Bíróság dönthet a kopogtatócédulák ügyében

Szinte bizonyosan bíróságon végződik az a vita, hogy tilos-e ajánlószelvényeket gyűjteni üzletekben és szórakozóhelyeken. Az ügyben már két, egymással ellentétes állásfoglalás is született. Az LMP és az MDF felszámolná a jelenlegi kopogtatócédula-rendszert.

Tilos ajánlószelvényt gyűjteni a munkahelyeken, és az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői – egyhangúan elfogadott – állásfoglalása szerint annak minősülnek az üzletek és a szórakozóhelyek is. Az ilyen létesítményekben munkaidőben a vásárlók vagy a vendégek sem gyűjthetnek ajánlócédulákat.

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) keddi határozatában már árnyalta a képet: a tiltás csak azokra érvényes, akik „munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség” céljából tartózkodnak. Aki viszont azért ül be például egy kávézóba, hogy ott vegye át a szimpatizánsaitól az ajánlószelvényt, az FVB szerint nem követ el jogsértést. Hasonló lehet a helyzet a közforgalom számára nyitott, ugyanakkor munkahelynek minősülő helyiségekben kirakott gyűjtőládákkal is.

A LehetMás a Politika (LMP) megdöbbentőnek és jogellenesnek tartja az OVB állásfoglalását, és továbbra is működteti a nyilvános helyeken a leadópontokat, mert ezzel elkerülhetik, hogy a polgárokat az otthonukban zaklassák. A párt kilátásba helyezte, hogy minden esetben bírósághoz fordulnak, ha valamelyik helyi választási bizottság meg akarja akadályozni a leadópontok működtetését. Az LMP egyébként korábban igen határozottan fellépett a jelenlegi rendszer ellen, és többször javasolta az ajánlószelvények rendszerének megszüntetését.

Az MDF szintén vitatja a döntést, amelyet azért is abszurdnak tart, mert az ajánlószelvény-gyűjtésnek ez a módszere 1990 óta bevett szokás, és ezt eddig senki nem kifogásolta. Kajdi József, a párt szakpolitikai kabinetjeinek koordinátora kiemelte: sokatmondó, hogy az OVB „hihetetlen gyorsasággal” adta ki állásfoglalását, meg sem várva, hogy jelöltjük, Debreczeni József ügyében az FVB határozzon. Ő azért fordult a testülethez, mert a főváros 7. számú országgyűlési egyéni választókerülete szerint a képviselő megsértette az ajánlószelvények gyűjtésére vonatkozó szabályt, amikor honlapján közzétette, mely boltokban, kávézókban lehet leadni a személyére szóló ajánlásokat.

Most tehát meglehetősen ellentmondásos a helyzet: az OVB-nek az egységes jogértelmezés érdekében kiadott állásfoglalását az FVB – részben legalábbis – felülírta, a jelölőszervezetek egy része pedig nyíltan támadja. Vagyis: éppen a jogbizonytalanságot nem sikerült megszüntetni. Az OVB-nél erre úgy reagáltak, lehetséges, hogy a hatályos törvények rosszak, de azt a parlamenten kellene számon kérni.

Az OVB szándéka dicséretes, ám az állásfoglalást kései próbálkozásnak tartja Tóth Zoltán választási szakértő, hiszen a cédulagyűjtés lassan befejeződik. De a testület nem is ad választ valamennyi problémára, így Tóth szerint nem teremtette meg az egységes jogértelmezés kereteit. A szakértő ugyanakkor emlékeztetett a törvény eredeti céljára: a tilalom azt szolgálta, hogy az alá-fölérendeltségi viszonyban lévő személyek köré ben senki ne gyűjthessen ajánló szelvényt. Ilyen függelmi viszony egy üzlet vásárlói vagy egy kávézó vendégei között viszont nincs, ezért a szakmai álláspontja inkább az FVB döntéséhez áll közelebb.

Egyébként maga is úgy véli, az adatvédelmi szempontból is erősen aggályos ajánlási rendszer ügyében a parlamentnek már régen lépnie kellett volna. Tisztességes törvényi szabályozás híján így most a bíróságokra vár majd, hogy kimondják a végső szót. Tóth ismeretei szerint a nyilvános helyen történő szelvénygyűjtés miatt több hasonló ügy van folyamatban, és ezek egy része biztosan bíróság elé kerül.

Az MSZP közterületen, szabályosan gyűjti a kopogtatócédulákat. Információink szerint Budapesten a párt valamennyi jelöltje összegyűjtötte már a kellő számú ajánlást, most a XIII. kerületi szervezet tűnik rekordernek, több ezer cédulával
Az MSZP közterületen, szabályosan gyűjti a kopogtatócédulákat. Információink szerint Budapesten a párt valamennyi jelöltje összegyűjtötte már a kellő számú ajánlást, most a XIII. kerületi szervezet tűnik rekordernek, több ezer cédulával
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.