Szelvényvadászat az utolsó vérig

Az ajánlószelvények gyűjtése már most is botrányokkal teli, így a legjobb lenne mielőbb befejezni. Az MSZP és a Jobbik hajlik is erre, de a Fidesz az utolsó pillanatig kitart, és ha nincs meg a kilátásba helyezett kétmillió szelvény, a párt március 19-ig kopogtat. Betarthatatlannak tűnik az OVB azon rendelkezése, amely szerint munkahelyen tilos ajánlószelvényeket gyűjteni.

Az utóbbi két választást megelőzően szinte gyakorlattá vált, hogy a cédulákat lopják, hamisítják, adják-veszik vagy azokat a pártok egymás közt csereberélik. Esetenként az is előfordult, hogy az aktivistákat megfenyegették. E mostani kampányt hasonló jelenségek kísérik és még messze nincs vége: a szelvényeket a potenciális jelöltek március 19-ig gyűjtögethetik.

Országszerte hamisított megbízólevéllel felszerelt álfideszek kopogtatnak, hogy a párt nevében ajánlócédulákat szerezzenek – adta hírül több közleményében a Fidesz. Efféle illegális akciókkal nyíltan csak a pécsi Jobbikot gyanúsították meg, de a vádat igazolni nem sikerült. A szélsőjobb tagad. Vannak ugyanakkor ennél keményebb ügyek: a főváros VII. kerületében késsel fenyegettek egy fideszes aktivistát, és a nagyobb nyomaték kedvéért széket is hajítottak felé.

A pétervásárai választókerület szocialista jelöltje ehhez képest jól járt: neki „csak” fehér port tartalmazó borítékot küldtek. A napokban a cédulagyűjtés újabb fordulatot vett. Álfideszesek már nemcsak a szelvényekért kopogtatnak, hanem a lakásokban található értékeket is összegyűjtik. Legalábbis a Fidesz ferencvárosi szervezete azt állítja, hogy vannak olyan személyek, akik a párt nevében járják a IX. kerületet és a házigazdák figyelmetlenségét kihasználva ellopnak ezt-azt. Emiatt feljelentést is tettek.

A józan ész azt diktálná, hogy mielőbb vége legyen a cirkusznak. Vagyis ha egy-egy választókerületben összejött a szükséges számú, 750 ajánlás – ez a tévedések miatt elkerülhetetlen rátartás miatt inkább ezer körüli szelvény –, azonnal kérjék jelöltjük nyilvántartásba vételét. Ezzel szemben a Fidesz deklaráltan más célt követ: a párt – a feltétlenül szükséges 132 ezer helyett – kétmillió ajánlócédulát szeretne összegyűjteni, amelynek a fele állítólag már megvan. A másik millióhoz viszont még igen sok embert meg kell nyerni.

Eddig nagyobb számú jelöltet csak két párt állított: a legfrissebb adatok szerint a Jobbik körülbelül 120, az MSZP pedig ötven választókerületben adta le az ajánlószelvényeket, és így azokban a körzetekben befejezte a cédulavadászatot. Emellett az MDF négy, az Összefogás Párt pedig egy ember nyilvántartásba vételét kérte. A Fidesz viszont nem kapkodja el: a több mint egymillió cédula birtokában sincs egyetlen regisztrált jelöltje sem.

Vannak a kopogtatócédulákkal más gondok is. Debreceni tudósítónkhoz például tegnap így fordultak a város számos üzletében, amikor azt kérdezte, elfogadják-e még tőle a választási ajánlószelvényét: – A kopogtatócéduláját akarja leadni? Nézze csak, itt van a doboz, ide dobja be!

Ezt meg hogy lehet, - kérdezte, de nem is értették. Amikor magyarázni kezdte, hogy az OVB hétfői állásfoglalása szerint munkahelyeken tilos kopogtatócédulákat gyűjteni, a legtöbben értetlenül csóválták a fejüket. Nem hallottak sem erről, sem Debreczeni József ügyéről, ami miatt az állásfoglalás született: a közírót, az MDF jelöltjét arra kötelezte az egyik fővárosi választási bizottság, hogy semmisítse meg azokat az ajánlószelvényeket, amelyeket könyvtárban és kávézóban gyűjtött. Az OVB ezután kijelentette: munkahely minden olyan tér, ahol munkavégzés céljából vagy azzal összefüggésben munkavállalók tartózkodnak. A bizottság szerint törvénysértő, ha egy párt – a saját létesítményein kívül – más munkahelyeket népszerűsít az ajánlószelvények leadására.

Ez nehéz helyzetbe hozta a Fideszt Debrecenben, az önkormányzat lapjában ugyanis úgy ötven munkahely – vegyesbolt, hentes, virágos, kocsma vagy vaskereskedés – nevét hozta nyilvánosságra az ajánlószelvények gyűjtésére. Tudósítónk ezek közül keresett föl néhányat, s kiderült: a Fidesztől senki sem hívta fel a figyelmüket a törvénytelenségre.

– Épp az előbb voltak itt, hogy kiürítsék az urnát – mondta a meglepett eladó egy vaskereskedésben. Mutatta is a dobozt: ott volt a pulton, a pénztárgép mellett, újabb cédulákra várva. Így járt a Széchenyi utcai vegyesboltban is: ott a hűtő tetejére tették az urnát, az OVB határozatáról pedig nem hallottak.

– Hozzám húsz éve hordják az emberek az ajánlószelvényeket – tárta szét a kezét egy belvárosi hentesbolt vezetője –, arról nekem senki nem szólt, hogy ez mostantól tilos! Alighogy ezt kimondta, megjelent az ajtóban egy jól öltözött, hetven év körüli asszony.

– Na, itt van a fideszes aktivista – mutatott rá a hentes –, ő elmagyarázza, hogy mi van.

De az asszony sem tudott semmit. Azt mondta, hallott ugyan valamit, majd hozzátette:

– Ha tilos a hentesnél gyűjteni, akkor majd gyűjtöm én!

A hentes munkatársunkra szólt, amikor le akarta fotózni:

– Vegye úgy, hogy nem is találkoztunk!

És így járt mindenütt: nem engedték a fotózást a Fidesz-kávézóban sem, amely a párt Piac utcai székhelyén üzemel – pedig a párt számára mostantól ez az egyetlen munkahely a cívisvárosban, ahol ajánlószelvény gyűjthető.

Már csak itt lehet jogszerűen kopogtatócédulákat gyűjteni Debrecenben
Már csak itt lehet jogszerűen kopogtatócédulákat gyűjteni Debrecenben A szerző felvétele
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.