Halvaszületett | 2010. március 26. | 14:18:22
Látom, hogy felvásároljuk Manhattant, Magyarországot, Romániát, Lengyelországot. És úgy látom, nincsenek problémáink. A tehetségünkkel, a kapcsolatainkkal, a dinamizmusunkkal mindenhová eljutunk.” Simon Peresz 84 éves fejjel mondta, amit mondott. Nincs a földön komoly ember, aki – ismervén Izrael, az izraeli tőke tényleges erejét – komolyan vette volna, hogy az izraeliek „felvásárolhatnák” New York szívét, benne a Wall Streettel és ráadásként még három kelet-középeurópai országot, szőröstül-bőröstül. Miből?
Szóval mert 84 éves fejjel mondta már nem is olyan hiteles,sőt baromság?
Nem egy életét a földeken töltő és most a kis almáskertjében üldögélő vénember mondta ezt!
Hanem az az ember aki egész életét a nemzetközi politikában töltötte,és mindenkinél jobban ismeri annak mérgezett az emberi fajt semmibevevő keretrendszerét!!!!!
Sajnálatosnak tartom,hogy egy ilyen szánalmas magyarázattal akarja a szerző kihúzni a téma méregfogát.
Diótörő | 2010. március 19. | 21:41:50
Endre majd megmondja, hogy mi a különbség az izrael-ellenesség és az ánti-szemitizmus közt. Ha valaki beképzelt felsőbbrendűség-tudatában olyan kijelentéseket tesz, mint Peresz, az természetesen nem izrael-ellenességet gerjeszt, hanem ánti-szemitizmust. Már csak két kérdés marad; kérdés numeró 1: ha szállítógép helyett kémrepülőgép gyön ide gyakorlatozni, az is automatikusan ánti-szemita értzelmeket kelt-é, vagy csak izrael-elleneseket, kérdés numeró 2: van-é még baloldali pártfirkászoknak bármi más izenete a magyar társadalom számára, mint ánti-szemitizmus, gyűlöletbeszéd, rasszizmus, gyűlölet, jobbik, szélsőséségek, gyűlölet, kokettálás, szélsőséghek és gyűlölet. Remélem, egyet sem nem hagytam ki.
medve1942 | 2010. március 19. | 21:33:11
jobbik.net/files/images/Eduardo/Herzl%20A%20zsido%20allam.pdf
Aki kíváncsi az eredeti szövegre, itt olvashatja PDF-ben. A Jobbik rakta fel.
medve1942 | 2010. március 19. | 21:30:03
A cionizmusnak - legalábbis Herzl felfogásában - egy alaptétele van: kell legyen egy zsidó állam valahol. Például Argentína jó volna. Olyan hely, ahol keservesen meg kell dolgozni a megélhetésért. ELKÉPZELHETŐ Dél-Szíria, más néven Palesztina is a szuktán birodalmában és kegyelméből, amiért cserébe a világ szétszórt zsidó tőkéje hajlandó volna szanálni Sztambul zilált pénzügyeit. Mivel akkor, kb. 120 éve a szultán mint kalifa az iszlám világ egyik vezetője volt, a Herzl elképzelte állam nyilvánvalóan az iszlámmal való barátságban élt volna. Talán valami osztrák-magyar együttélés is lebeghetett a leginkább osztrák-magyarnak mondható Herzl szeme előtt.
KannibálTatárÚr | 2010. március 19. | 20:14:27
Moderálási alapelvek- komment törölve -
medve1942 | 2010. március 19. | 19:18:14
Például: Of particular interest are microfilmed facsimile documents (Folder 10) from the British Museum. According to documentation within the folder, the letters, dating to 1763, are from a collection of Colonel Bouquet Papers written to Lord Jeffrey Amherst, commander of the British army during the French and Indian War. The documents authorize the use of providing smallpox-infected blankets to the Indian population near Detroit, Michigan, as well as a request to use the 'Spanish method' of hunting Indians down by dogs in an attempt to exterminate or drive them from the region.
medve1942 | 2010. március 19. | 19:10:26
http://www.cjh.org/academic/findingaids/AJHS/nhprc/lemkin02-03.html
1763-tól vezetik (főleg angolul) a statisztikákat, az angolszász ügyeket is beleértve. Nézd meg!
Héber | 2010. március 19. | 11:33:08
Aczel ur..!
On nyilvanvaloan teved, vagy szandekosan ferdit...
a felvasarlasokat tekintve egyertelmuen a "zsido toketulajdonosokra"(allampolgarsagtol fuggetlenul)celzott Peresz..
akik nyilvan izraeli allampolgarsaggal(is) rendelkeznek alanyi jogon...
