Jelzálog a Rókus kórházon

Jelzálogosította a Rókus kórházat tulajdonosa, a Pest Megyei Önkormányzat. Az Állami Számvevőszék munkatársa szerint mindez problémás, a közgyűlés fideszes elnöke viszont nem tartja annak, mert szerinte a politika, „az MSZP-kormány ámokfutása hajszolta őket” ebbe az ügyletbe.

Banki jelzálog van a Pest Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő Szent Rókus Kórházon. A pénzintézet cserébe vállalta: 2009 októberétől 2010 májusáig a korábbi hárommilliárdos hitelkeretét hatmilliárdra növeli. Biztosítékként az önkormányzat a 10 535 négyzetméteres kórházát adta. A bank be is jegyezte a jelzálogot az ingatlanra.

Lapunknak az Állami Számvevőszék önkormányzati területével foglalkozó munkatársa azt mondta: direkt módon nem tiltja az önkormányzati törvény a jelzálogjog bejegyzését a közfeladatot ellátó intézményekre, de az idevonatkozó törvényhelyből egyértelműen levezethető, hogy ez tilos. Amíg egy ingatlanban közfeladatot ellátó intézmény működik, addig az úgynevezett korlátozott forgalmú vagyonelem, amely nem terhelhető meg.

Az ÁSZ szakembere elmondta: munkájuk során már volt hasonló eset, ám az érintett önkormányzatot arra utasították: állítsa helyre az eredeti állapotot.

Pest megye önkormányzatának elnöke, Szűcs Lajos (Fidesz) arra a kérdésre, hogy mi indokolta a hitelkeret meghatározott időre szóló növelését, azt válaszolta: az elmúlt három évben 12-13 milliárd forinttal csökkentette a kormány a megye költségvetését, miközben 15 intézménnyel gyarapodott a fenntartandó intézmények száma. Így a kényszerű intézménybezárás megelőzése érdekében növelték a folyószámla-hitelkeretet. Mindezt és a kórház jelzálogosítását is a közgyűlés minősített többsége hagyta jóvá. Szűcs Lajos szerint az ügyletbe az MSZP-kormány ámokfutása kényszerítette őket, a megkurtított költségvetés, az elvonások, a források nélküli, de az önkormányzatra hárított állami feladatok sokasága miatt keresnek „menekülő útvonalakat”.

Arra a kérdésre, hogy milyen forgatókönyve van Szűcs Lajosnak arra a helyzetre, ha a megyei önkormányzat mégsem bizonyulna jó adósnak és a bank élni kíván a jelzálogjoggal, az elnök annyit válaszolt: „Egyszerű a forgatókönyv, április 11-én leváltjuk a kormányt, hogy soha többé ne kerülhessenek ennyire kiszolgáltatott helyzetbe az önkormányzatok.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.