Az iskola a bosszú terepévé is válhat

Jogszabályokkal vagy detektoros kapukkal nem lehet megállítani az ámokfutókat – véli Aáry-Tamás Lajos, aki tíz éve vezeti az Európában egyedülálló Oktatási Jogok Biztosának Hivatalát. Az ombudsman szerint nagy jelentősége van annak, mik a játékszabályok az iskolában, mert a sorozatos kudarcok a bosszú terepévé tehetik az intézményeket, pláne hogy az új kommunikációs eszközök meghozzák az áhított 15 perc hírnevet.

– Az utóbbi tíz évben mennyit változott az iskola világa?

– A hivatal első évében sem a diákok, sem a pedagógusok nem voltak igazán tisztában a jogaikkal. A 2000-es Sziget Fesztiválon a teszteket a pedagógusok és a diákok egyaránt 60 százalékos helyességgel töltötték ki. Néhány év múlva azonban a diákok elhúztak: 80 százalék fölött adnak ma már helyes válaszokat.

– A pedagógusok gyakran panaszkodnak, hogy csak kötelességeik vannak, a diákoknak meg csak jogaik. Eszközteleneknek érzik magukat velük szemben.

– Az oktatás közszolgáltatás, amit az állam köteles biztosítani. A végrehajtói a tanárok, ők tehát a kötelezettek. A szülők és a diákok pedig igénybe veszik a szolgáltatást – nekik vannak jogaik. Az egészségügy is közszolgáltatás: ott sem az orvosok jogairól szokás beszélni, hanem a betegek jogairól. Ez a kályha, amihez mindig vissza kell térni, ha oktatási konfliktusról van szó. Természetesen a pedagógusok nem jognélküliek, hiszen állampolgárok, munkavállalók, és a diákoknak is vannak kötelezettségeik, például a tankötelezettség, de az alapképlet nem változik.

– De mit tehet a pedagógus, ha például rátámad a diák vagy a szülő?

– Gyakori kérés, hogy gyűjtsük össze azokat a jogszabályokat, amelyek a tanároknak eszközt adnak a konfliktusos helyzetek kezelésére. De ezek az eszközök nem a jogszabályokban vannak, hanem a pedagógia tarsolyában. Az iskolákban egyébként számos jó megoldást alkalmaznak. Egy szekszárdi fórumon például azt panaszolták a pedagógusok, hogy mivel nem lehet pénzt kérni a szülőktől a pedagógiai programban nem szereplő kirándulásokért, erdei iskoláért, ezért vagy kénytelenek kijátszani a jogszabályt, vagy nem is szerveznek ilyen programokat. Egy polgármester ekkor elmesélte, hogy náluk a diákok, saját ötletük alapján, évente három nagy mulatságot szerveznek a településen, elhívják a rokonokat, műsort adnak, gulyást főznek. Az így befolyt pénzből minden osztály el tud menni évente kirándulni, erdei iskolába és a szekszárdi színházba. Van még tucatnyi ilyen jó megoldás az iskolákban, de ezeknek nincs gyűjteményük. Meg kellene teremteni azokat a fórumokat, ahol az iskolai szereplők, a családsegítők, a rendőrség, a pedagógiai szolgáltatók meg tudják beszélni egymással a problémákat, és be kellene vonni a tágabb környezetet is. Az oktatás közügy, mindenkinek köze van hozzá, ma azonban sok iskola bezárkózik.

– A legtöbb konfliktust azért nem az osztálykirándulások okozzák. A média egyre több iskolai agresszióról tudósít. Mennyire valós ez a kép?