(tehat ha pl. azt mondom h XY new yorki zsido bankar, akkor ertelemszeruen izraeli-rol is beszelek, mert 100% h rendelkezik izraeli allampolgarsaggal...)
kopi | 2010. március 19. | 11:25:52
medve1942..
a yenkik nepirtasairol is vezetnek itt statisztikat..?
(az indianoktol,hiroshima/nagasaki-n at,a vietnami masfelmillio civil lemeszarlasakig..hol van meg az iraki merleg..)
sztm nem, mert lehet h masodikak lennenek a sztalinistak mogott...persze a gyozteseket ritkan"veszik elo"...
mellesleg: en is szivesen"elnek korulnezni" 1-2 helyen, ha nem melos lennek hanem egy eloskodo, lehuto, semmittevo"polihisztor"..
elkepeszto h egyesek mikeppen tudnak egzisztalni"csak ugy"..munka nelkul..
(az kulon kerdes h engem pl. be sem engednenek izraelbe..eleg diszkriminativ modon szelektalnak..esetleg fasisztak..?!)
Gesztenye7 | 2010. március 19. | 08:57:34
eclipse:A terrorbombázás is népírtásnak felfogható, de ez nem faji, vallási okból történt,hanem az ellenség lakosságának megtörése miatt.
medve1942 | 2010. március 19. | 06:51:58
És persze youth bulge, nem jouth.
medve1942 | 2010. március 19. | 06:49:36
"Gunnar Heinsohn is a German sociologist and economist. He was born in Gdynia, Poland, under German occupation used as Kriegsmarine-Arsenal and named Gotenhafen, on November 21, 1943 to Roswitha Heinsohn, née Maurer and the late Kapitänleutnant Heinrich Heinsohn, last serving on U-438. Since 1984, he has been a tenured professor at the University of Bremen, where he heads the Raphael-Lemkin Institut[1] for Comparative Genocide Research named for Raphael Lemkin. His list of publications includes almost 700 scholarly articles, conference presentations, and books. His research has been focused on developing new theories regarding the history and theory of civilization." Nincs mindenben igaza, de csak azért, mert mindenbe belekap Illig-szerűen a fáraók korától a közgázelméletekig, de felerészben zseni. Abszolút német, aki egy darabig Izraelben is élt körülnézni.
medve1942 | 2010. március 19. | 06:40:54
Csak egy megjegyzés a néhány ténykedvelőnek.
A brémai egyetemen működik egy népirtásokkal foglalkozó intézet, amely a palesztinok veszteségeit is számon tartja. 1970 óta kb. 25 millió erőszakos halál volt összecsapások következtében, ebből 8000 palesztin. Vagyis lehet, hogy népírtás, de az ötvenes "toplista" 46. helyén állnak. Viszont a 15 évesnél fiatalabb izraeli gyerekek között kétszeres az arab fölény. A fejlemények kódolva vannak. Gunnar Heinsohn - akit érdekel, keressen rá erre a tudósnévre és a "jouth bulge" kifejezésre. Érdekes dolgokat fog találni ennek a rendhagyó német történésznek az életművében. Következtetéseit át lehet fordítani más országok esetére is.
eclipse | 2010. március 18. | 21:11:35
Gesztenye7!
Ebben a "vitában" úgysem jutunk, közös nevezőre, mert én azt a terrorbombázást is népirtásnak nevezem, ahol ártatlan civil áldozatokat írtanak, függetlenül attól, hogy háborúban állnak vagy sem.
Ahonnan kiindultunk, pedig az, hogy nekem egy olyan ember aki nyiltan hazudik (kizárólag a hangulatkeltésért) ne ossza az esszet, mert neki semmit nem hiszek már el.
Én megértem azokat, akik a zsidó népírtást elitélik, mert én magam is, de én nem csak ezt, hanem minden népírtást elitélek, függetlenül attól, hogy ki a szenvedő fél. Természetesen azt gondolom, hogy talán nem baj ha a nemzetemet ért, népirtások fájóbbak, mint pl. a vajdasági magyar holokauszt.
Na PEACE
Nemfontos | 2010. március 18. | 20:51:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
belgien | 2010. március 18. | 20:28:21
eaczel | 2010. március 18. | 14:33:36: na; azért nem lennék szerény, mert a véresebb szájuak keményen alijáztak, azután meg visszanyálazták magukat és cionista fasisztából marha nagy demokraták lettek. Pl. Haraszti elvtárs, aki a marha nagy demokrata monitoros lett.
belgien | 2010. március 18. | 20:25:01
ulrich | 2010. március 18. | 16:05:28: tévedés, a kormánynak fasiszták kellenek: a posztkomcsiknak fasiszta volt Antall, Orbán,Torgyán,most Vona,de úgy mindenki, aki nem a megfelelö krimóban itta a sört. De minden esetre antidemokratikus antiszemita mint a fidesz, mdf, meg úgy mindenki, aki két értelmesebb mondatot tud mondani magyarul.
gope | 2010. március 18. | 20:05:18
oké ezt is tudom már
gope | 2010. március 18. | 20:04:24
Moderálási alapelvek- moderált komment -
ngr
gope | 2010. március 18. | 20:03:22
Moderálási alapelvek- moderált komment -
r/kcsbr
gzd vn mndkt lfgltsg bl s jbb s ck.
