Szijjártó-ügy: vizsgálják a „klasszikus mutyit”

Az ügyészség már vizsgálódik, gyanúsított még nincs

– Február közepéig lezárulhat azaz ügyészségi nyomozás, amelyben egy évekkel ezelőtti győri önkormányzati támogatásról szóló döntés körülményeit vizsgálják – mondta Várhomokiné dr. Rabi Noémi, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője. Úgy tudjuk, a hivatali visszaélés gyanújával indított vizsgálatban érintett Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője is.

Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke egy 2007 őszi sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a győri önkormányzat gazdasági bizottsága – amelyet akkor Szijjártó vezetett – helyi fideszes politikusok és családtagjaik tulajdonában lévő cégeknek több millió forintos támogatást szavazott meg, amit Neupor „klaszszikus mutyizásnak, régimódi panamázásnak” minősített. E kijelentés apropóján Szijjártó jó hírnévhez való jog megsértése miatt beperelte a győri MSZP-elnököt, akit első fokon ugyan elmarasztalt a megyei bíróság, ám a Győri Ítélőtábla tavaly ősszel már a javára döntött.

Ezt követően a parlamentben több MSZP-s képviselő is interpellációt intézett Kovács Tamás legfőbb ügyészhez azt tudakolva, hogy az ügyészség indít-e vizsgálatot az ügyben, mivel a szocialisták szerint Szijjártó akkori ténykedése felveti a bűncselekmény gyanúját. A főügyész válasza: már meg is indították az eljárást. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség által októberben kezdeményezett nyomozást elfogultság miatt Fejér megyébe helyezték át. A vizsgálatot a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség folytatja, az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.