Tartozik a januári bérleti díjjal az MTV

Még nem fizette ki a januárban esedékes, 360 millió forintos székházbérleti díjat a Magyar Televízió – értesült a Népszabadság.

A közszolgálati tévé működtetője, a Millenniumi Média Kft. mind a televíziót, mind az MTV-t felügyelő tulajdonosi testület (kuratórium) elnökségét felszólította már, hogy fizessenek. Ugyanakkor tárgyalások is folynak a televízió és a cég közt.

Az MTV kuratórium elnökségének tegnapi ülésén is téma volt a székház bérletének konstrukciója. A tévé a januárra a szerződés szerint esedékes összeg harmadát, 135 milliót fizetne, a további díjakról pedig tárgyalnak. A bérbe adó cég érdemben csupán annyit reagált: a jó partneri viszonynak megfelelően továbbra is együttműködnek az MTV-vel. Emellett bíznak benne, hogy mint ők maguk tették, a médiacég is teljesíti szerződésben vállalt kötelezettségeit.

A kuratóriumi elnökség elé került a Magyar Televízió idei üzleti tervének munkaanyaga is. Az egyik változat milliárdos hiánnyal számolt, a másik nullszaldóval. A kuratórium mindkettőt irreálisnak ítélte.

Tegnap arról is döntöttek, hogy kiírják az új tévéelnöki pályázatot. A feltételek csaknem azonosak lesznek a nemrég zárult, sikertelen hetedik forduló feltételeivel. Ám a procedúra átnyúlik az új kormány idejére, ugyanis a pályázatok leadási határideje ez év szeptembere lesz.

Más forrásból származó információnk szerint megszületett a másodfokú ítélet a Cégbíróság kontra Magyar Televízió ügyben. A Cégbíróság tavaly ősszel bírságolta tízmillió forintra az MTV Zrt.-t, mivel a társaság már akkor is több mint másfél éve választott elnök nélkül működött. Az MTV fellebbezése után az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára került, ahol már meghozták a másodfokú döntést, ám annak tartalma még nem ismerhető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.