Vsznt T s ltlzd z zrl bflys ( mrk zsdk)
Én csk zt krdznm mg tld, h kkr bflysk lnn, kkr gy mhmdn ngrt ltttk vln z lnk szkb.
Sk zsd s ndlt, d mg llnk s rtkn ltt bllk.
belgien | 2010. március 18. | 20:00:57
medve1942 | 2010. március 18. | 18:58:56, a szintén zsidó kötödésü hvg pedig zsinórban irt róla, nulla eredménnyel.
Mert Mo. egy következmények nélküli ország, ezt különben jóval korábban kezdtem hangsúlyozni, mielött egy Fritz nevü (remélem nem sértem meg és jól irom a nevét) ember elkezdte publikussá tenni.
medve1942 | 2010. március 18. | 18:58:56
Mellesleg, azt hiszem, "pereszezés" volna a helyes, nem pereszelés.
A VII. kerületi furcsa ingatlanügyekről egy intellektuális-ironikus, zsidó kötődésű, de erősen világias internetes lap, a judapest.org kezdett írni pár éve. (Megszűnt, bár elérhető.)
belgien | 2010. március 18. | 18:38:27
Medve, jobb horgost??? Ugyan, vannak emberek, akiket egyszerüen meghallgatnak és nem horgosoznak.
mormel | 2010. március 18. | 17:25:32
Vagy kaptál egy "jobb"horgost.
medve1942 | 2010. március 18. | 17:22:24
Ez a "hargos" a hangos és a haragos összevonása véletlenül, bár nyelvújításnak is elmenne.
medve1942 | 2010. március 18. | 17:20:58
Peresz kijelentése ügyében a lengyel jobb-net is legalább olyan hargos, mint itt Pörzse.
medve1942 | 2010. március 18. | 17:19:36
Rotschild palesztinai földvásárlásaihoz: ez úgy néz ki történelmi háttérrel, hogy a francia Rotschild báró zsidó telepek részére földeket vásárolt a németekkel szövetséges török birodalom dél-szíriai területén. Aztán az I. vh. után Szíria francia protektorátus lett. Szóval, csavaros a dolog.
mormel | 2010. március 18. | 17:18:50
Kedves Aczél úr, alias Acsádi! Maga hülyébb, mint gondoltam!
kocsobur | 2010. március 18. | 16:14:18
Re#ulrich ("Csodalkozunk ezek utan, hogy erosodik az antiszemitizmus?")
A fő megfigyelő, az ADL erről eképpen panaszkodik:
Jewish lobby and Israel blamed for economic crisis
ADL of B'nai B'rith censors YouTube video
The New York Times published a statement by the director of the ADL of B'nai B'rith, Abraham Foxman, reporting that many Americans are blaming the Jewish lobby and Israel for the current catastrophic financial crisis affecting the USA and the world.
Abraham Foxman's report mentions the now bankrupt Jewish firm Lehman Brothers. CEO Richard Fuld, who is a Jew, was recently punched in the face by an angry American who lost all of his retirement savings when Fuld declared the firm bankrupt. Richard Fuld, however, took home an estimated $450 million dollars in compensation.
Foxman also mentions two other Jews that have been criticized by Americans for having had a major part in the crisis. They are the present and former Chairmen of the Federal Reserve Board Ben Bernanke and Allan Greenspan.
-----
kocsobur | 2010. március 18. | 16:06:04
Re#Füli (" Ha David Goldberg nevű amrikai állampolgár megvesz az Egyesült Államokban egy céget, az amerikai kézbe kerül; ha pedig egy Goldberg Dávid nevű magyar állampolgár megvesz Magyarországon egy céget, az pedig magyar kézbe kerül.")
Teljesen világos.
