'Mesterházy Ernő nem ok, hanem következmény'
– Mesterházy Ernő főpolgármesteri főtanácsadó megjelenéséig ön számított gazdasági főpolgármester-helyettesként Demszky Gábor legfőbb bizalmasának. Mikor került először kapcsolatba Mesterházyval?
– Még a 2002-es választások előtt Demszky arról tájékoztatott, hogy az elmúlt hónapokban közelebbi kapcsolatba került egy üzletemberrel, aki az üzleti szférában tett szert magánvagyonára, és immáron a hobbijának akar hódolni – háttéremberként politikát csinálni. A maga üzleti és széles körű politikai kapcsolatrendszere felhasználásával a balliberális politikai tényezők meggyengült háttérországának újraszervezését, különösen a fővárosi SZDSZ vérfrissítését tekinti feladatának. Mindezt önzetlenül tenné, pozíció és anyagi érdek nélkül. Azt is lehetett tudni róla, hogy Demszkynek személyesen, magánemberként nyújtott segítséget, a főpolgármesteri kampány anyagi forrásainak megszervezésében. A főpolgármester 2001-es, kudarcos SZDSZ-elnöksége után ugyanis a pártkasszát nem akarták megnyitni Demszky kampányának. A főpolgármester nekem ennyit mondott róla, valamint azt, hogy neki Mesterházy támogatására szüksége van, s az nem jár veszélyekkel.
– Milyen benyomást tett önre Mesterházy?
– Elsőre egy bő negyedórás beszélgetést folytattunk. Már az első öt perc után rendkívül kedvezőtlen kép alakult ki bennem róla, az volt a benyomásom, hogy az egész beszélgetés valahogy rosszízű, még a gesztusai sem tűntek tisztának, megbízhatónak. Márpedig ha valaki tanácsadóként a főpolgármestert, rajta keresztül a fővárost akarja képviselni, ebbéli tevékenységének nagyon szigorú korlátai vannak. Demszky kérte, hogy a keretekről, „normákról” tájékoztassam Mesterházyt. Második beszélgetésünkön, legalábbis szóban, elfogadni látszott ezeket a kereteket, de érzékelhető volt, hogy mégsem hajlandó, valószínűleg nem is képes azokat tudomásul venni. Ezen felvetéseimre Demszky azt mondta, igazat ad nekem, de Mesterházy még új ezen a terepen, majd ő beszél vele. Ezek után már csak egy személyes, rövid találkozónk volt Mesterházyval, attól kezdve Demszky vagy Bőhm András, akkori SZDSZ-frakcióvezető közvetítésével kaptam róla, tőle információt. Az egyik akkor folyamatban lévő, igen kényes fővárosi tendereljárásban a főpolgármester közvetítésével érkezett hozzám egy ilyen, általam igencsak aggályosnak tartott felvetés.
- Melyik tender volt ez?
– A Combino villamosok beszerzése, amely a főváros egyik legnagyobb tömegközlekedési beruházása volt, az EIB hitelfinanszírozása keretében. Ennek is megfelelően a legszigorúbb tenderkezelési szabályokat akartuk, egyszersmind voltunk kötelesek érvényesíteni. Villamosjárműveket ugyanis a világon nagyon kevés gyártó készít, ez egy oligopóliumok által jellemzett piac, olyat járművet pedig, amely megfelel a tenderben aggályos precizitással megfogalmazott szigorú peremfeltételeknek, még kevesebben gyártanak, a szóba jöhető cégeket egy kézen meg lehetett számolni. A fővárosnak az volt az érdeke, hogy a jogi lehetőségeken belül maradva minél több indulót tartson versenyben. A főpolgármesteren keresztül olyan információ érkezett, amellyel a tenderen részt vevő egyik felet inszinuálták volna. Mivel ez a bizonyos információ egyre többször előkerült, jeleztem Demszkynek, itt másról lehet szó, mint hogy valaki aggodalmat érez a tenderrel kapcsolatban. (Az illető cég versenyben maradt, de nem nyert.) Ez a híresztelés, a tender külső befolyásolásának szándéka vezetett ahhoz, hogy 2003 májusában közöltem a főpolgármesterrel, semmilyen kapcsolatot nem vagyok hajlandó tartani Mesterházyval, és minden munkatársamnak megtiltottam, hogy érintkezzen vele. Demszky látszólag igazat adott nekem, de a maga részéről a továbbiakban is kapcsolatot tartott Mesterházyval.
– Többek szerint Mesterházy volt a kiváltó oka annak, hogy ön kegyvesztett lett.
