Ki volt ott a MÁV-tól a Roma–Arsenal meccsen?

Papírból dolgozhatnak a rendőrök a MÁV Informatikai Zrt.-nél: a társaság elleni vádakat a vasút belső ellenőrei kétszer kivizsgálták. A MÁV gazdasági érdekeit sértő visszaélésnek nem találták nyomát, szerintük a cég vezetőinek döntései etikai szempontból megkérdőjelezhetők.

Kitartó ember Oláh Ádám. A rákoskeresztúri vállalkozó egy évig kilincselt azzal, amit feleségétől, Oláhné Dávid Évától, a MÁV Informatikai (MÁVI) Zrt. korábbi humánpolitikai vezetőjétől hallott. Kockás papírra, kézzel írt feljelentése alapján a MÁV-nál két belső vizsgálat indult. Nem nyugodott azonban, amíg Hónig Péter közlekedési miniszter postára nem adta feljelentését a MÁVI ellen. Megpróbáltuk összeszedni, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) milyen panaszok alapján tarthatott házkutatást az informatikai cégnél, és mit állapítottak meg azokról a MÁV Zrt. belső ellenőrei.

Házkutatás
Házkutatás

A tárca utasítására a MÁV belső ellenőrzési főosztályának kéttucatnyi kérdésre kellett választ találnia a MÁVI Zrt.-nél 2009 októberében. A szakértők nem találtak olyan szerződést vagy döntést, amely sértette volna a vasúttársaság gazdasági érdekeit, és a személyi felelősség kérdése sem vetődött fel az ellenőrzés során. Igaz, azt sem tagadták, hogy a bejelentésben szereplő, vélelmezett visszaélések között akad néhány, amelynek kivizsgálása meghaladja lehetőségeiket.

A Hónig Péter irodájába eljuttatott bejelentés részben Hosszú Sándor MÁVI-vezérigazgató humánpolitikai döntéseit kifogásolja. A panaszok sorában szerepel például, hogy a társaság gazdasági igazgatójának távozását a vezérigazgató azért kezdeményezte, mert nem tudott együttműködni beosztottjával, aki 30 millió forint végkielégítéssel és az ehhez tartozó járulékokkal hagyta el a céget. Az ellenőrök azt találták, hogy a gazdasági igazgató maga kezdeményezte távozását, a személyi alapbére alapján számítható végkielégítése pedig meg sem közelíthette a megjelölt összeget. A miniszteri feljelentésre végül okot adó bejelentésben szerepel az is, hogy a MÁVI jelenlegi gazdálkodási igazgatója a cégnél betöltött első munkakörébe, gyenge teszteredménnyel került, igazgatói feladatköréhez nincs meg a megfelelő végzettsége. Az ellenőrök a felvételkor kitöltött teszt eredményét az igazgató hozzájárulása nélkül nem ellenőrizhették. Ezzel együtt úgy vélték: az igazgatói munkakör ellátásához előírt feltételeknek képesítése megfelel – közgazdászdiplomája és főiskolai oklevele van, mérlegképes könyvelő, szakmai gyakorlata 24 év, felsővezetőként négy évet dolgozott.

Az ellenőrök szerint a gazdasági igazgató nem követ el visszaélést azzal, hogy szolgálati kocsiját naponta használja dunaújvárosi lakhelye és a MÁVI közötti utazásra. A szabályzat szerint a „személygépkocsi igénybevételére korlátozás nélküli hivatalos és magánhasználatra országhatáron belül és kívül jogosultak a társaság igazgatói”.

Más panaszok a társaság vezetőinek külföldi utazásairól szóltak. Így például arról, hogy 2009. március 10–12 között, a MÁVI négy vezetője –két igazgatósági tag és két menedzser – a Roma–Arsenal labdarúgó UEFA-kupa mérkőzésen a cég számlájára vett részt Rómában. Az ellenőrök szerint valóban volt „római út”. A kiküldetés 1,7 millió forintos – a repülőjegyek, a szálloda és az étkezés árát is magában foglaló –költségszámlái között azonban kupameccsbelépő nem szerepel. Azt pedig az ellenőrök nem állapíthatták meg, hogy a kiküldetésben lévők kint tartózkodásuk alatt részt vettek-e a Microsoft konferenciáján, illetve, hogy a kupameccsre ellátogattak-e.

A volt humánpolitikai vezető férje szerint a MÁVI és a MÁV-Start vezetői tanulmányutakra is szabálytalanul mentek. A BKV elektronikus jegytenderének idején például Londonba látogattak, ahová az öt kiküldött vezető közül három a feleségét is magával vitte. Az ellenőrök vizsgálati jelentése szerint a megnevezett szakemberek 2008. július 31. és augusztus 3. között valóban Londonban jártak. A hivatalos program szerint a csipkártyás jegyrendszer működésével ismerkedtek. Az út teljes költsége másfél millió forint volt. A kiküldetésben lévők repülőjegyén kívül a MÁVI más repülőjegyszámlát nem kapott. Arra, hogy egyes vezetők esetleg nem egyedül utaztak, annyi utal, hogy három fő kétágyas szobában lakott.

A közlekedési miniszter elé került panaszok sorában van olyan is, amely az alvállalkozók, tanácsadók kiválasztását kritizálja. Megemlíti például, hogy a MÁVI 2009 februárjában határozatlan idejű szerződést kötött a Pál és Kozma Ügyvédi Irodával. Az iroda megbízott jogászai az ellenőrök szerint több alkalommal is részt vettek a társaság megbeszélésein. Munkájukban és szerződésük megkötésében a vizsgálatok nem tártak fel kifogásolhatót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.