Ha pedig -mint ahogy- Edmond James de Rothschild Palesztinában földeket vásárolt..így azok franszia kézbe kerültek..:)
Már csak Sukoró esetében van némi zavar, mármint hogy akkor kinek a kezébe került volna - lévén a befektetői kör ilyen szempontból, Blumtól Lauderig némiképp vegyes..
ulrich | 2010. március 18. | 16:05:28
A kormany kivehette volna a szelsojobb vitorlajabol a szelet, ha annak idejen tiltakozik Izraelnel. Peresz allamelnokkent mondta, amit mondott, es ez felhaborito, fuggetlenul attol, hogy mennyi igazsagtartalma van. A kormany azonban nem tiltakozott, a filoszemita ujsagirok hada pedig, akiknek az lett volna a dolguk, hogy megkerdezik az izraelieket, hogy hogy is tetszett ezt gondolni, inkabb siettek megmagyarazni, hogy Peresz valojaban nem is ugy gondolta... Csodalkozunk ezek utan, hogy erosodik az antiszemitizmus?
Füli | 2010. március 18. | 15:44:02
eaczel hozzászólásához: Ha David Goldberg nevű amrikai állampolgár megvesz az Egyesült Államokban egy céget, az amerikai kézbe kerül; ha pedig egy Goldberg Dávid nevű magyar állampolgár megvesz Magyarországon egy céget, az pedig magyar kézbe kerül. Szóval ez a "zsidó kézben" kifejezés bajos (de ha csak Brando terminológiáját vette át, akkor bocs.)
Gesztenye7 | 2010. március 18. | 15:16:02
eclipse: Olvasd el a 08:52:27-es hozzászólásodat, innen indutunk el.
Gesztenye7 | 2010. március 18. | 15:13:26
eclipse:Leírom mégegyszer,ha kell többször:Egy népírtás,más kategória mint egy terror bombázás. Az egyiknél kiválasztanak egy népet és írtják, a másik esetben egy háborúban álló ország és szövetségese terror bombázást hajt végre.(pld.Köln is). A kettő között tegyünk különbséget.
aggaba | 2010. március 18. | 14:59:03
Izrael nem csak egy államot jelent, hanem egy népet a zsidóságot is, akik szerte élnek a földön. Ez kiderül a kapcsolatainkkal.. eljutunk mindenhová mondatból. És ez így is van.
Jó lett volna, ha a cikkíró idézi a Perezi szövegből a Bill Gatesre vonatkozó részt is.
Nem hiába írták Izraeli fórumokon, hogy Perez bevallotta, amivel az úgynevezett antiszemiták a zsidókat vádolják.
eclipse | 2010. március 18. | 14:39:32
Cleverline | 2010. március 18. | 13:20:54
Drezda űgye, úgy kerül a képbe, hogy ott is történt tömegmészárlás, és Aczél elvtárs egy holokausztos cikkhez (mutatván milyen aljasok a nácik), egy olyan képet tett be, mely a bombázás után mutatja az egymásre hányt áldozatokat. A szövetségesek, nem ipari és ... objektumokat bombáztak, hanem Drezda belvárosát, foszforos bombával, mely felperzselte szinte az egész várost (a belváros 90 %-át lerombolták). A vita csak azon van/volt, hogy ez Gesztenye7 szerint nem tömegmészárlás, szerintem meg igen.
eaczel | 2010. március 18. | 14:33:36
Na akkor tisztázzunk egy dolgot. A cionizmusnak egyetlen sziklaszilárd alaptétele van: "minden zsidó" hazája Izrael, ott a helyük. Az egész cionista mozgalom erről szólt. A magyar zsidóság körében, jegyezzük meg jól, elég visszhangtalanul. Az izraeli tőkének és a cionizmusnak semmi köze egymáshoz. Állandóan folyik olyan fogalmak összemosása, amelyek köszönő viszonyban sincsenek egymással. Más. Ha már "vérségi" viszonyokban gondolkodik valaki, annak tudnia KELL, hogy az EGyesült Államokban - az egyetlen olyan országban, ahonnan ma már a cionisták toborozni tudnak megszállottakat - az ipari- és a pénztőke jellegzetesen NEM zsidó kézen van, miközben (ld. Marlon Brando) a sajtó és kulturális tőke, amely nagyságrendekkel kisebb erőt képez, igen. Üdv:AE
belgien | 2010. március 18. | 14:22:18
eaczel | 2010. március 18. | 13:59:40
Csak támogatni tudom, a hozzászólást, szerintem a második legszinvonalasabb magyar sajtótermék.
Az izraeli tökével kapcsolatban is igazat kell adni hozzászólónak: elég szerencsétlenül mozognak, nem elég professzionálisak és mivel keletiek, eléggé hajlamosak a kacskaringókra, kellemetlen korrupciós ügyekbe keveredve nem igen emelik az anti-antiszemita tábort, de inkább ki- mint bevonulnak.
Ennek ellenére teljesen gyerekes dolognak tartom Izraelt és a Magyarországon élö "zsidókat" egy kalap alá venni.
