Hűtlen kezelés a temetőben?

A hajdúböszörményi köztemetőben végzett szociális temetkezések ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás, míg a kiemelt sírhelyek mellé kötelezően megfizetendő járdákra gyászolók panaszkodnak. A temetőt üzemeltető egyházi cég ellen tavaly kétszázötven vizsgálat folyt, de a társaság szerint náluk minden rendben van.

– Elmesélem, hogyan verték át gyászoló családunkat a hajdúböszörményi köztemetőben – így kezdődik L. A. szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele. Az írásból kiderül: a család olyan sírhelyet szeretett volna vásárolni, amely közel van a temető bejáratához. A létesítményt üzemeltető, a helyi református gyülekezetek tulajdonában lévő Paraklétosz Nonprofit Kft. munkatársától megtudták, egy kiemelt sírhely ára meghaladja a 210 ezer forintot, mert ki kell fizetni a sír mellett lévő járdát is. A család ebbe nem akart belemenni, mire a cég dolgozója közölte: csak a járdával együtt adják el a kiemelt helyen lévő sírokat. L. A. szerint ez azért szabálytan, mert tiltott árukapcsolásról van szó.

A panaszról megkérdeztem Lukácsi Zsuzsánnát, a Paraklétosz vezetőjét, aki azt mondta: szerinte nem tiltott árukapcsolásról van szó, hanem a hazai temetőkben általánosan elterjedt gyakorlatról. Érdeklődésemre, hogy mi a helyzet akkor, ha valaki kiemelt sírhelyet akar, de nem kíván hozzá járdát venni, azt válaszolta: az emberek megértik, hogy a kettő együtt jár, és még nem találkoztak olyan esettel, amikor valaki a síremlékalap költségei miatt mondott volna le a kiemelt sírhelyről. A temetőben számos más parcellában is lehet sírhelyet váltani – tette hozzá. E kérdésben a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is folytatott vizsgálatot, s nem marasztalta el a társaságot.

Lukácsi Zsuzsánna elmondta: cégük két évvel ezelőtt leromlott állapotban vette át a korábban a helyi városgazdálkodási társaság által üzemeltetett temetőt, amelynek korszerűsítésére 50 millió forintot biztosítottak a tulajdonos egyházközségek. Szerinte a társaságuk két éve alaptalan vádaskodások kereszttüzében áll, a feljelentések egy része a konkurens cégtől származik, a többit nem létező személyek vagy szervezetek nevében írták.

Ezt a bizonyos „konkurens céget” Lukácsi Zsuzsánna nem nevezte meg, de megtudtam: a helyi Ozirisz Bt.-ről van szó, amelynek egyik tulajdonosa, ifj. Balogh Zoltán az üzemeltetőváltásig a városgazdálkodási társaság alkalmazottjaként, részlegvezetőként dolgozott a létesítményben.

Hajdúböszörményben járva kiderült: a ParaklétoszNonprofit Kft. ellen tavaly mintegy 250 vizsgálat folyt le a legkülönbözőbb hatóságok – így a rendőrség, az APEH, a fogyasztóvédelem, a Gazdasági Versenyhivatal, a munkaügyi kirendeltség vagy tisztiorvosi szolgálat – részéről, igaz, kisebb adminisztrációs hiányosságoknál súlyosabb mulasztásokat nem állapítottak meg.

A legújabb ügy: a helyi ügyészség február végén hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a temetőben közpénzből végzett szociális temetésekkel kapcsolatban. Azt vizsgálják, hogy ezekkel öszszefüggésben történt-e visszaélés. A lényeg röviden: az önkormányzat tavaly év végén a Paraklétosz Kft.-től és az Ozirisz Bt.-től kért árajánlatot az évente mintegy tucatnyi szociális temetés lebonyolítására. A Paraklétosz ajánlatában egy köztemetés ára – kórboncolással együtt – mintegy 135 ezer forint volt, míg ugyanezt a feladatot az Ozirisz mintegy 122 ezer forintért látta volna el. Az önkormányzati képviselők az eljárást eredménytelennek nyilvánították, de a „számháborúból” mégis a Paraklétosz került ki győztesen. A képviselők ugyanis az idén úgy döntöttek: a szociális temetéseket a helyi temető mindenkori üzemeltetője – jelen esetben a Paraklétosz – végezheti.

Az ügyről megkérdeztem Ficsor Lászlót, a város jegyzőjét, aki azt mondta: a temetővel kapcsolatban két évvel ezelőtt, az üzemeltetőváltás után szabadultak el az indulatok. Szerinte ifj. Balogh Zoltán nem tud belenyugodni abba, hogy a Paraklétosz vette át a temető üzemeltetését, ezért bombázza a hatóságokat különféle beadványokkal és feljelentésekkel. Az önkormányzathoz a temetővel kapcsolatban tavaly húsz beadvány érkezett – mondta a jegyző –, amelyeknek több mint felét ifj. Balogh Zoltán írta, a többi azonban szerinte fiktív néven íródott.

Arra a kérdésemre, hogy valóban kevesebbért vállalta-e volna az Ifj. Balogh Zoltán érdekeltségében lévő Ozirisz Bt. a köztemetéseket, mint a Paraklétosz, Ficsor László azt válaszolta: azért eredménytelenítették a két cég árajánlatát, mert egyik sem felelt meg az önkormányzat által megszabott kritériumoknak, ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy rendeletmódosítással a mindenkori temetőüzemeltető hatáskörébe utalja a feladatot. Közbevetésemre, miszerint ezzel az a látszat keletkezett, mintha az önkormányzat a Paraklétoszt akarta volna kedvezőbb helyzetbe hozni, Ficsor László azt felelte: ez az állítás az újságírói képzelet terméke, az ő olvasatában ugyanis törvényesen és indokoltan került a temető fenntartását ellátó egyházi céghez a köztemetés feladata. Fölvetésemre, hogy tisztázzuk a köztemetés költségeivel kapcsolatos „számháborút” a két említett cég között, Ficsor László azt mondta: a Paraklétosz a 2009-es áron, áfával együtt pontosan 103 215 forintért vállalta a feladatot, boncolással együtt mintegy bruttó 135 ezer forintért.

S hogy mennyiért végezte volna ezt a munkát az Ozirisz? Mint korábban említettem, értesüléseim szerint a cég mintegy 122 ezer forintos ajánlatot adott boncolással együtt. A jegyző a kérdésemre így válaszolt: nem tud konkrét számot mondani, mert – mint mondta – „a körtét az almával nem lehet összevetni”. Ehhez magyarázatképpen annyit tett hozzá: ismeretes, hogy a képviselőtestület miként döntött.

Furcsa, hogy a jegyző nem tudott – vagy talán nem akart? – számokat mondani az Ozirisz árajánlatáról, az ugyanis korábban az önkormányzati képviselők elé került megvitatásra. Az ügy ellentmondásairól szerettem volna megkérdezni ifj. Balogh Zoltánt is, de ő elzárkózott a nyilatkozattól. Csak anynyit mondott: helyette beszéljenek inkább a számok.

Ez mindenképpen meg fog történni – éppen erre való a hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás. Ennek részleteiről Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar megyei főügyészség szóvivője megkeresésemre azt mondta: az ügyészség megbízásából a hajdúböszörményi rendőrkapitányság folytatja le az eljárást, amelynek egyelőre nincsen gyanúsítottja.

A temetővel kapcsolatban az üzemeltetőváltás után szabadultak el az indulatok
A temetővel kapcsolatban az üzemeltetőváltás után szabadultak el az indulatok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.