Az abdai tanú és az emlékezet
Sarmann Ferencné pulóvere ujjába dugja hímzett zsebkendőjét, letámasztja zöld botját a rekamié mellé, és azt mondja:
– A sorsunkkal kellett foglalkoznunk egész életünkben, küszködtünk, nem volt érkezésünk a versolvasásra.
Férje egyetértően bólogat a fotelben.
– Meg aztán, nem is tudtam én lányfejjel, tizenöt évesen, hogy kit lőttek bele huszonegyed magával a Kódisgödörbe. Honnan tudhattam volna, ki az a Radnóti?! Ember volt, kár volt érte, ha költő volt, ha más – jelenti ki az asszony.
Ma már csak a 81 éves Sarmann Ferencné Szabó Magdolna él azok közül, akik 1944. november 8-án vagy 9-én (a dátumot a történészek és az irodalomtörténészek máig vitatják) az akkor 35 éves Radnóti Miklós, s munkaszolgálatos sorstársai abdai kivégzésének a helyszíne környékén tartózkodtak éppen. Az Élet és Irodalomban mostanság Sarmanné viszszaemlékezése okán ismét vita bontakozott ki Radnóti halálának körülményeiről. Csapody Tamás szólaltatta meg Magdus nénit, akinek az emlékei néhány pontban eltérnek a kutatók többsége által ma is elfogadott változattól.
A költő születésének századik évfordulóján sok ünnepséget rendeztek országszerte tavaly, a Radnóti halálában ártatlan Abda azonban állandóan együtt él a költő emlékével.
Arra vagyok kíváncsi: hogyan?
Az Abda felé vezető úton Melocco Miklós Radnóti-szobra jelzi, merre van a falu, ahová „erőltetett” menetben vezetett a költő utolsó útja. Az 1980-ban fölavatott alkotás azért került éppen ide, Győr közelébe, hogy a városból akkoriban évenként induló emlékmenet résztvevőinek ne kelljen egészen Abdáig, a gyilkosság helyszínéig gyalogolniuk.
A szobor sorsának is megvan a maga a magyaros története. A rendszerváltás időszakában ismeretlen tettesek leöntötték vörös festékkel. Azóta Radnóti a szélsőjobb szármára is valamelyest szalonképes lett, akadt település, ahol születésének évfordulóján a Jobbik is megkoszorúzta ottani emlékhelyét.
Melocco Abda előtti szobra körül tíz éve még az az autósoknak integető útszéli prostituáltak ácsorogtak, s a Tétova óda szerzőjének alakjánál teljesítették be a fizetős kalandokat. Időközben a lányokat elzavarták a rendőrök az út széléről. A szobor most magányosan áll a szélben. Az erre vetődő idegenek közül sokan azt gondolják, hogy a hajdanán Radnótit is magába temető tömegsír helyszínén őrködik.
Pedig jó pár száz méterre van innen a Kódisgödör, az egykori tömegsír, melyet már 1946-ban kihantoltak Abdán. Az egykori helybeli nyilasokat vezényelték ki erre a munkára. A sírban fekvő egyik halott zakózsebében kockás versesfüzetet találtak. Ez volt a Bori notesz, benne Radnóti Miklós utolsó verseivel. A hajdani vámház udvarán, a vályú szélén megszárogatták a kézírásos kötetet, majd elküldték a főjegyzői hivatalba. Radnóti holttestét is elszállították, a költő most a Kerepesi úti temetőben nyugszik.
A Győrtől 13 kilométerre fekvő Abdán jelenleg 3200 ember él. Nagy többségük Győrbe jár dolgozni. Az abdai polgármester irodájában arról diskurál Szabó Zsolt polgármester, Fűzfa Ottó nyugdíjas iskolaigazgató, s a már Budapesten élő abdai kutatóprofesszor, Polgár Tibor, hogy nem bánják, ha ebben a községben kevesebb lesz idegen, mert aki csak aludni jár haza, az a település számára jobbára elveszett ember. A Győrbe ingázó tősgyökeres abdaiak legalább délutánonként visszasietnek a községükbe, s többségében részt is vesznek a falu életében.
A község egymilliárd forintból gazdálkodik. Iparűzési adóbevétele mintegy százmillió forint. Főként mezőgazdasági, élelmiszer-ipari cégek telepedtek meg náluk, s egy jelentős kavicsbánya is működik. A tavalyi évtől Abda hármas közjegyzőség része, a szomszédos Börcs és Ikrény is hozzá tartozik. Börccsel közoktatási társulást is létrehozták, ott alsó tagozat működik csak, Abdán felső is. Az iskolát 2000-ben nem Radnótiról, hanem Zrínyi Ilonáról nevezték el.
A művelődési házat és a könyvtárat akkor már Radnótinak hívták, az iskola esetében pedig három név került szóba: Radnótié, II. Rákóczi Ferencé, s Zrínnyi Ilonáé. Mindhárom személyiségnek van valami kötődése a faluhoz.
1702 májusában, amikor Rákóczit Bécsújhelyre hurcolták, az abdai Rábca-hídnál tartottak pihenőt. A legenda szerint egy helybeli halász frissen fogott harcsával kedveskedett neki. Rákóczi visszadobta a vízbe a következő szavak kíséretében: „Bárcsak a most raboskodó Rákóczi, aki téged szabaddá teszen, hamar követőd lehetne, s megszabadulhatna.” A monda alapján a híd mellett emlékművet állított Rákóczinak. Az ő emlékének úgy is adóztak, hogy anyja, Zrínyi Ilona nevét is megörökítették a faluban. A harmadik, magukénak vallott személyiség természetesen Radnóti Miklós.