A Peresz-féle nyilatkozat különben inkább nevetséges volt mint komolyan veendö, s elsösorban a cionista összetartozást célozta erösiteni (nesze neked Jobbik).
kocsobur | 2010. március 18. | 14:21:50
A napokban napvilágra került ügyészségi-miniszterelnöki-kihallgatás, Sukoró ügyben, megvilágitotta, milyen is egy elönyös, határokon átívelő "befektetők" ügylete ...:)
Amúgy meg nem láttam nagy balliberális felzúdulást,mikor ugyanők nemrég már azt írták, szeretett ferenc testvérüket is a ..khm..szóval "globális" nagytőke" buktatta meg:P:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.a_nap_amelyen_soros_gyorgy_megbuktatta_gyurcsany_ferencet.126090.html
belgien | 2010. március 18. | 14:04:16
Cleverline | 2010. március 18. | 13:20:54
A drezdai bombázásnak nulla, azaz nulla katonai jelentösége volt.
Egyetlen célja volt, minél több embert megölni; a város és környéke tele volt keleti menekültekkel és ugyan egy igen fontos vasúti csomópont volt, de sokmindent lebombáztak ugyan, de csak a vasútat nem. A bombázások után 24 órával már vidáman közlekedtek a vonatok.
A második világháborúban több mint 1 millió ember halt meg az angol-amerikai bombázások következtében az akkori Németországban.
eaczel | 2010. március 18. | 13:59:40
Két megjegyzés. Az első: tessék Heti Választ olvasni. (Akinek nem tetszik a Népszabadság.) Soha, senki nem állította, hogy nincs izraeli tőke a magyar ingatlanpiacon, miért ne volna? Ahogyan más is van, az izraeliek egy a sok közül. A Heti Válasz szerint inkább ki-, mint bevonulóban vannak. Kettő, mert megkérdeztek: annak, aki úgy gondolja, hogy az EGyesült Államokkal szoros katonai szövetségben levő Izraeli légiereje NATO-TERÜLET fölött (Bulgária, Románia, Magyarország) "kémtevékenységet" folytat, annak javaslom a következőt: keressen magának egy jó orvost..Üdv:AE
tiItott_baker | 2010. március 18. | 13:47:49
folyt
A céggel vitatkozó alvállalkozók szerint azt sem tartotta posztjához méltatlannak, hogy részt vegyen a békítő tárgyaláson."
apeh és izraeli adóhivatal nyomozásai, offshore-gyanú, huncutságok:
http://www.budapesti.info/20090511.htm
tiItott_baker | 2010. március 18. | 13:46:02
Aczél vagy tájékozatlan, vagy inkább félretájékoztat.
Index: Izraeli pénzek a magyar ingatlanpiacon
http://index.hu/gazdasag/magyar/izrbf071206/
http://index.hu/gazdasag/magyar/izrbf071212/
"(...)a zsidó témával kapcsolatos bátortalanság, a politikai korrektség sajátos értelmezése vezetett oda, hogy a hazai szaksajtó évekig kerülte az izraeli állampolgárok magyarországi üzleteinek mélyreható elemzését." (!!!)
Hunvald:
"David Admon, Izrael állam budapesti nagykövete röviddel megérkezése után már jelezte az ingatlanok iránti érdeklődését. A politikus felajánlotta a VII. kerület polgármesterének, hogy tapasztalataival segíti a régi pesti zsidónegyed épületeinek rehabilitációját. "A tel-avivi városháza alpolgármestere voltam, hatalmas szakmai tapasztalatom van, ezt szeretném a rendelkezésükre bocsátani" - mondta Admon HUNVALD GYÖRGYnek az erzsébetvárosi polgármesteri hivatalban, ahova a Mazsihisz vezetőinek kíséretében érkezett.
A nagykövet álláspontja az volt: fontos, hogy az izraeli befektetők maximálisan támogassák a területet, fektessenek be itt, tegyék "lakhatóvá" a környéket. Az elmúlt években egyértelmű volt az izraeli érdeklődés az egykori gettó felújítása, de leginkább átépítése iránt. A negyed házainak tulajdonváltásai azonban nehezen követhető csatornákon zajlottak, a politikus mégis hivatalos támogatásáról biztosította a projektek egészét. Admon azonban a GB Európával került a legközelebbi kapcsolatba. A céggel vitatkozó alvállalkozók szerint azt sem tar
Cleverline | 2010. március 18. | 13:20:54
Nem értem, hogyan került ide ez a Drezda-ügy, de alighanem a szokásos jobbos demagógia révén. Hazudozás az USÁ-t vádolni Drezda miatt, nem volt semmilyen erőfölény, de a hazudozó elfelejti megemlíteni, hogy ez a tragédia a szövetséges haderők részéről a Royal Air Force és az USAAF közös akciója volt /The Bombing of Dresden was a military bombing by the British Royal Air Force (RAF) and the United States Army Air Force (USAAF) as part of the allied forces between 13 February and 15 February 1945 in the Second World War6. A nehézbombázás katonai ipari területen, fontos vasúti és kommunikációs vasúti központ ellen történt, 110 működő ipari üzem szolgálta aktívan a náci hadigépezet céljait.[4][5]
] Today's historians estimate a death toll between 24,000 and 40,000,[7] and an independent investigation commissioned by the city council in 2006 determined a minimum of 18,000 victims with a maximum total number of fatalities of around 25,000.
