Mesterházy Ernő: Szürke öltönyből rabruhába

Mesterházy Ernőnek ugyan még egy névtáblája sem volt a főpolgármesteri hivatalban, a városházán mégis az egyik legbefolyásosabb főpolgármesteri tanácsadónak számított. Az értelmiségi családból, egy Győr melletti kis faluból származó Mesterházy a budapesti Közgázon tanult, itt érintette meg a zenei underground. Kollégiumi barátaival az 1980-as években vette át a Ráday-klubot.

Az origo korábbi összeállítása szerint a klubszervezés során sokat utazgatott, főként zenekarokat vitt elsősorban Nyugat-Európába koncertezni. Egy kubai út során született meg a Bahia-hálózat megalapításának ötlete. Az egzotikus ruhákat forgalmazó, később lemezkiadóként is működő hálózat révén alapozta meg vagyonát. Később a takarító-üzletágban is terjeszkedni kezdett, az akkor Future Clean néven futó cége már az Orbán Viktor vezette kormány idején is sorra nyerte el a megrendeléseket. Mesterházy korábban az origónak azt mondta, csak passzív befektetőként vett részt a cégben, de azért nem tartotta magát teljesen távol tőle. A takarítócég a Fidesz-kormány alatt számos állami megbízást megszerző Defend Kft. alvállalkozójaként is megrendeléshez jutott. 1997-ben Mesterházy feleségül vette Mécs Mónikát, így a később az MSZP padsoraiba átült, akkor még SZDSZ-es Mécs Imre veje lett, korábbi üzleti kapcsolatrendszere politikai szálakkal bővült.

Az utóbbi húsz évben csaknem harminc vállalkozásban vett részt (többek között Tóthfalusi György volt szabad demokrata fővárosi képviselő, BKV-igazgatósági elnökkel is).

Mesterházy és Demszky Gábor először az 1990-es években találkozott, egy underground koncerten. Később munkakapcsolat is kialakult közöttük Demszky akkori felesége, Révai Vera révén. Amikor Demszky SZDSZ-elnökként 2000-ben – fél év pártelnökség után – megbukott, az addig felületes ismeretség szoros, bizalmi kapcsolattá vált, különösen azután, hogy megromlott a főpolgármester viszonya fővárosi szövetségeseivel és korábbi bizalmasaival (elsősorban két akkori kulcsemberrel: Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettessel, valamint kabinetfőnökével, Bőhm András városházi SZDSZ-frakcióvezetővel). E szoros bizalmi viszony azt jelentette, hogy a főpolgármester barátként kérte ki Mesterházy tanácsait, aki saját bevallása szerint ugyan nem finanszírozta Demszky kampányát, de abban segítséget nyújtott, hogy a pártjától minél többet kapjon a város vezetője. Demszky Gábor már 2002-ben szívesen vette volna, hogy Mesterházy mandátumot kapjon a Fővárosi Közgyűlésben, a tanácsadó viszont nem élt a lehetőséggel – helyette Tóthfalusi lett képviselő. Kezdetben Mesterházy feladata gyakorlatilag a közgyűlési többség megszervezésére, azaz lobbizásra „korlátozódott”. Politikai befolyásának növekedését mi sem jelzi jobban, mint hogy a 2006-os budapesti koalíciós tárgyalásokon már Mesterházy képviselte a főpolgármestert.

A szürke eminenciásnak ekkor a főpolgármesteri hivatalban már félig hivatalos „asztala” is lett: külön részleget kreáltak Kormányzati Koordinációs Iroda néven azzal a feladattal, hogy lobbizzon immár a kormányzatnál és a Pénzügyminisztériumnál is a budapesti fejlesztések érdekében. (Fizetést ezért nem vett fel, mert az üzletember akkor a TV2 igazgatósági tagja is volt, és a pénzzel járó fővárosi megbízatással ez összeférhetetlen lett volna.)

A karrier felívelését forrásaink szerint az is segíthette, hogy Mesterházy és Szilvásy György – Gyurcsány Ferenc kancelláriaminisztere, később titokminisztere – között igen jó kapcsolat alakult ki. Olyannyira, hogy az SZDSZ berkeiben emiatt egyfajta „védett személyként” tekintettek „Mesterre”, ahogy többen nevezik a pártban.

A 2006-os önkormányzati választás egyes feltételezések szerint tovább növelte Mesterházy befolyását – több informátorunk állítása szerint már a listaállításba is beleszólhatott. Az önkormányzati ciklus elején aztán Mesterházy Ernő megegyezett az MSZP új budapesti erős emberével, a városüzemeltetésért felelős Hagyó Miklóssal a közműcégek és az azokkal járó fővárosi igazgatósági és felügyelőbizottsági posztok elosztásáról. Így kerülhetett például Mesterházy üzlettársa, Bognár Attila, az A38 Hajó igazgatója vagy Hagyó korábbi kabinetfőnöke, Czeglédy Gergő a Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságába.