– A média tükör, igaz, néha görbe tükör. De a hivatalhoz érkezett panaszok is hasonló képet festettek: egyre több panasz érkezik fizikai erőszakról, egyre durvább esetekkel találkozunk, egyre fiatalabb diákok bántják, zsarolják egymást, olykor még a tanáraikat is. Nagy port kavart az a vizsgálatunk, amely rámutatott, hogy a beavatási szertartások során a szakiskolai kollégiumokban durva szexuális bántalmazásnak teszik ki a felsőbb évesek a gólyákat: volt, akinek a WC-be tuszkolták a fejét, levizelték vagy széklábat dugtak a végbelébe. A tavalyi reprezentatív vizsgálatunkból viszont, amelyben a 11.-es diákokat és pedagógusaikat kérdeztük, az derült ki, hogy a fizikai agresszió, bár létező jelenség, nem olyan gyakori, mint ahogy a hírekből, illetve a hivatalhoz érkezett panaszokból tűnik. Sokkal gyakrabban bántják egymást szóban, mint tettel a diákok, illetve a tanárok.

– Akkor viszont egyre durvábban. Mi vezethet egy diákot oda, hogy pisztollyal lövöldözzön társaira, mint Pécsett, vagy mint tervezte azt egy budapesti egyetemista?

– Nemrég járt Magyarországon Elliot Aronson, akinek a Columbine után című könyve a Columbine középiskolában történt vérengzés előzményeit, a két diák előéletét vizsgálja, hogy kiderítse, milyen út vezetett odáig, hogy 12 társukat és egy tanárukat megölték. A kutatók azt állapították meg, hogy a diákokat folyamatos kudarc érte az iskolában, kiközösítették őket. Ha pedig a gyereket az iskolában éri kudarc, akkor ez lesz a terepe a bosszújának. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy mi történik az iskolában, mennyire figyelnek oda a másikra, és mik a játékszabályok. A magyar tudósokat az utóbbi két esemény arra kell serkentse, hogy kutassák ezeket az eseteket, hátha találnak valamit, aminek alapján el lehet gondolkodni a terápián. Jogszabályokkal nem lehet megakadályozni az ilyen eseteket, a detektoros kapuk vagy a tízparancsolat kifüggesztése nem megoldás. A probléma okait kell megtalálni.

– Kudarcok eddig is érték a diákokat, mégis ismeretlen volt hazánkban az iskolai „ámokfutás”.

– A nyilvánosságnak ma óriási szerepe van. Ezek a fiatalok nemcsak azért érzik hatékonynak a bosszút, mert meghal vagy megsebesül néhány ember, hanem azért is, mert az erről készült videókat nagyon sokan meg fogják nézni. Így tizenöt percre híressé válnak. A médiának és az új kommunikációs eszközöknek ilyen szempontból is óriási hatásuk van a fiatalokra, de hogy pontosan milyen, azzal még a felnőttek sincsenek tisztában. Erről szól a mobiltelefonnal rögzített iskolai megalázások jó része is: a fiatalok ezekre a tartalmakra úgy tekintenek, mint szabadon megosztható dolgokra. Egy vidéki középiskolában két fiút videóztak le a WC-ben, és ezt föltették a netre. A probléma az volt, hogy a felvételen úgy tűnt, mintha nem egymás mellett, hanem mögött állnának. Mindkét családnak el kellett költöznie a városból, az egyik ráadásul külföldre menekült, mert a fiúk nem tudták lemosni magukról a homoszexualitás bélyegét. A felvételt készítő diák már hiába mondta, hogy nem így történt, az már senkit sem érdekelt.

Aáry-Tamás Lajos 1999. december 1-je óta vezeti az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalát. Az ombudsmanhoz az elmúlt tíz évben csaknem tízezer panasz érkezett: a megkeresések 35 százalékát a diákok, 25 százalékát a szülők, 21 százalékát a pedagógusok vagy az intézményvezetők adták be. A panaszok több mint fele a közoktatás területéről származik, harmada a felsőoktatásból. Az esetek csaknem feléről született állásfoglalás, harmadát hatáskör hiányában az oktatási biztos elutasította, ezer esetben nem volt jogsérelem, 33 esetben viszont ajánlást adott ki, 22 esetben pedig jogalkotási javaslatot készített.

„A diákoknak is vannak jogaik”
„A diákoknak is vannak jogaik”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.