatt kérdésessé vált volna – mondta Tóth Zoltán választási szakértő. Az viszont megesett, hogy egy egyéni képviselőjelölt a lista nyilvántartásba vétele után mondott le, ám ebben az esetben az OVB úgy döntött, hogy ez már nem érinti a párt hivatalosan elfogadott listáját.
Most viszont az MDF-nél más lehet a helyzet, hiszen a fővárosi listát még nem jelentették be, igaz, a nyolc jelölt közül sem lépett vissza hivatalosan senki (Csapody bejelentése nem számít hivatalosnak). Ha azonban egyikük még a lista nyilvántartásba vétele előtt lemondana, a pártnak nem lesz meg a minimális számú egyéni jelöltje, miután a listaállítást a képviselők választásáról szóló törvény Budapesten nyolc egyéni indulóhoz köti – véli Tóth. Ha ez bekövetkezik, az illetékes bizottság a listát nem veheti nyilvántartásba.
Más források azt valószínűsítik, hogy az ügyben eseti döntés lesz. Az MDF ugyanis mindenképpen megszerezte a nyolc jelölt indításához szükséges számú kopogtatócédulát, és ezen az sem változtatna, ha valaki viszszalép. Így mérlegelés kérdése lehet, hogy a párt állíthat-e budapesti területi listát.
|