harunalrasid | 2010. március 18. | 13:14:58
zolika, nem erről szól a cikk!
amúgy meg, az iráni forradalmi gárda rendcsinálását, kéz a kézben a magyar gárdával, a budapesti utcákon, te mivel magyarázod?
mert az begőzölt vona ezt is vízionálta:-)
MagyarZoli33 | 2010. március 18. | 12:57:08
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kocsobur | 2010. március 18. | 12:38:07
Elöljáróban:nem szeretem az operettnácikat.
Viszont az aczélendréket sem szeretem, akik az operettnácik ürügyén
baromságokkal operál-mégpedig szándékosan.
Mert ez az állitás bizony szándékos félrevezetés:
"Nincs a földön komoly ember, aki – ismervén Izrael, az izraeli tőke tényleges erejét – komolyan vette volna, hogy az izraeliek „felvásárolhatnák” New York szívét, benne a Wall Streettel és ráadásként még három kelet-középeurópai országot, szőröstül-bőröstül. Miből?"
Hol beszélt Peresz CSAK Izraelről?
Néhány konkrét példa:
Ariel Sharon, 2001. szeptember 26-án Simon Peres-nek a Kol Israel rádió szerint:
”... ahányszor valamit cselekszünk, azt mondod, hogy az amerikaiak ezt meg azt fogják tenni. Mondok neked valamit nagyon világosan: ne aggódj az Izraelre gyakorolt amerikai nyomástól, mi, a zsidó nép irányítjuk Amerikát, és ezt az amerikaiak is tudják.”
Marlon Brando, amerikai színész a CNN ‘Larry King Live’ c. műsorában:
“Hollywoodot a zsidók irányítják, ők a tulajdonosok, és nagyobb érzékenységet kellene mutatniuk a szenvedő emberek ügye iránt. Mert már láttunk latinokat, láttunk kínaiakat, láttunk ferdeszemű, veszedelmes japcsikat, láttunk minden hájjal megkent filippínókat, már mindent láttunk, de bibsiket soha. Mert pontosan tudják, hogy ott húzod meg a vonalat.”
És ha valaki még Manhattanra, a Wall Street-re is kíváncsi lenne..
Épp van egy aktuális példa..:)
Elég volt egy Lehmann Brothers bukása- és máris kitört a gazdasági világválság...
stacio | 2010. március 18. | 12:27:47
Egy reális,érzelmektől mentes,tényszerű cikk.
miskun | 2010. március 18. | 12:23:39
Azért a legszebb az egészben a lengyelek és a románok hozzáállása. Ott egy elmebetegnek sem jutott eszébe a Peresz beszéddel ilyen gusztustalan, náci módon foglalkozni, pedig ha jól tudom, mindkét helyen fellelhetők szélsőségesek. Mi magyarok tudunk neobohócot csinálni magunkból egy három évvel ezelőtt elhangzott - félreérthető - mondat révén.
És ennek a gusztustalan, elmekórtani esetekből álló pártnak áll a zászló!
ajjajjajjajjajjaj!!!
(dema)Góg és (de)Magóg fiai, hogy az ég szakadna rájuk!
Gesztenye7 | 2010. március 18. | 11:35:36
eclipse: Az USA jelenleg a Föld legnagyobb katonai hatalma. A katonai kiadása az világ katonai kiadásainak az 50%-a.Próbáljuk meg elítélni.
Gesztenye7 | 2010. március 18. | 11:27:37
eclipse:Drezdáról azt írtam, hogy terror bombázás volt,ezt értsd úgy, hogy az USA fölöslegesen az erőfölényét kihasználva bombázta a polgári lakosságot, majd a második hullámban 150 bombázó a mentésben résztvevőket bombázta.Hirosima, Nagaszai ezeket a városokat az USA nem bombázta, mert at atombomba bevetésére kijelölt városok voltak. Atomok ledobása: Az USA és a Szovjetunió megegyezetk, hogy a berlini kapituáció után 90 nappal megtámadják Japánt.
Mikulka | 2010. március 18. | 11:22:31
kellemes meglepetés a kommentek többségének kulturált, normális hangja. köszönöm a hozzászólóknak ezt, mivel ez manapság már élményszámba megy.
zeni | 2010. március 18. | 11:05:35
Alapvetően egyetértek a cikkel, -bár még nem láttam az inkriminált képet, tartok tőle, hogy nem is fogom- én is agyament és nagyon káros dolognak tartom az indulatok felkorbácsolását, az emberek születés szerinti "osztályozását".