Városházi bennfentesek szerint „a kézi vezérléses cégmodellt Mesterházy és Hagyó együtt dolgozta ki”, viszont Mesterházyé volt az ötlet, hogy a cégek személyi ügyeiről a közgyűlés helyett – ahol törékeny, mindössze egyfős többsége volt a koalíciónak – az önkormányzat gazdasági szuperbizottsága dönthessen, ahol az MSZP-nek és az SZDSZ-nek kényelmes, csaknem kétharmados többsége volt. (A BKV-botrányok nyomán e jogkör végül viszszakerült a közgyűléshez. Ezt ráadásul az ekkor már a nyíltan Mesterházy uralmáról nyilatkozó Bőhm András és társai kezdeményezték, javaslatukat aztán Demszky – forrásaink szerint az előremenekülés taktikájához folyamodva – „a nevére vette”, a közgyűlés pedig megszavazta.) Mesterházy fővárosi befolyása a szuperbizottsággal teljesedett ki, hiszen gyakorlatilag „Budapest ütőerén tarthatta a kezét” – különösen, miután kinevezték a közműcégek új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait.

Ezt követően – Budapestet mintegy letudva – az üzletember az országos politika felé fordult, és az SZDSZ-ben kevéssé ismert „szürke öltönyös” egyre gyakoribb vendége lett a párt informális, később formális testületi üléseinek, sőt miniszterelnöki szintű tárgyalásoknak is. Tudósítóink számos alkalommal látták Mesterházyt a Parlamentben frakcióülések, pártközi egyeztetések idején, többnyire egy sarokkal a tárgyalás mögött. Feltűnt az MSZP–SZDSZ miniszterelnök-jelölő tárgyalások idején is, Gyurcsány lemondása után például, politikusok gyűrűjében a válságtanácskozássá fajult ünnepségen, a Gödör Klubban.

A tavaly nyáron Fodor Gábor utódjaként SZDSZ-elnökké választott Retkes Attilát több forrásunk a Demszky–Mesterházy duó találmányának nevezte – amit mindkét hírbe hozott tagadott. Tény ugyanakkor, hogy a budapesti SZDSZ is Retkest támogatta; Mesterházy egyébként a pártelnökválasztó küldöttgyűlést egy külön szobában ücsörögve, mobilon lógva, vagy politikusokkal személyesen egyeztetve, szemmel láthatóan „aktívan” töltötte.

Ezek után az semmeglepő, hogy amúlt héten szentesített MDF–SZDSZ választási megállapodás tető alá hozásában is szerepe volt – mint megírtuk, személyesen tárgyalt MDF-esekkel. Mesterházy tehát az országos politikában is letette a névjegyét, aminek láttán forrásunk szerint „egyre több politikus és befolyásos üzletember szemöldöke rándult fel az országban”.

Ami persze nem meglepő,elvégre sok politikusnak, üzletembernek, állami cégvezetőnek sem adatott meg ekkora befolyás - még választott tisztség birtokában sem.

Reakciók a letartóztatás hírére

Demszky Gábor főpolgármester a TV2 Tények című hírműsorában: „Engem ez meglepett, Mesterházy Ernő közeli munkatársam, tanácsadóm (...), ezekről az ügyekről, hogy tanácsadói szerződések lettek volna, és hogy azokat kivel kötöttük vagy kivel kötöttek ők együttműködést, ezekről a sajtóból értesültem.”

Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke Bátonyterenyén: „A BKV szimbolizálja azt a rendszert, amelyet az MSZP–SZDSZ-koalíció az elmúlt nyolc esztendőben kiépített annak érdekében, hogy milliárdokat szivattyúzzanak ki a közpénzekből. Ha azt a kérdést akarnánk feltenni, hogy miért van az ország a mostani nyomorúságos állapotában, a BKV-ügyek adják meg a választ.”

Nyakó István, az MSZP szóvivője: „Politikai értelemben megszűnt a Hagyó-ügy, miután a volt főpolgármester-helyettes visszalépett az egyéni képviselő-jelöltségtől, budapesti listás helyéről, illetve lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról is. Hagyó Miklós barátunk tegnap tiszteletre méltó dolgot tett, az MSZP pedig azt reméli, hogy mihamarabb kiderül a volt városvezető ártatlansága.”

Lehet Más a Politika: „Nem elég eltávolítani a bukott vezetőket a rosszul működő rendszer éléről." Az ökopárt közölte: a BKV radikális átalakításában látja az átlátha tóan működő, színvonalas szolgáltatást nyújtó közösségi közlekedés megteremtésének lehetőségét.

Mesterházy Ernő
Mesterházy Ernő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.