– 2004 októberéig teljes jogkörrel dolgoztam főpolgármester-helyettesként, vagyis jóval az után is, hogy Mesterházy megjelent a képben. Egy hasonlattal élve, nem az ő bejövetele okozott törést a főpolgármesterrel való viszonyomban, hanem az, hogy megnyílt egy olyan kiskapu, amin Mesterházy – és azután sokan mások is – bejöhettek. Az a kapu, amelyen keresztül az informális kapcsolatok, befolyások hálója azzal az igénnyel – és eredménnyel – nyomakodik be a bármilyen fogyatékosan is, de bizonyos demokratikus kontrollnak alávetett formális közhatalmi szerkezetbe és intézményekbe, szervezetekbe, hogy átvegye felettük az érdemi irányítást. Egyszerűbben szólva, a „háttéremberek” működésével nincs gond, csak akkor, ha az a formális struktúrák, szervezetek és szabályok megkerülésére szolgál. Én az utóbbit, tehát a szabályok megkerülését más vonatkozásban sem toleráltam, közvetlen kiváltó okként megjelölhetően ezért álltam fel. A másik lényegi ok azonban, ami a szakításhoz vezetett, egyértelműen politikai volt, a követendő útról kialakított eltérő megítélés, és ez legkésőbb 2006-ban Mesterházy nélkül is „elváláshoz” vezetett volna.
– Demszky azt mondta, politikai felelőssége anynyiban áll fenn, hogy hagyta működni azt a keretrendszert, amelyben a BKV-nak jutó pénzek erős emberektől, politikai alkuktól függtek, ő korábbi helyettese, Hagyó állítólagos hibáiról nem tudott, Mesterházyt pedig a nagypolitikai harcok ártatlan áldozatának tartja. Hogyan vélekedik erről?
– Nem azt tartom lényegesnek, hogy beigazolódik-e, tudott-e a történtekről Demszky. Ez a keretrendszer az eltorzult formális struktúrákkal, be nem tartott szabályokkal, szétzilált felelősségi láncolatokkal maga is következmény: egy hibás alapokon felépített, az évek során belsőleg is romlásnak indult hatalmi szerkezethez való ragaszkodásnak, az ebből fakadóan például a BKV esetében is elmulasztott struktúraváltásnak, az „eredendő ok” némi bátorságot is igénylő kezelésének a következménye. A főpolgármester viszont politikai bátorságának a maradékát is elveszítette 2000 és 2006 között. Már akkor egyértelműen látszott, hogy a fővárosi MSZP–SZDSZ-koalíció rövid távon biztosítani tudja ugyan, hogy a szabad demokraták a fővárosban hatalmon maradjanak, de a továbbiakban nincs jövője, paralizálja és erodálja önmagát, sőt, az egész fővárosi közéletet megbénítja. Politikai bátorság kellett volna Demszkytől, hogy mindezzel szakítson, de – egzisztenciális félelemből is – ezt nem tette meg. Mindennek csupán következménye volt Mesterházy, nem a kiváltó oka.
– Demszky azt is mondta, a BKV-nál kirobbant botrányokról ő is csak a sajtóból értesült. Menynyire tartja életszerűnek ezt az érvelést?
– Teljesen életszerűnek tartom. Egyfelől nem feltételezem, hogy ilyen jelenségeket tudatosan takargatni akart volna, ezt már a veszélyérzete is megakadályozta volna. Másfelől az előbbiekből is következően olyan zilált szervezeti rendszer csúcsán ül, amely nem biztosítja a szabályozott ellenőrzés-önellenőrzés eredményes működését, ami különös jelentőséggel bír egy BKV jellegű problémahalmaz tekintetében. Egy jó vezető tud stratégiát gyártani, szervezetet építeni és a folyamatokat szabályozni, Demszkynek egyik sem erőssége, és a jelenlegi környezete sem nyújt neki ebben kellő támogatást. A főpolgármesternek bőven lett volna jogi és politikai eszköze, hogy időben beavatkozzon. A Mesterházy ötletére létrehozott Kormányzati Koordinációs Központ például, amely a főpolgármester közvetlen felügyelete alatt működött, lényegében azt csinált, amit csak akart; mint egy interpellációra adott főpolgármesteri válaszból is kiderül, a feladatkörét is maga határozta meg.
– Amióta véget ért városházi pályafutása, többször is megfogalmazott kritikát a városvezetéssel szemben. Van, aki a szemére veti, hogy volt liberális politikusként gyakori vendég volt a Hír TV-ben, illetve a Demokratának is nyilatkozott.
– Továbbra is liberálisnak tartom magam, és aki valóban liberális, annak szerintem ez a kérdésfeltevés sem értelmezhető. Mindenkinek válaszolok, aki kérdez, és ugyanazt mondom, bárki kérdez, és bármilyen olyan témában, amelyben valamelyest kompetensnek tarthatom magam – legyen az bármilyen kényelmetlen akár a kérdezőnek, akár az orgánumának, akár az olvasóinak vagy mint sajnos a BKV „eredendő bajai” esetében, a közvélemény még mindig jelentős részének.