Azért szeretném felhívni a szerző úr szives figyelmét hogy a "felvásárlom az egészet" meg a "gyarmatosítom" között azért nincs lényegi különbség.
Más kérdés, persze, hogy egy komolyan kell-e foglalkozni egy -a cikkiró szerint- szenilis vén ember szövegelésével, vélem nem.
De emlékezzünk vissza GyF "arab terroristákról" szóló jópofáskodására, abból diplomáciai bonyodalom lett, ha jól emlékszem bocsánatot is kért miatta.
Lehet, ha 3 éve a magyar külügy rámozdul a dologra és az illetékes elnézést kér nem lehetne evvel a lósággal aratni.
Persze, találnának mást, effelöl kétségem sincs.
gope | 2010. március 18. | 11:04:23
re//misima
Köszönöm az útbaigazítást jobbik ügyben tényleg nem vagyok naprakész.
Ez az általad említett két kitűnő ember most hol van?
Azt én is hallottam, hogy Nagy Ervin már nem szimpatizál Vonával.
Akkor ő most MIÉp es.
Mert ifj. Hegedüs és Balczó Zoltán már régebben átigazolt a MIÉP ből a jobbikba.
Szerintem a református papként nyilván tartott fő gyűlölködő a párt egyik főideológusa.
Én csak az egyházán csodálkozom, hogy még nem iktatták ki.
Remélem Viktor tesz róla a győzelme után, mert az egyházak mögötte vannak.
eclipse | 2010. március 18. | 10:49:55
Gesztenye7!
A kérdés, hogy az amiknak miért kell elnézni mindent, ők miért nem háborús bünösök soha?
Szóval, szerinted csak az a népírtás amit a zsidók ellen elkövettek?
Délvidék, magyar holokauszt, vietnám, nagaszaki, hiroshima stb.
De maradjunk németországnál és drezdánál, az alábbit elolvasva, még mindig úgy gondolod, hogy ez nem népírtás volt?
"Az 1945-ös évbe fordulva már gyakorlatilag nem maradt olyan német nagyváros, amelyet az angolszász légierők még nem bombáztak volna a második világháború embertelen bombázóhadjárata következtében. Az Arthur Harris nevével fémjelzett koncepció jegyében a városok legsűrűbben lakott belső negyedeit szőnyegbombázással elpusztították, az egyetlen cél a polgári áldozatok minél magasabb száma volt. A legnagyobb pusztítást nem is a bombák okozták, hanem a főleg foszforral végrehajtott támadások után kitörő óriási tűzviharban a hő elől polgári lakosság felmenekült a felszínre, ahol az óriási hőség, a mérges gázok és az oxigén hiánya percek alatt végzett velük. A módszert először Hamburg bombázása során próbálták ki még 1943 nyarán, és láthatóvá vált azonnali, döbbenetes hatása."
Dommage | 2010. március 18. | 10:37:19
Van valakinek egyébként magyarázata, mit akarnak ezzel a címlappal Pörzséék üzenni? Szent Gellért is zsidó volt? Nagy mellényúlás szerintem, mert néhány ezer olyan ember lehet a potenciális választók között, aki megrögzött judeofób. Mármint orvosi eset. Az meg tényleg röhejes, hogy Peresz kijelentésére is azt mondták Izraelben, hogy az öreg kicsit már szenilis, és hülyeségeket beszél. A lengyelek meg a romának meg konkrétan le se sajnálták? Miért éppen nálunk van ennyi rémüldöző?
h.genoveva | 2010. március 18. | 10:32:59
nucleus,2010.márc.18. 08:39.
Teljesen egyetértek veled.
Hozzá tenném azonban még azt, hogy a "zsidóutálók" többsége egyetlen zsidót sem ismer, mivel olyan kevés zsidó él nálunk, /annak ellenére, hogy itt van Európa második legnagyobb számú zsidó közössége/, hogy észre sem lehet őket venni. A háború előtt sokan voltak, de a "nem létezett holokauszt" idején meggyilkolták zsidó honfitársainkat. Ők hiányoznak nekünk, az ő szorgalmuk, szaktudásuk, pénzügyi ismereteik és nem utolsó sorban nemzetközi kereskedelmi kapcsolataik. Gyávaságunkért most bünhődünk.
Gesztenye7 | 2010. március 18. | 10:24:10
eclipse:Az egyik egy faji megkülönböztetés miatti népírtás volt, a másik meg egy terror bombázás az ellenség megtörése miatt, olyan mint Tokió bombázása.