A Zrínyi iskolában történelmet tanító Balogh Sándorné, a helyi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke szerint nem könnyű megszerettetni manapság az irodalmat a fiatalokkal. Elmúltak már azok az idők, amikor a gimnazisták Radnóti versei vel vallottak egymásnak szerelmet. Az irodalmi értékeket gyakran úgy kell becsempészni más tanórák tananyagába. Ő a II. világháborút és a fasizmus természetét Radnóti életútjával, s verseivel tanítja. Azt mondja: a diákok számára az olvasás már nem élmény, inkább csak technika. Találkozott már olyan fiatalokkal, akik azt gondolták, hogy mindig ott van a mondat vége, ahol a sor befejeződik.
Az abdaiak Radnóti-centenáriumán a helyi dalárda is szerepelt. A falubeli megemlékezésekről annyit mondott a Radnóti hagyatékának lelkiismeretes, színvonalas gondozásáért tavaly állami kitüntetést kapott Gyarmati Fanni, Fifi néni, a költő 98 éves felesége: az évfordulón Abda nem ünnepelte a költőt, hanem méltó módon emlékezett rá. Radnótiné most sem akart nyilvánosan beszélni a férjéről, szeretettel hárította el a neki felkínált lehetőséget. Egy település történetéhez hozzátartozik a megemlékezés kultúrája is. Fűzfa Ottó – akinek a fia Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens, s pályaválasztásában meghatározó szerepet játszott abdai indíttatása – az emlékévre szerkesztett kötetében arról is ír, hogy 1954-ig „közönybe hajló óvatossággal” az akkori hatalom nem beszélt Radnóti haláláról. 1946-ban feltárták a sírját, de szellemével nem tudtak mit kezdeni. Radnótit ugyanis nehéz volt kisajátítani. Mit lehetett kezdeni egy egy zsidó költő emlékével, aki 1943-ban áttért a katolikus hitre, de vállaltan baloldali eszméket vallott, mindezt azonban erős nemzeti érzelemmel.
1954-ben aztán felavatták a Radnótiról elnevezett abdai kultúrházat, az Írószövetséget Örkény István, Abody Béla, Eörsi István, s az emlékbeszédet mondó Csoóri Sándor képviselte. A kultúrház emléktáblájára azt írták: „Itt lőték agyon Radnóti Miklós költőt.” Ami persze nyilvánvaló tárgyi tévedés volt, nem is beszélve a rendkívül méltatlan helyesírási hibáról.
1985-ben aztán felújították a kultúrházat, az emléktáblát és annak a szövegét kicserélték az „Őrizz és védj...” kezdetű vers négy sorára. A rendszerváltozás évében, a kivégzés 45. évfordulóján az Abdáról elszármazott Polgár Tibor politológus kezdeményezésére Buda István szobrászművész készített új táblát, melyet Tolnai Gábor irodalomtörténész, Radnóti egyetemi társa avatott fel.
A kultúrház azóta takarékossági okokból megszűnt önálló létesítményként létezni. Az épület jelenleg üresen áll, valószínűleg egy temetkezési vállalat költözik bele. A falu pedig épített egy új községházát. Erről a beruházásról megoszlottak a vélemények. Sokan inkább tornacsarnokot szerettek volna emelni az iskola mellé. Pályázataik azonban nem voltak sikeresek.
– Azt is láttam, hogy a szomszédos települések némelyikének igen komoly gondot okoz egy ilyen létesítmény fenntartása – magyarázza a polgármester, miért szavaztak inkább a községházára.
Ezek után azon törték a fejüket, kibocsássanak-e kötvényt, vagy belevágjanak a hitelbe. Végül is kölcsönt vettek fel a 210 milliós beruházásra. Az intézménybe költözött a polgármesteri hivatal, ott alakították ki a házasságkötő termet, s közösségi, kulturális tereket a civileknek számára. Ennek az intézménynek hosszas tanakodás után az lett a neve: községháza.
Radnótiról tehát most a könyvtár van elnevezve. A tömegsír helyére 1966-ban állítottak emlékművet. 1996-ban kapta meg mai formáját az emlékkert a Rábca partján, a töltés oldalában.
Sarmann Ferencnével megyünk ki a tragédia helyszínére. Kocsival fölvisszük a töltésre, de fájós lábával az emlékműhöz már nem tud lebotorkálni. Az előtt a hajdani kocsma előtt fotózzuk le, ahol a kivégzés idején szolgált. Az italboltot tulajdonosnője, lánytestvére és lánya miatt nevezték el Háromszoknyának. Pontosabban ezt már csak a szemérmes történetírók tartják így számon, a kocsma eredeti gúnyneve szalonképtelenül vulgárisabb volt.
1944-ben a menetet kísérő katonák a Háromszoknyából vittek szerszámokat a Kódisgödörhöz. A rabok könyörögtek Sarmannénak, az akkor 15 éves „kisasszonynak”, hogy adja föl a levelüket. Egy magyar katona azonban ráripakodott: „Bevágjuk magát is a sorba, ha annyira beszélgetni akar velük!”
Sarmanné a kivégzést nem látta, csak a durranást hallotta. Este többen kimentek a tömegsírhoz. Csupán a fekete földet látták. Sarmanné sokáig nem mert e helyszín közelébe menni. Félt. És emlékezett.
Ahogyan most is, a töltésen, a januári szélben, csöndesen, a ma élő egyetlen abdai tanúként.