Gesztenye7 | 2010. március 18. | 10:18:05
eclispse: A kettő nem egy kategória, vedd már észre.
Nemfontos | 2010. március 18. | 10:11:26
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Nemfontos | 2010. március 18. | 10:05:54
Moderálási alapelvek- komment törölve -
eclipse | 2010. március 18. | 09:49:14
Gesztenye7!
Ember 50.000 civil áldozat, nők és gyerekek. Ha neked ez nem népírtás napalmmal, akkor nem tudom, neked mi az.
Gesztenye7 | 2010. március 18. | 09:43:24
ecilpse:A drezdai bombázás az egy másik téma. Az egy terror bombázás volt és nem nép írtás.
Füli | 2010. március 18. | 09:28:53
Nekem az nem világos, hogy antiszemita gondolatokkal egyáltalán hogyan lehet egy EU-s tagállamban egyetlen szavazatot is szerezni?! Nem hogy több százezret...Ha a Heti Válasz említett tárgyilagossága permanensen fellelhető lesz a Fidesz politikájában, akkor ez az első lépés lehet egy nyugati típusú európai jobbközép párt felé...
agadou | 2010. március 18. | 09:26:22
Eljöttek megnézni, hogy állnak a dolgok Sukorón.
teniszke | 2010. március 18. | 09:23:43
A Jobbik-os Pörzse hülyeségeket mond, ez nyilvánvaló, a cikk nem is ezért íródott, hiszen ezért minek? Csakis az utolsó mondatért, a többi a körítés...
misima | 2010. március 18. | 09:21:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
eclipse | 2010. március 18. | 09:20:56
kedves bourke elvtárs!
köszönjük Önnek is magvas hozzászólását.
adamant | 2010. március 18. | 09:11:33
Utalnék egy mai hírre, miszerint 2 izraeli kémrepülögép körbejárta Magyarországot és Budapestet, aztán anélkül, hogy leszálltak volna "valamerre" elrepültek...
Biztos csak ideküldték öket, hogy gyözödjenek meg róla, tényleg Menorára cserélték-e ki a magyarok Szent Gellért keresztjét. (Bár ezt szerintem telefonon is meg lehetett volna kérdezni.)
bourke | 2010. március 18. | 09:01:17
Remek az alábbi hozzászólás eclipse polgártárstól. Világosan illusztrálja milyen magas intellektuális szinten mozog a Jobbik tábor.
Köszönjük a felvlágositást, kedves eclipse.
eclipse | 2010. március 18. | 08:52:27
Aczél Elvtárs!
Te pedig be tettél egy holokausztos cikkedhez, egy dresdai bombázás utáni fotót, ezért neked, aki a fő hazug levegőt venni sem szabadna. De hát neked mindegy kinek a s.e.gg.é.t kell nyalnod, csak nyalhass.
gope | 2010. március 18. | 08:41:56
Nagyon érdekes, hogy a két náci párt még 2006 ban közös listán indult, addig most Csurka vehemensen támadja volt elvbarátait.
Felemlíti Morvai származását és családi kapcsolatait, valamint Vonát is fikázza.
Csak nem az 1 % át félti?
Észrevehetné, hogy szélsőjobbon is harc folyik az ő szalonradikális (öregek) és a Jobbik harcos radikális (fiatalok) irányzata között.
Ő elmaradt, mert csak a zsidókat támadja, a másik párt rájött, hogy a cigánykérdést is be kell vetni.
Mert ugye kimutatták, hogy a lakosság 3o% a antiszemita és 95 % a ci...ellenes.
Azt viszont én teszem hozzá, hogy a 80-90 % általában középre szavaz.
nucleus | 2010. március 18. | 08:39:54
Elmebetegek hagymázas rémálmai. Ez a zsidóutálat annyira primitív, hogy elmondani sem lehet. A semmiresejó, boldogulni képtelen lúzerek kpaszkodója, hogy a zsidók miatt nem kap állást - persze nem azért, mert képzetlen, nem azért, mert utál dolgozni és mindenhonnan kirúgják, nem azért, mert hőbörgő, aki csak dumálni tud meg követelőzni, teljesíteni meg nem.
A zsidók a történelem kezdete óta értettek a pénzhez, és ezt persze ki is használták - nem mondom, hogy mindig tiszta módszerekkel. De ilyen alapon akkor utájuk máér a svájciakat is, mert ők is értenek a pénzhez, és ezt ki is használják. Vagy a németeket, vagy az amerikaikat.
Nem másban kell kereseni a saját sikertelenségünk okát, hanem magunkban. Az nem elég, ha a saját boldogulásunkért csak az utcán ordibálunk mindenféle baromságokat. TANULNI és DOLGOZNI kell!!!
|